Szerencsére nem minden állat kereszteződhet egymással, a természet ezt bölcsen rendezte el. De mi a helyzet a ló és a szarvasmarha hibridjével, valóban létezhet?
Az USA 578 milliárd dolláros hitelfelvételre készül ebben a negyedévben, miközben a BRICS országok hátrálnak ki annak finanszírozásából. Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma megerősítette, hogy az idei első negyedévben az amerikai államkötvények kibocsátása elérhei az 578 milliárd dollárt. Mindeközben a BRICS országok folyamatosan csökkentik a
A NAV az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. A dokumentumot az eSZJA-oldalon nézhetik meg azok, akik regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra.
A felnőtt lakosság 67 százaléka egyetért azzal, hogy az ukrán olajblokádra és az iráni háború okozta energiaválságra válaszul a magyar kormány védett üzemanyagárat vezetett be.
A vetési varjak egyre nagyobb számban költöznek be a településekre, ami új kihívások elé állítja az önkormányzatokat és a külterületi gazdálkodókat is.
Tizenegyedik alkalommal hirdették ki a nyerteseket a K&H fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatán, melynek célja, hogy segítse a magyar mezőgazdaság hosszú távon is fenntartható fejlődését és jövőjét
A szigorodó hitelfeltételek és a gyorsan pörgő lakáspiac okán az előminősítés nemcsak a hitelösszeg tisztázása miatt kulcsfontosságú a lakásvásárlók számára, hanem a várható gyors döntések meghozatala miatt is.
A termőtalaj állapota kulcsfontosságú a növénytermesztés sikeréhez. Meglepően gyorsan bekövetkezhet a kimerülés, amit a növények fejlődése azonnal jelez. Ismerje meg, hogyan előzhető meg a talaj túlzott kizsigerelése!
Korábban a Kúria még jogsértőnek találta, hogy a Kossuth Rádió Facebook-oldala nem működik kiegyensúlyozottan, de a taláros testület megsemmisítette a legfőbb bírói grémium döntését.
Szerkesztőségi cikkben ír róla az amerikai üzleti lap, hogy a magyar kormányfő újabb zsarolási kísérlettel próbálhatja mobilizálni saját táborát. Mi történt? Szerkesztőségi véleménycikkben foglalta össze a neves amerikai üzleti lap, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök hogyan próbálja blokkolni az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós EU-s kedvezmé
Orbán Viktor azt ígérte Trump megválasztását követően, hogy az amerikai elnök soha nem fog háborút indítani, mert üzletember és utálja a fegyveres konfliktusokat. Ehhez képest Trump egy olyan háborút indított, amelynek a vége nem látszik, ellenben összezúzta a világ olajpiacát.
Az elmúlt évben látványos árfolyamemelkedést tapasztalhattunk egyes ipari fémek és a nemesfémek piacán, így a megnövekedett befektetői figyelem mellett az elemzések, előrejelzések száma is megszaporodott. Ezek szerint az ipari fémek tartósan magasabb árazásra kerülhetnek különböző okok miatt, de legfőképp a zöld átállás miatti növekvő nyersanyagigé
Bulgária Argentínából kezdett napraforgómagot importálni, ami új helyzetet teremthet a Fekete-tenger térségének olajosmag-piacán. Az olcsóbb dél-amerikai termény lefelé nyomhatja a régiós árakat.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékével együttműködve elektronikus segédanyagot és adatgyűjtő űrlapot állított össze a települési vetési varjú fészekkolóniák felméréséhez, amit március 25. és
A Reuters értesülései szerint a Meta nagymértékű létszámleépítésre készül, amely a munkavállalók akár 20 százalékát is érintheti. A lépés hátterében a mesterséges intelligenciát érintő hatalmas beruházások ellensúlyozása, illetve az új technológiák által kínált hatékonyságnövelés kiaknázása áll.
Az amerikai autóipari szervezetek arra kérik a kormányt, hogy tartsa távol a kínai autógyártókat az Egyesült Államok piacától – derül ki egy, a Reuters birtokába jutott levélből. A lépés bonyolíthatja Donald Trump elnök tervezett kínai csúcstalálkozóját. A szektor legújabb trendjeit és hazai vonatozásait járja körbe a debreceni Portfolio Járműipar
A technológiai világ két legmeghatározóbb trendje, a kriptovaluták és a mesterséges intelligencia (AI), egy váratlan ponton összefonódni látszik, és ez a találkozás alapjaiban írhatja át a bitcoin-bányászat jövőjét. A VanEck legfrissebb elemzése rávilágít egy különös jelenségre: a nagy bitcoin-bányász cégek olyan értékes infrastruktúra felett rende
Nem babra megy a játék: a hatóság közölte, hogy a legkisebb kanna használata esetén is kötelező kiszabni a súlyos bírságot. A telephelyi fogadóhelyek is a revizorok célkeresztjébe kerültek.
