A Portfolio elemzője, Beke Károly az InfoRádióban kiemelte: érdemes figyelni a dollár-euró árfolyamot, a háborús híreket, valamint a nemzetközi és hazai pénzügyi bejelentéseket is.
Milliárdos lett Hatvanpuszta építésze, aki számos közbeszerzést nyert, mióta az Orbán családnak is dolgozik. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Taraczky Dániel építész egymilliárd forint osztalékot vett ki cégéből, az Art1st Design Studio Kft.-ből – írja a hvg.hu. A sikert magyarázná a sok elnyert kö
A legtöbb monoműtrágya hasonló összetételű, az igazi különbséget a vízoldhatóság mutatja. Ezért nem mindegy, hogy melyik műtrágyát választjuk. Az Icl Nova PeaK kadmiumszintje 1 ppm alatt van – ez gyakorlatilag egyedülálló a piacon.
Tizenkét napos virrasztást és válogatott kínzásokat követően halt meg Raphael Graven, művésznevén Jean Pormanove, a legnépszerűbb francia streamer a Kicken. Halála előtt nem sokkal, egy üzentet küldött édesanyjának.
Az Elte kutatói több éves munkával igazolták, hogy az érett napraforgóvirágok gyakorlatilag mindenütt a földrajzi keletre néznek, amit nem az uralkodó szélirány okoz, és a virágok tájolása nem befolyásolja a beporzó rovarok látogatásának gyakoriságát. Környezetoptikai kutatásuk azt is bizonyította, hogy a rögzített dőlésű napelemek energiamaximaliz
Mészáros Lőrinc elképesztően kedvező feltételekkel és jelentős kormányzati segítséggel lett a legnagyobb hazai fiókhálózattal rendelkező, az MKB-ból, a Budapest Bankból és a Takarékbankból létrejött MBH fő tulajdonosa – vezeti le cikkében a Válasz Online. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A Budapest
Első pillantásra aranyos, sőt talán fotóért is kiált – de vajon tudja, hogy egy mosómedve nemcsak játékos, hanem igazi túlélő? Ez a kis emlős az egyik legintelligensebb és legalkalmazkodóbb faj, amely világszerte egyre inkább közel kerül az emberekhez.
Világbotrányt kavart, hogy a Meta mesterséges intelligenciája erotikus tartalmakat és flörtölő chatbotokat generált hírességekről, köztük egy kiskorúról is. A botrány nyomán a vállalat részvényei összeomlottak, a Meta pedig ideiglenes intézkedéseket vezetett be a kiskorúak védelmében.
Nagy importtúlsúllyal küzd a zöldség-gyümölcs ágazat Romániában. Ennek oka, hogy a hatékony támogatások és az erős szövetkezetek hiánya miatt nehezen veszi fel a harcot a belföldi áru az importtal - írta meg a FruitVeB.
Júliusban valósággal felrobbant a személyi hitelek piaca, egy hónap alatt több mint 15 százalékos növekedést történt, éves alapon harminc százaléknál is nagyobb mértékben bővült. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A személyi hitelek piaca rekordot döntött, miközben a lakáshitelek és a szabad felhaszn
Javában zajlik Az ördög Pradát visel folytatásának forgatása New Yorkban. A 2006-ban bemutatott kultfilm második részében ismét visszatér Anne Hathaway, aki Andy Sachs szerepét alakítja. A People magazin most közzétett egy felvételt, amelyen a színésznő egy igazán emberi pillanatban látható.
A kedvezményes hitellehetőség hatására sok belföldi vásárló lépett piacra, ami élénkülő forgalmat és várhatóan emelkedő árakat jelent. Erre a külföldi befektetőknek is reagálniuk kell, akik az elmúlt években stabil szereplői voltak a magyar ingatlanpiacnak. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Az utóbb
Augusztus 27-én szállt le Brač szigetén az a magángép, amellyel a leggazdagabb magyar májusban a BL-döntőre repült. Másnap Orbán Viktorral látták együtt ebédelni a szigeten. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A horvátországi Brač szigetén landolt Mészáros Lőrinc OE-LOT lajstromjelű magángépe augusztu
A nemzetközi kritikusszövetség szerint egy brazil alkotás lett az év filmje: az Én még itt vagyok című mű Walter Salles-nek köszönhető, aki „Brazília nemzeti kincsét” is kamera elé ülteti.
A Hell Energy Kft. tulajdonosai elbukták a Forbes elleni pert, most pedig a lapunkat képviselő TASZ-t perelték be, amiért beszámoltak a jogi eljárás eredményéről. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Pert indítottak a Hell Energy Kft.-t tulajdonosai a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ellen. "Az eljá
"Sokszor megelőztük a korunkat" – mondja Rózsa Balázs, aki VR-szemüveges egerek segítségével gyógyítaná a vakságot. A beszélgetés után dupla Forbes-sztorival jelentkezik a Forbes Deal podcast.
