2025. július 22-én, kedden, mérséklődik a felmelegedés, de az ország délkeleti harmadában az átlaghőmérséklet meghaladhatja a 25 Celsius-fokot. A nap első felében a déli határvidéken kis eséllyel fordulhat elő zivatar, majd a délutáni órákban az Alpokaljára sodródhat be egy-egy zivatar.
Az európai tőzsdék vizsgálják a 24 órás vagy a nyitvatartási időn túli kereskedés lehetőségét, hogy ösztönözzék a lakossági befektetői aktivitást - jelentette a CNBC.
Furcsa döntést hozott Washington, a Svájc által rendelt, darabonként 4,2 millió dollárba kerülő Patriot rakétákat az ukránok kapják. Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke eközben Kijevben újabb, hatalma megtartását célzó kormányátalakítást rendelt el.
A Microsoft 9000 fős leépítéséből a King nevű leányvállalat 200 dolgozót küldött el – épp azokat, akik korábban olyan AI-eszközöket fejlesztettek, amelyek most kiváltják őket. Az alkalmazottak szerint a HR nem a dolgozókat védte, hanem a cég érdekeit képviselte. A vezetők közönye pedig ijesztő: az AI bevezetése mintha azt ígérné, hogy emberekre már
A 4iG Nyrt. és az Israel Aerospace Industries Ltd. (IAI) közösen kidolgozott javaslatot nyújtottak be az AMOS műholdrendszereket üzemeltető és fejlesztő, izraeli tőzsdén jegyzett Space-Communication Ltd. (SpaceCom) kötvényadósságának átfogó rendezésére. A vállalatok közös fellépésének célja a SpaceCom működőképességének és pénzügyi stabilitásának h
Az eddigi várakozásokhoz képest is többen vehetik majd igénybe az első lakás megvásárlása vagy megépítése céljából az Otthon Start Program keretében elérhető lakáshitelt.
Az OTP Bank 15 millió forintra emelte a felvehető személyi kölcsön összegét 2025. július 22-től, így már három banknál igényelhető ekkora hitel ingatlanfedezet nélkül.
King családja arra kérte a dokumentumokat vizsgálókat, hogy empátiával, visszafogottsággal és a család fájdalmának tiszteletben tartásával közelítsenek hozzájuk. Mi történt? Több mint 240 ezer oldalnyi, eddig titkosított dokumentumot tett közzé az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma Martin Luther King Jr. merényletéről, írja a Reuters. A dok
A Trump Media and Technology Group (TMTG), Donald Trump elnök tulajdonában álló közösségi média vállalat, 2 milliárd dollár értékű bitcoint és kapcsolódó eszközöket vásárolt, ahogy a cég átalakul egy befektetési fókuszú vállalattá. A Trump Media – amely a Truth Social alkalmazást birtokolja – már májusban jelezte, hogy 2,5 milliárd dollárnyi forrás
Úgy tűnik, a magyarok vigyáznak mobil eszközeikre, mivel a Rejoy forgalmi adatai szerint a hazai magánszemélyektől beérkező telefonok, tabletek, laptopok és okosórák legnagyobb hányada újszerű besorolást kap a bevizsgáláson. Idén a legtöbben iPhone 13 és Samsung Galaxy S22 telefonok, ötéves MacBookok, és három éves Apple Watchok számára keresnek új
Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója és agrárszakértő szoros kapcsolatban áll a Tisza Párttal. Kökény a tervezett új uniós agrártámogatási rendszer kapcsán durva kritikákat fogalmazott meg a gazdák egy részével kapcsolatban, amiért később bocsánatot kért.
Egy párizsi építészhallgató, Raphaël Craverio nyerte a SketchUp Design Sprint Challenge 2025-öt, ahol mindössze 60 perc állt a versenyzők rendelkezésére, hogy megalkossák a jövő városát. Craverio koncepciója a városi életminőség radikális újragondolását mutatja be: a kerékpáros- és gyalogosforgalom az épületek alatt halad, a lakók pedig tetőkertekb
A tagállami képviselőket felvonultató Európai Tanács találkozóján új lehetőségeket vitatnak meg a migrációs helyzet kezelésére. A dán bevándorlási miniszter szerint csak kemény fellépéssel lehet megoldani a bevándorlással kapcsolatos problémákat, és Európa szélsőjobboldali pártjai főként csak azért tudtak megerősödni, mert a politikai fősodor túl ó
Kisebb negatív korrekcióval indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A BUX 76,33 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel 101 339,20 pontos új történelmi csúcson zárt hétfőn.
A parkoló nemcsak a gyárat és beszállítóit szolgálja majd ki, hanem más környékbeli ipari területeket is, és az ígéretek szerint csökkenti majd a teherforgalmat a város utcáin. Mi történt? Debrecen új, korszerű kamionterminált épít a BMW-gyár közelébe, a város északnyugati ipari övezetében, írta meg a HVG. A város már el is indította a kivitelezésr
A STEM (tudomány, technológia, mérnöki tudományok és matematika) PhD-képzésesek elengedhetetlenek a tudományos és technológiai fejlődéshez, és a legújabb trendek azt mutatják, hogy Kína megelőzi az Egyesült Államokat e területen.
Rekordsebességgel jönnek létre az aktív ETF-ek, az Egyesült Államokban már több aktív alap létezik, mint passzív, ami nagy változást jelent a 17 000 milliárd dolláros iparágban – írja a Financial Times.
