Az élelmezésben meghatározó szerepet betöltő Bunge több olyan projektet is támogat, amelyek a fenntartható fejlődést, így a klímaváltozásnak ellenálló növénytermesztést és az alacsony kibocsátást segítik elő. A cégcsoport Magyarországon különösen fontosnak tartja a napraforgó-termesztést és feldolgozást, illetve annak fejlődését, ennek ugyanis nemc
Első ránézésre furcsának tűnhet, ha egy autó vonóhoroggömbjén félbevágott teniszlabdát látunk. Pedig nem dekorációról van szó: a régi, fix vonóhorgoknál ez az egyik legolcsóbb és legegyszerűbb védekezés a kosz, a rozsdásodás és a váratlan balesetek ellen.
Október 1-jétől jelentős változások lépnek életbe az szja-rendszerben: a három- vagy többgyerekes anyák teljes adómentességet élvezhetnek, még akkor is, ha a gyermek már nem eltartott. Az új bérkalkulátor segítségével most egyszerűen ellenőrizhető a fiatalok és a többgyerekes családok adómentessége, így mindenki gyorsan kiszámolhatja, mennyi marad
Szeptember elején az Otthon Start hitel kifejezetten a kormánypárti és a Mi Hazánk szavazók számára volt vonzó; 37% fejezte ki tetszését és 41% a nemtetszését iránta; és 5 százalék gondolta úgy, hogy valószínűleg élni fog vele – tette közzé reprezentatív felmérésének eredményét az IDEA Intézet.
A kannabisz cégek részvényei meredeken emelkedtek a hétfői kereskedés előtti órákban, miután Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában a kannabidiol (CBD) potenciális egészségügyi előnyeiről tett közzé bejegyzést.
Több bank is kamatkedvezménnyel kínálja saját lakáshitelét abban az esetben, ha azt az Otthon Start lakáshitellel együtt, annak kiegészítéseként veszi fel az igénylő. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen lehetőségei vannak azoknak, akiknek az Otthon Start 50 millió forintos hitelénél nagyobb kölcsönre lenne szükségük a lakásvásárláshoz.
A kis technológiai cég, a Coderama a minőségre való törekvésnek köszönhetően sikeres szoftverházzá nőtte ki magát: 165 szakember dolgozik a cégnél, és szlovákiai sikereit Csehországban is meg akarja ismételni. Mindig is szerette az adrenalinlöketet. "Kerékpározás, motorozás, freeride – mindent beleadtam. Ugyanígy állok hozzá az üzlethez is" – mondj
Jelentős enyhítések történtek az elmúlt hónapokban az európai és így a magyar cégekre is vonatkozó ESG szabályozásokban. A könnyítéssel érintett vállalatok pezsgőt bontottak, de ez mégsem jelenti azt, hogy a fenntarthatósági szempontokat egyszerre kidobhatják az ablakon. Sőt, épp ellenkezőleg, ettől függetlenül az ESG kifejezés könnyen kikophat a m
A Pump.fun streamerek újabb álfelvétellel sokkoltak, ezúttal egy kamu repülő-balesetet játszottak el, hogy figyeljenek rájuk. A mémcoin-platform, a Pump.fun ismét reflektorfénybe került, ezúttal (sem) nem a kriptó teljesítménye, hanem a közösségi médiában terjedő, bizarr akció miatt. Egy csoport streamer ugyanis egy álrepülőgép-balesetet rendezett
Egyedülálló régészeti felfedezés történt a Komárom-Esztergom vármegyei Dad határában: egy karddal eltemetett avar férfi maradványait tárták fel a szakemberek. A munkát a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének Topográfiai Osztálya és a Kuny Domokos Múzeum közösen végezte a Temetők az űrből projekt keretében - számolt be róla a Nemzeti R
Most mindenhonnan ez folyik, csak nekünk már későn – mondja Kiss Tamás Csörnyeföldön, a Bussay-pincénél. Az aranyszínű sárgaság nevű fitoplazma idén berobbant.
Az Ai már nem a jövő ígérete, hanem a mindennapok része – még a magyar kkv-k számára is. A McKinsey friss elemzése szerint a generatív Ai dollármilliárdokban mérhető értéket teremthet, ha tudatosan és stratégia mentén vezetik be. De vajon hogyan fordítható ez előnyre a hazai kis és közepes vállalkozásoknál, és milyen buktatókat érdemes elkerülni?
Soproni panoráma, visegrádi hegyi kihívás, balatoni kilátás, gerecsei és vértesi dombvidék, valamint a Mecsek rejtett ösvényei – ezek közül kerül ki idén az Év Erdei Kerékpárútja. A döntés a közönség kezében van: október 5-ig a Facebookon szavazhatunk arra az útvonalra, amelyik szerintünk a legszebb.
