A játékpiacon a húsvét a tavaszi vásárlási időszak egyik első fontos fordulópontja; a Regio Játék friss kutatása szerint a szülők többsége 5 és 10 ezer forint között vásárol ajándékot, jellemzően az ünnep előtti héten - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
A Disney-mesék legnépszerűbb szereplői között találjuk a Disney-hercegnőket, akiknek a sora egyre bővül. Sokak gyermekkorát határozták meg ezek a történetek, akár kazettán, akár DVD-n, akár már streamingen követte nyomon a hősnők kalandjait. A mai kvíz során kiderül, mennyire ismered jól a hercegnőket, a meséket és dalokat. Tedd próbára, lesz-e 10
2024-ben az EU-ban az emberek 8,5%-a élt olyan háztartásban, ahol legalább egy tagnak egészségügyi problémák miatt tartós ápolásra-gondozásra volt szüksége. A 27 tagországban átlagosan 28,3%-ban meg is kapták a professzionális otthoni elltátást az arra rászorulók - Magyarországon ez az arány mindössze 8,3% volt, ami a tabella ulolsó előtti helyére
A Mondelez Hungária Kft. Dörmi Tejes krémmel (28%) töltött puha piskóta 30 g-os megnevezésű termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel Lengyelországban a termék több tételének esetben penész jelenlétét azonosították. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság elrendelte az érintett tételek forgalomból történő kivonását, valamint a
Az Európai Bizottság 21,5 millió eurós rendkívüli támogatást hagyott jóvá Magyarország mellett Bulgária és Észtország gazdálkodói számára, akiket a 2025-ben súlyos időjárási károk értek. A három ország közül hazánk kapja a legnagyobb összeget, 10,8 millió eurót (4,2 milliárd forintot) - jelentette az Európai Bizottság.
A tavasz egyik legszebb élménye, amikor virágzó tulipánmezők között sétálhatunk és magunk is szedhetünk a színes virágokból. Összeállításunkban bemutatjuk, merre érdemes értük indulni!
Bécs tovább erősíti vezető szerepét a felelős és emberközpontú mesterséges intelligencia területén: a város saját fejlesztésű platformja, a WienKI elnyerte a "Digitaler Humanismus in der Praxis Award" (Digitális Humanizmus a gyakorlatban díj) első helyezését. Az elismerés egyértelmű visszaigazolása annak a törekvésnek, hogy a technológiai innováció
Március 30-án, a zero waste világnapon sokszor halljuk: ne termeljünk hulladékot. De mi lenne, ha nem a nullával kezdenénk? Magyarországon fejenként évente mintegy 60 kilogramm élelmiszer kerül a kukába a háztartásokban, ennek egyharmada viszont több odafigyeléssel megelőzhető lenne. Vagyis nem a „nulla hulladék” a kulcs, az első reális lépés a paz
Meglepő kapcsolat: mit tanulhat a fintech világ az űripartól? Pénteki Fintech Világa adásunkban két különleges vendéggel jártuk körbe azt a kérdést, hogyan függ össze a Holdra szálló vízszimatoló és egy félresikerült 900 milliós banki átutalás. Supola Balázs, a Sigma Technology Hungary mérnöki szolgáltató cég képviselője és Iván, az ffnext UX/UI De
A technológiai világ fenegyereke, Elon Musk ismét bebizonyította, hogy egyetlen poszttal is képes felkavarni az állóvizet, legyen szó űrkutatásról vagy kriptovalutákról. Legutóbbi megnyilvánulása, amelyben egy bitcoin-logóval ellátott anime karaktert osztott meg, nem csupán a mémek kedvelőinek okozott örömet, hanem a kriptovaluta-piac figyelmét is
Több mint 70 ezren látták televízióban és online a HOBO – Úton lenni boldogság című dokumentumfilmet, amely a sikeres premier után hamarosan a mozikba is megérkezik.
A Tolnatej Zrt. tízmilliárd forintos beruházása tovább erősíti a vállalat nemzetközi versenyképességét, s számos magyar termelőnek nyújt majd kiszámítható keresletet - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint hétfőn Szekszárdon.
A francia gazdák egy része kukoricáról napraforgóra állna át. Utóbbi kevesebb műtrágyát és energiát igényel, melyek ára az egy évvel ezelőttihez képest jelentősen nőtt – közölte a francia gabonalobbi, az Intercereales vezetője.
Az interjúban a takarónövények szerepéről, az aszálytűrő fajok felértékelődéséről, a robotcsomagoló soroktól a pillangós vetőmagok felületkezeléséig ívelő fejlesztésekről és a mezőgazdasági bizalmi tőke megőrzéséről volt szó.
Grandiózus adatközponti terveket finanszírozna egy, összesen 830 millió dolláros hitelből a francia Mistral. Az MI-fejlesztő cége rohamtempóban építi a modellek működtetéséhez szükséges infrastruktúrát.
A mindennapi háztartási hulladékok jelentős része - például a kávézacc, a tojáshéj vagy a papírguriga - a szemetes helyett a kertben is új életre kelhet. Ezek a természetes anyagok kiváló tápanyagforrást és komposzt-alapanyagot jelentenek. Környezetbarát módon, teljesen ingyen tehetjük velük egészségesebbé a talajt, miközben a hulladéktermelésünket
Írországban Tóth Krisztinél is elindult a párkeresés és rögtön két jelölt érkezett hozzá. Márk a közös út során riválisának, Alexnek azonnal dicsekedni kezdett híres exével. Zsófi igaz-hamis játékban tesztelte a fiúkat, Györgyinél pedig hiába az őszinteség, pont ez okozta a legnagyobb feszültséget közte és Fecó között.
