Nő a csed, gyed nettó összege, jön az e-tb kiskönyv, az egyszerűsített foglalkoztatás közterhei emelkednek. 2025. július 1-jétől a magánszemélyeket és a munkáltatókat is érintő, társadalombiztosítást, bírósági végrehajtást és egyszerűsített foglalkoztatási szabályokat módosító változás lépett életbe. A PwC Magyarország szakértői összefoglalták a le
Megkezdődött a debreceni nyári egyetem: az ország legrégibb, 1927 óta folyamatosan működő nyári kurzusára az idén 27 országból érkeztek hallgatók - jelezték a szervezők a hétfői ünnepi megnyitót megelőző sajtótájékoztatón a Debreceni Egyetemen (DE).
A világjárvány és az orosz-ukrán háború kitörése óta megromlott Kína és Európa kapcsolata. A héten megrendezendő EU-Kína csúcs várhatóan nem hoz áttörést. Japánnal kapcsolatban azonban teljesen más a helyzet.
A Civil Zrt. korábban Pintér Sándor belügyminiszter érdekeltsége volt, majd bizalmasainál maradt: júliusig az igazgatóság elnöke Tasnádi László volt, akit most Nyerges váltott. Mi történt? Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal július 8-án, hogy Nyerges Zsolt cégcsoportja, a N.E.Z. Capital Kft.-n keresztül megvásárolja a Civil Biztonsági Zrt.-t, a
Hogyan érdemes kommunikálni az autóiparnak? - erről Négyesi Tamás, a Mediator ügyvezetője mesélt a Business Lounge június 4-i adásában az Automotive Summit kapcsán. Az adás második felében pedig a májusi ESG Summit három beszélgetését hallgathattuk meg. Kik vesznek ma új autót? Ezeket figyeli-e a reklámpiac, az autóipar a célcsoporttal való kommuni
A gyerekes háztartások jelentik a streamingpiac és a távközlési szolgáltatók egyik legértékesebb célcsoportját – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásából. A 2024-es felmérés szerint a magyar családok hírközlési kiadásai gyermekenként átlagosan havi 3400 forinttal emelkednek, főként az extra szolgáltatások, például a
Az Air India bejelentette, hogy elővigyázatosságból ellenőrizte összes Boeing 787 és 737 típusú repülőgépének üzemanyag-vezérlő kapcsolóit, és nem talált problémát.
A Mercedes-Benz 2028-ig meghosszabbítja az A-osztály gyártását, és a termelés jelentős részét Kecskemétre helyezheti át. A lépés része annak a stratégiának, amely Németországban csökkenti, míg Magyarországon bővíti a gyártási kapacitásokat.
Ez lesz Magyarország első "branded residence" fejlesztése. Mi történt? Megvan a Körszálló új neve: Marriott Residences Budapest. Körszálló lesz az első olyan hazai lakóépület, amelyet egy globálisan elismert szállodamárka üzemeltet, írta meg a Forbes.hu-nak a beruházó Market Asset Management (MAM) Zrt. Mi ez a branded residence? "Egy olyan lakóinga
Hatalmas kihívást jelent a 2025-ös év a méhészeknek, ugyanis világszerte lecsökkent a méhek száma. Az ágazat évek óta nehéz helyzetben van, ráadásul, úgy tűnik, a méhpusztulás megállíthatatlan - olvasható a Teol.hu oldalán.
Szeptember 30-ig pályázhatnak az önkormányzatok és munkahelyek a „Kerékpárosbarát” cím elnyerésére, amely a tavalyi fejlesztéseket és szemléletformáló lépéseket díjazza a fenntartható közlekedés jegyében.
Lényegesen többet költenek a gyermekes családok hírközlési szolgáltatásokra, mint más háztartások – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024-es felmérése. A többletköltség elsődleges oka, hogy a gyermeket nevelők jellemzően több ilyen szolgáltatást vesznek igénybe – streamingelni például a gyermektelen háztartások mindössze 18 sz
Egy friss felmérésből úgy néz ki, hogy az egy évvel ezelőttihez képest kevesebb magyar jön ki a pénzéből. Kölcsönt azonban inkább kérnek a kollegáiktól, mint a bankoktól. Nemzetközi összehasonlításban kifejezetten magasabb azok aránya, aki egyáltalán nem vettek fel kölcsönt.
Az adatok alapján egy fesztivál környéki utazás átlagosan 8,6 km hosszú volt és 17 percig tartott. Mi történt? A Bolt 2025-ben is hivatalos taxiszolgáltatóként csatlakozik a Sziget Fesztiválhoz, kiemelt drosztos jelenléttel, szigorított sofőrellenőrzéssel és több tízezres nagyságrendű utazásra felkészült rendszerrel, írták meg a Forbes.hu-nak közle
Az orosz gázról való leválás radikális fordulatot hozott Európában, de a V4-országok eltérő utakat választottak: Lengyelország norvég gázzal és hőszivattyúkkal vált, Szlovákia az LNG és az azeri gáz mellett tette le a voksot, Csehország a szénről áll le. Eközben Magyarország továbbra is kitart az orosz behozatal mellett, miközben vészesen közeledik
Cég pénzbeli segítséget kíván nyújtani Romániában található, árvíz sújtotta településen lévő szervezet részére. Milyen adófizetési, adóbevallási (áfa, társasági adó, illeték stb.) kötelezettségei keletkeznek? – kérdezte olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
A BYD elcsúsztatja 2026-ra a sorozatgyártás elindítását a szegedi gyárban, és legalább két évig alacsonyabb kapacitással tervezi működtetni az üzemet - írja forrásokra hivatkozva a Reuters. Eközben a törökországi üzemében a tervezettnél korábban kezdi meg a termelést a kínai gyártó.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter átfogó reformokat sürget a pénzügyi szabályozási rendszerben, és javasolja a Biden-korszakból származó kettős tőkekövetelmény-struktúra elhagyását, amely szerinte felesleges terheket ró a pénzintézetekre – számolt be a Reuters.
