Pontosan 5 éve vette kezdetét a bitcoin intézményes felhalmozása, a BTC pedig új történelmi rekorddal ünnepelheti a jeles évfordulót. A bitcoin árfolyama a hétfő reggeli órákban már több kriptotőzsdén is meghaladta az egy hónappal ezelőtt beállított rekord árfolyamot és a legnagyobb váltónak számító Binance-en is közel áll ahhoz, hogy újabb csúcsot
Visszavonulása ellenére új dallal rukkolt elő Azariah. A népszerű énekes alig 24 órával azután jelentette meg a szerzeményt, hogy bejelentette: októberig visszavonul a nyilvánosságtól.
A magyar beruházásösztönzési rendszer versenyképes, az akkumulátoripari fejlesztések a kormány tudatos stratégiájának a részei, az EU vámháborús lépéseit pedig csak ellensúlyozni tudja a kormány – többek között ezekről beszélt Szijjártó Péter az Indexnek adott interjújában. A miniszter amerikai beruházásokkal ellensúlyozná a várható gazdasági károk
Miközben a magyar politikusok heves szócsatákat vívnak az egészségügy helyzetéről, addig a számok hideg valósága kijózanító. Sajnos a számok semmi jót nem mutatnak.
Júliusban a DataHouse adatai szerint 11 420 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 17,9 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 9 683-as értékét. Ezzel újabb szintet lépett a használtautó-import: 2022 májusa óta nem volt példa havi 11 ezer feletti számban regisztrált importautóra.„Bár egyelőre kevéssé valószínű, hogy eze
A KSH által mért 4,3 százalékos inflációnál jóval magasabb drágulást is érezhetünk a boltokban, van olyan, javarészt alapélelmiszerekből álló kosár, ami ennek ötszörösével drágult júliusban. Mi történt? A Központi Statisztikai Hivatal által közzétett drágulás ötszörösét is érezhetjük a boltokban az Azénpénzem.hu szerint. A portál még 2023-ban állít
A GPT-5 okosabb, gyorsabb és sokkal hasznosabb, mint elődei. Mindez különösen igaz az írás, programozás és egészségügy területén - jelentette be a fejlesztő OpenAI vezetője, Sam Altman.
Szeptember helyett december lehet az Európai Központi Bank (EKB) kamatcsökkentési ciklusának vége - derül ki a Bloomberg legfrissebb felméréséből. A megkérdezett közgazdászok szerint az utolsó kamatcsökkentés csak a vámháború gazdasági hatásainak átfogó értékelése után következik be, melyet aztán egy hosszabb szünet, 2026 végén pedig a kamatok emel
Az Elte Informatikai Kar és az Sap Hungary július 30-án stratégiai együttműködést kötött, hogy az egyetemi kutatási és oktatási tapasztalatot a vállalati technológiai tudással egyesítve új, testre szabható digitális megoldásokat fejlesszenek a jövő informatikai szakemberei számára.
A csapadékszegény időjárás miatt egyre nagyobb területen van aszály, szárad ki az aljnövényzet. A következő szűk egy hétben sehol sem várható érdemi csapadék, valamint a hétfői hidegfrontot követően visszatér a kánikula. Emiatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egy
Jelentősen emelkedett a Tudományos ösztöndíjban részesült munkatársak száma a győri Széchenyi István Egyetemen: az előző félévben a rangos nemzetközi folyóiratokban megjelent publikációkért 86 oktató és kutató jutott támogatáshoz. Népszerű a februárban először meghirdetett Innovációs ösztöndíj is, melyre hatan adtak be sikeres pályázatot benyújtott
A fejlett kötvénypiacokon pénteken emelkedtek a hozamok; a német és amerikai 10 éves hozamok is 4 bázispont körüli mértékben kerültek feljebb. Az EUR/USD esetén sem volt jelentős mozgás, a jegyzés 1,165 körül ingadozik.
Negyedéves összeállításunkban ismét megnéztük, melyek a legolcsóbban elérhető új autók Magyarországon, és mennyit változtak az árak az elmúlt hónapokban. A toplista élén továbbra is a Mitsubishi Space Star áll, de több modell ára is jelentősen módosult - van, amelyik drágult, más viszont olcsóbb lett. Nemcsak a legkedvezőbb árú típusokat gyűjtöttük
Románia rekordmagas, GDP-arányosan 9,3 százalékos költségvetési hiánya miatt megszorító csomagokat vezet be, amelyek áfaemelést, bér- és nyugdíjbefagyasztást tartalmaznak. A kormány az EU-s források megőrzését és a fiskális fenntarthatóságot célozza, miközben nő a társadalmi elégedetlenség és erősödik a szélsőjobboldali ellenzék – számolt be a Fina
Fióktelepet alapít a tervek szerint és helyi vezetőt nevezhet ki a "nagyon közeli jövőben" a Revolut Magyarországon - árulta el Mariia Lukash, a társaság Közép-Kelet-Európai régiójának növekedési vezetője. A tranzakciós illeték kiterjesztése az e-pénz tranzakciókra "egy apró ütés, kis megrázkódtatás" számukra. Biztosra azonban nem ígérik, hogy a jö
2025 első felében jelentős változásokat mutattak a SZÉP-kártyás költések: a K&H Bank adatai alapján az elmúlt hat hónapban 1,5 milliárd forinttal nőtt a forgalom a tavalyi év azonos időszakához képest, és a pénzintézet több mint 10 ezer új kártyabirtokossal is gyarapodott. Ezek az eredmények összhangban vannak a K&H kkv bizalmi index 2025 m
A múlt hét második fele a forint erősödéséről szólt. Nem is annyira azért, mert a 395-ös euró olyan sokkal alacsonyabb szint lenne az elmúlt hónapokban megszokottnál, hanem azért, mert ezzel az árfolyam kilépett az előző hetekben látott 401-396 közötti tartományból. Ma is ennél lejebb indul a kereskedés a devizapiacon.
