Néha egy kávészünet is elég volt ahhoz, hogy örökzöld szülessen: Wolf Péter például az ORI büféjében, egy spontán beszélgetés után írta meg Kovács Kati első nagylemezének egyik legismertebb dalát, a Most kéne abbahagyni című slágert.
A Barátság kőolajvezeték ismét zavartalanul működik, azonban a hírek szerint Donald Trumpnak nem tetszik, hogy egyes európai országok, például Magyarország sok orosz olajat vesz. Pedig az utóbbi hetek nyilatkozatai alapján enélkül jelentős áremelés lesz a hazai üzemanyagpiacon. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő aktuális elemzése szerint egyelőre nem feny
Nagy összegű áfát szeretnénk ebben a negyedévben visszaigényelni. 2020. 12. hónap óta göngyöljük. Milyen dokumentumokat, és mely időszakra fogja kérni a NAV a kiutalás előtti ellenőrzésként? – olvasói kérdésre dr. Csobánczy Péter közgazdász, jogász, adószakértő válaszolt.
A nemzetközi dizájnstúdiókat célzó POV Budapest konferencia már első évében telt házat hozott. A szervezők idén még nagyobb dobásra készülnek: olyan szereplők érkeznek, akik ritkán teszik be a lábukat Magyarországra.
Behúzták a féket a bérlők a budapesti albérletpiacon augusztusban, ezzel 2 éves mélypontra zuhantak a keresleti bérleti díjak. Ennek fő oka, hogy az Otthon Start Programban érintettekkel szűkült az albérletkeresők tábora: ők kivárnak, és inkább a kedvezményes hitellel próbálnak lakhatáshoz jutni – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemz
Szeptember elsejétől nem használhatják fel a korábbi készleteiket, ami anyagi kárt okoz a műkörmösöknek és a gyártóknak is, mert a tiltásról minden illetékes elfelejtett időben szólni. A vendégeknek arra kell készülniük, hogy az átállás alatt kevesebb színből választhatnak.
Az Mmsz Női Marketing Tagozata 2025. augusztus 25-én tartotta meg Summer Party eseményét, amelynek keretében Pálfi Éva (B2W) női marketing szakértő, mint a tagozat elnöke bemutatta a magyar női célpiacra fókuszáló, friss és reprezentatív piackutatásának eredményeit. A kutatásból kiderült, hogy a női fogyasztói szokások már féléves időtávon belül is
Zsolnai László, a Budapesti Corvinus Egyetem üzletietika-professzora tagja lett a Római Klubnak, amely a globális problémák megoldásán dolgozik. A Római Klub az emberiség lelkiismereteként működik, és a klímaváltozás, gazdasági egyenlőtlenség, valamint az ökológiai fenntarthatóság kérdéseivel foglalkozik.
Az idei ősz a hazai televíziós piac egyik legélesebb küzdelmét hozza: a TV2 és az RTL évtizedek óta először indítja el közvetlenül egymás ellen két legnagyobb tehetségkutatóját, a Megasztárt és az X-Faktort. Szombat esténként a nézőknek választaniuk kell a két, hasonló zsánerű formátum között, vasárnap pedig a Sztárban sztár All Stars (TV2) és a Sz
Az XRP szószólója, Armando Pantoja úgy véli, hogy ha az XRP ára 4 dollárról 15 dollárra emelkedik, a piaci reakciók drámaian változnának. 4 dolláron a szkeptikusok egyszerű árfolyam-kilengésként értékelnék a mozgást, míg sok partvonalon álló befektető mélyebb visszahúzódásra várna a belépés előtt. Ugyanakkor állítása szerint, ahogy az XRP a 10–15 d
A Simon's Burger alapítói nem forradalmárok, csak két okosan figyelő, XVII. kerületi srác a Naplás-tó mellől. Erős mondatok a Forbes magazin szeptemberi nagyinterjújából.
Az ArbitrumDAO hivatalosan elindította a DeFi Renaissance Incentive Program (DRIP) első évadát, amelynek keretében akár 24 millió ARB tokent osztanak szét airdrop keretében a legnagyobb hitelezési protokollok felhasználói között. Ez a nyitó szakasza annak a 40 millió dolláros kampánynak, amelyet a DAO júniusban hagyott jóvá, és amelyet négy szezonb
Megjelent a Magyar Közlönyben a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (Jtm) érintő rendeletmódosítás, amelyről a Magyar Nemzeti Bank korábban közleményben számolt be. Egy, az önerőt érintő változás már kedden hatályba lép, a Jtm-re vonatkozó változások pedig januárban lépnek életbe. A Bank360 összefoglalta a legfontosabb részleteket.
Az alapkamat hosszú ideje változatlan, ami a betéti kamatokat is gyakorlatilag befagyasztotta. Az elmúlt napokban azonban néhány bank emelt a kínált betétek kamatán, és több helyen már az inflációt meghaladó ajánlatokkal is találkozhatunk. Cikkünkben összegyűjtöttük, melyik banknál milyen betéti lehetőségek érhetők el.
