A Fiat nagyon igyekezett, hogy az új Grande Pandát senki ne tévessze össze a vele azonos műszaki alapokra épülő egyéb típusokkal, és ennek mindenki örülhet, aki szereti a vicces és praktikus megoldásokat. Megnéztük, miben különbözik az új típus lágyhibrid-változata a tisztán elektromostól.
Szaúd-Arábiában, a sivatag homokja alatt ritka ősi gepárdmaradványokra bukkantak, köztük 54 csontvázra és hét mumifikált példányra. A DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy ezek az állatok genetikailag közel állnak az északnyugat-afrikai és az iráni gepárdokhoz, ami új reményt adhat a faj visszatelepítésére a félszigeten. A kutatók szerint a modern gepár
A leander (Nerium oleander) vagy babérrózsa hazánkban is igen kedvelt mediterrán növény, amit mindenki csodál a földközi tengeri utazásai során. Ott bokrok vagy fák formájában parkokban és kertekben nő. Szobanövényként kisebb, de ennek ellenére
Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
A beszélgetések befolyásolhatják, milyen reklámot látunk. Az OpenAI állítja, a beszélgetéseket bizalmasan kezelik, nem adnak információt a hirdetőknek. Aki nem akar reklámot, annak fizetnie kell.
Robert Fico (Smer) szlovák kormányfő szombaton találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, hogy aláírja a szlovák-amerikai atomenergia-együttműködési megállapodást. Ez a paktum egy 15 milliárd eurós beruházásról szól, amely amerikai technológiájú atomerőműblokk-építését tartalmazza 1,2 gigawattos teljesítmény mellett. Az ellenzék bírál, Michal Šimeč
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júliusától visszatér a reklámadó, amelyet többen az RTL-re gyakorolt nyomásgyakorlás eszközeként értékelnek. Elemzői vélemények szerint a reklámadó újbóli belengetésének egyik célja az lehet, hogy az RTL Csoport még a választások előtt megváljon magyaro
A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteke
Lenny Kravitz elárulta, mi inspirálta a 007: First Light című játékban megformált karakterét, valamint betekintést adott a felvételi folyamatba is. 2025 decemberében
Lenny Kravitz elárulta, mi inspirálta a 007: First Light című játékban megformált karakterét, valamint betekintést adott a felvételi folyamatba is. 2025 decemberében
A sok kardió és súlyzós edzés mellett megfeledkezünk az egyik legfontosabb mozgásról, a nyújtásról. Amíg nincs fájdalom, nem sérülünk le, addig persze könnyedén hanyagoljuk, de aztán gyorsan rájövünk, hogy mekkora jelentőséggel bír. Nemcsak az edzés lesz hatékonyabb, de képes lassítani az öregedési folyamatokat.

A világ huzal- és csőipara 2026. április 13-17. között ismét Düsseldorfban mutatja be innovációs erejét és a jövőt formáló megoldásait Amikor a nemzetközi cső-, kábel- és huzalipar üzleti és fejlesztési
A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteke
A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteke
A végletek embere. Az egykori szépségkirálynő a hétköznapokban kevés időt foglalkozik azzal, mit vegyen fel. A kényelemre esküszik, de ha alkalom adódik rá, szívesen húz akár miniszoknyát is
A végletek embere. Az egykori szépségkirálynő a hétköznapokban kevés időt foglalkozik azzal, mit vegyen fel. A kényelemre esküszik, de ha alkalom adódik rá, szívesen húz akár miniszoknyát is
Miközben az amerikai tőzsdéken az AI-részvények árfolyamai egyre magasabbra kapaszkodnak, a világ másik felén ugyanaz a technológiai sztori jóval visszafogottabb értékeltségek mellett fut.
Egy új vizsgálat szerint autológ őssejtek és növekedési faktorok kombinációja kedvezően befolyásolhatja az Alzheimer-kór kognitív zavarait és patológiáját.
Egy új vizsgálat szerint autológ őssejtek és növekedési faktorok kombinációja kedvezően befolyásolhatja az Alzheimer-kór kognitív zavarait és patológiáját.
