Szeptember elsejétől sehol sem kell kényelmi díjat fizetni az online vásárolt autópálya-matricák után - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán szombaton.
Új fejezet kezdődhet a magyar falvak életében: indul a program, amely a turizmuson keresztül hozhat pénzt és munkahelyeket a kistelepülésekre. A képzés gyakorlati tudást ad a helyiek kezébe, amellyel fellendíthetik a vendégforgalmat. Az önkormányzatoknak különösen megéri csatlakozni, mert komoly kedvezményekkel támogathatják a helyi fejlődést.
A Z-generációs munkavállalók közel kétharmada (59%) segít idősebb kollégáinak elsajátítani a mesterséges intelligencia használatát, ezzel erősítve a generációk közötti együttműködést és növelve a termelékenységet - derül ki egy friss kutatásból
A jövő évi választások után nem célszerű tovább halogatni a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát és méltányosságát javítani kívánó érdemi intézkedések megtervezését és bevezetését. Ha ez nem történik meg, akkor a Ratkó-unokák (az 1973 és 1977 között született nagyon nagy létszámú évjáratok) 2038-2042 közötti tömeges nyugdíjba áramlása megroggya
Miközben a bitcoin-dominancia folytatja szűnni nem akaró lejtmenetét, ezzel az altcoinok felé terelve a tőkét, az egyik legnagyobb és legismertebb befektetési bank szerint jelenleg alulárazott a vezető digitális eszköz. Bár sokak szerint aggodalomra adhat okot, hogy a BTC az elmúlt 30 napban közel 10%-ot vesztett az értékéből, a JPMorgan év végéig
Olvasod a híreket, de elvesztél a részletekben, jogszabályokban és módosításokban? Az indulás előtt összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az Otthon Startról, amiket a lehetséges igénylőknek tudniuk kell.
A gyömbér megosztó ételnek számít. Karakteres, erős íze miatt sokan imádják, mások ugyanakkor ki nem állhatják. Azonban az utóbbi csoportnak is érdemes lehet elgondolkodnia ennek a gyökérnek a fogyasztásán, ugyanis számos hasznos hatása lehet - írta meg a 24.hu.
Szeptember elsejétől sehol sem kell kényelmi díjat fizetni az online vásárolt autópálya-matricák után – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára.
Grant Cardone sosem volt az az ember, aki kispályán játszott. Az ingatlanmágnás, író és motivációs előadó a Cardone Capital segítségével hatalmas birodalmat épített fel, amely több milliárd dollár értékű, több lakóegységes ingatlanokat (társasházakat, sorházakat stb.) kezel az Egyesült Államok-szerte. De nem csak ingatlanmogulként megy neki nagyon,
A júliusi forgalomba helyezési adatok alapján továbbra is a hibrid-elektromos hajtáslánc a legnépszerűbb kivitel az új autók piacán az Európai Unióban.
Az MBH Bank már közzétette a 2025. szeptember 1-től érvényes, Otthon Start hitelre vonatkozó hirdetményét. A 3 százalékos kamat alá nem megy be a bank, de akciókkal készül.
Jelenleg Budapest külső kerületeiben és a vidéki vármegyeszékhelyeken találhat új építésű lakást az, aki az Otthon Start programon keresztül venne ingatlant – derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. A kínálat bővítése miatt új lakóparkok építésére – bizonyos feltételek teljesülése esetén – engedményeket kapnak a beruházók, így a kor
Habár az új szövetségesek csatlakozásával a NATO gyakorlatilag saját területeként kezdhetett tekinteni az orosz partszakaszokkal is rendelkező Balti-tengerre, úgy tűnik még sok munka vár a környező országokra ahhoz, hogy garantálni tudják az ott működő infrastruktúra épségét. Miközben a fenyegetések egyre csak szaporodnak, addig az EU országai egy
A bécsi Városháza előtti filmfesztiválon idén is nagy sikerrel zajlott a kerékpáros kihívás, amely játékos formában ösztönözte a lakosságot a fenntartható közlekedésre.
Szlovákiában rekordszintű gabonatermést takarítottak be idén, ami biztosítja az ország önellátását, azonban a pékek és élelmiszeripari szereplők aggódnak a kormány tervezett gazdasági intézkedései miatt, amelyek jelentős áremelkedéshez vezethetnek - tudósított az Infostart.
A levendula a magyar kertek egyik legkedveltebb, mediterrán hangulatot idéző dísznövénye. Illata, virága és sokoldalú felhasználhatósága miatt mára nélkülözhetetlen része lett a díszkerteknek és a gyógynövényágyásoknak.
