2026. március 23. hétfő

márc. 23
13:48
A precíziós gazdálkodás és az öntözésfejlesztés sikereiről is részletesen beszélt a Kite vezérigazgatója (Magro)
Szabó Levente, a Kite Zrt. vezérigazgatója a precíziós gazdálkodás és az öntözésfejlesztés sikereiről is beszélt egy hosszú interjúban
márc. 23
13:51
Minden másodperc számított: drámai mentés zajlott az ülepítőnél (Agroinform)
Egy bajba jutott állatot emeltek ki Hajdú-Biharban a tűzoltók.
márc. 23
13:54
Máskor is, most is kettős teher a gazdákon az árstop-káosz (Agrárágazat)
Tavasszal 2 millió hektáron indul a munka, ezért a mezőgazdaságban a dízelhez való hozzáférés sokszor fontosabb, mint néhány forintnyi árkülönbség.
márc. 23
13:54
Uniós átlagban 3,7, Magyarországon 8,9 százalékkal nőtt a munkaerőköltség 2025 végén (Üzletem)
2025 negyedik negyedévében átlagosan 3,7 százalékkal haladta meg a munkaerőköltség az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban; a növekedés mértéke csak négy tagállamban haladta meg a magyarországit – derül ki az Eurostat adataiból.
márc. 23
13:57
A forint a fellegekbe száll az iráni bombázások lefújása után (Menedzsment Fórum)
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Iránnal, és így elhalasztja az ország erőműveinek beígért bombázását.
márc. 23
13:57
300 millió eurót szór ki a görög kormány az energiaárak okozta károk enyhítésére (Privátbankár)
Csökkentik az üzemanyagárakat, kompenzálják a komposokat és a gazdáknak is jut belőle.
márc. 23
13:57
Néhány hét, és eldördül a startpisztoly: élesedik az Eu-Mercosur üzlet (Agroinform)
Hiába a bírósági per, májustól életbe lép a vitatott megállapodás.
márc. 23
14:00
Történelmi zuhanás: az arany az elmúlt 40 év legrosszabb hetén van túl (BitcoinBázis)
Az arany évezredek óta az első számú értékmegőrző az emberiség számára, ugyanakkor a nemesfém képes olykor teljesen irreális mozgásokra – akár fel, akár le. Miközben a globális piacok konkrétan lángolnak az iráni konfliktus következtében és az olajár az egekbe emelkedett, a kockázatos eszközök közül a részvények, a kriptovaluták, de még az arany is
márc. 23
14:03
A NAV támogatást ad az szja-bevalláshoz (Adózóna)
A NAV minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál az szja-hoz: közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára – hogy valóban mindenki gyorsan, kényelmesen és akadálymentesen intézhesse adóügyeit, olvasható a NAV honlapján.
márc. 23
14:06
Támogatás, fejlesztés, javuló versenyképesség (Magyar Mezőgazdaság)
A közös agrárpolitikához kötődő uniós és nemzeti támogatások megtették hatásukat. Az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások javítani tudták hatékonyságukat, és fokozatosan növekszik a nagyobb hozzáadott értékű termékek aránya.
márc. 23
14:09
Nem véletlenül járnak át a szomszédból tankolni – régiós benzinkörkép (Infostart)
Az osztrák sofőrök még a védett ár nélkül is jobban járnak, ha Magyaországon tankolnak.
márc. 23
14:09
KPMG: vége az ”AI-rulett korszakának” – célzottabban használják a cégek a mesterséges intelligenciát, de térségünk még lemaradással küzd (NRGreport)
Megjelent a KPMG Global Tech Reportja, amelyben 27 országból, 2500 technológiai vezetőt – többek között a Google, az Open AI és a Microsoft 365 Copilot szakembereit – kérdezték meg arról, hogy a mesterséges intelligencia bevezetésével és alkalmazásával kapcsolatban milyen tapasztalataik és észrevételeik vannak.
márc. 23
14:15
Februárban kilőtt az államháztartás hiánya (Privátbankár)
Két hónap alatt összejött az egész évre tervezett hiány 49,9 százaléka: február végéig 2106 milliárd forint hiánya volt az államháztartás központi alrendszerének, azaz az önkormányzatokat kivéve a teljes államháztartásnak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
márc. 23
14:15
Hosszú betegség után elhunyt a világ egyik legnépszerűbb felnőtt tartalom megosztó oldalának tulajdonosa (Portfolio)
Negyvenhárom éves korában, rákbetegségben elhunyt Leonyid Radvinszkij, az OnlyFans felnőtt tartalom megosztó platform tulajdonosa – közölte a vállalat hétfőn.
