A Microsoft csendben eltávolította a „This is an Xbox” kampányhoz kapcsolódó tartalmakat, ami arra utalhat, hogy a vállalat újragondolja az Xbox márka jövőjét – különösen a konzol és a szolgáltatásalapú megközelítés közötti egyensúlyt.
Ahogy közeleg a tavasz, egyre inkább érezzük a természet újjászületését és a húsvét közeledtét. Ez az időszak tökéletes arra, hogy frissességet és vidámságot vigyünk otthonunkba.
A biztosítók nemcsak a felső rétegre céloznak, hanem az egész országot kiszolgálják, emiatt a növekedési lehetőségeik is korlátozottabbak annál, mint amit a legjobban gazdagodó rétegek tapasztalhattak az utóbbi években – hangzott el a Portfolio Biztosítás 2026 konferenciájának vezérigazgatói panelbeszélgetésén. A vezetők szerint a biztosítók értéke
Már a versenytáv másfélszeresét "futja meg" adományokból a debreceni maratonista a 14 éves lány gyógyulásáért. Mindössze két hét van hátra Kovács Ádám első 50 kilométeres ultraversenyéig, de a debreceni sportoló már most túlszárnyalta eredeti célkitűzését. Az OmszkiUltra 50 versenyre készülő futó a 14 éves, leukémiával küzdő Elizabet gyógyulásáért
Két hónappal halála után csendben temették el Gene Hackmant Új-Mexikóban, Santa Fében. A hollywoodi legenda sírját ma mindössze egyetlen apró tárgy jelöli – egy magányos kagylóhéj.
Gyengüléssel kezdi a napot a forint: kora reggel 340 forintot kell adni egy dollárért, míg az euróért 390 forintot. A hétfő nagy volatilitást hozott a magyar devizában, mindkét nagyobb párral szemben a forint jegyzése 5-5 forintos sávban hullámzott. A kilengések megmaradhatnak a keddi napon is, hiszen a piaci hangulat egyik fő mérője továbbra is az
A Magyarországon több mint 2,3 millió ügyféllel rendelkező Revolut hivatalosan bejelentette magyarországi fióktelepének működésének közelgő elindítását, valamint a magyar bankszámlák bevezetését - olvasható a társaság közleményében. A közleményben azt írják: a Revolut módosítja bizonyos nem Revolut-számlákra irányuló banki átutalások díjszabását, ú
Fordulópontot jelentett a tavalyi év a hazai piacon aktív biztosítók körében, de szükséges árnyalni a képet: a szektort terhelő különadók kivezetése és a szabályozói környezet egyszerűsítése kulcsfontosságú lenne, és például a lakásbiztosítások terén való díjemelés nélkül nem biztos, hogy továbbra is fenntartható az ár-érték arány növekedése – mond
Ahogy közeledik a tavaszi szezon, egyre fontosabbá válik, hogy a talajaink a lehető legjobb állapotban várják a vetést. A mikrobiális talajoltás és a szármaradvány-bontás ma már nem csupán kiegészítő technológia, hanem olyan alapvető eszköz, amely képes stabilizálni a termelést még szélsőséges időjárási körülmények között is.
A nemzetközi energiapiaci bizonytalanság a vásárlói keresésekben is azonnal megjelent: Magyarországon igen nagyot ugrott a gázpalackok iránti érdeklődés az Árukereső.hu adatai szerint. A jelenség nem egyedi, a régió több országában is hasonló trend figyelhető meg, ahogy a fogyasztók igyekeznek felkészülni az esetleges áremelkedésekre vagy ellátási
Az iráni háború nyomán meredeken emelkedő olajárak veszélyeztetik Törökország dezinflációs programját – ismerte el Mehmet Şimşek török pénzügyminiszter egy hétfő esti televíziós interjúban. Az inflációs nyomást nem csak Törökország érzi: a J.P. Morgan szerint a Bank of England (BoE) legközelebb csak 2027 első negyedévében csökkentheti az irányadó k
A Visa (Nyse: V), világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója bejelentette a Visa Agentic Ready elindítását, egy új globális programot, amelynek célja, hogy támogassa a fizetési ökoszisztémát az ügynökalapú (agentic) kereskedelem új korszakára való felkészülésben. A kezdeményezés elsőként Európában – többek között az Egyesült Királyságban –
Az Európai Unió 27 tagállamában 2025-ben 227 millió sertést vágtak le. Ez az érték több mint 5 millióval haladja meg az előző évi számot, amint az az Európai Bizottság legfrissebb termelési adataiból is kiderül. A mérsékelt növekedés részben ellensúlyozza a 2022–2023-as időszak drasztikus visszaesését. Ekkor ugyanis a Covid-válság és a németországi
Fordulóponthoz érkezik a Revolut magyarországi működése: hamarosan elindul a hazai fióktelep, és a felhasználók magyar IBAN-számot kapnak. A váltás nemcsak kényelmi előnyöket hoz – például közvetlen bérutalást és gyorsabb fizetéseket –, hanem díj- és szabályozási változásokat is.