Egyre több borvidéket fenyeget az aranyszínű sárgaság fitoplazma, amely már 15 magyar bortermelő területen okoz súlyos károkat. A betegség különösen Zalában pusztít, ahol teljes birtokok mentek tönkre, de már olyan ikonikus helyeken is megjelent, mint a Szentgyörgyhegy vagy a Somló - írta a 444.hu.
2025. október 13-áig kell megfizetniük a 2025. évre vonatkozó – harmadik negyedévi adóelőleget az szja-törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek, Továbbá azoknak a magánszemélyeknek is, akik nem tartoznak az előzőek szerinti körbe, de jogszabály esetükben adóelőlegfizetési-kötelezettséget ír elő, mert például nem kifizetőt
A múlt héten a dollár erősödése lökte vissza 390 fölé a forintot az euróval szemben, azonban a szakértők már akkor kiemelték, hogy hosszabb távon továbbra is az amerikai deviza gyengülésére érdemes fogadni. Hétfő reggelre el is indult a korrekció, ami akár visszakormányozhatja a forintot is a kritikus szint alá.
2025. szeptember 26-án rendezték meg a harmadik Budapest Geothermal Energy Summitot, amelyen több mint 100 vállalat és szervezet képviselője vett részt 20 országból. A résztvevők a geotermikus energiában rejlő lehetőségeket és kihívásokat vitatták meg a régió legjelentősebb iparági fórumán.
A rágó évszázadok óta létezik, miközben formája és funkciója folyamatosan fejlődött. Észak-Európa lakói már 7000 évvel ezelőtt nyírfagyantát használtak a leheletük felfrissítésére. Több mint 130 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban az emberek mentaleveleket rágtak a friss lehelet és a kellemes íz érdekében. Ma a rágógumi nemcsak a felfrissülés egyi
Az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni összehangolt intézkedésekről és támogatásokról egyeztettek az ágazat szereplői a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával (HNT) – közölte Nagy István agrárminiszter.
A Swift több mint 30 globális bankkal közösen fejlesztésbe kezdett a határokon átnyúló fizetések azonnali lebonyolítása és a különböző digitális pénzformák kezelése érdekében - írja a Reuters.
Óriási rekordot hozott a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült film a rendezőjének: az Egyik csata a másik után című alkotás a nyitóhétvégéjén több mint 48 millió dolláros bevételt produkált.
A gazdasági hangulat a várt csekély romlás helyett kissé javult az euróövezetben és az EU-ban, a foglalkoztatási várakozások azonban valamelyest romlottak mindkét régióban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG Ecfin) hétfői jelentése szerint.
Bár lassan a nyakunkon az első hidegebb éjszakák, a kiskertben még javában érnek a paprikák és a padlizsánok. Hamarosan azonban véget ér ez a bőség: a fagyok közeledtével a szabadföldön már nem maradhatnak életben ezek a növények. De tudtátok, hogy egy kis odafigyeléssel simán átteleltethetjük őket, és már tavasszal úgy indíthatjuk az új szezont, h
Szeptember 11-én a Green Cloud, Magyarország piacvezető, fizikai zöldenergiával kereskedő vállalata és a Portfolio közös szervezésében megalakult a Zöld Klub, egy exkluzív szakmai fórum, amely a hazai nagyvállalatok felsővezetőinek kínál páratlan lehetőséget a fenntarthatósági kihívások és megoldások közös megvitatására.
Kilencedik alkalommal rendezi meg Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség a Modern Gyárak Éjszakája országos online és élő programsorozatot 2025. november 14-én.
2025. október 1-jétől hatályba lépő módosítás jelentősen növeli a kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) díjat és szolgáltatási díjat, bizonyos termékek esetében több mint duplájára. A változás év közbeni emelést jelent, amely valós üzleti kihívásokat támaszt az érintett cégek számára – hívja fel a figyelmet az EY.
A Szeged Első Lions Club egy különleges rendezvénysorozatot indít Szeged szívében. Az Orfeusz Esteken a művészet élménye, a közös vacsora és a személyes találkozások hangulata egyesül.
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív megéléseken alapulnak, de vannak objektívebb mutatószámok, adatok is a sejtés validálására, vagy épp megcáfolására. Utóbbiak alapján a megélés első fele igaznak tűnik, utób
Visszavonták azt a tanulmányt, mely állítása szerint napi kis mennyiségű almaecet fogyasztása segíti a fogyást. Egy vizsgálat több hibát is talált benne.