2025. szeptember 5. péntek

szept. 5
6:27
Arcfelismerővel figyeli a bolti tolvajokat egy brit áruházlánc (ICT Global)
Nagy-Britannia második legnagyobb szupermarketlánca egy kéthónapos próbaüzemben real-time arcfelismerő technológiát tesztel üzleteiben. A cél a bolti lopások visszaszorítása.
szept. 5
6:27
Ez lett a borászok rémálma: alig tudnak védekezni a rettegett betegség ellen (Agrárszektor)
Zala vármegyében, Cserszegtomajon működik Romsics Bence vállalkozása, amelynek középpontjában a borászat áll. A gazdaság két hektár saját szőlőültetvénnyel rendelkezik, emellett hasonló nagyságú területről vásárol alapanyagot a környékbeli termelőktől, így évente hat különböző fajtával dolgoznak. A feldolgozott szőlőből készített boraikat rendezvén
szept. 5
6:33
Történelmi rekord az amerikai tőzsdén (Privátbankár)
Emelkedéssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
szept. 5
6:33
Így számolj, ennyibe kerül egy lakás felújítása (Haszon.hu)
Budapesten két hónap alatt 10 százalékkal drágultak az ingatlanok a Balla Ingatlan szakértői szerint. Akadnak kerületek, amelyekben a jó állapotú és felújított lakások négyzetméterára átlépte az 1,5 millió forintot és ezzel kiesnek az Otthon Start hitelt felvenni tervezők látóköréből. Az Otthon Startosok így már csak felújítandót tudnak ezekben a k
szept. 5
6:39
Körülményesebb lesz orvosi ellátáshoz jutni, változnak a beutalásra vonatkozó szabályok (Adózóna)
Október 1-jétől módosulnak a 217/1997. kormányrendelet betegek e-beutalására vonatkozó szabályai. Az új rendelkezések szerint szakorvosi kontrollvizsgálathoz is a járóbeteg-szakellátás orvosa által kiállított beutalóra lesz szükség.
szept. 5
6:45
Kriptopiaci jelentés 2025. szeptember 5. (Kripto Akadémia)
???? Bitcoin Spot ETF napi áramlás (24h) ???? Összesített kiáramlás: -1996.24 BTC (-$222,900,000.00) ETF Irány BTC változás USD érték IBIT ???? +1207.24 BTC +$134,800,000.00 FBTC ???? -1051.41 BTC -$117,400,000.00 BITB ???? -594.66 BTC -$66,400,000.00 ARKB ???? -1123.95 BTC -$125,500,000.00 BTCO ???? 0.00 BTC $0.00 EZBC ???? -28.66 BTC -$3,200,000.00 BRRR ???? 0.00 BTC $0.00
szept. 5
6:51
Ma este eldőlhet: közvetve a bitcoin is bekerülhet az S&P; 500-ba (Kripto Akadémia)
Szerdán ülésezett az S&P Dow Jones Indices amerikai indexbizottság, hogy megvitassa a Strategy (korábbi nevén MicroStrategy) felvételének lehetőségét. A testület várhatóan ma, az amerikai piacok zárása után (magyar idő szerint 22:00) jelenti be hivatalos döntését arról, hogy a társaság részvénye, az MSTR bekerülhet-e a világ legismertebb részvényin
szept. 5
6:51
MBH Termőföldindex: harmadával drágultak a legjobb minőségű szántók (ProfitLine)
Mérsékelt áremelkedés jellemezte a magyar termőföldpiacot 2024-ben, de a szántók esetében a jobb adottságú területek látványosan felértékelődtek az elmúlt két évben. A legmagasabb minőségű kategóriába tartozó szántóföldek ára több mint harmadával nőtt, és míg az elmúlt években a nagyobb területek drágultak a leginkább, tavaly már a kisebbek ára eme
szept. 5
6:57
Sugárzó iPhone-ok miatt lépett az Európai Bizottság (Infostart)
Aggályaik voltak a francia hatóságoknak.
szept. 5
6:57
Ezzel a filléres szerrel gyerekjáték megelőzni a dugulást! Mindezt pillanatok alatt! (Agroinform)
Ez a filléres szer egészen biztosan van nálad otthon. A segítségével pedig el tudod érni, hogy ne kelljen a dugulással bajlódnod. Mindezt pillanatok alatt!
