A kiadós hétvégi esők után ezen a héten ismét szárazabbra fordul az idő. Hétfőn nyugaton és délnyugaton még több helyen esősen indulhat a nap, később azonban fokozatosan megszűnik a csapadék, délután már csak néhol szemerkélhet.
Augusztusban 4,8 millió turistaérkezést és 26,9 millió vendégéjszakát regisztráltak Horvátországban, ami a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint az érkezések számában 2,3 százalékos, a vendégéjszakák esetében pedig 0,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest - számolt be a Croatia Week.
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfoliónak Tardos Gergely.
Az áruházlánc újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a magyar élelmiszer-kiskereskedelmi különadó miatt. A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
A gluténmentes termékek fejlesztésének egyik legnagyobb kihívása a megfelelő állag és tápérték biztosítása. Egy spanyol kutatás most olyan természetes alapanyagot vizsgált, amely mindkét területen ígéretes eredményeket mutatott.
A bitcoinról szóló hírekben egyre többször hallani az ETF-ekről, a nagyvállalati vásárlásokról és az állami bitcoin-tartalékokról. A számok azonban azt mutatják, hogy a készlet nagy része még mindig nem az intézményi szereplőknél van. A The Motley Fool Bitbo- és River-adatokra épülő összesítése szerint a valaha létrehozható 21 millió bitcoin közel
Szakálligazításra érkeztek a Nav revizorai és több súlyos szabálytalanságot is feltártak a baranyai barber shopokban. Volt, aki nem adott nyugtát, más adószám nélkül működött, egy vállalkozónak pedig már egy éve törölték az adószámát.
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Sok kerttulajdonos ébredt már arra, hogy a kertje, udvara tökéletes pázsitját valami feldúlta, összelyuggatta. A károsító azonosítása nem túl nehézkes.
Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalása hatékony védőhálót nyújt a gazdálkodóknak. Megmutatjuk, hogyan segíti a rendszer a likviditás megőrzését, a válságkezelést és a fiatal gazdák piacra lépését.
A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indulhat a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac z
A Michelin a Magyarországon eltöltött 30 évét egy jubileumi esemény megrendezésével ünnepelte a nyíregyházi telephelyén, ahol a munkatársakat, a szakértelmet és az elért eredményeket méltatták.
Szokatlanul éles hangon figyelmeztette az Európai Bizottság vasárnap a tagállamok nagyköveteit, mert az ír elnökség friss kompromisszumos javaslata 159 milliárd euróval csökkentené az EU 2028–2034-es költségvetését. Brüsszel szerint a 8 százalékos megszorítás éppen a válságtartalékokat, a versenyképességi és védelmi programokat, valamint a külső fe
Ultimátumot adott a parlamenti ellenzéknek az ausztrál kereskedelmi miniszter az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodás kapcsán, leszögezve, hogy az egyezmény újratárgyalása szóba sem jöhet. Mivel a kormánypárt nem rendelkezik többséggel a szenátusban, a megállapodás sorsa a jobboldali ellenzéki koalíció vagy a Zöldek szavazatain m
A dolgozók bejárnak, a fizetés megérkezik, a cégek mégis milliókat veszítenek észrevétlenül. A jelenléti teljesítményvesztés – amikor a kimerültség vagy a stressz miatt valaki félgőzzel dolgozik – rejtett pénznyelő a vállalatoknál. Miközben a gépeket pontosan mérik, a legdrágább erőforrást figyelmen kívül hagyják, pedig az Oxfordi Egyetem szerint a
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettes-jelöltjét. A testület döntése értelmében a tisztségeket dr. Ötvös Károly, dr. Gellért Károly Árpád, valamint dr. Terhes Tibor Dávid töltheti be - közölte a Telex.
Magyarországon évtizedek óta a saját ingatlan számít az egyik legfontosabb pénzügyi célnak. Az elmúlt években tapasztalt gyors lakásár-emelkedés azonban új kérdéseket vet fel: valóban mindenkinek a vásárlás az egyetlen út, vagy lehetne a bérlés is hosszú távon kiszámítható alternatíva, ahogy Európa több országában? A kérdés most különösen aktuális,
A Nébih négy növényvédő szernek adott szükséghelyzeti engedélyt a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezéshez. A készítmények meghatározott feltételekkel 2027. február 5-ig használhatók fel.
Érkezik az Útközben elmeséled című utazós reality friss etapja: október 12-én hétfőn debütál Sváby András műsora a VIASAT3-on. Már az sem titok, ki lesz a 3. évad első vendége.
Az iratok alapján a vagyon áthelyezését úgy tüntették fel, mintha az már három évvel korábban megtörtént volna. Mi történt? A BBC és a Bureau of Investigative Journalism közös nyomozása szerint a Deloitte ciprusi irodája segített Roman Abramovics orosz oligarcha vagyonának elrejtésében, akár dokumentumok hamisításával. Az újságírókhoz eljutott irat
Miközben a napelemek a hőségben is megmentették az áramellátást, sok tulajdonosnál délelőtt leáll a rendszer, pedig egy ingyenes beállítás sokat segítene, csak nálunk senki nem kapcsolja be.