Újra itt a százéves híradó: megjelent a Nemzeti Filmintézet Ma 100 éve – Régi idők híradói sorozatának új része. A szeptemberi epizódból megismerhetjük, milyenek voltak a korszak legmodernebb repülőgépei, milyen hajmeresztő autóversenyt rendeztek a Svábhegy kacskaringós útjain és hogyan raboltak el egy mennyasszonyt a lovas betyárok a filmhíradó ka
Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy Moszkvában hajlandó találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Putyin Pekingben belement abba, amitől korábban mereven elzárkózott: az orosz fővárosban egy asztalhoz ülne az ukrán elnökkel. "Donald
Teljesen megváltozott a médiafogyasztás Amerikában – erre Nielsen új kutatása mutatott rá, mely szerint a streaming vált dominánssá, élen a Netflix-el, melyben a fiatalok szabadideje is szerepet játszott.
Az Opus Global Nyrt. adott ki rendkívüli tájékoztatást a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) oldalán. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A Mészáros és Mészáros Zrt. egymilliárd forintért kotorhatja ki az iszapot a Balatonból. Ez derült ki a cég tulajdonosának, a tőzsdei Opus Global Zrt.-nek a közleményéből.
A teljes cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Nyár kiadványában jelent meg. A Kincstár vezetése elkötelezett, és hiszi, hogy hatékony, motivált, eredményes munkavégzés feltételrendszeréhez, vagyis a „jó” munkahelyhez mindenképpen hozzátartozik a munkatársakról való gondoskodás. Minderről Kreutzer Richárd, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese nyilat
A magyar-lengyel kapcsolatok mély történelmi és kulturális gyökerei kiállják az idők próbáját - fogalmazott az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
A Transfermarkt aktuális „Világ legértékesebb játékosai” toplistája szerint Szoboszlai Dominik jelenleg a 32. helyen áll, 80 millió eurós piaci értékkel. (Megjegyzés: a játékos adatlapján még a 27. „világranglistás” hely szerepel a 2025.05.30.-i frissítésnél; az összesített toplista azóta frissült, ezért látod most a 32. helyet. )
Több mint 375 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatásból a Széchenyi Terv Plusz program keretében tovább épül Sárvár kerékpáros turisztikai hálózata - közölte az MTI-vel a projekt menedzsere.
A Kos ma nagyon hatékony lehet, a Szűz ma frusztrált lehet mások hanyag munkája miatt. Karrier horoszkóp: 2025.09.04. Kos Nagyon hatékony vagy ma, a munkakapcsolataid pedig egyenesen fenomenálisak. Bármi, amit ma meg akarsz valósítani, elérhető közelségbe kerül – leginkább a szakmai körödben lévők segítségének, támogatásának és tanácsainak köszönhe
Belgium szankciókat vezet be Izraellel szemben, mert "belefáradt" abba, hogy az Európai Unió nem akar hatékony intézkedéseket hozni a gázai háború ügyében - közölte Maxime Prévot belga külügyminiszter szerdán a szövetségi parlamentben.
Országszerte komoly érdeklődés övezi az új gazdaságátadási lehetőséget, amely a jogi könnyítések mellett adómentes átadást és pályázati forrást is biztosít a családi gazdaságoknak. Összefoglalónk második része következik.
A többi között a gyógyszerkutatás, a műholdas navigáció és az adatvédelem területén is nagyon jelentős fejlődést hozhat a kvantumtechnológia. Az Európai Bizottság által júliusban elfogadott kvantumstratégia célja, hogy 2030-ra Európa globális vezetővé váljon ezen a területen. Az uniós célokat figyelembe véve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (
Az Otthon Start hitel fontos előnye, hogy akár 10 százalékos önerővel is igényelhető. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy ez nem mindenki számára lesz elérhető! Ez sok házaspárnak okozhat például nehézséget.
Van úgy, hogy szeptember nehezen indul – ami viszont kizárt, ha inspiráló szakmai programok várnak a naptárban. A 2025-ös CEE Automotive Transition & Smart City 4.0 Forum programja pont ilyen:
Az idei évben alaposan megbolygatta a gazdák kedélyét a szőlő aranyszínű sárgasága. Járványszerűen terjed, szőlőpusztulást okoz és felkészületlenül érte a hazai szőlész-borász társadalmat
Többet járnak a magyarok termelői piacra, mint az olaszok vagy a britek. Akik viszont távol maradnak, azok szerint a termelői piacok messze vannak, drágák és kényelmetlenek – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem vezetésével készült európai kutatásból.