szept. 5
6:57
Öt magyar csapattal rajtol a kézi-BL a Sport TV-n (Márkamonitor)
Szeptember 6-án elrajtol a női kézilabda Bajnokok Ligája, a férfiak csúcssorozata pedig szeptember 10-én kezdődik el. Az idei kiírásban öt magyar klubcsapat (Győri Audi Eto Kc, Ftc-Rail Cargo Hungaria, Dvsc Schaeffler, One Veszprém, Otp Bank-Pick Szeged) is részt vesz a Bl-csoportkörben, ami igazi ünnep és büszkeség a magyar kézilabdának. Ahogy már
szept. 5
6:57
Zsinórban harmadszor élen a Gartner ellátási lánc rangsorában a Schneider Electric (newtechnology.hu)
Ismét első helyen végzett a Schneider Electric a Gartner „Supply Chain Top 25” rangsorában, ezzel a vállalat sorban a harmadik évben vezeti az ellátási láncok teljesítménye alapján összeállított listát.
szept. 5
7:03
Háromszorosára bővült a 20 éves Számlázz.hu csapata (KKV Magazin)
A Számlázz.hu büszke arra, hogy bár a technológia területén tette le a névjegyét, mindig az embert helyezte az előtérbe. Soha nem “csupán” szakembereket keresett, hanem elsősorban kollégákat. A 20. születésnapját ünneplő fintech cég öt év alatt megháromszorozta munkatársai számát és a cégnél boldogságfelelős gondoskodik arról, hogy a munkahely insp
szept. 5
7:03
Ősz, pénz, pályázatok: itt a szeptemberi agrártámogatások összefoglaló (Magro)
Az idei, 2025-ös nyár végén is sok hírben számoltunk be a gazdákat érintő pályázati és támogatási lehetőségekről, érdemes átnézni az támogatásokról szerkesztett összefoglalónkat.
szept. 5
7:09
Több ezer novella érkezett a JCDecaux pályázatára (MMonline)
Töretlen az „Álljon meg egy novellára” pályázat népszerűsége, idén közel 3400 pályázat érkezett. A JCDecaux által életre hívott kezdeményezés célja évről évre ugyanaz: megállítani a városlakókat egy rövid történet erejéig, és megmutatni, hogy a közterek nemcsak találkozási pontok, hanem a kultúra és az élmények színterei is. Idén 3373 novella érkez
szept. 5
7:21
Az Otthon Starttal kilőtt az ingatlanpiac, de egy stagnáló gazdaságban ez könnyen zavart okozhat (Telex)
A hivatalos inflációs mutatók szerint mérséklődik a drágulás, de a lakosság ennél jóval nagyobb áremelkedést érzékel – nem véletlenül. Egy átlagos háztartás költségvetését nemcsak az élelmiszer vagy az üzemanyag ára befolyásolja, hanem a lakáshitel-törlesztés és az ingatlanárak emelkedése is. Ezek azonban nincsenek benne az inflációs statisztikában
szept. 5
7:27
Nagy Márton jövőt épít, Varga Mihály inflációval küzd – kettős kép a magyar gazdaságról (HR Portál)
A veszprémi Közgazdász-vándorgyűlésen két eltérő hangulatú üzenet rajzolódott ki: míg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter adócsökkentésről, otthonteremtésről és munkahelyvédelmi akciótervekről beszélt, addig Varga Mihály jegybankelnök a tartós infláció veszélyeire, a gyenge beruházásokra és a lassú felzárkózásra figyelmeztetett.
szept. 5
7:27
Hatalmas fordulat: a francia bankóriás volt vezérigazgatója igazolt a Revoluthoz (Portfolio)
A Revolut a Societe Generale volt vezérigazgatóját, Frederic Oudea-t nevezte ki nyugat-európai működésének elnökévé, miközben a fintech cég erőteljes terjeszkedésbe kezdett a hagyományos bankokkal szemben - jelentette a Bloomberg.
szept. 5
7:27
A Xiaomi elindítja őszi TV-kampányát (Márkamonitor)
A Xiaomi Magyarország szeptemberben országos Tv-kampányt indít, amelynek középpontjában két vadonatúj televíziócsalád áll: a Xiaomi Tv A Pro Sorozat (2026) és a Xiaomi Tv S Mini Led Sorozat (2025). A kampány ideje alatt különleges promócióval várják a vásárlókat: 2025. szeptember 1. és szeptember 30. között, illetve a készlet erejéig mindenki, aki
szept. 5
7:27
Vége a Pentagon korának? Trump ehhez is hozzányúlt, milliárdokba fog kerülni (Forbes)
Az új név az elnök szerint sokkal harcosabb és kevésbé woke. Így reagált Trump Kína erődemonstrációjára. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök elrendelte, hogy a Védelmi Minisztérium másodlagos hivatalos neve "Hadügyminisztérium" (Department of War) legyen. A minisztert így S
szept. 5
7:27
Magyar diák rajza nyert első helyezést a nemzetközi térképrajz versenyen (Helló Sajtó!)
