Peking viszont azt mondja, ezt az amerikaiak kezdték, a tárgyalásokhoz el kell törölni a vámokat. De elemzők szerint azért a kínai kormány hajlandónak mutatkozik a tárgyalásra.
"Új fejezetet nyit a Ringier Sports Media Group (Rsmg) európai hálózatához tartozó Sportal.hu digitális sport platform, és a cégcsoporton belül független sportmédia-platformként működik tovább. Ez a stratégiai lépés erősíti a platform szerkesztőségi fókuszát és működési önállóságát, és hangsúlyozza a márka azon törekvését, hogy újradefiniálja a dig
Emberek tízmilliói izgulhatnak a héten, ugyanis a 19 európai országban elérhető Eurojackpot lottójátékon már 114 millió euró, azaz 46 milliárd forint a tét. Tavaly négy olyan szerencsés játékos volt, aki a maximális főnyereményt, vagyis 120 millió eurót nyert. Magyar játékos utoljára 2022-ben ért el telitalálatot, akkor ez közel 31 milliárd forinto
Átlépte az ötvenezret a falusi csokot igénylő családok száma - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Facebook-oldalán.
Bár a rábapordányi eset óta nem igazoltak új fertőzést, a vírus rendkívüli ragályossága és hosszú lappangási ideje miatt továbbra is elengedhetetlen, hogy minden állattartó maradéktalanul betartsa az érvényes járványvédelmi előírásokat!
Piers Morgan brit televíziós műsorvezető és újságíró, a YouTube térnyerését a hagyományos média számára „ébresztő pillanatnak” nevezte. Szerinte a médiaipar alapvető átalakuláson megy keresztül, amelyben a hagyományos médiumok egy része eltűnhet, miközben a digitális platformok, különösen a YouTube, egyre nagyobb befolyásra tesznek szert.
A vadon élő állatok populációja drámai mértékben csökkent az elmúlt évtizedekben, ami szorosan összefügg a klímaváltozással és az emberi tevékenységgel. Heltai Miklós vadbiológus szerint a biodiverzitás csökkenése nemcsak az állatvilágot, hanem az emberi életfeltételeket is veszélyezteti - közölte a 24.hu.
Ez egy igazságos és méltányos partnerség, amely új lehetőségeket teremt Ukrajna számára - jelentette ki Volodimir Zelenszkij az amerikai megállapodásról. A Fehér Ház szerint a nyersanyag-együttműködés nemcsak gazdasági, hanem stratégiai befektetés is Ukrajna szabad és szuverén jövőjébe.
Több mint háromezer nemzetközi hallgató magyarországi beilleszkedését segíti ebben a tanévben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Stipendium Hungaricum Mentorhálózata – ez is elhangzott a szervezet eredményeit összegző rendezvényen.
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl, szombattól átlagosan 7%-kal lesz olcsóbb a tojás az üzletekben. A magyar vásárlók körében népszerű M-es méretű tojások ára átlagosan 8%-kal csökken, de van olyan termék, ami 11%-kal kerül majd kevesebbe. A 30 darabos kiszereléseket az árcsökkentés eredményeként 200 forintos
A Microsoft váratlanul erős negyedéves növekedést jósolt Azure felhő üzletágának a legutóbbi negyedév kirobbanó eredményei után, ezzel csillapítva a befektetők bizonytalan gazdasági környezettel kapcsolatos aggodalmait, és hét százalékkal emelve részvényei árfolyamát a tőzsdezárás után. A Microsoft eredményei, amelyek a Google múlt heti hasonlóan p
A Soproni Egyetem végzős erdőmérnökei erdőben, terepi körülmények között számolnak be tudásukról már harmadik éve. Idén a Bakonyerdő Zrt. ad majd helyet a terepi vizsgának június végén. A felkészülés az elmúlt hetekben lezajlott, a hallgatók kiscsoportokban dolgoztak.
Brüsszel jelentős amerikai importnöveléssel próbálja elkerülni, hogy Donald Trump amerikai elnök újra vámháborúba taszítsa Európát. Az EU alkuja egyszerre üzenet Washingtonnak és belső egységpróba a tagállamok számára.