Idővel minden méz tulajdonságai megváltozhatnak, ami sokunknak akár meghökkentő is lehet. Talán azon gondolkodtál-e már, miért válik az eddig folyékony mézed szilárddá vagy krémes állagúvá? A méz természetes kristályosodási folyamata sokak számára furcsának tűnhet, pedig valójában ez jelzi a valódi, természetes méz jelenlétét.
Különleges látásmódjából ügyesen épít üzletet, és azt mondja, ha olyan projektet kellene elvállalnia, ami nem mozgatja meg a fantáziáját teljesen, inkább egy asztalosműhelybe menne dolgozni. Az alapjai megvannak hozzá. Munkáit elnézve, jó döntés volt, hogy inkább a karrierjébe fektetett saját lakás helyett.
Hollywoodban egyre többen beszélnek arról, hogy véget ért a klasszikus filmsztár-korszak. A stúdiók konszolidációja, az AI térnyerése és a mozijegyeladások csökkenése miatt ma már sokszor a zenészek, sportolók vagy internetes alkotók is többet keresnek, mint a filmcsillagok. A trend 2025-ben is látszott: a 20 legjobban fizetett hollywoodi színész ö
A régiós startup-ökoszisztéma innovációs fékeit nem a tehetséghány, hanem a tranzakciós súrlódások húzták be eddig. Míg Londonban vagy Tallinnban eddig is rutinművelet volt a startupok indulása és befektetési köre, nálunk többek között a kölcsönös bizalmatlanság és a "csináld magad" jogi megoldások bénították a folyamatot. Ennek a korszaknak kíván
Rövid ideig nem lesznek elérhetők egyes digitális banki szolgáltatások az OTP Bank ügyfelei számára: a pénzintézet március 15-én hajnalban tervezett fejlesztést végez, ami több rendszer és online funkció átmeneti leállásával járhat.
A Mol szerint a Janaf visszaélésszerű, objektíven nem indokolt árazást alkalmaz, a Janaf szerint a Mol célja csak az, hogy továbbra is a kedvezményes orosz olajból profitáljon.
A „Veszélyeztetett őshonos halfajok ex situ génmegőrzésének infrastrukturális megalapozása, és a Gödöllő-Isaszegi tórendszer természeti értékeinek megőrzése, bemutatása, ökológiai szolgáltatásainak fejlesztése” című projekt kedvezményezettje a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (Nbgk). A 2029. decemberéig megvalósuló projekt megvalósítá
Miközben a hazai termelőknek szigorú környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük, Ukrajna tízéves mentességet és teljes piaci hozzáférést követel. Ez a kettős mérce végleg térdre kényszerítheti a közép-európai mezőgazdaságot.
Szokatlan fordulat a magyar lakáspiacon: egyre több városban és budapesti kerületben drágább lett a panellakás, mint a téglaépítésű ingatlanok. A panelpiac az elmúlt egy évben különösen nagy és gyors áremelkedést produkált, amit az extrém módon dráguló újlakások, a kiszámíthatóbb rezsi és az alacsonyabb felújítási költségek is hajtanak.
A Microsoft 104 milliárd dollárral növelte márkaértékét éves szinten, ami a legnagyobb növekedés a világ legértékesebb márkái között. Az Nvidia ért még el nagy ugrást, 96 milliárd dollárral növelve márkaértékét a mesterséges intelligencia chipeknek és az adatközponti infrastruktúra iránti erős keresletnek köszönhetően.
Nemrég kijött az Amerikai Energiaügynökség (EIA) legfrissebb, rövidtávú kilátásokat taglaló elemzése, ahol többek között a várható olaj-és gázárakkal foglalkoznak a szakértők. Bár az ügynökség rendkívül optimista és szerintük a Brent jegyzése az év végén akár 70 dollárra is eshet, de eközben vannak ennél sokkal drasztikusabb várakozások is a piacon
Az Európai Bizottság legalább egy évre felfüggesztené a vámmentes cukorimportot az uniós piac stabilizálása érdekében – mondta Christophe Hansen mezőgazdasági biztos a Bloombergnek. Christophe Hansen szerint a felfüggesztéshez szükséges dokumentáció előkészítése már folyamatban van, és a javaslat néhány héten belül a Bizottság elé kerülhet.