Az altcoin szezon, vagy más néven altszezon az a kriptovaluta-piaci időszak, amikor a Bitcoin dominanciája csökken, és az altcoinok jelentős árfolyam-emelkedést produkálnak. Sok kereskedő 2024 közepe óta rendszeresen altszezont kiált, ám eddig ezek szint kivétel nélkül vaklárma voltak. Most viszont a jelek valóban arra utalnak, hogy az altcoin szez
Jelentős változások mentek végbe a nagyvállalatok beruházási hajlandóságában – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2025 második negyedéves kutatási adataiból.
Havi alapon az idei legnagyobb mértékben esett vissza a magyar ipar teljesítménye júniusban. A főként az exportra termelő ágazatoknak nem jó hír, hogy a német ipari megrendelés-adatok messze alulmúlták a várakozásokat.
Az MVM Csoport, a Bolt taxi, a Magyar Posta, a Budapest Airport, valamint a HungaroControl számára kidolgozott és megvalósított kampányokkal nyert 7 arany, 2 ezüst és egy bronz díjat a neves nemzetközi Stevie International Business Awards versenyen a Lounge Group. A Lounge Communication, a cégcsoport PR-kommunikációs divízója által létrehozott, tav
Döntött a bíróság a Baby Shark dal szerzői jogairól, felmentették a koreai alkotókat a plágium vádja alól. Mi történt? A Baby Shark kilenc éve került fel a Pinkfong Youtube csatornájára, mára 16 milliárd megtekintésnél jár, ezzel a Youtube valaha volt legnézettebb videója. A dal és videóklip nyomán több millió dollár bevétele keletkezett a Pinkfong
Aggasztó mértékben csökken a hazai őzállomány, különösen Somogy vármegyében, ahol a terítékadatok egyértelmű visszaesést mutatnak. A szakértők szerint a mezőgazdasági gyakorlatok, a szabálytalanul kihelyezett pocokméreg és az élőhelyek beszűkülése együttesen felelősek a kedvezőtlen tendenciáért - írta meg a sonline.hu.
Tizenegy korábbi rendeletét módosította a kormány, továbbá több miniszteri rendelet mellett más jogszabályok is változtak, derül ki a 2025/94. számú, augusztus 13-án megjelent Magyar Közlönyből.
A Lightyear-felhasználók 68%-a passzív jövedelemszerzésre törekszik, és közel felük célja a korai nyugdíj (Fire) elérése. A különböző korosztályokban és jövedelmi szinteken is a passzív stratégiák vezérlik a befektetőket. A magyar felhasználóknál is a globális trendek tükröződnek, vagyis nagy arányban (82%) tartanak Etf-eket, és a hosszú távú, pa
Megérkezett az első előzetes Selena Gomez sorozatából: a Gyilkos a házban 5. évada szeptemberben debütál, a híres trió ezúttal szeretett portása halála miatt kezd el nyomozni.
Közel 22 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít Debrecenben a Waberer’s. A multifunkcionális logisztikai létesítmény kivitelezése tavaly novemberben indult, idén áprilisban felállításra került az első pillér, a csarnok augusztusra elérte a
A Bitcoin csütörtökön új történelmi csúcsra emelkedett, miután egyre erősödnek a várakozások a Federal Reserve kamatcsökkentéseire, valamint az Egyesült Államokban nemrég bejelentett pénzügyi reformok is kedvező hátteret biztosítanak a kriptovalutáknak. A világ legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptoeszköze az ázsiai kereskedés korai szakaszában 0,
A kormány hivatalos oldalán az Otthon Start lakáshitelt egy 8%-os "piaci" kamatozású hitellel hasonlítják össze, miközben a folyósított lakáshitelek átlagos kamata az MNB adatai szerint 6,73%. Habár a kamattámogatás a valóságban is tekintélyes összeg, a kormány látszólag jócskán felfelé "kerekíti" a kedvezményes hitellel a teljes futamidő alatt elé
Jelentős változások mentek végbe a nagyvállalatok beruházási hajlandóságában – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2025 második negyedéves kutatási adataiból. Noha a következő tizenkét hónapban romló árbevétel-nyereség aránnyal kalkulálnak a cégvezetők, mégis a cégek 42 százaléka tervez valamilyen fejlesztést, miközben az előző két m
A Carlsberg elmaradt a féléves profit és értékesítési volumen előrejelzésektől, és figyelmeztette a befektetőket, hogy 2025 hátralévő részében sem számít a fogyasztói környezet javulására, ami közel 7%-os részvényárfolyam-esést eredményezett a kereskedés kezdetén.
A Cardano (ADA) árfolyama 12,7%-kal 0,9836 dollárra emelkedett csütörtök délre a CoinGecko adatai szerint, ami a legnagyobb egynapos százalékos növekedés május 8. óta. A jelentős emelkedés hatására a Cardano piaci kapitalizációja 35,8 milliárd dollárra nőtt, ami a teljes kriptopiac értékének 0,8%-át teszi ki. Ez még mindig messze elmarad a 94,8 mil
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy mikor várható a tegnap dróntámadásban megrongálódott Barátság kőolajvezetéken keresztüli olajszállítás újraindítása Magyarország irányába.
A globális BEV-eladások (Battery Electric Vehicle) 33%-kal emelkedtek 2025 második negyedévében az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest. A vizsgált piacokon az újonnan regisztrált akkumulátoros elektromos járművek száma meghaladta az 5,9 milliót, ezzel az eladott autók közül majdnem minden ötödik (19%) BEV volt.