Egy új, mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszer a növényekről készített videók alapján becsüli meg a várható hozamot. A technológia a termelőknek abban is segíthet, hogy időben felkészüljenek a betakarítási csúcsokra.
Vágósertésenként húszezer forintot veszít a hazai sertéságazat a nyomott árak és a piaci túlkínálat miatt. Szakértői elemzésünkben a válság mélyebb okait és a 2027-re várható fordulat feltételeit vizsgáljuk.
Félévkor már 5,4 millió bankkártyát regisztráltak mobiltárcába, ami már az érvényes bankkártyák 40 százalékát jelenti. Ez egy év alatt 2,5 milliós növekedés, ami részben a Revolut-ügyfelek magyar számlaszámnak megjelenésével magyarázható.
Az orgona metszésének időzítése dönt a következő évi virágzásról. Cikkünk elmagyarázza, miért kerülendő az őszi visszavágás, mikor vágj és hogyan őrizd meg a virágrügyeket és bokorformát.
Az Országgyűlés illetékes bizottsága egyhangúlag támogatta Radetzky András rádiós szakember jelölését a Médiatanács megüresedett posztjára. A Mi Hazánk jelöltje az összeférhetetlenség miatt a közelmúltban lemondott Tóth Máté helyét veheti át a testületben, a parlament pedig várhatóan már ezen a héten dönt a kinevezéséről.
A Deloitte 2026-os Digital Media Trends kutatása rámutat, hogy az elkötelezett rajongók az átlagos felhasználóknál több időt és pénzt szánnak digitális szórakozásra, és a napi rutinjuk részeként sokkal nagyobb valószínűséggel váltogatnak a streamelés, a gaming, a zene és a közösségi média tartalmak között. A MIDiA Research jelentése szerint a gamer
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate Zeon 5 Cs, Decis Forte, Lamdex Extra rovarölő szerek és az Oroganic gomba-, rovar- és atkaölő szer kijuttatására. Az engedélyek célja, hogy elősegítse a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni hatékony védekezést. A készítmények 2026. október 9. és 2027. február 5
Drasztikus adóreformot javasol a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF szakértői kéthetes budapesti tárgyalássorozatot követően tették közzé előzetes megállapításaikat Magyarország gazdasági helyzetéről. A Kopint Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója szerint a megállapítások nagy része nem ismeretlen a hazai közgazdászok számára.
Egy áfás egyéni vállalkozónak egyetlen bankszámlaként elegendő-e egy Revolut business bankszámla. Ha az IBAN-szám HU-val kezdődik, és a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepe a szolgáltató neve, ennyi elegendő, vagy van még valami, amit ellenőrizni kellene? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
A közpénzügyi, vádemelésért felelős és fellebviteli elnökhelyettesi pozíciók szabadok még. A vonatkozó bizottság most javaslatokat tett. Mi történt? Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága javaslatot tett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesi pozíciójára hétfőn, jelentette be Facebook-o
A Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe az előzetes becslés szerint október elején 46,3-ra esett vissza, ami a májusi rekordalacsony szint óta a legalacsonyabb érték, és jóval elmarad a piac által várt 47,6-os értéktől.
Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
Az Európai Unió megállapodást kötött Kínával a hibrid autók importjának korlátozásáról. A behozatal felső határát évi 350 ezer járműben határozták meg, amely a négyéves egyezmény értelmében évente 6 százalékkal növekedhet.
Az Európai Unió versenyképességi lemaradása abból fakad, hogy kevesebbet fektet a jövő technológiáiba, és a meglévő tudását és tőkéjét is kevésbé hatékonyan alakítja gazdasági teljesítménnyé, mint az Egyesült Államok vagy Kína – erre a következtetésre jut az Európai Bizottság két friss, különálló elemzése is. Az EU a kutatási innovációs beragadás m
A kültéri mohapanelek és bio-receptív homlokzatok jelentik a modern városi építészet egyik leghatékonyabb fegyverét a klímaváltozás és a légszennyezés elleni küzdelemben.
A gyerekek digitális jóllétének kulcsát nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltásában, hanem inkább a biztonságos és életkornak megfelelő használat megtanításában látja az oktatási és gyermekügyi miniszter.
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Christina Ettel a napokban súlyos balesetet szenvedett a spanyolországi 550 Challenge Mallorca raliversenyen. A Vapiano és a L'Osteria étteremláncok alapítója, a 63 éves Klaus Rader által vezetett Porsche GT3 RS-sel haladtak, amikor a jármű letért az útról és egy szakadékba zuhant. Rader a helyszínen életét vesztette, míg Ettel súlyos gerincsérülé