A 18 és 69 év közötti magyarok 39 százaléka biztosan vagy nagy valószínűséggel részt vesz a Veganuár 2026 kihívásban – derül ki egy új, országos, és reprezentatív felmérésből. A megkérdezettek mintegy fele csak felületesen tudja, mit is jelent a vegán életmód, ami jól mutatja, hogy nagy szükség van az edukációra. A kutatás szerint az életmóddal szi
A 2025-ben a kriptopiacon uralkodó volatilis hangulat és a év végére megérkező kriptotél ellenére a Litecoin (LTC) tranzakciós volumene hatalmas növekedést mutatott a Bitcoinhoz (BTC) képest. Az LTC tranzakciós volumene körülbelül 8 milliárd dollárról 22 milliárd dollár fölé emelkedett. Már 2025 elején látszott a változás, amikor márciusban a Litec
A Nak kertészeti és beszállítóipari osztályának év végi ülésén részletezték a zöldségek, a gyümölcsök, a gyógynövények, a dísznövények és a gombák termesztésének helyzetét
A Déli-sarktól az Északi-sarkig Will Smith hét rendkívüli expedícióban vesz részt, hogy felfedezze a Föld legszélsőségesebb vidékeinek titkait, miközben mentális és fizikai határait is feszegeti. A hétrészes dokumentumsorozat, amely öt év alatt készült el, január 17-én debütál a National Geographicon, illetve a Disney+-on is elérhető lesz.Will Smit
A lengyel Pesa Bydgoszcz felvásárolja a lipcsei székhelyű német járműgyűrtót, a HeiterBlicket. Az üzlet a lengyel állam által támogatott Team Poland kezdeményezés keretében valósul meg, amelynek célja a hazai cégek nemzetközi terjeszkedésének elősegítése.
Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik), amely öt pillérre kezdte építeni tevékenységét, a tradícióra, a fenntarthatóságra, az innovációra és digitalizációra, a tudásra és a lendületre - közölte az köztestület kedden az MTI-vel.
Az ETS2, tehát az unió új kibocsátáskereskedelmi rendszerének bevezetése és az uniós földgázbeszerzés kapcsán több számítás is megjelent az elmúlt időszakban, amelyek súlyos lakossági és gazdasági hatásokat vetítenek előre. A REKK elemzése szerint azonban ezek az állítások több ponton nem állják meg a helyüket, így végeredményként nagyon eltér, hog
A kávénak vannak jótékony vonásai, viszont veszélyeket is tartogat jócskán. Így ha mérlegre tesszük a kávéfogyasztás előnyeit és hátrányait, kiderül, hogy nem létszükséglet. Vannak más gyógynövények, hasonló hatással, kevesebb mellékhatással.
A Mérleg ma fontos döntést hozhat meg, a Bak szorgalma most érhet be. Karrier horoszkóp: 2026.01.14. KosMa lehetőséged nyílik arra, hogy új projekteket vállalj, amelyek elősegítik szakmai fejlődésedet. Légy nyitott az új kihívásokra, és mutasd meg vezetői képességeidet. BikaA mai nap alkalmas arra, hogy átgondold hosszú távú karriercéljaidat. Fonto
Januárban valami különös történik velünk. Új év, új naptár, tiszta lap, esetleg még az újévi fogadalom is nagy lendületet adhat. A kezdet azt mutatja, hogy most tényleg képesek vagyunk változtatni. Néhány hét vagy hónap múlva azonban sok terv elcsendesedik, kihal. Nem azért, mert gyengék lennénk, hanem mert az újrakezdés pszichológiáját nem biztos,
Harmadik alkalommal hirdeti meg pályázatát az Iab Hungary Digitális videó Munkacsoportja, amelyen a 2025-ös év legkiemelkedőbb videós hirdetéseit keresi. A munkacsoport idén a három főkategória mellett két Extra kategóriában – a Ctv-környezetbe tervezettség és a videó minőségét növelő Ai-használat kapcsán – is díjazza a legjobb alkotásokat. Az on
A mesterséges intelligencia egyre inkább kilép az asszisztens szerepkörből, és aktív résztvevőjévé válik a digitális kereskedelemnek. Ennek egyik legfrissebb és leglátványosabb példája a Microsoft új megoldása, a Copilot Checkout, amely a PayPal, a Stripe és a Shopify együttműködésével teljesen új vásárlási élményt ígér. A cél, hogy a vásárlás ott
A Konkáv Alapítvány a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatásával új ösztöndíjprogramot indít a ferencvárosi, hátrányos helyzetű fiatalok számára. A „Képzeld el a jövőt!” projekt célja a 12-18 évesek társadalmi integrációjának elősegítése ösztöndíjrendszerrel, tematikus foglalkozásokkal és mentálhigiénés tér kialakításával.