Fontos szakaszához érkezett a Budapest-Kelenföld-Ferencváros vasútvonalszakasz bővítésének részeként folyó déli körvasút építése, megkezdődött ugyanis a Gubacsi út feletti híd acél elemeinek munkaterületre szállítása - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szombaton az MTI-vel.
Nem csak tovább élnek, de testi-lelki egészségüknek is nagyon jót tesz az unokákkal töltött idő - derült ki a nagyszülőkről. A közös élmények, a nevetés és a fizikai aktivitás kitűnő fegyver a demencia, a magány és a depresszió ellen is.
2025-ben már több mint 100 milliárd forintos kárt okoztak a fagykárok és a nyári aszály együttesen. A gyümölcsösök hozama több helyen 70-80 százalékkal esett vissza, a szántóföldi növényeknél pedig 30-40 százalékos csökkenés mutatkozik.
Véget ér a nyár, kezdődik az ősz, azonban mindez messze nem azt jelenti, hogy takaréklángra állíthatjuk a kerti munkafolyamatot - épp ellenkezőleg, több a teendőnk ilyenkor, mint azt a legtöbben gondolnák. A legfontosabb őszi kerti munkák közé tartozik a facsemeték ültetése is, különösen bizonyos típusú gyümölcsfák és cserjék esetén. Nézzük, mi a k
Mellékelve és az alábbiakban küldöm a Vitafer sajtóközleményét arról, hogy szélsőségek fogságában a magyar mezőgazdaság: már több mint 100 milliárd forintos a kár.
Bár az XRP jelenlegi ára mindössze 3,01 dollár, Dom Kwok, az EasyA társalapítója úgy véli, hogy a token végül akár 1.000 dollárra is emelkedhet. Egy friss interjúban Kwok részletezte azokat a tényezőket, amelyek ilyen mértékű növekedést hajthatnak. A SWIFT-modell túlmutatása Kwok hangsúlyozta, hogy az XRP értékajánlata messze túlmutat a SWIFT-rends
A bécsi Városháza előtti filmfesztiválon idén is nagy sikerrel zajlott a kerékpáros kihívás, amely játékos formában ösztönözte a lakosságot a fenntartható közlekedésre.
Idén már több mint egymillió hektárnyi terület pusztult el erdő- és bozóttüzek következtében az Európai Unióban – ez a legnagyobb kiterjedésű káresemény 2006 óta.
A tavaszi adatokhoz képest még tovább csökkent a megtakarítási képesség a magyar lakosság körében: a megkérdezettek közel fele nem tud félretenni a havi jövedelméből, tízből egy válaszadó pedig adósságok árnyékában él – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. megbízásából, az Ipsos Zrt. által, a 18 év feletti lakosság körében végzett júliusi Barométer f
A 4iG Nyrt. leányvállalata, a 4iG Távközlési Holding Zrt. 2024 júliusában adásvételi szerződést kötött a jelentős regionális lefedettséggel rendelkező PR-Telecom Zrt. megvásárlására.
A Bitcoin pénteken közel 3%-ot gyengült, és 108 483 dollárig esett, miközben a piaci szereplők ismét a nagy befektetőket, az úgynevezett „bálnákat” okolták a hirtelen árfolyammozgásokért. Manipulatív mozgások a piacon Adatok szerint a BTC/USD pár néhány óra alatt több mint 3 000 dollárt esett, és rövid időre 109 436 dolláros lokális mélypontra zuha
557 millió dollár értékű Ethereum vásárlás zajlott lett percek alatt pénteken – mit üzen ez a piac számára? Az Ethereum árfolyama augusztus végén tovább gyengült, 4300 dollár környékére esve, ám a háttérben több olyan blokklánc adat jelent meg, ami sok befektető figyelmét felkeltette. A CryptoQuant elemzője, Maartunn arról számolt be, hogy mindössz
A 39 százalékos vámok és az erősödő recessziós kockázatok ellenére is elkerülhető a defláció Svájcban - jelentette ki Antoine Martin, a Svájci Nemzeti Bank alelnöke egy nemrég adott interjúban. A Bloomberg beszámolója szerint hiába kiáltanak sokan recessziót a vámok miatt az alpesi országban, a jegybank alelnöke szerint mindez nem fogja negatív tar
Franciaországban a tavalyinál 24%-kal nagyobb kajszitermés várható. Az Agreste prognózisa szerint a tavalyi kifejezetten rossz, 85 ezer tonna alatti kajszitermés az idei évben 105 ezer tonna környékére bővül, ami 7%-kal meghaladja az ötéves átlagot is.
Az agrárhitelezés és az uniós támogatások kulcsszerepet játszanak a magyar mezőgazdaság likviditási helyzetében. Ezért is kulcskérdés, hogy hogyan fog alakulni a következő EU költségvetési ciklus.