A német Szövetségi Igazságügyi Bíróság friss dokumentuma arra utal, hogy az Észak Áramlat gázvezeték felrobbantása mögött egy külföldi állam állhatott.
A német Szövetségi Igazságügyi Bíróság friss dokumentuma arra utal, hogy az Észak Áramlat gázvezeték felrobbantása mögött egy külföldi állam állhatott.
A megszokottól eltérően készül a Venezianico a kínai holdújévre, egyszerre két közönség megszólításával. Egészen elképesztő, hogy szinte havonta kiad egy új limitált kiadást a Venezianico és még mindig tudnak újat

Az egészséges életmód iránti törekvés önmagában üdvözlendő, ám ausztrál kutatók szerint komoly kockázatokat rejt, ha valaki egyszerre több, manapság divatos diétát próbál követni. A jó szándék ugyanis könnyen átcsaphat tápanyaghiányba és egészségromlásba.
A globális félvezetőpiac bevétele 2025-ben elérte a 793 milliárd dollárt, ami éves összevetésben 21 százalékos növekedést jelent – derül ki a Gartner adataiból. Az üzleti és technológiai elemzőcég szerint a
Váratlan felfedezést tett egy szoftvermérnök, amikor egy magas szintű matematikai probléma megoldására promptolta a ChatGPT-t. Negyedórán belül megkapta a megoldást, ami - nagy meglepetésére - hibátlan volt. A legendás magyar matematikus, Erdős Pál sejtései az MI-modellek tesztelésének közkedvelt tárgyai lett.
Az Egyesült Államok által nemrégiben végrehajtott, Nicolás Maduro venezuelai elnök elleni művelete bebizonyította, hogy a katonai erő nem csak a csapatlétszámról vagy a kiváló harci technológiáról szól.
Las Vegasban, egy exkluzív eseményen árulta el a Samsung, hogy miért szakított az identitását korábban meghatározó technológiával, és milyen irányba fordult. A Forbes.hu beszámolója. Sokan kiakadtak, amikor három és fél évvel ezelőtt a Samsung bejelentette, hogy felszámolja az LCD-kijelző gyártást, az üzemeket, sorokat pedig eladja a nagy rivális k
Pontosabban egy kiemelt műsora. A 2026-os országgyűlési választások időpontjának kihirdetése után a TV2 Tények Plusz című műsorának Facebook-oldala olyan képet tett közzé, amely egyértelmű politikai üzenetet közvetített a kormánypárt mellett.
Várhatóan február 1-jén megnyílik a 100 milliárd forintos keretösszegű energiatároló pályázat, amely a szakértők szerint tökéletes mentőöv a bruttó elszámolásba kényszerülő családoknak.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt
A január nem csupán az újévi fogadalmak elsődleges harctere, hanem a karácsonyi dőzsölés általános ellensúlyozása is egyben. Ilyenkor tudatosabban figyelünk az élelmiszerek és ételek egészségesebb összeállítására, hogy újult erővel vágjunk neki az új esztendőnek.
Februárban tetőzik Rómában a seregélyek látványos légtánca, melynek során milliónyi madár naplemente előtt nagyjából 45-60 percen át különleges, gyorsan változó, szinte élő formákat rajzol az égboltra. Bár a jelenség egyes források szerint kisebb méretekben már a Római Birodalom ideje alatt is megfigyelhető volt, az 1920-as évektől telente látható
2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadi
A naptár látszólag semleges – a tőzsdén mégsem az. Január különleges hónap a befektetők körében, sokan ma is azt figyelik, mit üzen az év eleje a következő tizenkét hónapra. Hogy ez mennyire megalapozott várakozás, az egyáltalán nem olyan egyszerű kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik.
Egy dél-afrikai apa–fia mérnökpáros visszaszerezte korábban már kétszer elnyert Guinness-rekordját a leggyorsabb négyrotoros drón kategóriában. Luke Bell YouTuber és édesapja, Mike 657 km/órás sebességet ért el a legújabb fejlesztésű Peregreen