2026. január 1-jétől Magyarországon kizárólag olyan energiaital hozható forgalomba, amelynek csomagolásán a fő látómezőben, jól olvashatóan szerepel az „Energiaital” felirat. A kötelezettséget az agrárminiszter 27/2025. (Vi. 23.) Am rendelete vezette be, amely módosította az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról szóló 36/2014. (Xii. 17.) Fm r
A hazai gabonatermesztésre meglehetősen sok veszély leselkedik. A gazdasági kihívások mellett jónéhány, a termesztés sikerességét döntően befolyásoló természeti körülmény is veszélyeztetheti a termést.
Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni ameri
A hétfői alulteljesítés után újabb eséssel zárták a keddi kereskedést az amerikai kártyatársaságok és bankok részvényei, miután a pénzügyi szektort különösen rosszan érintené Donald Trump hitelkártya-kamatplafonra vonatkozó javaslata.
Amikor közeledik az általános iskola vége, sokak fejében megjelenik a nagy kérdés: hová tovább? Ha még nem tudod pontosan, mivel szeretnél foglalkozni a jövőben, de szeretnél nyitva hagyni minél több lehetőséget, akkor a gimnázium jó választás lehet. A gimnázium egy olyan középiskolatípus, amely elsősorban általános műveltséget ad, és felkészít az
Itt az új negyedéves jelentési szezon az Egyesült Államokban. Hamarosan kiderül, hogy a munkaerőpiac gyengesége és az inflációval kapcsolatos aggodalmak közepette hogyan teljesítettek az amerikai vállalatok 2025 negyedik negyedévében.
Aktivitási rekord jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben, a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
A Trump-kormányzat kedden hivatalosan engedélyezte, hogy az Nvidia második legerősebb mesterségesintelligencia-chipjét, a H200-ast Kínába értékesítsék. Ugyanakkor a kínai vámhatóságok arról tájékoztatták a vámügyintézőket, hogy a chipek nem léphetnek be Kínába.
Az olajárak kedden több mint 2 százalékkal emelkedtek, mivel a kereskedők aggódtak az iráni nyersolaj-export esetleges kiesése miatt. További feszültséget okozott, hogy kedden négy görög irányítású olajszállító tartályhajót ért azonosítatlan dróntámadás a Fekete-tengeren.
A magyar lakosság több mint fele (56%) ismeri a fizetési kérelem fogalmát, és a digitálisan affinis internetezők 87%-a találkozott már online csalási kísérlettel. A fiatalok gyorsan alkalmazkodnak a pénzügyi piac digitalizációjához, de a biztonság és edukáció mértéke alapvetően meghatározzák az új, rugalmas fizetési megoldások elfogadását – derül k
Újra felbukkantak a tűzifa csalók, akik egy nagykovácsi cég nevével visszaélve próbálják megtéveszteni a vásárlókat. A csalók Facebook Marketplace-en hirdetnek, előre utalást kérnek egy bajai banki számlára, miközben személyes fizetés lehetőségét is ígérik. A Nébih és az érintett cég felhívják a figyelmet a biztonságos vásárlásra.
Rendőri intézkedés alá került Kiefer Sutherland, a 24 Emmy- és Golden Globe-díjas színésze, miután hétfő hajnalban incidens történt közte és egy taxisofőr között Hollywoodban. A hatóságok egy rádiós bejelentés alapján érkeztek a helyszínre.