A Bankmonitor és a Pénzcentrum együtt végzett felmérést, amelyben a magyar lakosság hitelekhez való hozzáállásáról kérdezte a kitöltőket. Ez most különösen értékes információkkal szolgál, hiszen az Otthon Start indulásának időszakában érdekes összevetni az eredményeket a tavalyival, és megnézni, milyen változások történtek. Az Otthon Starttal kapcs
Szeretnéd tudni, hogyan tudsz jobban együttműködni másokkal, hatékonyabban kommunikálni és gördülékenyebben boldogulni bármilyen csoporthelyzetben, akkor olvass tovább! Egy olyan „csapatmunka-túlélőcsomagot” állítottunk össze, amely nemcsak a suliban jön jól, hanem az élet számos más területén is hasznodra válhat. Mi készen állunk – és te? Az előző
Nem állt meg az üzemanyagok áremelkedése és ezen a héten pénteken újabb árváltozás volt a kutaknál. Ezúttal mind a benzin, mind a gázolaj nagykereskedelmi ára változott. A benzin ára a kritikus 600 forint közelében jár újra. A gázolaj 592 forintnál van és a lélektani 600-as szint közelében jár már. Viszont a kormány bejelentette, hogy elhalasztja
A cukkini az egyik legnépszerűbb nyári zöldség hazánkban, könnyű termeszteni és sokféleképpen felhasználható. Ám kevesen tudják, hogy bizonyos esetekben akár mérgező is lehet.
Ahogy az XRP újra lendületet vesz, egyre több spekuláció lát napvilágot arról, hogy a Ripple átalakíthatja üzleti ciklusát, és XRP-kincstári vállalattá válhat. Ez a MicroStrategy stratégiáját tükrözné, és sokan úgy vélik, jelentős hatással lenne az XRP árfolyamára. Összehasonlításképp: a Ripple jelenleg 40,67 milliárd XRP-t birtokol, ami a teljes k
Elképesztő volt a forint mai teljesítménye és tovább erősödött péntek estére. Az euró árfolyama egyre lejjebb került és már 392-n áll. A dollár pedig 3 egységgel került alacsonyabbra a 333-as szintre. A svájci frank viszont 1 egységgel visszalépett 419-re. Hónapok óta nem volt ilyen erős a forint, mint most. Most jött el az idő a
Rekordösszegű, 2,95 milliárd eurós bírságot szabott ki a Google-re az Európai Bizottság, mert a cég évekig saját hirdetési szolgáltatásait részesítette előnyben a versenytársaival szemben. A brüsszeli döntés szerint a gyakorlat drágította a hirdetést, csökkentette a kiadók bevételeit, és végső soron az európai fogyasztókat sújtotta. A Google felleb
Rákkeltő anyag jelenléte miatt azonnali visszahívás indult a Golden Lion szezámolaj egyik tételére. A Kínából származó termékből Magyarországra is érkezett, az NKFH arra kéri a fogyasztókat, hogy a kifogásolt olajat ne használják fel. Veszélyes anyag miatt vontak ki a forgalomból egy kínai szezámolajat A Golden Lion márkájú szezámolaj egyik tétele
A Forbes Deal Extra vendége Rózsa Balázs, aki VR-szemüveges egerek segítségével gyógyítaná a vakságot. Rózsa Balázs magyar tudós, orvos és fizikus, az agykutatás és neurofotónia szakértője. A BrainVisionCenter alapítója, munkája jelentős hatással van az agykutatás, a látás helyreállítása és a neurotechnológiai fejlesztések területére. A Forbes Deal
Három színházi szakmai szervezet közös nyilatkozatban szólította fel a médiát az emberi méltóság tiszteletben tartására, miután egy közelmúltbeli tragédia részletei széles körben megjelentek hírportálokon és közösségi oldalakon.
Az utóbbi időben a mainstream média is előszeretettel hivatkozik a Polymarket fogadóplatformra, ha valamilyen esemény bekövetkeztének esélyeit akarják prezentálni. De mégis mit takar a “kriptós fogadás”, miben különbözik a hagyományos fogadóirodáktól, és miért tekintenek egyre többen referenciaként az oddsaira? Cikkünkből kiderül a válasz mindezekr
Kína meghosszabbította a kanadai repce behozatalára vonatkozó dömpingellenes vizsgálatát, ami hat hónappal több időt ad a tárgyalásokra az egy éve tartó kereskedelmi vita rendezésére - írta meg a Reuters.
Nem ritka, hogy egy látványosabb onchain esemény – például egy hosszú éveken át szunnyadó bitcoin alfa (nagy mennyiségű BTC) tulajdonos megmozdulása – megkavarja a kriptopiacok állóvizét. Az ilyen mozgások rendre izgalmat keltenek, hiszen korai, jelentős vagyonokat mozgató tárcákról van szó, amelyek aktivitása komoly piaci folyamatokat indíthat el.
Az amerikai elnök rendeletet írt alá a kereskedelmi megállapodást kötő országok vámmentességéről. A nulla vámtételek között szerepelnek a grafit és a nikkel különböző formái, amelyek a rozsdamentes acél és az elektromos járművek akkumulátorainak kulcsfontosságú összetevői.
A forgalmazó rákkeltő anyag jelenléte miatt Golden Lion szezámolajat vont ki a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) pénteken az MTI-vel.
A Magyar Tudományos Akadémia közleménye szerint egy szeptember 3-án megjelent cikk már nemcsak az intézményt, hanem magát a tudást és annak nemzetközi élvonalba tartozó képviselőit támadja. Pál Csaba és Papp Balázs munkásságáról a cikkben foglalt hamis és félrevezető állításokat az MTA elnöke állásfoglalásában cáfolja.