A magyar élelmiszeripar fejlesztése, a termelői együttműködések erősítése és a hazai termékek fogyasztásának ösztönzése is fontos feladat Bóna Szabolcs szerint. A miniszter a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentéséről is beszélt, amelynek megvalósításához akár 300 milliárd forintos költségvetési fedezetre lehet szükség.
Az előző évhez képest 510 milliárd forinttal több forrás juthat a magyar egészségügyre a 2027-es költségvetési javaslat értelmében – közölte egy Facebook-bejegyzésben Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Az ősszel vásárolt jércék néhány héten belül tojni kezdhetnek, de a rövidülő nappalok késleltethetik a folyamatot. Vásárláskor az egészségi állapot, az oltások és a fokozatos beszoktatás is fontos.
Történelmi csúcsot döntött a kriptobűnözés. A Binance-t, a világ legnagyobb kriptotőzsdéjét nagyjából 6,3 milliárd dollárral fosztották ki, ami a valaha volt legnagyobb rablás a szektorban. A tőzsde leállította a ki- és befizetéseket, és ígéri, hogy minden veszteséget állni fog. A nyomok ismét Észak-Koreához vezetnek. 6,3 milliárd, a valaha volt le
A KSH közelmúltban publikált statisztikái szerint az idei június–augusztusi időszakban átlagosan 235 ezer munkanélküli volt Magyarországon, a munkakeresés átlagos időtartama csaknem 1 évre (11,7 hónap) nőtt, az érintettek több mint egyharmada (33,7 százalék) pedig ennél is régebb óta keresett állást. Közben a Profession.hu kimutatása alapján 2026 m
A Magyar Péter vezette kormány nem általános adócsökkentést tervez, hanem a közterhek teljes átrendezésébe kezdett bele – ez már világosan látszik a péntek éjszaka benyújtott 2027-es költségvetési törvényjavaslatból. Az államháztartás közhatalmi bevételei 7,7 százalékkal, 34 360 milliárd forintra nőnének, ami gyorsabb a gazdaság várt bővülésénél. A
Megszüntetné az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét a kormány – jelentette be Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter.
A jó bableveshez nem kell különleges konyhai mutatvány: elég, ha a babot időben beáztatod, az első főzővizet leöntöd, majd a zöldségeket és a fűszereket megfelelő sorrendben adod a fazékhoz. A sűrítésre több bevált módszer közül is választhatsz.
A kormányváltást követően kifejezetten kedvező volt Magyarország megítélése a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon. A befektetők bizalmat szavaztak az új kormánynak, ami a forint erősödésében és a magyar állampapírhozamok csökkenésében is megmutatkozott. A jövő évi költségvetés és a középtávú makrogazdasági pálya bemutatása azonban némileg módosította
Milyen szigetelés kerüljön a házra? Hány centi legyen? Miért kerül az egyik ajánlat sokkal többe, mint a másik? És honnan tudhatod, hogy a kivitelező tényleg jól fog dolgozni? Ha hőszigetelést tervezel, jobb ezeket a kérdéseket még azelőtt feltenni, hogy elköltötted volna a pénzt.
Sokan úgy tudják, hogy táppénzen lévő munkavállalónak nem lehet felmondani. Ez 2012 óta nem igaz: a betegség nem felmondási tilalom, a munkáltató ilyenkor is közölheti a felmondást, csak a felmondási idő indul később. Összefoglaltuk, mit mond a Munka Törvénykönyve, mi a különbség munkáltatói és munkavállalói felmondás között, és mi történik a táppé
Egy friss holland felmérés szerint a vásárlók nyitottak az eltérő alakú terményekre. A fogyasztók többsége elfogadná a szabálytalan alakú, “deformált” zöldségeket és gyümölcsöket is - írta meg a FruitVeB.
A Tisza-kormány számára kiemelkedően fontos a nyugdíjasok, különösen a legszegényebb nyugdíjasok helyzetének javítása és stabilizálása. Érdemes megvizsgálni a 2027-re szóló költségvetési törvény közzétett tervezetének tükrében, hogy milyen módon és mennyiben valósul meg ez a kormányzati szándék.
Törökország pénteken hivatalosan is jelölte Feridun Sinirlioglut, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkárát az ENSZ főtitkári posztjára - közölte a török külügyminisztérium.
A Fidesz jövőre mintegy 50 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat, a Tisza Párt támogatása viszont körülbelül 500 millióval emelkedik – olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban, amelyet péntek éjszaka nyújtott be a kormány a parlamentnek.
A Circle azt szeretné elérni, hogy az amerikai értékpapír-felügyelet a megfelelő feltételeket teljesítő fizetési stabilcoinokat készpénzként kezelje a tervezett kriptós tőkebevonási szabályokban. Az Usdc kibocsátója emellett eltörölné a brókercégek ilyen eszközeire alkalmazható 2 százalékos tőkeszámítási levonást.
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
„Se macska, se randizás, inkább elkezdtem téglát nevelni”. Kínában egészen szokatlan hobbi nyeri el mostanában a fiatalok szívét: a téglanevelés. Bár a trend elsőre viccesnek tűnhet, a háttérben több, fiatalokat sújtó társadalmi probléma rajzolódik ki.