márc. 23
14:15
Drasztikus változások: elindult az ország legnagyobb erdészeti mentőakciója (Agroinform)
A klímaváltozás hatásainak kezelésére az Agrárminisztérium vezetésével szakmai fórum indult. A cél a magyar erdők jövőjét biztosító, tudományos alapú, közös megoldások kidolgozása az érintett ágazatok bevonásával.
márc. 23
14:17
Huszonöt éve nem láttunk ilyet: óriási a lyuk a költségvetésben - Meg is van, mi okozta a bajt (Portfolio)
Miközben az államháztartás központi alrendszerének bevételi oldala idén februárban közel 12%-kal volt magasabb, mint 2025 februárjában, a kiadások is felrobbantak egy év alatt - derül ki a költségvetés részletes második havi pénzforgalmi adataiból. Az adatokból pedig kitűnik: rengeteg egyedi tétel tolta felfelé februárban az államkassza kiadási old
márc. 23
14:18
A körkörös gazdaság útjára az otthonunkban is ráléphetünk (Transpack)
A körforgásos gazdaság a mindennapokban is működik, ha tartósabban használunk, javítunk és kevesebb hulladékot termelünk.
márc. 23
14:18
Balaton a fókuszban: szemléletformáló kampány indul a víz világnapján (Öko-drive)
Közös kampányt indít a Strand Fesztivál és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
márc. 23
14:21
Amikor már az arany sem véd: vaskos mínuszok a tőzsdén (Menedzsment Fórum)
Minden nemesfémtől szabadulni kezdtek a hét elején a befektetők. Egyre súlyosabb aggályok a háttérben.
márc. 23
14:21
Brüsszel lépett: hamarosan életbe lép az EU–Mercosur megállapodás (Piac és Profit)
Május elsejétől, ideiglenesen.
márc. 23
14:21
Kalászosok: miért lett idén kulcskérdés a korai lombvédelem? (Agroinform)
Bár a tél kegyes volt és a talajok vízkészlete biztató, az árpaállományokban máris vörös kódot jelentett a gombanyomás.
márc. 23
14:21
Életbe lép Ursula von der Leyen legnagyobb geopolitikai paktuma (Portfolio)
Negyed évszázadnyi tárgyalás és politikai egyeztetés után az Európai Unió új szakaszba lépteti a Mercosur-megállapodást, annak ellenére is, hogy az Európai Parlament a gazdákra hivatkozva jogi normakontrollal fagyasztotta volna azt be, akár évekre. Az ideiglenes alkalmazás 2026. május 1-jétől kézzelfogható gazdasági előnyöket hozhat mindkét fél szá
márc. 23
14:24
Tőosztás tavasszal: három hiba, ami tönkreteheti a díszágyást (Agrofórum)
A díszkerti évelő növények egyik legnagyobb előnye, hogy évről évre erőteljesebben fejlődnek, és folyamatosan terjednek az ágyásban. Az idő múlásával azonban gyakori jelenség, hogy a növény közepe felkopaszodik, a virágok száma pedig csökken. Ilyenkor a kertészek egyik bevált módszere a tőosztás, amely egyszerre szolgálja a növény megfiatalítását é
márc. 23
14:24
Kiemelkedő éve volt a Szép kártyának tavaly (Digital Hungary)
A tavalyi évben látványosan bővült a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma és a költések mértéke, melyet az élelmiszervásárlási lehetőség és a lakásfelújításra költhető keretösszeg is jelentősen motiváltak. A SZÉP kártya mára a hazai cafeteria-rendszer egyik legaktívabban használt eleme: a kártyabirtokosok tudatosan keresik azokat a helyeket, ahol e
márc. 23
14:24
Nem enged az ügyészség a milliárdos áfacsalók büntetéséből (Haszon.hu)
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a büntetések enyhítését nem tartja indokoltnak abban az ügyben, amelyben egy bűnszervezet a költségvetést két év alatt több milliárd forinttal károsította meg. A vádlottak azért próbálkoznak.
márc. 23
14:30
Emerson mérőállomást kap a Bme (Gyártástrend)
Az Emerson együttműködésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (Bme) jelentős mérföldkőhöz érkezett: a vállalat egy, kifejezetten az egyetem oktatási és kutatási igényeire szabott mérőállomást bocsátott az intézmény rendelkezésére.
