A BBC egy floridai szövetségi bíróságtól kérte, hogy kötelezze Donald Trump amerikai elnököt a tanúvallomás megtételére az általa indított, tízmilliárd dolláros kártérítési perben. A brit közszolgálati médiaszolgáltató szerint Trump ügyvédei hónapok óta halogatják a meghallgatást.
Az élet eredetének kutatása több tudományterületet kapcsol össze. Oleg Abramov és munkatársai, köztük a HUN-REN CSFK kutatói, a hadeikumi Föld becsapódások által alakított termikus környezetét modellezték. Azt vizsgálták, mikor válhatott tartósan lakhatóvá a kéreg, és mikortól maradhattak fenn az élet kialakulásához szükséges körülmények.
Frissült a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv pályázati menetrendje, amelyben a mezőgazdasági vízmegtartás és az öntözésfejlesztés kapott főszerepet. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat a gazdák számára.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Fokozatosan felszakadozik a felhőzet, így az ország nagy részén napos időre számíthatunk, 14 és 19 fok közötti csúcshőmérséklettel. A keleti tájakon ugyanakkor felhősebb maradhat az ég, ahol néhol záporok, esetleg jégdarazáporok is előfordulhatnak - írta a HungaroMet.
Október 27-től új heti portréműsorral várja nézőit a Duna. A közmédia Közeli című, epizódonként 26 perces sorozatában Somossy Barbara, elismert művészeket, sportolókat és meghatározó közéleti személyiségeket mutat be, közelebbről, személyesebben, őszintébben. A beszélgetésekben a vendégek pályáját alakító döntések, a sikerekhez vezető út és a hétkö
A horvát belügyminisztérium bemutatta a közúti közlekedés biztonságáról szóló törvény módosítási tervezetét, amely jelentősen megemeli a biztonsági öv használatának elmulasztásáért, a szabálytalan parkolásért és az illegális utcai versenyekért kiszabható bírságokat, emellett először szabályozza az elektromos rollerek regisztrációját - írta a mojkra
A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben. Az euró jegyzése alig változott, a dollár jelentősen olcsóbb lett, a svájci frank viszont drágult a magyar fizetőeszközhöz képest. Az év eleje óta a forint mindhárom devizával szemben erősödni tudott.
Orbán édesapja után most a család egy újabb tagjának neve is felmerült a V-Híd szerződési és támogatási botrányai miatt. Az egyik érintett szervezet tagad, a korábbi beszámolók azonban mást mutatnak.
Lakáshitel felvétele előtt állsz, vagy már fizeted a törlesztőt, de nem tudod, mennyire vagy védve a kamatváltozástól? Megmutatjuk, mi alapján válassz a fix és a változó kamatozás közül, és mikor lehet indokolt átgondolnod a meglévő hiteledet.
A legdrágább órákban érkezik meg az országba a hazai áramfogyasztás több mint harmadát lefedő import, ami a hálózati adottságokkal együtt tartós versenyhátrányt okoz. A GKI elemzése rámutat: Paks I. engedélyeinek lejárta és Paks II. bizonytalansága miatt az üzemidő-hosszabbítás, a tárolók kiépítése, valamint a szélenergia bevonása nélkül nem garant
Előző lapszámunkban a Geotermikus Világkongresszus apropóján a "nagy kép" felől közelítve próbáltuk megtudni, milyen jövő előtt állhat a magyarországi földhőhasznosítás.
Összesen 3,7 milliárd forint állatjóléti támogatási előleget fizetett ki október 7-én a Magyar Államkincstár a sertéstartóknak – közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.
A Semmelweis Egyetem kutatói 522 magyar iskolás adatait elemezték, és azt találták, hogy a funkcionális hasi fájdalomzavarral élő serdülőknél gyakori a több testtájat érintő, tartós fájdalom. A panaszok összefügghetnek stresszel, szorongással, iskolai kirekesztéssel és zaklatással, ezért érdemes komolyan venni őket.
Egy tőlünk keletre elvonuló hidegfront észrevehetően megbolygatja az légkört: miközben a keleti és északkeleti megyékben záporok, jégdarazápor és akár dörgés is kísérheti az őszi napokat, a hajnalok fagypont alá süllyednek az ország jelentős részén.
Nem volt lényegi elmozdulás a forint árfolyamában az éjjel, így állnak a számok reggel az előző délutáni jegyzésekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Soha nem esett még akkorát az okostelefonok piaca, mint az idei harmadik negyedévben. Több okkal magyarázható a zuhanás, a memóriák drágulása felhajtja a készülékárakat, a vásárlók halogatják a cserét, a kínai gyártók kiszállításai pedig összeestek. Az Apple és a Samsung piaci részesedést szerez a zsugorodó piacon. Hasonló témákkal is foglalkozunk
Ősszel sok kertben még egészséges, termést nevelő paprikatövek állnak, amikor az első fagyok már veszélyeztetik őket. Ilyenkor felmerülhet, hogy érdemes-e a növényeket kiemelni a földből, és cserépben bevinni a lakásba.