Markovics Szonja, a mohácsi diák, első helyezést ért el a kanadai Vancouverben megrendezett nemzetközi ICA Térképrajz-versenyen, ahol 34 ország 180 térképrajza versenyzett. A verseny célja a gyerekek világképének térképes ábrázolása, az idei téma pedig a „Térképek a mindennapokban” volt.
szept. 5
7:29
A világ negyedik leggazdagabb magyarja visszavonul (Forbes)
A magyar származású milliárdos átalakította a légiközlekedési ipart, most pedig kiszállt az üzletből. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Steven F. Udvar-Házy, magyar származású milliárdos, eladta repülőgéplízing-cégét (Air Lease Corporation, ALC), miután májusban visszavonult a vezetéstől – írja a G7
szept. 5
7:33
Most kell nagyon figyelni a méhcsaládok állapotára (Agroinform)
Ősszel nem a minél nagyobb méztermés a lényeg, hanem hogy tavasszal legyen, aki gyűjtse. A gondos beteleltetés a méhész legfontosabb feladata.
szept. 5
7:33
Bajban a bolgár termelők, súlyos gondokkal küzdenek (Agrárszektor)
Bulgáriában több fogyasztói szervezet olyan hosszú távú problémára hívta fel a figyelmet, amelyek évek óta gondokat okoznak a zöldség-gyümölcs piacokon. Bogomil Nikolov, az Aktív Fogyasztók Szövetségének tagja szerint a hazai gyümölcs- és zöldségtermelés évek óta messze nem elegendő, a belföldi fogyasztás fedezésére a 6,5 millió lakost számláló ors
szept. 5
7:45
Jön a kritikus adat - Mi történik a piacokon? (Portfolio)
Ázsiában főként emelkedést láthatunk a tőzsdéken, ezt követően pedig óvatos emelkedésre van kilátás Európában. A kereskedés első felét a mai napon a kivárás jellemezheti, ugyanis magyar idő szerint 14 óra 30 perckor kulcsfontosságú munkaerőpiaci adatok érkeznek Amerikából, melyek ezúttal is nagy elmozdulást hozhatnak a piacokra.
szept. 5
7:45
A Toyota, a Nissan és a Honda fellélegezhet: Trump mentőövet dobott a japán autóiparnak (Forbes)
Trump kiegyezett Japánnal, kegyelmet kaptak a japán autógyártók az amerikai piacon. Cserébe viszont kért is valamit. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Donald Trump 27,5%-ról 15%-ra csökkentette a japán autók importvámját. Az intézkedés a júliusban bejelentett megállapodást rögzíti, amely szinte mind
szept. 5
7:47
Mark Zuckerberg beperelte… a Facebookot?! (Forbes)
Mark S. Zuckerbergnek elege lett abból, hogy nem használhatja a saját nevét gond nélkül, és beperelte a Metát. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Egy amerikai ügyvéd, akit történetesen Mark S. Zuckerbergnek hívnak, beperelte a Facebookot, mert a platform többször felfüggesztette a fiókját, hogy "egy
szept. 5
7:51
Vegyes forintmozgás reggel (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
szept. 5
7:51
Eladja cseh leányvállalatát az E.ON (Portfolio)
Az E.ON eladja cseh leányvállalatát, a Gas Distribution s.r.o.-t a GasNetnek, amely a cseh ČEZ-csoport leánycége – közölte pénteken a német közműszolgáltató.