A Deutsche Bank nagyszabású toborzásba kezd az Egyesült Királyságban: a német hitelintézet a brit elit körében kialakult felfordulást kihasználva szeretne új privátbankárokat szerződtetni, akik a világ leggazdagabb ügyfeleit szolgálhatják ki - írja a Bloomberg.
Büntetőeljárással fenyegette az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnökét az amerikai kormányzat. Donald Trump régóta kritizálja Jerome Powellt, amiért a testülete nem kezdi el a gyors ütemű kamatcsökkentést. A befektetők aggódnak a Fed függetlensége miatt. Mi történt? A világ legbefolyásosabb jegybanki vezetői kiálltak a Fed
A bécsi központú kriptotőzsde, a Bitpanda 2026 első felében részvényeket dobhat piacra a frankfurti értéktőzsdén. A cég terveiről a Bloomberg számolt be, a tranzakcióra rálátó forrásokra hivatkozva. A cég 4–5 milliárd eurós piaci értékkel debütálhat, ám a bevezetés végleges formája és időzítése még változhat. A cikk szerint az esemény megszervezésé
Bővíti magyarországi jelenlétét az Osztrák Posta Csoport: a Sameday Hungary márkanéven ismert csomaglogisztikai szolgáltató, a Delivery Solutions Zrt. részvényeinek 100 százalékát felvásárolják. Az akvizíciót követően a Sameday beolvad az Osztrák Posta leányvállalatába, az Express One Hungary Kft.-be.A Sameday-t 2007-ben alapították, a vele azonos
Paul Atkins, a SEC elnöke elárulta: küszöbön állhat a történelem legnagyobb kriptos vagyonelkobzása. A venezuelai állam titkos Bitcoin-milliárdjai kerültek az amerikai kormány célkeresztjébe. Vajon meddig ér el Washington keze, ha a világ legnagyobb kriptovagyonáról van szó? Paul Atkins, az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) frissen kinevezett elnöke
A Wizz Air januártól próbaüzemjelleggel bevezeti a WIZZ Class nevű prémium-kényelmi szolgáltatását, amely az első sorban foglalt üléshez automatikusan üresen hagyja a középső széket, így nagyobb lábtérrel, könyöklővel és privát szférával várja az utasokat.
A kókuszrost több szempontból is kitűnik az intenzív termesztés közegei közül. A feldolgozás során előállított frakciók különböző mértékű használata lehetővé teszi az eltérő igényű növénykultúrák vízigényének precíz lekövetését.
Szerda reggel a devizapiacon továbbra is a kivárás dominál, a forint a főbb devizákkal szemben szűk sávban mozog. A befektetők figyelme egyszerre irányul a nemzetközi politikai-monetáris fejleményekre és a mai sűrű makroadat-naptárra, amelyek rövid távon irányt adhatnak az árfolyamoknak. A dollár mozgása, a jen körüli feszültségek és az amerikai in
Egy vállalati működés központi irányítása bizonyos méret, illetve tevékenységi komplexitás felett már inkább hátrány, mint előny. Romlik az átláthatóság, az egyes üzletágak kevésbé élvezhetik a sikeres tevékenységük hasznát.
Enyedi Ildikó legújabb alkotása, a Csendes barát január 26-i díszbemutatójára hazánkba érkezik a film egyik főszereplője, Tony Leung Chiu-Wai. A Wong Kar-Wai filmekből és a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája című Marvel produkcióból ismert hongkongi világsztárnak ez az első európai filmje.
A lakossági állampapírok teljes állományát tekintve a Prémium Magyar Állampapír, népszerű rövidítéssel a PMÁP áll az első helyen. Ezeknél a papíroknál a kamat mértéke az éves inflációhoz igazodik. A Központi Statisztikai Hivatal kedden tette közzé a 2025-ös adatot, ennek köszönhetően indulhat az idei hozamokra vonatkozó számolás, amit a Bankmonitor
A csírák ára sokakat meglep a zöldségespultnál: egy-egy apró dobozért gyakran többet kérnek, mint egy kiló idényzöldségért. Mégis egyre többen teszik be a kosárba ezeket a friss hajtásokat.