A Hold Alapkezelő egyik kulcspozícióját egy korábbi raiffeisenes profi veszi át, akit a szakmában aligha kell bemutatni. Móricz Dániel két évtized után egyet hátrébb lép, de ennél messzebb esze ágában sincs menni.
Október 7-én 3,7 milliárd forint támogatási előleg érkezett a magyar sertéságazatba. A kifizetés két állatjóléti jogcímet érint, és fél évre szóló előfinanszírozást biztosít.
A külvárosi zártkertek egyre gyorsuló beépülése súlyosan veszélyezteti a települések klímavédelmi szempontból is kulcsfontosságú zöldterületeit. Ezt a folyamatot az Otthon Start-program kiterjesztése és az elmúlt évek jogszabályi változásai tovább gyorsították. Bár az önkormányzatok 2025 vége óta nagyobb mozgásteret kaptak a területek sorsának rend
Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak
Mind a mérete, mind a csalás elindításához szükséges sokmilliárd forint egyedivé tette az utóbbi évek egyik legnagyobb és sajnos legsikeresebb áfacsalását.
Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
Bécsben 2027. január 1-jétől új regisztrációs rendszer lép életbe a rövid távú lakáskiadás területén, miközben szigorodnak a lakások szálláshellyé való átminősítésének szabályai is.
A legnagyobb amerikai bankok vezetői a héten a mesterségesintelligencia-infrastruktúra finanszírozásában rejlő lehetőségekről és kockázatokról egyeztettek. Egyre nehezebb megítélni, hogy a technológiába fektetett hatalmas összegek valóban megtérülnek-e, ráadásul az autonóm MI-ügynökök megjelenése újabb biztonsági kockázatokat is felvet - számolt be
Október 15-től Pekár Dávid veszi át a Hold Alapkezelő befektetési igazgatói posztját Móricz Dánieltől, aki húsz év után adja át a vezetői tisztséget – közölte az alapkezelő. A leköszönő igazgató a jövőben a cégvezetés helyett a közvetlen befektetési szakmai munkára és az általa kezelt alapokra összpontosít.
Új korszak kezdődhet a mezőgazdasági vis maior ügyintézésében. Az országosan elismert aszály miatt meghatározott támogatási kötelezettségek megszegése esetén külön bejelentés nélkül is elkerülhetők a jogkövetkezmények.
2026. november 26-án a budapesti Marriott Hotelben rendezi meg a Portfolio az AI & Digital Transformation 2026 konferenciát, ahol a mesterséges intelligencia üzleti alkalmazásának legégetőbb kérdéseire kaphatnak választ a résztvevők – a stratégiai döntésektől a kiberbiztonsági kockázatokig.
A Fitch Ratings legfrissebb elemzése szerint a vezető ipari gazdaságok összesített szuverén adóssága idén megközelíti a 75,4 ezer milliárd dollárt, miközben a kötvénypiaci hozamok évtizedes csúcsokra emelkedtek. A nemzetközi hitelminősítő kiemelte, hogy a legmeredekebb adósságnövekedésre a következő években Franciaországban és az Egyesült Államokba
Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start külterületi lakóingatlanokra is igénybe vehető. Kecskemét példája mutatja az átalakulás léptékét: a volt szőlőhegyek zsugorodnak, miközben a zártkertek lakhatási, gazdálkodási és rekreációs szerepe, valamint a városi hőség mérséklésében betöltött je
Hárommilliárd forintos tanácsadói szerződés ügyében tett feljelentést hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt a Miniszterelnökség – tudatta közleményben a Kormányzati Kommunikáció.
Az amerikai bankfelügyelet (OCC) megállapította, hogy az ország kilenc legnagyobb bankja politikai, vallási vagy egyéb szubjektív szempontok alapján tagadta meg egyes ügyfeleitől a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Szankciókat azonban egyelőre nem szabott ki e gyakorlat miatt - írja a Reuters.
Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó
Összesen 3,7 milliárd forint támogatási előleget utaltak ki a hazai sertéstartóknak a nehéz piaci helyzet kompenzálására – tájékoztatott Facebook-bejegyzésében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter.
Hogyan lehet jól kérdezni a mesterséges intelligenciától? Honnan tudhatjuk, hogy megbízható-e a válasza? Mire használható az MI a tanulásban és a hétköznapokban, és mikor kell kritikusan viszonyulnunk ahhoz, amit létrehoz? Ezeket, a fiatalok mindennapjait egyre közvetlenebbül érintő kérdéseket járja körül a Bosch középiskolásoknak szóló mesterséges
Az idén interneten keresztül a magyarok már többször vásároltak bankkártyával külföldön, mint idehaza – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Ez először fordult elő, és a növekedés még akkor is kiugró, ha figyelembe vesszük, hogy a külföldi kártyás forgalomhoz a határon túli fintech pénzügyi szolgáltatóknál vezetett számlák feltöltése is hozzáadó