A Kingston Egyetem kutatója, Dipa Kamdar egy alapos cikkben szedte össze, melyek azok a leggyakoribb dolgok, amelyek károsíthatják a vesék egészségét. Ha a vesék károsodnak, a szűrőfunkciót már nem tudják megfelelően ellátni a szervek. Ez a méreganyagok felhalmozódásához, folyadékvisszatartáshoz és az elektrolitok egyensúlyának felborulásáh
Az Európai Bizottság gazdasági csodafegyvernek szánta, de versenyképességi ellenőrzéseinek minősége jelentős eltéréseket mutat a különböző jogszabályi javaslatok esetében. A cél az volt, hogy az új jogszabályok elfogadását mindig egy versenyképességi értékelés előzze meg, azonban ezek inkább plusz bürokratikus terhet hoztak csak, a vizsgálatok szín
Franciaország és Lengyelország új védelmi megállapodás kötött, amivel egyszerre üzennek Moszkvának és Washingtonnak: Európa saját kezébe veszi biztonsága sorsát. A Macron–Tusk-paktum a katonai együttműködés mellett gazdasági szinten is szorosabbra fűzi a két ország kapcsolatát – írja a Portfolio.hu. A Financial Times cikkét szemléző anyag szerint a
Véget ért az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés időszaka, amely a húsvéthoz köthető gasztronómiai hagyományokat figyelembe véve, az ünnepi időszakban leginkább keresett élelmiszerek előállítására fókuszálva március 24. és április 18. között zajlott. A vizsgálatokat a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek hatósági ellenőrei vége
Új magyar dráma, Z-generációs átirat, Shakespeare vígjáték, kiber-romkom, korrupciós komédia és egy világhírű regény adaptációja is szerepel a Vígszínház jövő évadának bemutatói között. A @LL3t4rgIA ifj. Vidnyánszky Attila, a Falstaff Valló Péter, a Frankenstein – A modern Prométheusz Hegymegi Máté rendezésében lesz látható.
Erősödéssel indította a pénteki napot a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben, az USD/HUF árfolyam 356,5-ig, az EUR/HUF pedig 403,8-ig süllyedt, majd délelőtt folytatódott a pozitív tendencia. A hazai devizát a nemzetközi hangulat javulása és a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos optimizmus is támogatta. A délutáni amerikai munkaerőp
Először mutatta meg kameráknak a Kremlben található luxuslakását Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök fényűző berendezésű apartmanjában zongora, könyvtár, kápolna és egy kínai államfővel folytatott informális beszélgetés emléke is helyet kapott.
A Colliers legfrissebb, „Beyond Real Estate | Economy” című kiadványa szerint a csökkenő kamatlábak és az enyhülő monetáris politika az euróövezetben és Közép-Kelet-Európában növelik a befektetői bizalmat a régió kereskedelmi ingatlanpiaca iránt. Ezt a pozitív tendenciát olyan folyamatok is támogatják, mint a nearshoring (egy vállalat a korábban tá
A mesterséges intelligencia (Mi) fejlődése a felsőoktatás mindennapjait is átalakítja. Új távlatokat nyit az oktatásban, a tudományos munkában és a kutatás-fejlesztésben egyaránt, de kockázatokat is rejt, amelyeket megfelelően kell menedzselni – hangsúlyozza elemzésében Pap Martin Felicián, a győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Köz
Két új műsorvezető csatlakozik Magyarország legnézettebb reggeli műsorának, a Mokkának a csapatához Zavaros Eszter és Dr. Krasznai Dóra személyében. Eszter a Hír TV és az M5 egykori műsorvezetője, Dóra pedig a Mokka állandó jogi rovatából lehet ismerős a nézőknek.
A várakozásoknál jobb második negyedéves eredményről számolt be az Apple a megemelkedett iPhone-eladásoknak köszönhetően. Jelezte ugyanakkor, hogy a vámintézkedések következtében növekvő költségek miatt átalakítja beszállítói hálózatát.
Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében.
Bizonytalanság övezi Philippe Ouédraogo bíboros pápaválasztási jogosultságát, mivel két eltérő születési dátuma van nyilvántartva, ami meghatározza, részt vehet-e a szerdán kezdődő konklávén.
Két új műsorvezető csatlakozik Magyarország legnézettebb reggeli műsorának, a Mokkának a csapatához Zavaros Eszter és Dr. Krasznai Dóra személyében. Eszter a Hír Tv és az M5 egykori műsorvezetője, Dóra pedig a Mokka állandó jogi rovatából lehet ismerős a nézőknek. "Nagyon örülök, hogy két új műsorvezető csatlakozik a Mokka csapatához. Mindketten
A történelemben sok példa van arra, hogy a kor kereskedelmét domináló országoknak a fizetőeszköze is meghatározóvá válik, a XV. században a portugálok, a XVI. században a spanyolok által használt pénz volt a domináns. Ha viszont egy birodalom hanyatlásnak indul, jellemzően a fizetőeszköze is kikerül a kereskedelem vérkeringéséből. De mit jelent ez
Két új műsorvezető is csatlakozik a Mokka című reggeli műsor csapatához – jelentette be a TV2 Csoport. A közlemény végén röviden arról is említést tesznek, hogy Orosz Barbara távozik a stábból.