Az Aave alapítója szerint a jelenlegi DAO-irányítás túl lassú, túl politikai és túl centralizált lett. Stani Kulechov most nyíltan reformot sürget: a napi döntéseket szakértői csapatokra bízná, miközben a tokenbirtokosok csak a legfontosabb stratégiai kérdésekben szavaznának. A vita nem véletlenül robbant ki – az elmúlt évben az Aave ökoszisztémájá
A hazai kis- és középvállalkozások beruházásait finanszírozó Demján Sándor Tőkeprogram keretösszege 100 milliárd forintról 150 milliárd forintra emelkedik – hangzott el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó rendezvényén.
A nők aránya az európai mezőgazdaságban továbbra is alacsony: az uniós gazdaságoknak mindössze 32 százalékát irányítják nők. Az Európai Bizottság és az Ensz is lépéseket tesz a helyzet javítására, miközben a Közös Agrárpolitika célzott támogatásokkal igyekszik erősíteni a női gazdálkodók szerepvállalását - számolt be az agriculture.ec.europa.eu.
2026 februárjában a Bitcoin ára egyetlen nap alatt több mint tízezer dollárt esett. A piaci kapitalizációból nagyjából 200 milliárd dollár tűnt el néhány óra alatt. Ilyen nagyságrendű egynapos értékvesztések korábban csak a világ legnagyobb technológiai vállalatainál fordultak elő. A különbség ma az, hogy a kriptopiac már akkora, hogy a zuhanásokna
Donald Trump szerint hamarosan csökkenni fog az olaj ára. Az iráni háború legfrissebb fejleményeit ide kattintva találod. Mi történt? Irán olajszállító hajók ellen indított újabb támadásokat, amik ismét felkavarták a világgazdaságot. A kőolaj ára rövid időre újra 100 dollár fölé ugrott hordónként, olvasható a BBC-n. Részletek. A támadások a Perzsa-
A CryptoQuant elemzőcég legfrissebb on-chain adatai szerint az Ethereum a 2021-es bikapiac csúcsait is felülmúló forgalmat bonyolít, amivel első ránézésre a világ egyik legegészségesebb blokkláncának tűnik. A rekordmagas hálózati aktivitást azonban nem az optimizmus, hanem a befektetők kapitulációja pörgeti: az ETH korábbi csúcsaihoz képest 50%-kal
Az Európai Parlament cselekvési tervet sürget a nemek közötti bér- és nyugdíjszakadék felszámolására, hangsúlyozva a nők alacsonyabb fizetését és aránytalanul nagy mértékű ingyenes gondozási munkáját. A cél a munkakörülmények javítása és a méltányos bérezés biztosítása a nők által dominált ágazatokban, valamint a munka és magánélet egyensúlyának er
Összesen több mint 600 millió angol font kártérítést követel négy korábbi Deutsche Bank-alkalmazott Németország legnagyobb bankjától. Az olasz Monte dei Paschi hitelintézethez kapcsolódó ügy részletei a pénzintézet csütörtökön közzétett éves jelentéséből derültek ki - írja a Reuters.
Vajon mihez van alapvető joga egy szomszédnak, és mit tehet meg csak a másik telektulajdonos engedélyével? A tavasz beköszöntével a téma ismét előkerül.
Az európai részvénypiacok csökkentek tegnap, a Stoxx 600 index 0,8%-ot esett, mivel a befektetők a Közel-Keleten zajló katonai műveletek fokozódását követték.
Összesen több mint 600 millió angol font kártérítést követel négy korábbi Deutsche Bank-alkalmazott Németország legnagyobb bankjától. Az olasz Monte dei Paschi hitelintézethez kapcsolódó ügy részletei a pénzintézet csütörtökön közzétett éves jelentéséből derültek ki - írja a Reuters.
A reform 2035-re akár 30 százalékkal csökkenthette volna a fiatalabb életkorban bekövetkező halálesetek számát. Mi történt? A HVG megszerezte az Orbán-kormány 2020-ban készíttetett, eltitkolt egészségügyi reformtervét, a "Hippokratész-projektet", amely radikális átalakításokat javasolt az ágazatban. Részletek. A 352 millió forint közpénzből készült
A Telex szerint fizikai erőszak érte két újságírójukat egy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részvételével zajló csákberényi rendezvényen. A lap állítása szerint Vécsei László polgármester lökte ki munkatársaikat a művelődési házból, ezért garázdaság gyanúja miatt feljelentést tettek az ügyben.
Hol húzódik a határ a home office, a külföldi távmunka és a kiküldetés között? Milyen telephely-kockázatot hordoz magában a külföldi távmunka, a nem megfelelően kezelt nemzetközi munkavégzés? Milyen társaságiadó-, szja- és tb-kötelezettségekkel kell számolnia a munkáltatónak külföldi távmunka esetén? A mikrofonnál: Antretter Erzsébet adószakértő és
A magyarországi televíziós médiaszolgáltatókat tömörítő Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) bejelentette, hogy közgyűlésén újraválasztotta a tagság a MEME elnökének Tóth Csabát.
A világ legjobbjai között landoltak a Sport TV sajátgyártású műsorai, a Mesél a Pálya és A Cacio Titkai. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség Mediadíjait hamarosan átadják.
A múlt évben valamivel több mint 7 százalékkal növelte árbevételét az RTL Magyarország, miközben az EBITA vesztesége a 2024-es 8 millió euróról 3 millió euróra csökkent. A médiacég megduplázta a fizetős streaming felhasználói számát, a teljes streaming fogyasztás felével emelkedett éves összevetésben. Az anyavállalat RTL Group 2025-ben 6 milliárd e
Az Európai Parlament 458 szavazattal meghosszabbította az online gyermekbántalmazás felderítésére vonatkozó szabályokat 2027. augusztus 3-ig. Az intézkedések csak az előzetesen azonosított vagy potenciálisan bántalmazó tartalomként jelölt anyagokra vonatkoznak, miközben az adatvédelmi jogokat is tiszteletben tartják.
