Az Európai Ügyészség pozsonyi kirendeltsége vádiratot nyújtott be egy személy ellen egy Eu által társfinanszírozott, erdőterületek fejlesztését célzó projekttel kapcsolatos csalás ügyében.
Emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést a Budapesti Értéktőzsde, a BUX 0,9 százalékkal, 142 940,29 pontra erősödött. A növekedés motorja az OTP volt, amelynek árfolyamát a bank sajátrészvény-visszavásárlási programja is támogatta. A többi vezető részvény már vegyesebb képet mutatott: a Mol és a Magyar Telekom árfolyama csökkent, a Richteré nem vált
Szereplőválogatást hirdetett az M2 Mesetévé: a közmédia gyerekcsatornája 6 és 10 év közötti jelentkezőket keres magazinműsoraihoz és edukációs tartalmaihoz. A kiválasztott gyerekek műsorvezetőként vagy szereplőként jelenhetnek meg a képernyőn.
A magyar sport irányításának és közfinanszírozásának átalakítására tett javaslatokat a Magyar Közgazdasági Társaság Sportgazdasági Szakosztálya. A szervezet szerint a támogatások felhasználását átláthatóbbá és ésszerűbbé kell tenni, figyelembe véve az egyes sportágak eltérő finanszírozási lehetőségeit és társadalmi hasznát. A javaslatcsomag kitér a
Gyengült a forint a dollárhoz képest, az euróval szemben is minimális gyengülés a hétfői mérleg. Egyedül a svájci frankhoz képest tudott erősödni a magyar fizetőeszköz a főbb devizák közül.
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfőn a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon. Az euró jegyzése a reggeli 364,94 forintról 365,01 forintra emelkedett, a dollár pedig 325,57 forintról 327,08 forintra drágult. A svájci frank ezzel szemben 392,25 forintról 391,85 forintra gyengült. Napközben az euró árfolyama 364,57 és 365,46 forint k
Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a Capmas adataiból.
A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből? Ezzel foglalkozott elemzésében a Bankmonitor.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra figyelmeztetett, hogy két-három hónapon belül súlyos válság alakulhat ki a globális gabonapiacon. Az államfő a gázolajellátásra fókuszáló nemzetközi közösséget bírálva rámutatott, hogy Oroszország már meg is sértette az alig egy napja bejelentett energetikai tűzszünetet.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a közérdek védelme és az uniós forrásvesztés kockázata miatt a tudomására jutáskor elrendelte a budapesti Déli Körvasút beruházás körülményeinek felderítéséhez szükséges hatósági eljárást. A GVH leszögezi, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben. Sem hazai állami, illetve kormá
Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki telje
A BYD új SUV csúcsmodellt mutatott be a Párizsi Autószalonon. A hétüléses ATTO 8 a gyártó első, FLASH töltésre is képes modellje, akkuja akár 9 perc alatt 0-ról 97%-ra tölthető. Az európai piacon már sikeresen teljesítő ATTO 2-ből, az ATTO 3-ból, a SEALION 5-ből és a SEAL U-ból álló BYD SUV-paletta csúcsán álló új ATTO
Csillagászok azonosították a valaha észlelt legtávolabbi gyors rádiókitörést (FRB-t), amely az univerzum történetének nyolcvan százalékát átszelve ért el hozzánk. A jel egy apró törpegalaxisból származik, a forrása pedig minden bizonnyal egy magnetár, így a felfedezés új fejezetet nyit e rejtélyes jelenség kutatásában - írta a Sciencealert.
Az elmúlt napokban több fontos bejelentés is érkezett a Magyarországon is kifejezetten népszerű Krakenről, amelyek közvetlenül érinthetik a magyar ügyfeleket. Van egy sürgős teendő a kivezetéseknél, három új listázás, egy októberi nyereményjáték, valamint egy hosszabb távon figyelendő európai fejlesztés több más újdonság mellett. A legfontosabb hír
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (Efsa) már az engedélykérelmek beérkezése előtt felkészülne a tenyésztett hús és a precíziós fermentáció értékelésére. A cél a gyorsabb, de továbbra is szigorú élelmiszer-biztonsági vizsgálat.
Mibe érdemes fektetni, ha újra téma lett a közös európai deviza? Mennyi kockázatot bír el a magyar befektető, és hogyan lehetne rávenni a huszonéveseket az öngondoskodásra? A Klasszis Befektetői Klubban a hazai alapkezelői és önkéntes nyugdíjpénztári szektor vezető szakértői vitatták meg a piac legforróbb kérdéseit.
A klímaváltozás okozta hőstressz rontja a gabonafélék, így az árpa terméshozamát. Egy új kutatás az RNS-függő DNS metiláció (RdDM) szerepét vizsgálja az árpa hőstressz-tűrésében, a termésbiztonság javítása érdekében.