Nagy bátorságra vall most belevágni egy traktorkereskedés létrehozásába, ám egy fiatal vállalkozó egyedi ötletekkel igyekezne a termékeire irányítani a figyelmet.
A GDP 1 százalékának megfelelő, több mint 1000 milliárd forintnyi megtakarítást vár a kormány jövőre a felelős és ésszerű gazdálkodásból, valamint a túlárazások és a pazarlás felszámolásából az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig
A 2027. évi költségvetés a GDP 4,9 százalékára csökkenti az államháztartási hiányt a 2026. évi 7,5 százalékkal szemben, a péntek éjszaka az Országgyűlés elé beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklásának mellékletei szerint. Az indoklás szerint az egyszeri tényezők kiesése és a külső hatások együtt a GDP 1,4 százalékával javítják az egye
A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint. Mivel a kormány három százalékos jövő évi inflációval számol, a reálbéremelkedés 1,5 százalék lesz.
A Fitch Ratings szerint Magyarország 2032-ben akár bevezetheti az eurót, ha teljesíti a csatlakozás feltételeit. A változás a mezőgazdasági beszerzésekre, az exportra és a beruházások finanszírozására is hatással lehet.
A GDP 1 százalékának megfelelő, több mint 1000 milliárd forintnyi megtakarítást vár a kormány jövőre a felelős és ésszerű gazdálkodásból, valamint a túlárazások és a pazarlás felszámolásából az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
A Google anyavállalata, az Alphabet történelmi jelentőségű tőzsdei összeomlást szenvedett el, amelynek során a vállalat piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 500 milliárd dollárral – azaz átváltva körülbelül 450 milliárd euróval – csökkent.
Az euró bevezetése – a kormány szándékai szerint – elérhető közelségbe került. Jószerint mindenki tisztában van a bevezetéstől várható előnyökkel és hátrányokkal, valamint azzal is, hogy a bevezetéshez milyen feltételeket kell teljesíteni. A bevezetés alapkövetelményei várhatóan 2030-ra megteremthetők, s ha akkor Magyarország belép az Európai árfol
A Mercedes egyik vezetője, Jörg Bartels lesz a Porsche fejlesztési igazgatója. Ugyanis Michael Steiner, a sportautókról híres Porsche jelenlegi fejlesztési igazgató 2027 májusában távozik. Utódja pedig kulcsfontosságú pozícióját hagyja ott a Mercedesnél.
A hecsedli lekvár készítésekor nem a főzés okozza a legtöbb munkát, hanem a csipkebogyó előkészítése. Mutatjuk, hogyan távolítsd el a magokat és a szőröket, miként dolgozz tisztán, és mire figyelj az üvegek eltevésénél.
Rekorddal búcsúzott a román agrártárca éléről az erdélyi magyar Tánczos Barna: az Apia az idei támogatási kérelmek közel 60 százalékát már az első napokban jóváhagyta, a pénz pedig gyorsan a gazdák számlájára érkezett.
Vajon a római katonák éhségének köszönhetjük a savanyú káposztát? És mennyi fogy belőle ma Magyarországon? Egy régi történet, egy hagyományos alapanyag és néhány meglepő statisztikai adat nyomába eredünk.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közölte, hogy jóváhagyta 500 darab Patriot PAC-3 rakéta eladását Ukrajnának, mintegy 2,1 milliárd dollár értékben. Ez az egyik legjelentősebb lépés Kijev védelmi fegyverekkel való ellátása terén a második Trump-adminisztráció hivatalba lépése óta.
Rendszeresen fáj a nyakad, a vállad vagy a karod a számítógépes munka miatt? Sokan méregdrága állóasztaloktól és ergonomikus székektől várják a csodát, a cégek pedig vagyonokat költenek ezekre az eszközökre. Egy friss, átfogó tudományos kutatás szerint azonban óriási tévedésben élünk: a népszerű irodai kényelmi megoldások szinte semmit sem érnek a
A baglyokat évszázadokon át különös hiedelmek övezték, pedig szokatlan tulajdonságaiknak nagyon is természetes magyarázatuk van. Kiváló hallásuk, különleges látásuk és szinte hangtalan repülésük a zsákmányszerzést szolgálja.
A Binance elleni, mintegy 6,3 milliárd dolláros kriptolopás megrázta a piacot, és széles körű eladási hullámot indított el. A tőzsde azonban gyorsan és határozottan reagált a helyzetre. Október 30-i tájékoztatása szerint több mint 6,34 milliárd dollárt különített el az incidens következményeinek fedezésére. Ebből körülbelül 5 milliárd dollár már el
A most beterjesztett költségvetés szerint a Magyarságkutató Intézetnek több pénz jut 2027-ben, de a Nemzetstratégiai Kutatóintézet állami támogatását megvágják.
Az amerikai választók rekordalacsony arányban gondolják úgy, hogy a kongresszusi képviselők megérdemlik az újraválasztást – derül ki a Gallup friss felméréséből. A félidős választások előtt a demokraták szavazási lelkesedése meghaladja a republikánusokét. A gazdaság, a megélhetés és az egészségügy a választók legfontosabb ügyei közé tartozik.
Tudatos pihenőidővel az amarillisz erősebb virágzásra készül. Ismerd meg a helyes hőmérsékletet, a száraz talaj és a lombkezelés lépéseit, valamint a hagymaellenőrzés jeleit a rothadás elkerülésére.