Az Ethereum ismét visszavonzza a kereskedőket abba a vitába, amely a nagy kapitalizációjú eszközökbe vetett meggyőződés és a korai fázisú lehetőségek között zajlik. Az ETH jelenleg 2 974 dollár körül forog, és az on-chain adatok egy olyan elmozdulást jeleznek, amely történelmileg sosem maradt észrevétlen. Az Ethereum staking várólistájára belépő ET
A baromfi színgenetika a hobbitenyésztés egyik legizgalmasabb és leglátványosabb területe. Nem csupán arról szól, hogy milyen színű lesz egy-egy jérce vagy kakas.
Az amerikai jegybank egyik döntéshozója szerint az újabb kamatcsökkentések még várathatnak magukra, miközben az infláció lassul, a munkaerőpiac stabilizálódik, és a gazdaság mérsékelt növekedési pályán halad, írja a Yahoo Finance.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül "biztonságos, megfelelő és megfontolt" politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombati sajtótájékoztatóján, amelyet azután tartott, hogy az amerikai fegyveres erők egy éjszakai művelet során elfogták Nicolás Maduro vene
Egyértelműen a tél jegyében telnek a következő napok: vasárnap is havazhat az ország egyes részein, aztán a jövő hét első felére rég nem tapasztalt időjárási helyzet körvonalazódik a legfrissebb előrejelzések szerint. Éjjel dél, illetve nyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az ég, és főleg hazánk déli felén – kelet felé terjedően – több helyen
Közel 6 kilós óriásbaba született Texasban: Markie Smith harmadik gyermeke, Canyon december 18-án látta meg a napvilágot, mérete pedig mindenkit meglepett. Idősebb testvérei nevét a természet ihlette, így a család az új jövevénnyel is folytatta a névadási hagyományt – nem is gondolták, milyen találó lesz.
Megszólalt Delcy Rodriguez venezuelai alelnök, órákkal azután, hogy egy váratlan amerikai katonai művelet szombaton kora reggel eltávolította a hatalomból Nicolas Maduro venezuelai elnököt
Itt egyértelműen van kormány – mondta az állami televízióban Delcy Rodríguez venezuelai alelnök, aki azután szólalt, hogy Trump kijelentette, az Egyesült Államok irányít majd.
Reggelre itt lesz fehér a táj! (Térkép) Már alakul a délnyugati országrész fölött a csapadéktömb, ami éjszaka egyre nagyobb lesz és az ország jelentős hányadát érinti reggelig.Reggelre délnyugaton már 4-5 cm hó is összegyűlhet, míg a középső területeken inkább csak lepel-3 cm közötti hóvastagság várható.Napközben csökken majd az intenzitás, de a dé
Emmanuel Macron francia elnök szombaton "békés, demokratikus átmenetet" szorgalmazott Venezuelában, ahol véleménye szerint a nép csak örülhet, hogy megszabadult a Maduro-diktatúrától
A Békás-tó partján összegyűlt kisebb-nagyobb közösség a kora délutáni órákban közösen énekelte el a Himnuszt, majd pezsgőspoharakkal és forró teával koccintott az új esztendőre. A meghitt, mégis ünnepélyes pillanatot idén is egy különleges hagyomány koronázta meg: Tóth Pál fejest ugrott a tóba, ahogyan immár 19 éve teszi meg az új év első napján.A
Körbeolvasták a Földet a Libri kihívásának résztvevői, több mint 267 millió oldalnál járnak. Év végéig még lehet csatlakozni, értékes nyeremények járnak érte. Körbeolvasták a Földet 2025 eleje óta rögzíthetik az Év Olvasása kihívás résztvevői, hány könyvet és pontosan hány oldalt olvastak el idén. A Libri Könyvesboltok figyelemfelkeltő kezdeményezé
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A mindössze 18 éves angol Luke Littler magabiztos játékkal, 7-1-re legyőzte a holland Gian van Veent a PDC darts-világbajnokság döntőjében, ezzel nemcsak megvédte címét, hanem bebiztosította világelső pozícióját is.
Tisztelt Pusztai László! A Nemzetgazdasági Minisztériumhoz 2025. január 7. napján, elektronikus úton érkezett közérdekű adatigénylésére az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi Cxii. törvény (továbbiakban Infotv.) alapján az alábbi tájékoztatást adjuk. Közérdekű adatkérése tárgya: „Kérem, szíveskedjen
Emmanuel Macron francia elnök szombaton "békés, demokratikus átmenetet" szorgalmazott Venezuelában, ahol véleménye szerint a nép csak örülhet, hogy megszabadult a Maduro-diktatúrától
Körbeolvasták a Földet a Libri kihívásának résztvevői, több mint 267 millió oldalnál járnak. Év végéig még lehet csatlakozni, értékes nyeremények járnak érte. Körbeolvasták a Földet 2025 eleje óta rögzíthetik az Év Olvasása kihívás résztvevői, hány könyvet és pontosan hány oldalt olvastak el idén. A Libri Könyvesboltok figyelemfelkeltő kezdeményezé
A Netflix januárban sem fogja vissza magát: egész hónapban elsőrangú filmekkel és sorozatokkal kényezteti a nézőket. Ha eddig azon gondolkodtál, mit érdemes streamelni az év elején, jó hírünk van – bőven lesz miből válogatni.
Januártól folytatódnak a klasszikus krimisorozatok a Dunán. Két legendás nyomozó visszatérésével kezdhetik az évet a bűnügyi tévésorozatok kedvelői. Derrick és Columbo hadnagy – bár két eltérő helyen és módszerekkel -, de azonos hatékonysággal veszik fel a harcot a gonosztevőkkel. A hétfő és kedd estéket az új évben e két ikonikus nyomozói karakter
Miskolc. Súlyos( ?) titkok a Tündérkertben 2025.12.31. 19:54 8 hozzászólás Megkértük Miskolc jegyzőjét, hogy küldje el a Tündérkert szerződéseit. Visszakérdezett, hogy melyik Tündérkertre gondolunk. Mivel az egész város egy Tündérkert, sőt ékszerdoboz nehezen, de sikerült pontosítani a helyszínt. Tisztelt Pusztai László Úr! Miskolc Megyei Jogú Váro
A Bölcsek már úton vannak, közelednek Betlehem felé. A Gyermek beszél az alatta ringatózó jászolból, az Ő elképzelt szavait és gondolatait írta versbe Nagy Gáspár.
A holland Gian van Veen még vezetett is a meccs elején, de a tinédzser csoda onnan fordítva darálta be. A végén már esélye sem volt, a meccset egy 147-es kiszállóval zárta le.
Egy letartóztatott migráns gúnyolódott a német rendőrségen, majd teljes hatalomátvétellel fenyegetett – írja a Mandiner az X-en látható videó alapján. A migráns így fogalmazott: „
A magyar kormány meglepően lassan reagált a szombati amerikai invázióra, melynek során az Egyesült Államok hadserege behatolt Venezuelában, és foglyul ejtette az elnököt. - A hét hírei képekben.
Valószínűleg nincs olyan cikkelye a nemzetközi jognak, amelyet az Egyesült Államok ne sértett volna meg az akcióval, de az biztos, hogy látványos lehetett.
Az USA venezuelai katonai akciójáról maga Orbán Viktor kormányfő is szükségesnek látta megszólalni. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy egyeztetett a kormány az energiaszektor főbb képviselőivel.