A Bitcoin árfolyama augusztus 14-én ismét történelmi csúcsot ért el 124457 dolláron. A Bitcoin volatilitása olyan szintre esett vissza, amit évek óta nem láttunk, miközben az ETF-ekbe továbbra is áramlik a tőke és egyre több cég allokál pénzt Bitcoin tartalékba. Bár azóta némileg korrigált az árfolyam és a cikk írásakor 122980 dollár körül van az
Súlyos következményekre figyelmeztet a Mercedes-Benz vezérigazgatója az Európai Unió 2035-re tervezett, belső égésű motorokat érintő értékesítési tilalma kapcsán. Ola Källenius a Handelsblattnak adott interjúban kijelentette: ha a szabályozás tényleg életbe lép, az európai autópiac gyakorlatilag összeomolhat.
A külügyminiszter Facebook oldalán azt közölte, hogy a javítási munkálatok folyamatosan zajlanak Oroszországban, így jó eséllyel pénteken folytatódhat a kőolajszállítás Magyarország felé a legutóbbi ukrán dróncsapás után.
A gyermekek digitális védelméről nyújtott be törvényjavaslatot Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője. A politikus ezt csütörtökön jelentette be Facebook-oldalán.
Szlovákia egyik vezető építőipari vállalata, a Doprastav stratégiai változást jelent be tulajdonosi szerkezetében. 2025. augusztus 8-án Dušan Mráz, a Doprastav többségi tulajdonosa adásvételi szerződést írt alá a vállalat részvényeinek többségi részesedésének eladásáról a Talentis International Infrastructure Investments Operations részére, amelyne
Épp a választási időszakban és a tévézés csúcsidőszakában, ősszel tűnik el a műsorkínálatból a TV2 Napló című műsora , amelyet néhány hónapja több tízmilliós reklámkampánnyal vezetett be a csatorna. A hírt egy nappal azután jelentették be, hogy Pachmann Péter műsorvezető hirtelen bejelentette, hogy több időt szeretne tölteni a 10 és 20 éves gyermek
Már csaknem negyedszázada az ezredforduló egyik legnagyobb magyar focisikerének, ahol egy kis magyar csapat hatalmas vadat tudott ejteni - több tízezer tomboló néző előtt.
A kommunikációs és kreatíviparban is a munkavállalók számára kulcsfontosságú a saját tér és a nagyobb szabadság, ami nemcsak a koncentrációt és a hatékonyságot növeli, de a mentális és fizikai jólétet is támogatja. A Profession.hu legfrissebb kutatása szerint pedig a magyar munkavállalók túlnyomó többsége szívesen dolgozna otthonról, ha erre lehető
Az első negyedévben az Európai Unió éves alapon 1,5, negyedéves alapon 0,2%-os GDP-növekedést produkált. Mindkét adat felülmúlta az elemzői várakozásokat, igaz, csak minimálisan, egy tizeddel. Magyarország teljesítménye vegyes, a mostani negyedévet tekintve a középmezőny elejét jelentő nyolcadikak vagyunk, azonban az éves kép mást mutat: csak Auszt
A Guardian olvasói kérdésekkel készített interjút napjaink egyik legolvasottabb szerzőjével, aki inspirációs forrásokról, politikáról, a félelem színéről beszélt és arról, hogy miért megfizethetetlen a fizikai munka íróknak.
Átalányadós egyéni vállalkozó 40 százalékos költséghányadot használ. Hónap közepéig mellékállású átalányadózó, 16-ától pedig főállású. Az Adózóna oldalán érkezett bérszámfejtési példa levezetésében Dócziné Szabó Nikoletta a NEXON munkajogi és bérszámfejtési szakértője segített.
A Facebook fokozatosan, világszerte megkéri a felhasználókat a magasabb szintű védelem bekapcsolására. Amíg nem teszik meg, nem használhatják az alkalmazást.
A fővárosban élők véleménye alapján fejleszti tovább a fővárosi közösségi közlekedést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A tervek szerint a teljes éjszakai hálózat megújulhat: a korábbihoz képest nagyobb területi lefedettséget biztosító, közel 70 éjjel közlekedő járat biztosítaná, hogy jobb kapcsolatokkal, kényelmesebben és gyorsabban legyen el
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságával együttműködve újabb határozott lépést tett a fogyasztók egészségének védelme és a jogsértő kereskedelmi gyakorlatok felszámolása érdekében. Az NKFH hatósági ellenőrzést folytat a "Kalóriakirály" néven publikáló infl
Az Európai Bizottság döntött a magyar állam 264 millió eurós támogatásáról a Sunwoda Hungary elektromos járműakkumulátor-gyárának létrehozásához Nyíregyházán. Az uniós testület a lépés megfelel a szabályozásnak - számolt be az Európai Bizottság a közleményében.
A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék otthonról a feladataik jelentős részét, ha módjuk nyílna rá – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. A lehetőség azonban továbbra is korlátozott: tízből hat dolgozónak nincs hozzáférése a home office-hoz, miközben azokon a munkahelyeken, ahol van
A globális Bev-eladások (Battery Electric Vehicle) 33 százalékkal emelkedtek 2025 második negyedévében az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest. A vizsgált piacokon az újonnan regisztrált akkumulátoros elektromos járművek száma meghaladta az 5,9 milliót, ezzel az eladott autók közül majdnem minden ötödik (19%) Bev volt - derül ki a PwC legfri