Módosít a kormány a kis- és középvállalkozások számára elérhető fix 3 százalékos kamatozású hitelprogram feltételein: a változtatások elsősorban a beruházást tervező cégeknek kedvezhetnek. A maximálisan igényelhető hitelösszeget a korábbi 500 millió forintról 750 millió forintra, a cégszintű limitet pedig 1,4 milliárd forintról 2 milliárd forintra
Megvan az idei első 20 fok, Kiskunmajsán pontban délután 3-kor mértek ilyen magas hőmérsékletet szerdán Magyarországon. A következő napokban marad a hasonlóan meleg tavaszi idő, csak a száraz időt töri meg holnaptól záporok, zivatarok érkezése. Jelentősebb lehűlés jövő hét elején jöhet.
A szerdai kormányülés eredményeit ismerteti 10 órától Gulyás Gergely miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a csütörtöki Kormányinfón. A tájékoztatón minden bizonnyal energetikai kérdéseken lesz a fókusz, várhatóan a Barátság kőolajvezetékről és a benzinárstopról is hallhatunk majd.
A hazai kórházakban több száz csecsemő vár elhelyezésre. Mi történt? A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon elutasította a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) keresetét, így a felelős minisztériumok és állami szervek tovább titkolhatják a kórházban maradt csecsemőkre vonatkozó adatokat, írja a TASZ a Forbes.hu-nak eljuttatott közleményükben. Részletek. "
A magyar benzinkutakon március 10-től kezdve bevezették a védett árakat, ezt megelőzően viszont nagyon masszív drágulást láthattunk a közel-keleti helyzet nyomán megugró olajár miatt. Most pedig kiderült, hogy ebben a viharos időszakban hogyan alakultak az üzemanyagárak Európában, így arra a kérdésre is megkapjuk a választ, hogy jelenleg drágának m
A fogyasztók egyre inkább influenszerek segítségével fedeznek fel márkákat, nem keresőmotorok által. A közösségi keresés (social search) robbanásszerűen nő, ezért a márkák számára a tartalomoptimalizálás az influenszerek által kulcstényező lett – a Red Lemon és a PFR Influencer & Talent kutatása.
Történetének eddigi legerősebb évét zárta tavaly a Gránit Bank – szögezte le a Portfolio-nak adott interjújában Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató, aki a bank több mint egy évvel ezelőtti tőzsdére lépését ma is helyes döntésnek tartja. A bank innovációiról, az Otthon Startról és a piaci versenyből származó kihívásokról is kérdeztük Hegedüs Évát.
A Közel-Keleten kirobbant háború és a Hormuzi-szoros lezárása megzavarta a műtrágya- és üzemanyag-kereskedelmet. Az emelkedő árak a tavaszi vetés előtt komoly költségnövekedést okoznak a gazdálkodóknak.
Az S&P hitelminősítő elemzője szerint a helyzeten az sem segít, hogy a magyar kormánynak a választás közeledtével megnőttek a költségvetést terhelő kiadásai.
Újabb hatósági eljárást indított az ATV ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, miután felmerült a gyanú, hogy az ATV Start+ című műsorában jogsértés történhetett.
A Szegedi Tudományegyetem kutatócsoportja a Hunor Magyar Űrhajós Program keretében vizsgálja, hogyan javíthatók hatékonyabban a sugárzás okozta DNS-károsodások. A projekt célja a sejtek természetes DNS-javító képességének fokozása az űrutazás során fellépő károsodások esetén, amely a jövő mélyűri küldetései szempontjából kiemelten fontos.
Az iráni konfliktust megelőző hetekben még újra megcsillant a klasszikus tőzsdesztár. Az ETF-ekbe áramló tőkén keresztüli aranykereslet februárban még nagyot szólt. Vajon a közel-keleti destabilizáció lezár egy szép hosszú sorozatot vagy van még hova növekednie a keresletnek? Ami biztos, hogy látványos a különbség 2025 elején tapasztaltakhoz k
A szerdai kormányülés eredményeit ismerteti 10 órától Gulyás Gergely miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a csütörtöki Kormányinfón. A tájékoztatón minden bizonnyal energetikai kérdéseken lesz a fókusz, várhatóan a Barátság kőolajvezetékről és a benzinárstopról is hallhatunk majd.
Az Európai Unió Bírósága kimondta: az internet-előfizetők költség nélkül felmondhatják szerződésüket akkor is, ha a szolgáltató azt egy korábbi uniós bírósági döntés miatt módosítja. A Magyar Telekom ügyében a luxembourgi testület arra a megállapításra jutott, hogy az ilyen változtatás nem tekinthető közvetlenül jogszabály által előírt módosításnak
A szerdai Portfolio Checklistben (08:42-től) Petőházi Tamással, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk, a Portfolio Agrárium 2026 konferencián. A szakembert arról kérdeztük, milyen hatással van a közel-keleti konfliktus a magyar agráriumra. A globális energiapiaci hatások ugyanis a magyar gazdákat sem kímélik: a harcok be
Csütörtöktől felfüggeszti a március 8-tól érvényben lévő sztrájkmenetrendet a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A társaság mellett működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (Szaksz) elnöke az érdekképviselet közösségi oldalán azt írta, hogy értesülései szerint a Tüke