Holnaptól máris emelkedik a gázolaj ára, és ez még csak a kezdet. Az iráni háború legfrissebb fejleményeit ide kattintva találod. Mi történt? Március 3-tól bruttó 5 forinttal emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára, keddtől a benziné még nem változik. A holtankoljak.hu azt írta, várhatóan ez még csak a kezdet, mert az Egyesült Államok és Izrael Ir
A CertiK nevű, blokkláncbiztonsággal foglalkozó cég adatai szerint februárban hónapról hónapra történő összevetésben komoly csökkenés következett be a kriptós csalások tekintetében a januári súlyos veszteségekhez képest. A kriptós lopások több mint 90 százalékkal estek vissza februárban, mivel a rosszindulatú szereplők mindössze 35,7 millió dollárt
Drasztikus drágulás jöhet a benzinkutakon: az iráni háború és az emiatt akadozó olajszállítások miatt néhány héten belül jelentősen emelkedhet az üzemanyagok ára.
Március első hetében a hivatal országos figyelmet fordít a virág-, édesség- és ajándékárusok ellenőrzésére. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják - jelentette be hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav).
A keretmegállapodások értéke 2030-ig elérheti a kétezer milliárd forintot is. Széleskörű közép-európai hadiipari együttműködés épül, üzletet kötött a 4iG a régió fiatal fegyvergyárosával.
A Tether soha nem volt jobb pozícióban, mint most, legalábbis ami az amerikai kriptoszektorban betöltött pozícióját illeti. Közel egy évtizede a legnagyobb stabilcoin, számos vezetője és részvényese milliárdos lett, Howard Lutnick (aki korábban a Tether összes Treasury-jegyét megvásárolta) ma Donald Trump elnök kereskedelmi minisztere. Az Egyesült
A szabályozási különbségek torzítják a versenyt, és egyre inkább rontják az uniós termelők piaci pozícióját, mivel a harmadik országok alacsonyabb költségszint mellett tudnak termelni és exportálni. Éppen ezért az Eu paradicsomtermesztői egyenlő feltételeket követelnek - írta meg a FruitVeB.
Az Irán elleni hadműveletben a haditengerészet, a tengerészgyalogság, a légierő, az űrhaderő és a parti őrség vesznek részt, együttműködve az izraeli hadsereggel. Az iráni háború legfrissebb fejleményeit ide kattintva találod. Mi történt? A Reuters tudósítása szerint Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter hétfőn azt mondta, hogy az Irán elleni kat
Az új üzletág nem feltétlenül azzal függ össze, hogy időnként maguk is egy-egy Ferrarival csapatnak Felcsút utcáin, inkább azzal, hogy az ifjabb Mészáros az M1 Autó- és Motorsport Sportegyesület bajnok pilótája. Mi történt? Február elején újabb vállalatot alapított Mészáros Lőrinc: az M1 Motorsport Szolgáltató Kft.-t, amelynek a főtevékenysége a sz
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság jelentése szerint a tél utolsó napján érkezett meg az idei első fehér gólya Bodrogkeresztúrra. A MetFigyelő pedig már február 22-én arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy megérkezett a telelésből Magyarországra az első fehér gólya a Bács-Kiskun vármegyei Akasztó településre. A szakértő szerint azonban nehéz
Hamarosan lezárul a Bubi harmadik generációját megelőző pilotidőszak, de rövid szünet után jönnek a vadonatúj kerékpárok és a kibővült szolgáltatási terület. Mi történt? Március 5-én kis időre leáll a Mol Bubi szolgáltatás. Este 10 órától fokozatosan leáll a rendszer, és nem lehet majd bringát bérelni, az ekkor még használatban lévő kerékpárokat pe
Évek óta tartanak az illegális ragadozómadár-mérgezések a Rétközben - azon belül is elsősorban Balsa, Gávavencsellő, Timár és Rakamaz települések térségében. Az idei évben a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (Hnpi) természetvédelmi őrszolgálata és az Ibrányi Rendőrőrs járőrei közös ellenőrzéseket tartanak az Mme kutyás egységével, a mérgezések me
Letekerte az AI-t a Xiaomi, helyette teljes gázzal ráment az extrém fotós funkciókra, és már azt is tudjuk, hogy meglepő áron érkezik Magyarországra a Xiaomi 17 Ultra.