márc. 23
14:36
Független Benzinkutak Szövetsége: A választás miatt nem csökkenti a kormány az üzemanyagok kiskereskedelmi adóját (Telex)
Az FBSZ az Energiaügyi Minisztériumban tárgyalt, a kormányzat nyitott volt, hogy támogatási rendszert hozzon létre a kis kutak támogatására.
márc. 23
14:36
Sérülések a német válogatottnál, stuttgarti duó jelenti a megoldást (Biztos Döntés)
A Nationalelf pénteken Svájc vendége lesz, három nappal később pedig a ghánai válogatottat fogadja.
márc. 23
14:38
Sürgős figyelmeztetés érkezett Brüsszelből: azonnal lépni kell, ha nem akarjuk, hogy elszálljanak a gázárak (Biztos Döntés)
Az Európai Bizottság a közel-keleti konfliktus okozta energiapiaci bizonytalanságra hivatkozva cselekvésre szólította fel a tagállamokat. A brüsszeli testület azt kéri, hogy az uniós országok időben és összehangoltan kezdjék meg a felkészülést a következő fűtési szezonra, különös tekintettel a gáztárolók feltöltésére – derül ki az Európai Bizottság
márc. 23
14:39
Hamarosan vége lehet a hatósági üzemanyagáraknak? Ennyibe kerülne most a benzin, gázolaj árstop nélkül (Pénzcentrum)
Több állami támogatásra számíthatnak a nehéz helyzetbe került kis benzinkutak, miután a Független Benzinkutak Szövetsége egyeztetett az Energiaügyi Minisztériummal. Bár az üzemanyag-ellátás rövid távon stabil, a növekvő nagykereskedelmi árak és a nemzetközi piaci bizonytalanságok miatt a szakértők szerint a hatósági árak fenntartása hosszú távon le
márc. 23
14:39
Sürgős figyelmeztetés érkezett Brüsszelből: azonnal lépni kell, ha nem akarjuk, hogy elszálljanak a gázárak (Portfolio)
Az Európai Bizottság a közel-keleti konfliktus okozta energiapiaci bizonytalanságra hivatkozva cselekvésre szólította fel a tagállamokat. A brüsszeli testület azt kéri, hogy az uniós országok időben és összehangoltan kezdjék meg a felkészülést a következő fűtési szezonra, különös tekintettel a gáztárolók feltöltésére – derül ki az Európai Bizottság
márc. 23
14:39
Ahrhoff–Bentley–Ecofarmtech Szarvasmarha szakmai találkozó 2026 (Agroinform)
Kétnapos szakmai rendezvény várja a szarvasmarha-ágazat szereplőit 2026 áprilisában Tápiógyörgyén. A program a húsmarha- és a tejelő szektor aktuális kérdéseit, gyakorlati megoldásait és innovációit mutatja be elismert szakemberek közreműködésével.
márc. 23
14:40
Már csak a bejelentés hiányzik: megvan a megállapodás, Zidane visszatér (Biztos Döntés)
2021 nyara óta nincs csapata a francia legendának. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy Zinédine Zidane ismét vezetőedző lesz.
márc. 23
14:42
Ma van a magyar-lengyel barátság napja (Biztos Döntés)
A köztársasági elnök a lengyelországi Przemysl-be látogatott.
márc. 23
14:42
A paranoiának volt oka: indul a Stranger Things alkotóinak vadiúj horrorsorozata (Médiapiac)
Napokon belül megérkezik a Netflixre a Stranger Things alkotóinak új sorozata. A Nagyon rossz előérzetem van című széria egy hétköznapi történetre épít.
márc. 23
14:42
Óriási eső közelít az ország felé: mutatjuk, mikor, hol ér el minket (Agrárszektor)
A hét második felében mediterrán ciklon alakíthatja időjárásunkat, ennek hatására pedig nemcsak lehűlés, hanem többfelé kiadós csapadék is érkezhet. A friss modellfutások egyelőre egyértelműen a Dunántúlra várják a legtöbb esőt.
márc. 23
14:42
Otthon Start változás: a külföldön dolgozók is felvehetik majd? (Biztos Döntés)
Már most is van kiskapu az Otthon Start hitelnél a külföldi munkaviszonyt illetően, de a kormány tervei szerint hamarosan még többen felvehetik azok közül, akik más országban dolgoznak jelenleg. Megnéztük, ki jogosult rá most, és mi változhat.