Az üzleti világban gyakran előfordul, hogy az üzleti partner nem fizeti ki a lejárt tartozását vagy nem fizeti vissza az adott kölcsönt. Mit tehetünk ilyenkor? Az alábbiakban a legfontosabb jogi megoldásokat tekintjük át.
A SEMRush webanalitikai vállalat szerint jelenleg a világ ötödik leglátogatottabb weboldala, 2025 májusában körülbelül 4,6 milliárdan látogatták meg. Mi történt? Az OpenAI elárulta, hogy mennyit használják naponta az emberek a ChatGPT chatbotjukat: a cég szerint átlagosan minden nap 2,5 milliárd promptot írnak be a felhasználók, írja az Axios. Ugya
A digitális pénzek fejlődése nem áll meg – sőt, a stabilcoinok megjelenése új szintre emelheti a globális pénzügyi rendszerek átalakulását. Ezek a kriptopénzek, amelyek árfolyamát valamilyen hagyományos eszközhöz – leggyakrabban amerikai dollárhoz – kötik, egyre nagyobb szerepet játszanak a nemzetközi fizetésekben, elszámolásokban, sőt, egyesek sze
Már 27 évesen menedzseri szintre jutott, most az egyik legnagyobb hazai munkaadóként 17 400 munkavállalóért felel Magyarországon. Sőt, idén tovább bővült feladatköre: a 18 országot átfogó EMEA1 régió HR vezetőjeként 62 600 Bosch-munkavállaló mindennapjaira van hatása. Harmadszorra került fel a HR Portál “A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető” list
A dohány- és alkoholgyártók új marketingterületként fedezték fel a metaverzumot és más digitális platformokat, ahol a fiatalokat célzó reklámok szabályozás nélkül terjedhetnek - írta a The Guardian.
#OwnYourWorld elnevezéssel indít 9 országban, köztük Magyarországon is merész, új online platformot a Telekom. A kifejezetten a Z generáció digitális tudatosságát fejlesztő felület célja, hogy motiválja a fiatalokat digitális identitásuk megvédésére, és arra, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet saját önazonosságuk védelmére a digitális hasonmások és
Több magyarországi vállalkozáshoz is eljutott az a vietnámi leveskocka, amit nem jelölt szójaallergén-tartalom miatt vissza kellett hívni a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cég, amely csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel. Ezzel egy időben a Moo
Egy globális munkáltatói felmérés szerint a Big Data specialisták lesznek a legkeresettebbek 2025 és 2030 között. A 15 leggyorsabban növekvő terület mindegyike a mesterséges intelligenciához vagy a robotikához kapcsolódik, ami a globális munkaerőpiac jelentős változását jelzi.
Számos pro és kontra érvet felsorolhatunk a családi adókedvezménnyel kapcsolatban, arról azonban már kevesebbet beszélünk, hogy miért is jött létre ez a családtámogatási forma, mik lehetnek a céljai, illetve miképpen nyerte el a mai formáját. Ebben a cikkben ezt a kérdést járjuk körül.
Van, amikor a történelem nem poros, hanem olajszagú. Egy százéves autó indítómotorja felbúg egy tengerparton, és azonnal világos lesz, hogy ez nem csak nosztalgia. Ez brand-újracsomagolás, élő kulturális tőke – és a múlt marketingje, ami a jövőhöz szól?
Ukrajna új miniszterelnöke új IMF-programot akar. Julija Szviridenko szerint ha az orosz–ukrán háború nem ér véget jövőre, akkor muszáj lesz újabb hitelt felvenni Ukrajnának.
Az idei második negyedévben 2270 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 7,9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2104 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is hasonló ütemben emelkedte
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta Dr. Keszte Róbertet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Duihk) újonnan kinevezett elnökét, Barbara Zollmannt a Duihk ügyvezető elnökségi tagját, valamint Dirk Wölfert a Duihk kommunikációs osztályvezetőjét.
Amikor a mesterséges intelligencia lényegében heti-havi ritmusban döntögeti a tabukat és szab új benchmarkokat, a gazdasági helyzet a vámháború árnyékában óráról órára változik, ráadásul nyakunkon a klímakatasztrófa, vállalatvezető legyen a talpán, aki képes rendet vágni az információdzsungelben és kijelölni egy hosszú távra szóló csapásirányt. Mel
Jubileumi kiadással jön a 10. Portfolio-EOS Követeléskezelési Trendek konferencia, ahol vezető szakértők osztják meg tapasztalataikat a követeléskezelés legújabb trendjeiről, különös tekintettel a mesterséges intelligencia és a digitális megoldások alkalmazására. A program szinte teljes, a dátum (09.16.) és a helyszín (Radisson Blu Béke Hotel) adot
Azt mondta, a Legyenmindenjóba, önálló standupestjébe több energiát tud majd tenni, és saját csatornájára is jobban fókuszál majd. Mi történt? "Igen, búcsúzom a Jólvanezígy műsorvezetői székéből" – jelentette be kedden reggel a YouTube-ra feltöltött legfrissebb videóban Szabó Márton Csoki, aki azért távozik Nagy Ádám mellől, mert a Kutyapárttal fog
2025 második negyedévében 2270 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 7,9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2104 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is hasonló ütemben emelkedtek