Magyarországon naponta nagyjából 2,5-3 millió köbméter szennyvíz termelődik, azaz körülbelül 2-3 hét alatt egy Velencei-tónyi szennyvizet kell megtisztítania a rendszereknek. Könnyen belátható, hogy ilyen mennyiség mellett egyáltalán nem elhanyagolható tétel a tisztítás kapcsán felhasznált energia. Az új technológiai megoldások ezt akár 30-50 száza
A rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve 2026-ban a termelés enyhe csökkenésére készül az építőipar, az ágazat számára a lakásépítés és felújítás lehet a kitörési pont - állapítja meg elemzésében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz). A szövetség szerint a lakásfelújítást az Otthonfelújítási Program és a vidéki ott
A Forestay szerint a nemzetközi példák alapján a szálláshely kereslet többsége a szállodák felé terelődik. A cég májusban nyitja meg a Moxy Budapest Downtown hotelt. Az egyes európai nagyvárosokban tapasztalható túlturizmus és lakhatási feszültségek Budapesten is szabályozásokat szülnek a rövid távú lakáskiadási piacon, helyzetbe hozva a szállodapi
Február végére jelentős áresés tapasztalható a kígyóuborka piacán a lengyeleknél. A jelenség hátterében a spanyol kínálat bővülése és a belföldi szezon kezdete áll - írta meg a FruitVeB.
Március 2-án indul az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet Tállai András parlamenti államtitkár rendelt el. A vármegyei kormány- és a járási hivatalok szakemberei a Nébih irányításával egészen április 6-ig végzik majd a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó vizsgálatokat. A több mint egy hónapon át tartó ellenőrzési időszak során a kö
A legfrissebb adatok és előrejelzések alapján Magyarország költségvetési pozíciója régiós összevetésben továbbra is az egyik legkedvezőbb. Az eredményszemléletű hiány tavaly a kormányzati várakozások szerint 5% alatt alakulhatott, melyet megerősít a Magyar Nemzeti Bank friss, 4,7%-os hiányról szóló közlése is. Részben a költségvetés jó állapota, ré
2030-ig több mint 13 milliárd euró (mintegy 4 900 milliárd forint) refinanszírozási kötelezettség terheli a Magyarországon is működő ZF Friedrichshafent. A világ harmadik legnagyobb autóipari beszállítójának anyagi nehézségei két, összesen 20
A mesterséges intelligencia ma már nem a jövő ígérete, hanem a jelen valósága. A munkában, tanulásban, tartalomkészítésben, tervezésben, sőt sokszor a hétköznapi döntéseink támogatására is segítségül hívjuk. Természetes tehát, hogy felmerül a kérdés: ha ennyi mindent megcsinál helyettünk, nem válunk-e tőle lustábbá vagy butábbá? Ez a dilemma egysz
A digitális működést sokáig „tiszta” alternatívának hittük. Nincs füst, nincs gyárkémény, nincs látható hulladék. Mégis, az adatközpontok energiaigénye világszerte gyorsan növekszik, az AI-alapú rendszerek pedig új szintre emelik a számítási kapacitás iránti igényt. Amit nem látunk, attól még fizikai és egyre inkább mérhető. A cikkben felvetett kér
Űr és védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT), valamint a Rába jövője szempontjából meghatározó stratégiai védelmi ipari és tulajdonosi megállapodásokat jelentett be. A bejelentések több mint tízezer katonai jármű gyártását, összeszerelését és karbantartását foglalhatják magukban hazai keretmegállapodások, és egy nemzetközi exportprogram keretében, tov
Az építőanyag-ipar területén komoly vezetői tapasztalatokkal rendelkező új vezérigazgató került a győri székhelyű Graboplast élére: a Közép-Európában meghatározó padlógyártót 2026 márciusától Járomi Judit irányítja. A szakember közel 30 éve dolgozik vezető beosztásban különböző gyártói és kereskedelmi területeken, az utóbbi években az exportpiacokr
Szinte a semmiből kellett új alapkezelőt építenie a Concorde-nak, miután az előző 2015-ben kivált. Az Accorde az első nagyon szűk öt év után a kiváló hozamai által támogatva megtáltosodott, és lassan kinövi Közép-Európát. Hogyan csinálták?