PRO PR Globe People Achievement Award 2026 elismerést kapott Horváth-Magyary Voljč Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója a kommunikációs szakma, ezen belül különösen a PR fejlődéséhez nyújtott szakmai hozzájárulásáért. A több mint három évtizedes PR-pályával és három évtizedes éves kommunikációs vezetői tapasztalattal rendelkező szakember
Kevesebb kávé fogy Magyarországon, az otthoni kávékészítésre viszont egyre nagyobb figyelmet fordítunk. Ezt jelzi, hogy a Gfk adatai alapján 2026 során 34 százalékkal nőtt a karos eszpresszógépek eladása, miközben az automata gépekből valamivel kevesebb fogyott. Egyre több fogyasztó szeretné maga befolyásolni, milyen kávé kerül a csészéjébe, miközb
Szakálligazításra érkeztek a NAV revizorai, és több súlyos szabálytalanságot is feltártak baranyai barber shopokban. Volt, aki nem adott nyugtát, más adószám nélkül működött, egy vállalkozónak pedig már egy éve törölték az adószámát, olvasható a NAV honlapján.
Mark Zuckerberg nyilvánosan elutasította a mesterséges intelligencia fejlesztésének iparági szintű moratóriumára tett javaslatokat, és amellett érvelt, hogy a piaci ösztönzők önmagukban is garantálják a felelős fejlesztést. Ezzel a Meta vezérigazgatója élesen szembehelyezkedett az Anthropic és az OpenAI által évek óta képviselt, jóval óvatosabb meg
A kerti tűzrakás remek közösségi vagy családi program lehet, de a tűzrakóhely helyének rossz megválasztása szomszédvitát vagy akár büntetést is hozhat! Összeszedtük, mire figyelj a helyszín kijelölésekor.
A Getty Images csődvédelmet kért, és a Koch család befektetési cégének segítségével zártkörűen működő vállalattá alakul át egy előre egyeztetett szerkezetátalakítási megállapodás keretében - írta a WSJ.
Szokatlan kibertámadás érte több száz franciaországi szupermarket hűtőberendezéseit: a hackerek távolról aktiválhatták a leolvasztási funkciót, amitől a hűtők felmelegedtek. Az AFP értesülései szerint az Intermarché 150–200 üzlete, valamint a Coopératives U legalább száz boltja érintett. A beszámolók szerint egyes hűtőkben reggelre akár 36 fok is l
Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
Bár a különböző fajú bagócsok rajzási ideje eltérhet, általában a nyár folyamán okoznak problémát, idén a jó idő miatt még októberben sem szabadulhatunk tőlük. Előszezonban általában a szarvasmarhák és vadállatok mutathatnak intenzívebb tüneteket, főszezonban a lovak és juhok is veszélybe kerülnek, a lehűléssel viszont drasztikusan visszaesik a leg
Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (Neak) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
Az Amerika-szerte felhalmozódó nehéz nyersolaj szokatlan szakadékot nyitott a globális olajpiacon, ugyanis miközben Ázsiában és Európában kínálati hiány és 100 dollár feletti hordónkénti árak jellemzik a piacot, a nyugati féltekén egyre nő a felesleg, amelyet az elszálló szállítási költségek miatt nem tudnak exportálni.
A mítosz, miszerint a sárgarépa evése segít a sötétben való látásban, a második világháború alatt a Brit Királyi Légierőtől származik. Segített eltussolni a radartechnológia fejlesztéseit, amelyek javították az éjszakai küldetések sikerét
Ha a birsalma felvágásakor barna, foltos hús fogad, több oka is lehet a barnulásnak. Megmutatjuk, mire figyelj, hogy jövőre egészségesebb termést szüretelj.
A Nikkei Asia szerint Kínában drasztikus lépésre szánták el magukat a hatóságok, miután biztonsági aggályok merültek fel az elektromos autók egyes új technológiájával kapcsolatban.
Már 30 civil szervezet aláírta azt a kiállást, amely kéri, hogy a vagyonadó-tervezet számoljon a civil szektorra gyakorolt hatással. Az aláírók nehezményezik, hogy a vagyonadó jelenlegi formájában ugyanakkor azt a kört terhelné, amely a civil szervezetek jelentős támogatója is volt, így a kötelező adó kivetése az önkéntes támogatások elapadását oko
Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
Négy új, többfunkciós Mercedes-Benz tehergépkocsit vett át a Magyar Közút, amelyek már az idei téli szezonban szolgálatba állnak. A beszerzés egy mintegy 12 millió eurós géppark-megújítási program része, amelyet a szaktárca költségvetési forrásból finanszíroz – számolt be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-bejegyzésében.
November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.