Szakaszos korrekciós programot és a vegyes indexálás bevezetését tartja szükségesnek a leszakadó nyugdíjak elértéktelenedésének megállítása érdekében a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK).
A csattanó maszlag sok kertben és parlagon felbukkan, ám nem egyszerű gyomnövény: minden része mérgező alkaloidokat tartalmazhat. Mutatjuk, mire figyelj, ha takarmány vagy élelmiszer közelében jelenik meg.
A Nagy Elek vezette kamarai szervezetek összesen 9,2 milliárd forintot költöttek három ingatlanra. A belső ellenőrzés mindent szabályosnak talált. Mi történt? A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt – írta a HVG. Az országos kamara 4,2 milliárd forintért v
Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
Egyre súlyosabb vízhiánnyal küzd a Balaton, amelynek vízállása idén ősszel alig haladta meg a 2003-as történelmi mélypontot. A szakértők szerint a felmelegedés alapjaiban változtatja meg a tó vízháztartását, és a jövőben akár mesterséges vízpótlásra is szükség lehet.
Aggasztó képet fest Donald Trump amerikai elnök tájékozódási szokásairól több, a Fehér Ház működését ismerő forrás. A beszámolók szerint az elnök egyre inkább olyan információs környezetben él, amelyet hízelgő médiatartalmak, politikai ellenfeleit támadó videók és mesterséges intelligenciával készített képek uralnak. A legnagyobb kérdés az, hogy mi
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az elektromos rollerek közlekedését alapjaiban átalakító rendelettervezetet, amely szigorúbb szabályokat vezetne be a rolleresek számára. A javaslatban szerepel a 14 éves alsó korhatár, a kötelező bukósisakviselés és a sebességkorlátozás, valamint egy új, elektromos rollerek behajtását tiltó közlekedési
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület több mint húsz éve menti az áruházakból, a gyártóktól és a vendéglátóhelyekről a kidobásra ítélt lejáratközeli vagy csomagoláshibás, de fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszereket.
Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását - állítja öt hazai civi
Jelentős változások jönnek a tankerületi központok élén: a 60 vezetői helyből 55-re már kiválasztották az új igazgatókat, öt pozícióra pedig új pályázatot írnak ki. A pályázatokra összesen 567 jelentkezés érkezett, ezek közül 424 bizonyult érvényesnek. Az új vezetők megbízatása öt évre szól.
A téli madáretetéshez nem feltétlenül kell kész eleséget vásárolni, a cinkegolyó otthon is egyszerűen elkészíthető. Mindössze némi sótlan zsiradékra, olajos magvakra és egy megfelelő tartóra van szükség.
A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 600 ezer új ipari robotot helyeztek üzembe, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A gyárakban működő robotok száma ezzel meghaladta az ötmilliót. A robotok mára nemcsak előre programozott mozdulatokat tudnak végrehajtani, a következő nagy technológiai átt
Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot is a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kormány
Gyengült a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzésekhez képest. Az euró árfolyama 364,53 forintra emelkedett, miközben a dollárért és a svájci frankért is többet kellett fizetni, mint előző este.
Két év várakozás után forráshiány miatt tömegesen utasítják el a gazdálkodók szakmailag megfelelő agrártámogatási kérelmeit. Az agrártárca megerősítette a lépést, és a kialakult helyzetért az előző kormány elhúzódó döntéshozatalát teszi felelőssé, miközben az ágazat szereplőit akár több száz milliárd forintos kár is érhette az elmaradt beruházások
Az egy évvel korábbihoz képest tíz százalékkal, 1,127 milliárd euróra növelte az oroszországi érdekeltség nélkül számolt konszolidált nyereségét a Raiffeisen Bank International (RBI) 2026 első kilenc hónapjában. A pénzintézet a harmadik negyedévet az előző kettőnél alacsonyabb, 382 millió eurós teljes profittal, viszont történelmi mélyponton lévő n
Egy év alatt 21 százalékponttal nőtt a mesterséges intelligenciát használó vállalatok aránya a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésében részt vevő cégek körében – közölte a gazdaságkutató társaság az MTI-vel. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és ! AI & Digital Transformation 2026
Bob Dylan november 1-jén a zürichi Hallenstadionban lépett fel a "Rough and Rowdy Ways" / "Lights of Autumn" turné keretében, a svájci sajtó pedig megosztott, de éles kritikákkal fogadta az akkor 85 éves művész koncertjét.
Elővigyázatosságból vízfogyasztási korlátozást vezettek be Meződön november 2-tól. A vezetékes víz az esetleges nitrittartalom miatt az egy év alatti csecsemők és a várandós anyák számára átmenetileg fogyasztásra alkalmatlan. A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. az érintetteknek szükségvízellátást biztosít, az intézkedés visszavonásig érvényes.
Újabb jelentős leépítést jelentett be a német Schaeffler autóipari beszállító: a vállalat öt európai telephelyét bezárja, és összesen 3460 munkahelyet szüntet meg. A döntés hátterében az autóipari kereslet tartós gyengélkedése, a magas németországi költségek és az elektromos autók vártnál lassabb térnyerése áll – írja a Bloomberg.
