A győri polgármester közölte: másfél év után visszakapta adatbetekintési jogát az önkormányzati cégeknél, ezzel megkezdődhet a városi vállalatok átfogó átvilágítása. Ezt a jogosultságot korábban a fideszes közgyűlési többség vonta meg tőle, ami Pintér Bence szerint jelentősen megnehezítette a cégek (például a Győr-Szol) gazdálkodásának ellenőrzését
Egér a házban? Ez ijesztő lehet. Ennél azonban az ausztrál gazdák sokkal súlyosabb csapásra számíthatnak, amikor szó szerint mindent ellepnek a rágcsálók.
Minden eddigi rekordot megdöntött a 20. NN Ultrabalaton. Európa legnagyobb tókerülő futóeseményén a hétvégén több mint 35 ezren futottak. A kiváló eredmények mellett az indulók idén több mint 11 millió forintot gyűjtöttek, amely összeget a BioTechUSA további 18 millió forinttal egészített ki.
Név nélkül, de beszéltek Christina Applegate barátai a színésznő drámai állapotáról. Az Egy rém rendes család sztárja 2021 óta szklerózis multiplexszel küzd, s nemrég kórházba került, de többet nem lehetett tudni arról, mi történik vele.
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárn
Moldova nagyjából ezer kilométeres távolságban van hazánktól, Peru pedig egy másik kontinensen. Mégis mindkettő egy fél éven át képes csemegeszőlővel ellátni Európát. Lehetne másképp is.
A Microsoft és az OpenAI módosította együttműködésének feltételeit. A szoftvercég elveszíti kizárólagos hozzáférését az OpenAI technológiájához, miközben a ChatGPT fejlesztője szabadon kínálhatja termékeit a rivális felhőplatformokon is. Ez a lépés gyökeresen átalakítja a mesterséges intelligencia korszakának egyik legfontosabb üzleti szövetségét.
Meghökkentő "ágytámla-elemekre" bukkantak a pénzügyőrök az M1-es autópályán egy Bulgária és Belgium között közlekedő teherautó ellenőrzésekor, olvasható a NAV honlapján.
A vakond jelenléte nemcsak bosszantó, de komoly károkat is okozhat a kertben. Ismerd fel a jeleket, kerüld el a gyakori hibákat, és tudd meg, hogyan védekezhetsz eredményesen a vakond ellen!
Dull Szabolcs politikai elemző szerint kedvező helyzetbe került Magyar Péter azzal, hogy Mészáros Lőrinc nyilvánosan reagált a vele kapcsolatos állításokra. A Facebookon közzétett elemzésében Dull öt pontban foglalta össze az ügy politikai jelentőségét.
Az Európai Unió egyszerre próbálja csökkenteni a nagy technológiai cégek befolyását és felépíteni saját digitális azonosítási rendszerét. A Google keresési adatainak megosztására irányuló eljárás és az uniós digitális pénztárca bevezetése elsőre modernizációs lépésnek tűnik. A háttérben azonban komoly adatvédelmi kérdések is húzódnak, különösen egy
Az atomenergia nem visszaszorul, hanem megerősödik globálisan. A technológiai innováció, a zárt üzemanyagciklus felé tett lépések és az új belépők együtt egyértelműen a nukleáris reneszánsz kibontakozását jelzik.
A marketing világában, ahol a fogyasztókat naponta több ezer impulzus éri, a bizalom megszerzése lett az egyik legfontosabb cél. Különösen igaz ez a nagy értékű, hosszú távú beruházások – például egy lakásfelújítás vagy építkezés – esetében. Ilyenkor a vásárló nem csupán egy terméket vesz le a polcról, hanem egy ígéretet vásárol: azt, hogy az ottho
A Microsoft és az OpenAI módosította együttműködésének feltételeit. A szoftvercég elveszíti kizárólagos hozzáférését az OpenAI technológiájához, miközben a ChatGPT fejlesztője szabadon kínálhatja termékeit a rivális felhőplatformokon is. Ez a lépés gyökeresen átalakítja a mesterséges intelligencia korszakának egyik legfontosabb üzleti szövetségét.
Az ASP megfékezésére az Európai Bizottság rendelete alapján a Nébih új, 2026–2031 közötti időszakra vonatkozó ASP-akciótervet dolgozott ki, amelynek megvalósítása elsősorban a vadászatra jogosultak feladata.
