Főként mínuszban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában kisebb emelkedésre számíthatunk. A mai napon a magyar inflációs adat után már nem várható nagyobb piaci hatással bíró gazdasági esemény.
Az OpenAI új irányelvet vezet be: a mesterséges intelligencia mostantól emlékezteti a felhasználókat, hogy tartsanak szünetet a hosszú beszélgetések során – emellett nem bátorít szakításokra vagy mély érzelmi döntésekre. A vállalat az érzelmi függőség jeleire is igyekszik jobban odafigyelni, miközben egyensúlyt keres a segítő szándék és a felelőssé
A Duna áradása és a vízbe kerülő szennyeződések miatt átmeneti fürdési tilalmat rendeltek el Göd szabadstrandjain. A hatóságok a lakosság egészségét és biztonságát tartják szem előtt.
Ismét kellemetlen meglepetést okozott az infláció: az árak 4,3 százalékkal nőttek éves alapon, 0,4 százalékkal júniushoz képest. Az élelmiszerek éves áremelkedése ennél is nagyobb volt.
A magyar kormány 2025-ben is átvállalja a gazdálkodók öntözővíz-használati díját, ezzel továbbra is díjmentesen biztosítva az öntözővizet a mezőgazdaság számára. A cél az öntözött területek növelése, a versenyképesség megőrzése – ám szakértők szerint ez az intézkedés hosszú távon fenntarthatatlan, és szembemegy az uniós vízpolitika alapelveivel.
A Me Földrajz-Geoinformatika Intézet mára virradóra újra fagyos reggelt rögzített a Mohos-töbörben, ezzel már a szezon 29. fagyos reggelét regisztrálták tegnap - ráadásul már a harmadik augusztusban, ami azért tényleg nem mindennapos dolog.
Kína átfogó lépésre készül a globális pénzügyi játszótéren: elindítaná első jüanhoz kötött stabilcoinját, azaz egy blokklánc-alapú digitális valutát, amely a hivatalos cél szerint a fizetési rendszerek korszerűsítését szolgálja. A kezdeményezés mögött azonban mélyebb stratégiai szándék húzódik — a kínai valuta nemzetközi szerepének megerősítése az
A mai inflációs adat legkellemetlenebb meglepetése az élelmiszer áremelkedés. Az Országos Kereskedelmi Szövetség emiatt úgy látja, hogy az árréstop az egyszeri hatása kimúlt, ma már nem szolgálja az infláció csökkentését, éppen ezért indokolt az augusztus végi megszüntetése.
Magyarország közelít ahhoz a ponthoz, amikor rövid távon is jobban járhat anyagilag, aki gyermeket vállal, mint aki nem – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A miniszterelnök szerint a kormány célja, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen anyagi terhet, hanem inkább plusz előnyt a családoknak.
Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 2168,96 pontos, 2,15 százalékos emelkedéssel 103 272,78 pontos új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Miniszterelnöki médiakampány: már a propaganda határterületeihez is egyre gyakrabban ellátogat, és a podcastokra is rákattant. Be fog-e jönni a trumpi út?
Lezárult a Provident Pénzügyi Zrt által meghirdetett, havi rendszerességű Provident Sajtódíj a Láthatatlanokért pályázat júniusi fordulója. A díjazott Szakácsi Eszter, a Marie Claire magazin szerzője lett.
A Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan nyomon követi az árréscsökkentéssel érintett szereplők esetében a keresztárazási folyamatokat, és szükség esetén fellép a szabálysértőkkel szemben. A tárca szerint a lépés segítséget nyújt a magyar lakosságnak, a drogériákban átlagosan 26,1 százalékkal, az élelmiszerüzletekben 20,3 százalékkal lettek olcs
A nyitást követően az OTP történelme során először emelkedett 30 000 forint fölé, eközben a Mol a várakozásoktól elmaradó negyedéves eredményeket követően eséssel kezdte a pénteki napot.
Az SK csoport több száz dolgozót helyez át egyik komáromi akkumulátorgyárából a másik, szintén Komáromban található üzemébe. Az átszervezés, amely több mint 500 munkavállalót érinthet, a munkaügyi szabályok betartásával zajlik, miközben a vállalat növeli a második gyár kapacitását – írja a Telex.