November 3-án, kedden utalja a Magyar Államkincstár az októberi családi pótlékot. A novemberi nyugdíj november 12-én, csütörtökön esedékes. A hónap végéig pedig megérkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 000 forintos részlete az arra jogosultaknak.
Az RTL főcsatorna az elmúlt két év legmagasabb havi főműsoridős közönségarányát érte el októberben a 18–59 évesek körében. A médiavállalat tájékoztatása szerint az RTL+ streamingplatformon Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban új havi megtekintési rekordot állított fel, miközben az RTL Híradó több mint tizenegy éve nem látott közönségarányt ért el.
Megemelte idei eredmény-előrejelzését a Bayer, miután a német gyógyszeripari és agrárkémiai óriásvállalat gyógyszeripari üzletága a vártnál kedvezőbb számokat produkált a harmadik negyedévben. A pozitív folyamatoknak köszönhetően a cég az év végi nettó adósságállományára vonatkozó várakozásait is lefelé módosította.
Közzétették a 2026 novemberétől alkalmazandó referenciaárakat, átlaghozamokat és fajlagos költségmegtakarítási összegeket. Az adatok meghatározó szerepet játszanak a mezőgazdasági kárenyhítő juttatások kiszámításában.
A légvédelem 69 Moszkvára tartó drónt lőtt le az éjszakai és a hajnali órákban - közölték kedd reggel orosz hírügynökségek, az orosz főváros polgármestere, Szergej Szobjanyin Max-csatornáján reggel hatig megjelent bejelentéseket összesítve.
A Magyar Nemzeti Bank megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját, amely közérthető tájékoztatókkal segíti a befektetőket. Az oldalon ellenőrizhetők a szolgáltatók engedélyei, megismerhetők a befektetési kockázatok, és akár anonim módon is bejelenthetők a gyanús, jogosulatlan piaci szereplők vagy a tőkepiaci visszaélések.
A hosszan tartó nyári aszályok komoly veszélybe sodorják a gazdaságok tömegtakarmány-ellátását. Az őszi vetésű gabonák és a különféle fűfélék kora tavaszi betakarításával azonban hatékonyan pótolható a kiesett mennyiség, és stabilizálható az állomány takarmányozása.
A Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) támogatja az alacsony összegű nyugellátások emelését, különösen a hosszú ideje változatlan minimálnyugdíj rendezését. A 108-146 ezer forint közti nyugdíjak tervezett sávos emelését azonban jelen formájában nem tartják méltányosnak: szerintük a szociális jellegű emelés elfogadható lépés, de a szociális támog
Az autóvásárlók ma már egyre felkészültebben érkeznek a kereskedésekbe: online tesztek, összehasonlító oldalak és mesterséges intelligencián alapuló keresők segítségével már a szalon felkeresése előtt alaposan leszűkítik a választékot. A Schiller Autó Család tapasztalatai szerint azonban a digitalizáció alapvetően a tájékozódást alakította át, nem
A tünetmentes ileitisz a bélrendszerben végbemenő súlyos elváltozások miatt gyakran okoz jelentős termeléskiesést a sertésállományokban. Mivel ezek a hatások szabad szemmel nem mindig láthatók, a gazdálkodók sokszor alábecsülik a betegség okozta gazdasági károkat. A legújabb tudományos eredmények szerint a kórokozó lassan, de könyörtelenül terjed a
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása reggel 9 órakor kezdődik. Kedden dönt a legfőbbügyész-jelöltről az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról.
Egy vezetőedző legfeljebb három évig képes hatékonyan - sikeresen és eredményesen – működni egy csapatnál. Így szól az egykori edzőlegenda, a kétszeres BEK-győztes Guttmann Béla aranyszabálya. Igaz ez a munkahelyeken is? Egy Fradi-meccs kapcsán Papp Tamás István HR szakértő a Guttmann-szabály igazságát vette górcső alá és persze nem maradhat ki a "
Mai ülésén szavaz az Országgyűlés a legfőbbügyész-jelöltről. Munkaszüneti nappá nyilváníthatja a parlament december 24-ét, és határoznak a képviselők a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról is. A parlament elkezdi több adótörvény általános vitáját is.
Csökkenéssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén a bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt. Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a vezető részvények közül az OTP, a Mol és a Richter árfolyamánál is fontos támasz- és ellenállási szintekre kell figyelni. A Magyar Telekom ugyanakkor az előző kereskedési napon
Európa súlyos csapdába sétálhat, ha a mesterséges intelligencia ipari alkalmazásaira koncentrálva átengedi a legfejlettebb modellek fejlesztését az Egyesült Államoknak és Kínának – figyelmeztetett Arthur Mensch, a Mistral AI vezérigazgatója. A francia techcég vezetője szerint a kontinensnek saját számítási kapacitást kell kiépítenie, és páneurópai
Mától az Erste, az OTP és a Raiffeisen után már a K&H Bank is jelezte: időpontot lehet foglalni bármelyik fiókba a Wekerle plusz lakáshitel iránt érdeklődőknek. A bank az új konstrukcióhoz induló költségkedvezményeket is biztosít.