A Dreame prémium robotfűnyíró szériájához, az A1 Pro sorozatéhoz hasonló készülékek mára alapjaiban írták át sok magyar háztartás rutinját. Míg korábban a kerti munkák egyszerűsítésének érdekében kezdetleges technológiákkal próbálkoztak, a modern automatizált fűnyírók az elmúlt években a gyakorlatban is bebizonyították, hogy a felhasználóbarát irán
Vitézy Dávid, a leendő közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy hozzálátnak a magyar vidéki és vasúti közlekedés fejlesztéséhez. Az első lépések egyikeként a Dombóvár-Komló vasútvonal jövőjének újraalapozását jelölte meg. Vitézy leszögezte: a lázári "vasútrombolás" korszakának vége van, és a vasútfejlesztés időszaka következik Magyaro
A mesterséges intelligencia kilépett a kísérleti szakaszból és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban. A Deloitte "2026 Cfo Guide to Tech Trends and Ai" című elemzése szerint a pénzügyi vezetők szerepe alapvetően átalakul: a Cfo-k (pénzügyi igazgatók) egyre inkább stratégiai döntéshozóként formálják a vállalat jövő
A német fogyasztói hangulat májusra jelentősen romlott. Az iráni háború miatti energiaár-emelkedés és a gyorsuló infláció hatására a jövedelmi várakozások összeomlottak. A mutató így 2023 februárja óta nem látott mélypontra süllyedt.
Az élelmiszerpazarlás Magyarországon is súlyos gond: évente mintegy 570 ezer tonna étel végzi a kukában. Az EFSA új kampánya most megmutatja, hogyan értelmezd helyesen a lejárati dátumokat, és mit tehetsz a biztonságosabb, tudatosabb étkezésért.
Az otthon megújítása nem feltétlenül jár együtt teljes felújítással vagy komoly kiadásokkal. Tudatos tervezéssel, jól megválasztott részletekkel és néhány frissítő ötlettel látványos változást érhetünk el. Ha okosan kombináljuk a praktikumot és az esztétikát, az eredmény harmonikus és költséghatékony lesz, ebben inspiráló kiindulópont lehet a Diego
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség három ember letartóztatását indítványozta egy milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult bűnügyben.
Koszovóban rendkívüli parlamenti ülés kezdődött hétfőn, amelynek témája a köztársasági elnök megválasztása, ám a három legnagyobb ellenzéki párt bojkottálja az ülést.
A budapesti új építésű lakások átlagos négyzetméterára 2026 első negyedévében meghaladta az 1,8 millió forintot, miközben a kínálat több mint felével bővült. A Duna House és az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont közös elemzése alapján a piac kettős képet mutat: a 2025-ös meredek drágulást követően az árak megtorpantak, a tavaly év végi vásárlási h
A mesterséges intelligencia modellek energiaigénye soha nem látott magasságokba emelkedett. A Meta most egy olyan megállapodást kötött, amelynek keretében műholdak ezrei sugároznának infravörös fényt a földi napelemparkokra, hogy az adatközpontok éjszaka is megújuló energiával működhessenek.
Az 1880 óta végzett modern meterorológiai mérések kezdete óta nem esett annyi hó Moszkvában április végén, mint ezen a hétfőn. A Weather on Maps Facebook-bejegyzése szerint az orosz fővárosra több tíz centiméternyi hó hullott.
Bár a szakmai figyelem ritkábban irányul erre a kiskultúrára, a technológiai elvárások változása komoly próbatétel a gazdaságok számára. A vevői igényeknek megfelelően, a korábbi szezonalitás mára az egész évre kitolódott.
A 4iG Nyrt. bejelentette, hogy 2026. május 28-án rendkívüli közgyűlést tart budapesti székhelyén. A napirendben többek között felügyelőbizottsági és vezető tisztségviselői személyi döntések, díjazási kérdések, valamint az igazgatóság felhatalmazása szerepel az alaptőke emelésére. Emellett a társaság alapszabályának módosításáról is határoznak.
A Revolut, a világszerte több mint 70 millió lakossági és több mint 800 000 üzleti ügyféllel rendelkező globális fintech-vállalat, új fizetési partnerséget jelentett be a Pepita-val, Magyarország egyik jelentős webáruházával, amely gyors ütemben terjeszkedik a közép- és kelet-európai régióban is. Az együttműködés révén biztonságos, egykattintásos f
A Wise bejelentette az Azonnali Fizetési Rendszeren alapuló Qvik-kérelem magyarországi bevezetését, melynek köszönhetően az arra jogosult ügyfelek illetékmentesen utalhatnak pénzt bankszámlájukról forint egyenlegükre. A bevezetés része a vállalat azon átfogó törekvésének, hogy a Wise-számlát még hasznosabbá tegye, és segítse az ügyfeleket a mindenn
A lepkebarát kertek legtöbbjéből egy apró, de annál fontosabb részlet hiányzik, ami nélkül a szárnyas vendégek csak átrepülnek rajtad. Mutatjuk, hogyan készítsd el 5 perc alatt!
Erősíti stratégiai együttműködését a 4iG és a Rheinmetall az űr- és védelmi iparban. A vállalatcsoport hétfőn közölte, hogy a felek újabb közös lépésekről egyeztettek Németországban.
A magyar hatóságok kezdeményezték Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - jelentette be hétfőn Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének megnyitóján Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
A hivatalos tájékoztatás alapján a Fejér vármegyében található kastély és a hozzá tartozó park jelenleg nem látogatható. A Nádasdy-kastély átmenetileg zárva tart, és egy ideig nem fogad látogatókat.