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a nyugdíjkorhatár előtt elveszített állás után milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a biztonságos átmenethez. A nyugdíj előtti álláskeresési segély (nyes) pontosan erre a célra szolgál: az idősebb álláskeresők számára nyújt pénzügyi és jogi védelmet egészen a nyugdíjig. A jogosultság szigorú feltételekhez kö
Horvátországban lépfene okozott hirtelen elhullást a marhaállományban Split-Dalmát és Sibenik-Knin megyében, a hatóságok korlátozási zónákat hoztak létre és megkezdték az állatok oltását - közölte hétfőn a horvát mezőgazdasági minisztérium.
Jövő júniustól új szabályozás jön az Európai Unióban: a bértranszparencia-irányelv szerint az álláshirdetésekben ki kellene írni, hogy mennyi a fizetés, a nagyobb munkahelyeken pedig nyilvánosságra kell hozni a béregyenlőtlenségeket. Az új szabályozással a nők és a fiatalok járhatnak igazán jól, de a kormány és a munkáltatók elgáncsolhatják a refor
A nyári vakáció a feltöltődésről szól – legalábbis így lenne ideális. Ehhez azonban tudatos döntésekre van szükség: nemcsak az utazást kell megtervezni, hanem azt is, hogyan kapcsolódunk ki valóban. A digitális detox – azaz az okoseszközök tudatos mellőzése – ma már nem luxus, hanem egyre többek által választott életminőség-javító lépés. A jó hír:
Az idei második negyedévben 2270 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder csaknem 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 7,9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2104 forintos értéket.
A MetaMask mögött álló cég közölte, hogy hamarosan javítani fogják a tárca egy rég fennálló hibáját. A felhasználók arról számoltak be, hogy a MetaMask legújabb böngészőbővítménye naponta több száz gigabájtnyi adatot ír az SSD-jükre, ami jelentősen lerövidítheti azok élettartamát. A visszajelzések alapján a MetaMesk frissítése után a bővítmény mind
Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amely azt mérte fel, milyen a többségi cseh lakosság viszonya az országban élő 13 más nemzetiségű kisebbségi lakossági csoporthoz. A magyarok a középmezőnyben foglalnak helyet.
A fürdési szezonban a kijelölt szabadvízi fürdőhelyeken tilos a horgászat, mivel az komoly egészségügyi és baleseti kockázatokat rejt a fürdőzők számára - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Lényegesen többet költenek a gyermekes családok hírközlési szolgáltatásokra, mint más háztartások – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024-es felmérése. A többletköltség elsődleges oka, hogy a gyermeket nevelők jellemzően több ilyen szolgáltatást vesznek igénybe – streamingelni például a gyermektelen háztartások mindössze 18 sz
Farkas Dániel, szervezet és képzésfejlesztési szakértő, HR-stratégiai tanácsadó, tréner, a Change Agent Hungary Kft. társalapítójának és ügyvezetőjének írása.
Nő a csed, gyed nettó összege, jön az e-tb kiskönyv, az egyszerűsített foglalkoztatás közterhei emelkednek. 2025. július 1-jétől a magánszemélyeket és a munkáltatókat is érintő, társadalombiztosítást, bírósági végrehajtást és egyszerűsített foglalkoztatási szabályokat módosító változás lépett életbe. A PwC Magyarország szakértői összefoglalták a le
A kereskedelmi háborús hírek és a vállalati gyorsjelentésekkel kapcsolatos várakozások mozgatják a napokban a tőzsdéket, a héten megkezdik a jelentési szezont az amerikai technológiai nagyvállalatok is, amelyeknek nagy szerepük volt az amerikai indexek idei csúcsdöntésében és amelyek az amerikai vállalati profitok emelkedéséből is nagyban kiveszik
A kínai BYD módosította terveit: a Szegedre tervezett elektromosautó-gyár csak 2026-ban kezdi meg a sorozatgyártást, és az első években jóval alacsonyabb kapacitással működik majd - értesült a Reuters bennfentes forrásokból. Ezzel párhuzamosan a cég törökországi projektje a vártnál korábban startol, és gyorsabb felfutást produkálhat.
Az amerikai részvénypiacra új mémrészvény-szenzáció robbant be, amely felidézi a 2021-es GameStop-őrület emlékeit: az Opendoor Technologies papírjai elképesztő ralit produkáltak az elmúlt napokban, szinte kizárólag a kisbefektetők vezette spekulációs hullámnak, a közösségi média hype-nak és az opciós piaci aktivitásnak köszönhetően. Tegnap nagyobb
A Digitális Állampolgárság Program újabb mérföldkőhöz érkezett: a korábban bevezetett és már több mint kétmillió felhasználó által letöltött mobilalkalmazás után mostantól elérhető a Digitális Állampolgár weboldal is - közölte a Digitális Magyarország Ügynökség.