A milliárdoslistán tavaly már feltűnt, de a Forbes legértékesebb családi vállalatainak listáján először látjuk az egybillió forintos varázsszámot. Akihez kötjük, persze ugyanaz.
Idén augusztusban 22 százalékkal több traktort vettek a gazdák, mint egy évvel ezelőtt, amire idén eddig nem volt példa. A márkák közül John Deere és a Claas emelkedik ki.
Szerezzen releváns ismereteket a cégeladások főbb kihívásairól, a tranzakciós folyamatok során szerzett gyakorlati tapasztalatokról szakértő előadóinkkal! Ez a webinárium azoknak szól, akik szeretnék átlátni a cégeladási folyamat elméleti alapjait, valós példákon keresztül megismerni a cégeladások során felmerülő tipikus buktatókat, adózási és jogi
A többi között a gyógyszerkutatás, a műholdas navigáció és az adatvédelem területén is nagyon jelentős fejlődést hozhat a kvantumtechnológia. Az Európai Bizottság által júliusban elfogadott kvantumstratégia célja, hogy 2030-ra Európa globális vezetővé váljon ezen a területen. Az uniós célokat figyelembe véve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (
Jelentős makrogazdasági tapasztalattal rendelkező szakembert nevezett ki elemzői részlegének élére az Equilor Befektetési Zrt. Aradványi Péter a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdasági elemzői pozíciójából érkezett az Equilor csapatába. Szeptembertől vezető elemzőként Aradványi Péter irányítja az idén 35 éves Equilor Befektetési Zrt. elemzői tevé
Ha szeretnél gyógynövényeket gyűjteni és feldolgozni hobbi szinten, megmutatjuk hogyan vágj bele. Komsa Ildikó fitoterapeutával beszélgetünk arról, mit kell ahhoz, hogy magadnak készíthess meghűlés elleni mézet, vagy épp vérnyomáscsökkentő cseppeket.
Egy új, mesterséges intelligencia-alapú fejlesztő eszköz korai verziója debütált a Wordpressnél. Az online tartalomkezelő platform társalapítója, Matt Mullenweg szerint az eszköz a vibe coding-hullámot "lovagolja" meg.
Az Erste az elmúlt években sorra mutatta be azokat az eszközöket, amelyek játékosan és érthetően hozzák közelebb a gyerekekhez a pénzügyeket. A Cserebere az erdőben című mesekönyv után idén egy kisokos és egy Magyarországon elsőként elérhető limitált OLED kijelzős Visa bankkártya is segíti a gyerekek pénzügyi edukációját. Murányi Lindát, az Erste P
A svéd fintech óriás, a Klarna újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: Európában is elérhetővé teszi saját betéti kártyáját, miközben ismét napirendre tűzte az amerikai tőzsdére lépést. Az eddig főként a „vásárolj most, fizess később” (Buy Now, Pay Later – BNPL) modelljéről ismert cég ezzel egyértelmű jelzést küld a piacnak: komoly szereplőként kíván j
A magyar energiabiztonság problémáját már a 70-es években észrevették az ország vezetői, értsd a teljes kiszolgáltatottság Moszkva felé a Barátság kőolajvezetéken keresztül. Ennek részbeni orvoslására 1974-ben aláírták az Adria-kőolajvezeték Egyezményt. Az évi 10 millió tonna kapacitású vezeték 1978-ra épült meg. Most az energiabiztonság kérdése is
A fenntartható fejlődés nemcsak a vállalatok és a civil szervezetek feladata, hanem a településeket vezetőké is. Az önkormányzatok egyedülálló helyzetben vannak, mivel lokálisan képesek összehangolni a lakosság és a helyi vállalkozások kezdeményezéseit.
Szeptember 11-én kerül a mozikba A hosszú menetelés című film, mely a valaha készült legjobb Stephen King adaptáció a kritikusok szerint. Az amerikai premier apropóján megmérték a nézők pulzusát és meglepő eredményre jutottak.Bár A hosszú menetelést 1979-ben adták ki (ráadásul az író a Richard Bachman álnevet használta), King már 1966 környékén, al
Bruttó minimálbér 2026-ban: 328 600 Ft/hó a kormány többéves béremelési programja szerint (2025→2026: +13%). A célértéket a Kormány hivatalos oldalán és több országos lap is rögzíti; a végleges összeg szokás szerint év végén kormányrendeletben jelenik meg. Mennyit vihetünk ebből haza, azaz mennyi lesz a nettó minimálbér 2026-ban? Mutatjuk!