Március 13-a óta elérhető a NAV által készített 25SZJA bevallástervezet, melyet nem mindenki adhat be változatlan formában. A tervezetet ki kell egészítenie például a bérbeadónak, ha az ingatlanját másik magánszemélynek adta bérbe, vagy olyan kifizetőnek, aki az adóelőleget nem vonta le.
A versenyfeltételekben és az árazásban is jelentős különbségek láthatók a Netrisk piacain, az ügyféligények és -problémák viszont hasonlóak, ezekre folyamatos technológiai újításokkal, fejlett AI-megoldásokkal válaszol a Netrisk – derült ki Portfolio Biztosítás 2026 konferenciáján.
Ursula von der Leyen kedden már nem diplomáciai körmondatokkal, hanem kézzelfogható ajánlattal lépett a Barátság-vezeték ügyében: az EU technikai segítséget és pénzügyi támogatást kínált Ukrajnának a január 27-i orosz támadás után megszakadt tranzit helyreállítására, amit Kijev el is fogadott. Az Európai Bizottság elnökének bejelentése éles váltás
Az Energiaügyi Minisztérium új szabályozást készít elő a megújuló (főként napelemes) rendszerekre, amely átalakítja a támogatások számítását és finanszírozását, valamint a hálózathasználat elszámolását. Emellett egyszerűsítené a kis termelők csatlakozását, és egységesebb feltételekhez kötné a hálózati mentességeket és közös beruházásokat többek köz
A legutóbbi keretbővítésből 100 milliárd forintot a cégek forgóeszközigényeinek finanszírozására különítettek el, amelyen belül az 50 milliárd forintos szabadon felhasználható keretrészt már teljes egészében lekötötték, de a többi konstrukció még elérhető – tájékoztatott az Exim Magyarország.
Magyar bankszámlákat kapnak a magyar ügyfelek, a Revolut elkezdi ezekre átrakni az ügyfelek pénzét, miután hamarosan megkezdi működését a cég magyar fióktelepe.
A rendőrök is megcsodálták a budapesti ALDI-parkolóban driftelőt. A lilán füstölgő gumik és a parkolón belüli száguldás azonban engedéllyel történt: Ámon Olivér drifter, autós tartalomgyártó és youtuber ezúttal néhány centire az üzlet bejáratától parkolt le. A filmbe illő mutatvány egy közös együttműködés részeként, az ALDI-ban újonnan elérhető WAT
A talajbaktériumok élénkítik a talajéletet, javítják a tápanyag-feltáródást, segítik a gyökérfejlődést, és hozzájárulnak a növények ellenálló képességéhez, illetve javítják a talaj vízháztartását, így a klímaváltozás káros hatásait is mérsékelik.
Stabil teljesítményt nyújtott az Audi Hungaria 2025-ben, miközben növelte elektromos gyártását, javította hatékonyságát és előkészítette az új elektromos hajtásgeneráció bevezetését, derül ki a vállalat beszámolójából.
100,9 milliárd forintos rekord árbevétellel zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport, miközben a piacot továbbra is nyomás alatt tartották az alapanyagár-emelkedések, az ellátási bizonytalanságok és a geopolitikai konfliktusok. Lévai Bálintot, a BioTechUSA tulajdonosát többek között arról kérdeztük, hogy az alapanyagdrágulás közepette milyen beszerzés
Negyedik hete emelkedik a vágósertések és a malacok ára egész Európában. Az ágazatban óvatos optimizmus érezhető, mert vannak fenyegető piaci jelek is.
Harmincmilliárd forintos keretből, 3-12 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, 90 százalékos támogatási intenzitás mellett mikro- és kisvállalkozásoknak hardverre, szoftverre, webfejlesztésre és e-kereskedelemre. A Dimop Plusz program kibővített második körében az egész ország pályázhat, a későbbiekben Budapest is bekapcsolódik. A
A LinkedIn mára több mint egymilliárd felhasználót köt össze, de a szakmai kapcsolatépítés mellett egyre inkább a kibertámadók célpontjává is válik. A szakértők szerint a védekezés ma már elengedhetetlen.
A Nemzetgazdasági Minisztérium "Gyermek-, és ifjúsági balesetbiztosítás 2026" tenderét a CIG Pannónia és a Groupama nyerte - derül ki a BÉT-en közzétett közleményből.