szept. 5
7:57
Tóth Gabi, Majka és Stohl András is útra kel Sváby Andrással (Márkamonitor)
Mi történik, ha két ember két teljes napra hátat fordít a mindennapok rohanásának és a modern technikai eszközöknek? Milyen emlékek törhetnek fel kedvenc sztárjainkból, amikor gyerekkoruk helyszínein járnak, vagy újra találkoznak egy rég nem látott ismerőssel? Ezekre ad válaszokat az Útközben elmeséled 2. évada, mely Sváby András vezetésével szepte
szept. 5
7:57
A világ egyik legértékesebb részleges üzletág-ügylete lehet a kínai Starbucks eladása (Forbes)
Kínában mindenki a kávé után nyúl: a világ egyik legnagyobb kávézóláncának résztulajdonára akár 5 milliárd dolláros ajánlat is érkezhet. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A Starbucks kínai üzletágának egy részét akár 5 milliárd dollárra is értékelik a potenciális vevők, ami az elmúlt évek egyik legé
szept. 5
7:57
Bitcoin világhatalmi játszma: Európa miért nem rúg labdába? (BitcoinBázis)
A bitcoin globális piacát ma elsősorban Ázsia és az Egyesült Államok mozgatja, miközben Európa inkább szemlélőként követi az eseményeket. Bár az uniós szabályozás átláthatóságot teremtett, a kontinens nem vált a kriptogazdaság motorjává. Miért marad le mindig Európa? Ázsia és az USA – a két igazi hajtóerő Friss adatok szerint a világ kriptoforgalmá
szept. 5
7:57
Díjazták a Debreceni Egyetem szakembereinek víruskutatását (Helló Sajtó!)
A Debreceni Egyetem kutatócsoportja elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját a polyomavírusok vizsgálatáról szóló tudományos cikkével. A kutatók hazánkban is kimutatták két új polyomavírus jelenlétét, és vizsgálták azok terjedését, fertőzési életkorát, valamint légúti hatásait.
szept. 5
8:03
Száguld a forint, kétéves csúcson jár a dollárral szemben (Menedzsment Fórum)
Az euróval szemben egyéves, a dollár ellenében több mint kétéves csúcson van az árfolyam.
szept. 5
8:03
Forró jövő, kevesebb zöldenergia? – A napelemek teljesítménye is megsínyli a klímakrízist (Agroinform)
Miközben egyre több napenergiára lenne szükségünk, a klímaváltozás éppen ennek termelését veszélyezteti. Az ELTE meteorológusai aggasztó adatokat mutattak be.
szept. 5
8:09
Rég nem látott csúcsokon a forint árfolyama (Privátbankár)
Most érdemes devizát váltani, rég nem volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz.
szept. 5
8:09
A Revolut összebútorozik a Google Clouddal (Portfolio)
A Revolut bejelentette stratégiai partnerségének jelentős bővítését a Google Clouddal. A több évre szóló, több millió dolláros együttműködés révén a Revolut a Google Cloud infrastruktúrájára támaszkodik, hogy támogassa övekvő globális rendszereit - közölte a társaság. A Revolut és a hagyományos bankok versenyéről szó lesz november 4-ei Banking Tech
szept. 5
8:09
Idén nyáron is verhetetlen volt a horvát tengerpart (Bank360 blog)
Idén csak a tengerpartra vágytak a magyarok: Horvátország, Olaszország és Görögország volt a három legnépszerűbb úti cél a nyári hónapokban. A horvát tengerpart előnye azonban csökkent tavaly óta, egyre többen választják Olaszországot.
szept. 5
8:09
Vihar előtti csend volt a lakáshitelpiacon júliusban (Biztos Döntés)
Júliusban 142 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a bankok, ami kismértékű lassulás az előző hónaphoz képest – közölte Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Bár az Otthon Start Program bejelentése még nem állította meg a keresletet, az augusztusi adatokban már markánsabb hatás látszódhat. A piaci lakásh
szept. 5
8:15
Nagy megállapodást kötött a Citigroup és a BlackRock - Ez a vagyonkezelés új iránya? (Portfolio)
A BlackRock megállapodást kötött a Citigrouppal, melynek értelmében mintegy 80 milliárd dollárnyi eszközt fog kezelni a bank vagyonkezelési ügyfelei számára - írja a Reuters. A BlackRock ügyvezető igazgatója Pierre Sarrau is előadást fog tartani a Portfolio szeptember 18-ai Future of Finance konferenciáján, nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvén
szept. 5
8:15
Az NMHH is részt vesz a Kutatók Éjszakáján (MMonline)
Egyedi programokkal várja az érdeklődőket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Kutatók Éjszakáján, szeptember 26-án. Ezen a különleges estén a látogatók akár maguk is megmérhetik, hogy mekkora sugárzást bocsát ki a mobiltelefonjuk, és azt is megtudhatják, hogy mire való a mérőhátizsák.Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillanta
szept. 5
8:15
Elektronikus ingatlan-nyilvántartás: Budapesten is elindult a rendszer (Üzletem)
A fővárosi hivatalokban is megkezdődött az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer (E-Ing) használata – jelentette be György István, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára.