Fényrendszerrel történő fertőtlenítés, amellyel a mobiltelefont és a távirányítót is tisztítani lehet, mindezt a mosogatógépben. Hűtőszekrény, amely akár –3 Celsius fokon sem fagyasztja le az ételt. A mesterséges intelligencia minden korábbi technológiai hullámnál gyorsabban alakítja át a gazdaságot, ennek következtében az innováció fogalma új érte
Néhány szem burgonyám a tárolás alatt csírázásnak indult. Elültethetem-e ezeket így vetőgumónak? Ha igen, hogyan kezeljem, hová ültessem, hogy hasznosítsam őket?
Jellemzően napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok köröl alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek, fagypont alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak. Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok - elsősorban a hét első felében - kial
A hagyományos taxitársaságok közül csak a Főtaxi és a City maradt talpon, és ők is legfeljebb a forgalom 25-35 százalékán osztozhatnak, miután a piac kétharmadát elfoglalta a két nemzetközi szereplő.
Új fejezet kezdődik a Kifli.hu történetében. 2026. február 1-jétől Szabó Dániel tölti be az online szupermarketet működtető Kifli.hu Shop Kft. kereskedelmi igazgatói és ügyvezetői pozícióját. Feladata, hogy stabil alapokra építve a Kifli.hu még több magyar háztartás számára tegye egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé a mindennapi bevásárlást. A
A mesterséges intelligenciáról sokszor úgy beszélünk, mintha a bizalom kérdése egyszerűen megoldható lenne egy jó magyarázattal. Ha a modell megmutatja, melyik bemeneti részlet volt fontos, ha ad egy szép vizualizációt, vagy ha elmond egy hihető történetet arról, miért jutott az adott kimenetre, akkor hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy a rendszer
Az Otthoni Energiatároló Program 2,5 milliós támogatása sok háztartásnak nyithat új megtérülési pályát, de a nyertes döntést a fogyasztási profil, az inverter típusa és a tárolóméret együtt határozza meg.
Az amerikai hatóságok házkutatási paranccsal szerezték meg azokat az utasításokat, amelyekkel egy férfi több mint 200, beleegyezés nélküli pornográf videót generált egy általa ismert nőről egy mesterségesintelligencia-chatbot segítségével. A promptok voltak a bizonyítékok.
Az Irán- „mindenki ellen” háború egyik legfontosabb kérdése, hogy meddig tart. Illetve nem pontosan ez, hanem az, hogy mi lesz a Hormuzi-szorossal, ami indirekt módon mégiscsak az első kérdés. Ugyan Irán nem zárta le azt, de a háború miatt a tankerek egyelőre nem kockáztatják meg a néhol 2 mérföldes szélességűre szűkülő hajózható útvonalon való áth
Március 2-án indul az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet Tállai András az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára rendelt el. A vármegyei kormány- és a járási hivatalok szakemberei a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával egészen április 6-ig végzik majd a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó vizsgál
Mekkora hatótávra képesek valójában az elektromos autók télen? A Magyar Elektromobilitási Egyesület „Téli merítés 2026” tesztje valós körülmények között vizsgálta 31 villanyautó teljesítményét, a hatótávtól a teljes lemerülésig.
A Hell 2026-ban ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, és nem visszanéz, hanem kaput nyit. A márka elindítja legújabb, egységes kommunikációs platformját: a Hell City-t, egy filmszerű, bővíthető márkauniverzumot, amely a Hell jelenlétét és közösségét – több mint 60 ország fogyasztóit – egy közös történetté rendezi. A város élén Michele Morrone áll
Jason Derulo 2026. június 10-én 20 órakor ad koncertet a Budapest Parkban The Last Dance World Tour elnevezésű világkörüli turnéja keretében. Az énekes február 26-án jelentette meg The Last Dance (Part 1) című albumát, amelyhez arénaturné is kapcsolódik. A budapesti állomáson korábbi nemzetközi slágerei és új dalai egyaránt szerepelnek a műsorban,
26,3 milliárd forintos árbevétel mellett csökkenő profit a 2024-es üzleti évben. Mára közel 2 millió havi rendelés, több mint 300 magyar város, tízezres aktív futárbázis és egy látványosan erősödő retail-ág. A Wolt Magyarország néhány év alatt nemcsak ételrendelő platformból vált komplex digitális kereskedelmi infrastruktúrává, hanem egyre markánsa