Előzetes terveket készített a BKK a Nagykörút megújításáról: rendezett közterületek, helyreállított járdák és fasorok is várhatóak. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Megvalósulhat a Nagykörút átépítése, mivel a főváros jelentős uniós támogatást nyert el bringasztráda létrehozására a covid idején ide
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve folyamatosan vizsgálja az akciós árak feltüntetésére vonatkozó előírás betartását, mind a hagyományos boltokban, mind az online kereskedelemben. Fokozott ellenőrzésekre kerül sor a kiemelt akciós időszakokban, így többek között a kuponnapokhoz, a
Pénteken tetőzik a kánikula 34–37 fokos maximumokkal, miközben a Szaharából érkező por szűrtebb napsütést és látványosabb naplementét hoz. Estétől azonban hidegfront közelít, amely a hétvégén többfelé esőt, zivatarokat és jelentős lehűlést okoz.
Nagyot emeltek a közjegyzői tarifákon a költségek növekedésére hivatkozva. Mintha ez nem érintené azokat is, akikből a közjegyzők besöprik az elképesztő díjakat. A különböző lakástámogatásoknál azonban, beleértve már az Otthon Startot is, a díj kedvezményes marad, bár némiképp az is nő.
Amennyiben egy adózó sokadik felszólításra sem teljesíti a NAV felhívását, a hivatal kezdeményezheti a vállalkozás megszűntnek nyilvánítását. Mi történt? Idén több mint 43 ezer adózó nem hozta nyilvánosságra határidőben számviteli beszámolóját – írja weboldalán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Hozzáteszik: a hivatal próbálja segíteni a cégeket annak é
Tarr Zoltán gondolatmenete kísértetesen hasonlít a 2006-os eseményekre, amikor Gyurcsány Ferenc is ugyanígy védekezett, hogy miért nem vallották be, hogy mire készülnek.
2025 II. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 2,4 százalékkal bővült, importja 3,4 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Az aktívum 3,1 milliárd euró volt, 423 millió euróval több a 2024. II. negyedévinél. Az előző negyedévinél az export értéke 15, az importé 4,6 százalékkal, a többlet összege pedig 896
Ázsiában többnyire estek a tőzsdék péntek reggel, ezt követően pedig óvatos mozgásokat láthatunk az európai piacokon, egyértelmű irány nélkül. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma reggel itthonról a júliusi külkereskedelmi adat került publikálására, emellett Európából jöttek lényeges bejelentések, egyrészt a francia GDP-adat, másrészt pedig a né
Negatívabb hangulatban zárták a kereskedést az ázsiai tőzsdék pénteken. Tokió tőzsdéi gyengüléssel fejezték be a kereskedést. Ausztrália és Szöul mínuszban, de Hongkong és Sanghaj pluszban zárt. Az olaj és az arany ára esett. Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék indexei pénteken. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 0,26
Izgalmas kalandokkal és forró pillanatokkal startol a Tv2 őszi műsorstruktúrája. Augusztus 31-én, vasárnap este dupla premierrel tér vissza két közönségkedvenc reality: az Ázsia Expressz, valamint A Kísértés. A Malajziában, Indonéziában és Thaiföldön forgatott szériák a hétköznap estéket töltik meg egzotikus kalandokkal, drámával és felejthetetlen
Egy új csokoládégyártási módszer akár 30%-kal több kakaógyümölcs felhasználását teszi lehetővé, csökkenti a hulladékot, növeli a hozamot, és segíthet a kakaótermelőknek alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz.
Negatívan indult a kereskedés pénteken reggel a nyugat-európai tőzsdéken. London és Párizs mínuszban kezdtek az első órában. Frankfurt is esett. A Brent olaj ára csökkent. Az arany jegyzése is lejtőn maradt. Negatívan indult a kereskedés pénteken reggel a főbb európai értékpapírpiacokon. A térség börzéinél London 0,10 százalékos és Párizs 0,27
Vegyesen indult a kereskedés péntek reggel a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX az első óra végén már 103 903,67 pontnál tart. Az OTP is emelkedéssel indult. A Telekom eséssel, a Richter pluszban kezdte a kereskedést. A Mol csökkent. A forgalom 1 milliárdnál tart az első óra végén. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,39 pontos csökkenéssel,
Három magyar vármegyében – Baranyában, Hevesben és Borsod-Abaúj-Zemplénben – mintegy 100 milliárd forintnyi uniós támogatás vált elérhetetlenné, mert 2021 óta egyetlen pályázatot sem hirdetett meg a kormány az Igazságos Átmenet Alapból – írja a Qubit. A keret azóta 80 milliárdra apadt, és szakértők szerint, ha nem indulnak el sürgősen a programok,
A Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint a magyar háztartások pénzügyi eszközeinek értéke egy év alatt 11,2 százalékkal 115 805 milliárd forintra növekedett, míg a nettó pénzügyi vagyon 11,4 százalékos emelkedés után 98 734 milliárd forintot tett ki. Ez jól mutat, de nem jelenti azt, hogy minden háztartás vagyona szépen gyarapszik. Korántsem. Ezt
A Mol geotermikus energia után kutat és ehhez 3D szeizmikus méréseket végzett a Dunai Finomító területén és környezetében, hogy megvizsgálja a geotermikus energiahasznosítás lehetőségét. Arra keresik a választ, hogy van-e a területen olyan magas hőmérsékletű rétegvíz, amelynek hasznosításával a finomító működését fenntarthatóbbá lehetne tenni.
