Akár lehetne egy szokványos rendőr-sorozat is, ahol sorjáznak az esetek, a központi karakterek pedig megoldják őket. Ez részben így is van, de van egy érdekes – méghozzá fő szál – a cselekmény menetében, hogy a főszereplő figurák rookie-k vagyis újonc rendőrök, akik az őket tréningező már rangidős rendőrtisztekkel párban járják az Los Angeles-i utc
A kormány új rendelete lehetővé teszi, hogy az egészségügyben dolgozó nyugdíjasok, akik júliusban jövedelemkiegészítést kaptak, jogosultak legyenek a nyugdíjas élelmiszer-utalványra - írta a HVG.
Forr a levegő a Revolut körül – több nagy horderejű hír is megjelent a fintechről a napokban. Bejelentették a Google Clouddal kötött stratégiai partnerség jelentős bővítését. Neves szakembert igazoltak Frederic Oudea, a francia Societe Générale korábbi vezérigazgatója személyében. Hírügynökségek pedig részvény-visszavásárlásról, illetve újabb tőkeb
Az ausztrál mezőgazdasági minisztérium feljavította az idei gabonatermésre vonatkozó előrejelzését, miután a kulcsfontosságú termőterületeken a vártnál több csapadék hullott a téli időszakban.
Eladható a haszonélvezettel terhelt ingatlan, ám hiába az új tulajdonos, a haszonélvező joga megmarad: a lakást, házat, esetleg ingóságot ugyanúgy használhatja. Az ilyen ingatlan azonban lényegesen olcsóbb.
A bankolás jövője a mesterséges intelligencia, digitális hatékonyság és fenntarthatóság – derül ki a McKinsey legfrissebb iparági tanulmányából, amely átfogó képet ad a pénzügyi szolgáltatások jövőjéről. Az átfogó jelentés szerint a következő évek nyertesei azok az intézmények lesznek, amelyek a technológiai innovációt, az ügyfélélmény digitalizálá
A Cardano (ADA) piacán erősödő eladói nyomás érzékelhető, miután a nagybefektetők – az úgynevezett „whale”-ek – rövid idő alatt 50 millió tokentől váltak meg. Ezzel párhuzamosan a derivatív piac aktivitása is csökken, miközben a túlzottan long-pozíciójú kereskedők egyre sebezhetőbbé válnak. Vajon egy nagyobb korrekció előszelét látjuk?
Az online bűnözők egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják megfosztani a kriptovaluta-befektetőket a pénzüktől. A legújabb fejlemények szerint a dark weben olyan eszközkészlet terjed, amely a legismertebb hardveres pénztárca, a Ledger hivatalos felületét másolja le megtévesztően hiteles módon. Az SOCRadar biztonsági kutatói szerint a csalók profe
A szemüveg már nem csak látáskorrekció, hanem a modern irodai dress code kulcseleme lett. Akár home office-ból térünk vissza a hagyományos irodába, akár új munkahelyen kezdenek, az idei ősz legnagyobb trendje a stílusos, funkcionális “office eyewear”. Az Alensa szakértői összegyűjtötték a legmenőbb tippeket, hogy hogyan válasszák ki azt a keretet,
Hosszú évtizedek fegyelmezett gazdaságpolitikájának köszönhetően, illetve számos botrány, politikai válság és gazdasági nehézség ellenére Bulgária elért oda, hogy 2026. január 1-jével hivatalosan is bevezeti az eurót. A következő hónapok fő kérdése a technikai átállás megvalósítása és a közös valuta társadalmi támogatásának visszaszerzése lesz, ame
Várakozásokat felülmúlóan szerepelt a 2025-ös felvételin a Debreceni Egyetem új képzési helye, több mint száz jelentkező nyert felvételt az Egészségtudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, valamint a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar által Siófokon meghirdetett képzésekre. A karok munkatársai a napokban a helyszínen segítették a felvett hallgat
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szeptember 5-én az RTL Híradónak elmondta: a korábban tervezett 13 százalékos minimálbér-emelés helyett 2026-ban várhatóan csak 10 százalékos növekedésre számíthatnak a dolgozók. Mint mondta: jelen gazdasági körülmények között ennek is örülni kell.
Moldovában 20-25%-kal kisebb diótermés várható a tavalyinál.A prémium fajták azonban kiváló minőségűek lesznek az első prognózisok szerint – ezek a török, olasz és svájci piacokon kerülhetnek értékesítésre.
Nem mindennapi történet kötődik Jutasi Zoltán nevéhez, a Navigator Investments alapítója és tulajdonosa a Kávészünet podcastsorozat legújabb adásában beszélt karrierjének fontos állomásairól.
Hivatalosan is véget ért a nyári átigazolási időszak az európai futball-topligákban. A legnagyobb durranásra egészen az utolsó pillanatokig kellett várni, de minden idők legértékesebb transzfere, a brazil Neymar 2017-es átigazolása nem került veszélybe. Egyre nagyobb gazdasági erőfölényben vannak az angol első osztály, a Premier League csapatai, a
A hét elején elindult Otthon Start program alapjaiban határozhatja meg a következő negyedévek lakáspiacát. Az eladó lakások iránti rendkívüli kereslet az árakban is látszódni fog, ugyanakkor a kiadó lakások iránti kereslet mérséklődhet. A legnagyobb ingatlanhálózatok vezetői szerint azonban az Otthon Start mellett más folyamatok is alakíthatják még
Két rendeletet – köztük a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveknek az egészségügyi dolgozók vonatkozásában történő érvényesítéséről és végrehajtásáról szóló 124/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 289/2025. kormányrendeletet –, illetve egy határozatot hirdettek ki szeptember 5-én a Magyar Közlöny 2025. évi 102. számában.
Új országos melegrekord született pénteken Körösszakálon, ahol 35,1 fokot mértek, megdöntve az 1948-as budapesti csúcsot. Eközben az ország egyes részein jelentős csapadék hullott - számolt be a HungaroMet Nonprofit Zrt..
A büdöske (Tagetes) magfogása egyszerű, mégis hasznos kerti teendő, amellyel saját kezűleg biztosíthatja a következő szezon virágpompáját. Az alábbiakban összeszedtem, mikor és hogyan érdemes begyűjteni, majd szárítani és tárolni a magokat, hogy tavasszal egészséges, erőteljes növényekkel töltse meg kertjét.
A Navee, az elektromos mobilitás területén dinamikusan fejlődő, piacvezető vállalat legújabb innovációit Berlinben, az IFA 2025 kiállításon, a világ legjelentősebb fogyasztói elektronikai újításokkal foglalkozó rendezvényén mutatja be. A Navee fő termékbemutatóját, melynek központjában a márka “Határok nélkül" filozófiája áll, szeptember 5-én délut
35 évvel az újraegyesítés után nem csökken, hanem nő a különbség átlagbérben a nyugati és a keleti tartományok között. Forintban évi 5,3 millióval alacsonyabb az egykori NDK területén dolgozók átlagbére.
Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma Gyuricza Csaba rektori pályázatát a következő 5 éves ciklusra - közölte az egyetem.
Nem gyakran hallunk olyan statisztikát, amelyben Magyarország az élen áll. Most mégis így történt – ráadásul valami egészen hétköznapi dologban. De vajon mi a titka ennek a szokásnak?