szept. 5
8:21
Előbb lesz munkahelye a bölcsésznek, mint az informatikusnak – mit hoz az új jövő? (HR Portál)
Az oktatás MI-re való felkészítéséről szóló vitairat bemutatóján elhangzott: az amerikai tapasztalatok szerint a friss informatikusok munkanélküliségi rátája kétszerese a bölcsészekének, ezért a szakértők szerint a diákokat kritikai gondolkodásra és MI-ismeretekre kell felkészíteni, hogy versenyképesek maradjanak a munkaerőpiacon.
szept. 5
8:21
Három hét alatt 27 ezer új lakás építésére irányuló fejlesztés érkezett be az Otthon Start Programirodába (ProfitLine)
Három hét alatt több tucat, 27 ezer új lakás építésére irányuló fejlesztés érkezett be az Otthon Start Programirodába, ezek vidéki városokban, Budapesten, az agglomerációban megvalósítandó építkezések lesznek - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Harcosok órája című online műsorban csütörtökön.
szept. 5
8:21
Technikusból mérnök: mi vár a kertész technikusokra az egyetemen? (Szakmát Szerzek)
A kertész technikus szakma ideális választás mindazok számára, akik szeretik a természetet, vonzódnak a növényekhez, és szívesen formálnák környezetünket kézzelfogható módon. Egy kertész technikus munkája sokszínű: a meglévő parkokat és kerteket gondozza, fenntartja és felújítja, de ugyanúgy képes új zöldfelületek terv szerinti kialakítására is. Mi
szept. 5
8:27
Nem csak Budapest egyensúlyoz a csőd határán, több megyei jogú város is bajba került a kormányzati sarcok, a csökkenő bevételek miatt (Adózóna)
Érdet százmillió választja el a csődtől, Pécs díjakat emel, Salgótarján a kormány kegyét keresi. A működésre felvett hitel lassan általánossá válik – írja a nepszava.hu.
szept. 5
8:27
A Hatoslottó megújításának receptje: 15 hónap, mintegy 90 ember és 13 informatikai rendszer (Márkamonitor)
Megújult a Hatoslottó. Az eddigi heti egy helyett szeptember 4-től kétszer, vasárnap mellett már csütörtökön is lesz sorsolás. A változtatáson közel 90 ember dolgozott mintegy 15 hónapon keresztül és összesen 13 informatikai rendszer fejlesztésére volt szükség.   Ma már gyorsabb eredményekre, dinamikusabb játékokra vágynak azok, akik szerencsejáték
szept. 5
8:27
Hiába a kormányzati nyomás, a kínai cégek továbbra is amerikai termékre szorulnak (Forbes)
A kínai tech cégek továbbra is erős érdeklődést mutatnak az Nvidia chipei iránt, miközben a kínai hatóságok óvatosan figyelik a vásárlásokat, de egyelőre a hazai gyártású chipek teljesítménye elmarad. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Az Alibaba, a ByteDance és más kínai techcégek továbbra is nagy é
szept. 5
8:27
MBH Termőföldindex: harmadával drágultak a legjobb minőségű szántók (Helló Sajtó!)
2024-ben a magyar termőföldpiacon mérsékelt áremelkedés volt tapasztalható, de a legjobb minőségű szántók ára több mint harmadával nőtt az elmúlt két évben. Közép-Magyarországon, az Észak-Alföldön és a Közép-Dunántúlon a legmagasabbak az árak, miközben a kisebb földek ára is jelentősen emelkedett.
szept. 5
8:27
Az osztatlan tanárképzés útikalauza (Diplomátszerzek)
Hogyan válhat valaki igazán felkészült pedagógussá? Mit jelent ma tanárnak lenni, és milyen tudásra, készségekre van szükség a sikeres oktatáshoz? Az osztatlan tanárképzés nemcsak elméleti tudást ad, hanem gyakorlati készségeket is, amelyek révén a hallgatók megtanulják, hogyan lehet inspiráló, differenciált és felelősségteljes tanárrá válni.

Keresés