A mesterséges intelligencia (MI), az űrtávközlés és a kvantumkommunikáció három olyan feltörekvő technológiai irányzat, amelyet az infokommunikáció jövője szempontjából folyamatosan szem előtt kell tartanunk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt stratégiai célja, hogy minden innovatív hírközlési technológiával lépést tartson, hisze
A Samsung bejelentette, hogy két robotporszívó-termékcsaládja, a Bespoke AI Jet Bot Steam és a Bespoke Jet Bot Combo, valamint a Bespoke AI hűtőszekrények megkapták a németországi székhelyű nemzetközi tanúsítvány-kibocsátó szervezet, a TÜV Nord IoT biztonsági tanúsítványát. A minősítés elismeri a Samsung készülékbiztonsági és adatvédelmi erősségeit
Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán jelentette be, hogy kiírják a nemzetközi építészeti tervpályázatot Rákosrendező megújítására. Mint megjegyezte, mindennek oka, hogy Rákosrendező a kevesek magánérdeke helyett a város jövőjét szolgálja.
A MOL geotermikus energia után kutat és ehhez 3D szeizmikus méréseket végzett a Dunai Finomító területén és környezetében, hogy megvizsgálja a geotermikus energiahasznosítás lehetőségét.
Szünetelteti karrierjét több év után Nádai Anikó, aki családi okokra hivatkozva otthagyta az RTL Reggeli című műsorát: szeptember 1-től már nem látható a képernyőn. Most a pontos oka is kiderült.
Az agrárhitelezés és az uniós támogatások kulcsszerepet játszanak a magyar mezőgazdaság likviditási helyzetében. Ezért is kulcskérdés, hogy hogyan fog alakulni a következő Eu költségvetési ciklus - derült ki a K&H Bank közleményéből.
Nagy István szerint a mezőgazdaság szereplőinek önmagukban kell megtalálniuk a változás kulcsát. A Farmer Expón hangsúlyozta: a kihívások korát éljük, és csak fejlesztéssel lehet előre lépni.
Izgalmas kalandokkal és forró pillanatokkal startol a TV2 őszi műsorstruktúrája. Augusztus 31-én, vasárnap este dupla premierrel tér vissza két közönségkedvenc reality: az Ázsia Expressz, valamint A Kísértés. A Malajziában, Indonéziában és Thaiföldön forgatott szériák a hétköznap estéket töltik meg egzotikus kalandokkal, drámával és felejthetetlen
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve, folyamatosan vizsgálja az akciós árak feltüntetésére vonatkozó előírás betartását, mind a hagyományos boltokban, mind az online kereskedelemben - közölte a hatóság.
Szeptember 1-jén újra elindul "Az Év Honlapja" pályázat, amely 2025-ben 31 kategóriában várja a legjobb hazai webes megoldásokat. A verseny Early Bird kedvezménnyel startol, így aki időben kapcsol, jelentős kedvezménnyel biztosíthatja helyét a megmérettetésen.
Eljött az év legizgalmasabb időszaka: amikor a szőlész-borász már nem a naptárt, hanem a szőlőszemeket nézegeti nagyítóval. Vajon elég édes? Elég savas? Ha most szüretelünk, illatos és könnyed bor születik de ha várunk, akkor mélyebb, karakteresebb. Ekkor dől el, hogy milyen ízét mutatja majd az idei évjárat. A szüret időpontját nem a véletlen hatá
Az ipari ingatlanpiac az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül. Az e-kereskedelem térnyerése, a gyártási láncok átszervezése és a fenntarthatósági elvárások mind hozzájárultak ahhoz, hogy a raktárak és logisztikai központok szerepe felértékelődjön. A vállalatok ma már nem csak tárolóhelyet keresnek – stratégiai előnyöket biztosító, m