Számos, az életünket meghatározó megatrendnek lehettünk a szemtanúi az elmúlt 30-40 évben. Ezek között méltatlanul alulhangsúlyozott, hogy milyen hatékonysági ugráson mentek keresztül a legnagyobb amerikai vállalatok. Ezt szemlélteti az alábbi ábra, amely azt mutatja meg, hogy 1991 és 2025 között milyen viszonyban állt az S&P 500 index összesít
A Mondelez Hungária Kft. Dörmi Tejes krémmel (28%) töltött puha piskóta 30 g-os megnevezésű termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel Lengyelországban a termék több tételének esetben penész jelenlétét azonosították, olvasható az NKFH honlapján.
Kilenc új Wizz Air-járat indul március 29. és 31. között Marosvásárhelyről - közölte hétfőn a Transilvania Nemzetközi Repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat.
A tavasz a megújulás időszaka és ez a konyhában sincs másként. A nehezebb, téli fogások után egyre többen vágynak frissebb, könnyedebb ételekre, amelyekben nagyobb szerepet kapnak a zöldségek. A szezon kezdetével ráadásul egyre több hazai termesztésű alapanyag válik elérhetővé, így érdemes tudatosabban választani a boltok polcairól. A DélKerTész sz
Megemelkedtek a lakásbiztosítási kárbejelentések a múlt csütörtök óta tartó szélviharok miatt. Az orkán erejű, akár 100-120 kilométer/órát meghaladó széllökések hétvégén is tomboltak, elsősorban a Dunántúlon és az ország északkeleti részében okozva károkat.
Az izraeli parlament, a kneszet éjszaka elfogadta a 2026-os költségvetést, amely lehetővé teszi, hogy a kormány hatalmon maradjon az októberben esedékes választásokig.
A cargo-partner harmadik éve folytatja sikeres partnerségét a HHLA Pure-ral. Ez a tartós együttműködés jelentősen növelte a klímasemleges szállítmányok mennyiségét és több mint 24 500 fa által elnyelt szén-dioxid-kibocsátással egyenértékű teljes kibocsátásmegtakarítást eredményezett, megerősítve a vállalat elkötelezettségét a környezettudatos logis
A Mátra lábánál elterülő település nemcsak új otthont kínál azoknak, akik hátat fordítanának a városi rohanásnak, hanem egyfajta szemléletet is: a természethez igazodó, tudatosabb életet.
Kilenc új Wizz Air-járat indul március 29. és 31. között Marosvásárhelyről - közölte hétfőn a Transilvania Nemzetközi Repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat.
A Sugo Food Kft. 45 millió euró értékű beruházást jelentett be bajai telephelyén. A fejlesztés keretében bővül a cég meglévő termelési kapacitása, valamint az energetikai infrastruktúra fejlesztésére is sor kerül. A projekt nyomán 30 új munkahely jön létre.
A tengeri közlekedés biztonságának javítása érdekében az Európai Unió Tanácsa kiterjesztette haditengerészeti műveletei, az Aspides és az Atalanta mandátumát - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Újra bevételeltitkolással és fiktív számlával próbálkozott egy zöldségkereskedő. A cég már korábban is fennakadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzésén, olvasható a NAV honlapján.
Március végén lejárt a kötelező kamarai hozzájárulás befizetési határideje. Aki elmulasztja, annak a NAV közreműködésével is behajthatják a tartozást. Bírságot ugyan nem szabnak ki, de az eljárás végrehajtási költségei jelentősen növelhetik az eredeti összeget.
A tök vetésekor a megfelelő időzítés és sortávolság elengedhetetlen a bőséges és egészséges terméshez. Cikkünkben bemutatjuk a gyakorlati lépéseket, valamint a fenntartható termesztés lehetőségeit is.
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács meghosszabbította az Iránnal kapcsolatos korlátozó intézkedések alkalmazását - közölte hétfőn a testület.
Legalábbis a 18-59 éveseknél, mert a teljes lakosságnál továbbra is A Nagy Duett vezeti a nézettségi toplistát. A hét estéből hatot a TV2 nyert. A mögöttünk álló 13. hetet is a TV2 nyerte, a korábbi hetinél kisebb, de még mindig jelentős előnnyel. A 18-59 éveseknél főműsoridőben a TV2 18,4 százalékos, az RTL 14,8 százalékos heti
Lefüleltük a húsvéti csokinyuszi kínálatot! De vajon ki mi alapján dönt? A külső, az összetevők vagy az íz alapján? És persze az is fontos, hogy a gyerekeink szerint melyik a nyerő!
Az elmúlt évek épületenergetikai fejlesztéseinek eredményeként látványosan csökkent a lakóingatlanok Co₂-kibocsátása, miközben nőtt a megújuló energia aránya – mondta Tóth Csaba, az Oc Investment Solutions üzletág-igazgatója. A javulás már nem az új építésű, hanem egyre inkább a felújított ingatlanoknak tudható be.
A földgázszállító a protokoll szerint már több hónappal korábban bejelenti, mikor hajtják végre a szükséges karbantartási munkálatokat, így a júniusi, nyolc napi leállásból fakadó kiesésre a kereskedők és a tárolók is előre fel tudnak készülni – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. A