márc. 23
14:44
Hamarosan vége lehet a hatósági üzemanyagáraknak? Ennyibe kerülne most a benzin, gázolaj árstop nélkül (Biztos Döntés)
Több állami támogatásra számíthatnak a nehéz helyzetbe került kis benzinkutak, miután a Független Benzinkutak Szövetsége egyeztetett az Energiaügyi Minisztériummal. Bár az üzemanyag-ellátás rövid távon stabil, a növekvő nagykereskedelmi árak és a nemzetközi piaci bizonytalanságok miatt a szakértők szerint a hatósági árak fenntartása hosszú távon le
márc. 23
14:46
Megújul a szegedi görkorcsolya pálya – környezetbarát burkolatot kap a létesítmény (Biztos Döntés)
Szegeden, a Szatymazi utcában megkezdődött a görkorcsolya pálya teljes felújítása, amely hosszú évek után újra biztonságos és modern környezetet biztosít majd a sportolóknak és a lakosságnak. A beruházás részleteiről és jelentőségéről Ménesi Imre önkormányzati képviselő, a kivitelező Istenes Gergely, a Tornádó Team edzője Kévi Ferenc és Iványi Kata
márc. 23
14:48
„Lehetetlen” légkört talált a James Webb egy lávabolygón (Mínuszos)
Egy extrém forró, kőzetbolygó körül váratlanul sűrű légkörre utaló jeleket észleltek, ami új kérdéseket vet
márc. 23
14:48
Érdekességek a Marvel szuperhőséről (MMonline)
A Marvel-univerzumban rengeteg szuperhős tűnik fel, de Matt Murdock, vagyis Daredevil még közöttük is különleges figura. A láttássérült ügyvédből lett igazságosztó története egyszerre akciódús, sötét hangulatú és meglepően emberi. A „Daredevil: Újjászületés” második évadának premierje előtt összegyűjtöttünk 5+1 érdekességet Hell’s Kitchen vörös ruh
márc. 23
14:48
A nitrogén a vízben már komoly veszélyforrást jelent (Transpack)
A nitrogénszennyezés a vizekben már nem hasznos tápanyag, hanem az élővilág egyensúlyát veszélyeztető terhelés.
márc. 23
14:48
Agrár-időjárás: megjön az eső, nem mindenkinek lesz jó hír (Mezőhír)
A mezőgazdaság számára az agrár-időjárás most egyszerre hozhat enyhülést a földeknek és új akadályokat a munkákban.
márc. 23
14:48
Független Benzinkutak Szövetsége: A választás miatt nem csökkenti a kormány az üzemanyagok kiskereskedelmi adóját (Biztos Döntés)
Az FBSZ az Energiaügyi Minisztériumban tárgyalt, a kormányzat nyitott volt, hogy egy támogatási rendszert hozzon létre a kis kutak támogatására.
márc. 23
14:50
Kínában nyert megbízhatósági versenyt a Csepel teherautója – könyv a hőskor négykerekű csodáiról (Biztos Döntés)
Ha valaki szereti a szép régi autókat, és érdekli a történetük, azoknak ajánljuk a Klasszikus kerekek (Veterános történetek) című albumot.
márc. 23
14:51
Az OTP próbálgatja a szárnyait hétfő délután (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 3,84 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
márc. 23
14:51
Több mint 400 tápnövény: a szőlőtől a kukoricáig minden veszélyben van a japán cserebogár miatt (Agroinform)
Gondoltad volna, hogy egy ártatlannak tűnő, külföldről hazahozott növényi hajtás vagy a bőröndbe rejtett gyümölcs ökológiai katasztrófát okozhat?
márc. 23
14:52
Elhunyt Farkasházy Tivadar felesége, Benedek Noémi (Biztos Döntés)
Benedek Noémi 78 éves volt. Farkasházy osztotta meg a gyászhírt közösségi oldalán.
márc. 23
14:54
Átadták a Strix Ai Award díjait: ezek lettek 2025 legjobb vállalati Ai-projektjei (Gyártástrend)
Lezárult a Pph Media által szervezett Strix Ai Awards idei versenye: a díjátadón az egészségügytől a kereskedelmen át a szervezeti transzformációig számos területen ismerték el a leginnovatívabb mesterségesintelligencia-megoldásokat. Az elismeréseket az Ai Summit Central Europe eseményén, a Kimpton Bem Hotelben adták át március 20-án. A nyertes pro
márc. 23
14:54
A Levica 5 képviselője jutott be a szlovén parlamentbe (Biztos Döntés)
Testvérpártunk, a Levica (Baloldal) közleménye

Keresés