A bitcoin vásárlására szinte sosem akkor volt a legjobb idő, amikor biztonságosnak tűnt. Hanem éppen akkor, amikor mindenki más már halottnak hitte. Az patkányméregtől és az értéktelentől egészen a 120 000 dolláros csúcsokig. Íme hét olyan pillanat, amikor a bizonytalanságban tanúsított meggyőződés végül bőségesen megtérült. A Bitcoin hálózat kezde
A külgazdasági és külügyminiszter azt állította, a Harcosok Órája című műsorban, hogy az ukránok elutasították a nyomozást Sebestyén József ügyében, akit a magyar álláspont szerint kényszersorozás közben agyonvertek. Az ukránok most közölték eddigi nyomozásaik eredményeit.
Az unalmas napok után tegnap volt némi mozgás a forint-euró árfolyamban: nem is annyira a kilengés mértéke miatt említésre méltó ez a fejlemény, hanem azért, mert a forinterősödéssel a július végén látott, sokhavi csúcsa közelébe szaladt el az árfolyam. A mai nap legfontosabb adata egyértelműen a júliusi infláció, amely a várakozásokat meghaladóan
Lejárt a türelmi idő, augusztus 1-jétől már büntetik azokat, akik jegy nélkül parkolnak Kecskemet két újonnan kijelölt fizetős területén. A Trabant vendéglátóhely melletti zsákparkoló és a Faragó Béla fasor is a 6003-as övezet része lett, ahol hétköznaponként fizetni kell a parkolásért.
Az Óbudai-sziget megújulásának fő mozgatórugója, hogy a fővárosban nagyon kevés a többezer fő befogadására alkalmas rendezvényhelyszín és élettér. A projekt kapcsán most újabb részleteket osztott meg a MultiKulti Zrt., bemutatták a többfunkciós rendezvény- és kulturális központ látványterveit is, és az is kiderült, hogy a sajtóeseménynek helyt adó
Közel 180 milliárd forint értékű ingatlanportfóliót vett tavaly Németországban az MNB-ügy egyik főszereplője, a GTC, pedig már-már szétfeszítette az elmúlt években felhalmozott óriási adósság. A német ügylettel kapcsolatban rengeteg a kérdés: nem tudni, ki szorgalmazta, miért most volt itt az ideje, de az biztos, hogy nem kockázatmentes a történet.
„Úgy gondoljuk, hogy a jövő nem az irodába való visszatérésről szól, hanem arról, hogyan tud az iroda értéket teremteni a munkavállalók számára. A hangsúly a választási lehetőségen, a teljesítményen és a munkahelyi élményen van és nem a jelenléten önmagában” – mondja Kalmár Ákos, aki 2025 januárja óta a Continental cégcsoport Európai Munkaügyi Kapc
Tizenhat hazai webshop oldalának karbonlábnyomát mérte meg a Carbon.Crane, az első ISO kompatibilis digitális karbonlányom-méréssel és csökkentéssel foglalkozó magyar startup. Olyan szereplők is szerepeltek a listán, mint az IKEA, a Libri, a BestBite és a Telekom, a legjobban optimalizált útvonalak pedig a Pepita, a Media Markt és az Kifli oldalaih
Innovatív ergonomikus motorkiegészítő fejlesztés valósult meg a Széchenyi István Egyetem és Talmácsi Gábor világbajnok gyorsasági motorversenyző együttműködésében
"Idén januártól a magyar piacon egyedülálló módon 14. havi bért is fizetünk a munkatársaknak" - ezt Csoknyainé Horváth Gertrud a dm drogérialánc ügyvezetője nyilatkozta. Több cég is különleges juttatásokkal próbálja erősíteni a munkavállalók megtartását és növelni a pályázók számát.
Az idén 50. alkalommal, a franciaországi Angers-ben megrendezett Prognosfruit konferencián a tavalyival megegyező almatermést valószínűsítettek a 2025-ös évre. Míg Nyugat-Európában átlag feletti, a fagykárokat szenvedett Lengyelországban és Kelet-Európában alacsony termésszint várható.
A legendás budavári Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós, néhány órával azután hunyt el szívinfarktusban, hogy az önkormányzat végrehajtókkal bezáratta az üzletet – írja a Blikk. A marcipánkészítés mestereként és közgazdászként is ismert Szamos a beszámolók szerint nem tudta feldolgozni, hogy elveszíti élete munkáját.