Idén a hőhullámok hatására 0,5 százalékponttal csökkenhet az európai GDP, egy nap extrém hőség (32 °C felett) ugyanis fél nap sztrájk gazdasági hatásával egyenértékű. Éppen ezért az alkalmazkodás kulcsfontosságú: rövid távon figyelmeztető és megelőző intézkedések, hosszabb távon strukturális alkalmazkodási stratégiák kialakítása indokolt - áll az A
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a GAL SynergyTech Zrt-vel szemben, a céget minimumár meghatározásával vádolják. Mi történt? Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a GAL SynergyTech Zrt.-vel szemben, mivel az a termékek értékesítése során valószínűsíthetően minimumárat határozott meg viszonteladó partnerei
Miután az ethereum megközelítette a 4350 dolláros árfolyamot és a bitcoin is egy erős kitörésen van túl, egyes elemzők a potenciális altcoin szezon közeledtéről kezdtek beszélni. Bár több altcoin is messze van még korábbi történelmi csúcsától, igazi parabolikus növekedéseket 2024 ősze óta nem láttunk, az utolsó exponenciális növekedéssel járó bikap
Kirúgatná az Intel frissen kinevezett igazgatóját az USA elnöke, ami végzetesen megakaszthatja a vállalat talpra állását a borzalmas tavalyi év után. A majd’ egy évtizeden át hozott borzalmas döntések és elhibázott fejlesztési stratégiák következtében az Intel 2024-ben összeomlott. A részvényárfolyam bezuhant, a befektetők bizalma megingott, ami Pa
A júliusi adatok szerint Kínában stagnáltak a fogyasztói árak az előző év azonos időszakával összevetve. A piac 0,1 százalékos csökkenésre számított, így a friss adat pozitív meglepetést jelent.
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról a négy vagy több gyermeket nevelő anyák személyi jövedelemadó-mentességére vonatkozó szabályok egyértelmű alkalmazása érdekében címmel, T/12408. számon törvényjavaslatot nyújtott be 15 DK-s és egy független képviselő.
Enyhe emelkedéssel indulhat hétfőn a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1013,36 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 104 286,14 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Egy nap extrém hőség (32 °C felett) fél nap sztrájk gazdasági hatásával egyenértékű. Idén a hőhullámok hatására 0,5 százalékponttal csökkenhet az európai GDP. Az alkalmazkodás kulcsfontosságú: rövid távon figyelmeztető és megelőző intézkedések, hosszabb távon strukturális alkalmazkodási stratégiák kialakítása indokolt.
Már lehet pályázni a Magyar PR Szövetség munkáltatói márkákat és kampányokat díjazó Employer Branding Award versenyére. Idén új kategóriákkal és díjakkal várja a szakmai szövetség a legjobbakat. Szoros határidőket szabtak idén az Employer Branding Award-ra. Az early bird jelentkezés augusztus 7-től szeptember 7-ig tart, a normál időszak október 8-i
A Rainbow International School bővítése nem csupán egy válasz a növekvő diáklétszámra, hanem egy gondosan átgondolt pedagógiai és környezeti állásfoglalás is – természetes fény, szellőzés és közösségi terek szövik át a tanulás mindennapjait.
A kriptopiacon nem csak az időjárás miatt élünk forró napokat: a bitcoin (BTC) hétfő hajnalban (08.11.) 122 ezer dollár fölé emelkedett, mindössze egy hajszálnyira a 123 ezer dolláros történelmi csúcsától. A piac optimizmusa kézzelfogható, a befektetők pedig egyre magabiztosabban hisznek abban, hogy új csúcsok várhatók. Politikai hátszél és ETF-len
Betiltotta a brit reklámhatóság a Marks & Spencer egyik reklámját, mivel azon egészségtelenül soványnak találták a modellt, a hirdetést pedig felelőtlennek.
A Nestlé immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális rangsorát, annak ellenére, hogy az elmúlt év során értéke 4 százalékkal, 20 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó vállalat honlapján.
Saját pártjában is megosztónak bizonyult a fegyverembargó bevezetése Izraellel szemben, amelyet Friedrich Merz német kancellár pénteken jelentett be. Bár a lehetséges EU-s szankciók úgy látszik, beragadtak, egyre több állam gyakorol nyomást Benjamin Netanjahu izraeli elnök kormányára, de a német politikusok számára úgy tűnik, túl érzékeny témának b