A jó idő beköszöntével a motoros szezon is kezdetét vette, a hosszú téli pihenő után pedig mindenképpen javasolt a jármű műszaki átvizsgálása. Nem árt felfrissíteni vezetői tudásunkat sem, hiszen uniós statisztikák szerint egy motorkerékpáros halálozási kockázata átlagosan 18-szor nagyobb, mint egy személygépkocsi-vezetőé. Egy nem várt műszaki prob
Rengeteg egészséges, a szívet védő étrend létezik. Van azonban ezeknek egy közös metszete, amit a Dietetikusok Országos Szövetsége foglalt össze. - A szívbarát étrend sok zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz. Az élénk színű zöldségek és gyümölcsök szívvédő tápanyagtartalma (pl. antioxidáns, vitamin) jellemzően magasabb. Változatos, bőséges be
2025-ben már harmadszor készítjük el A legértékesebb magyar influenszerek listáját, ennek csúcsán pedig harmadszor is a debreceni csapat, a médiabirodalommá vált TheVR lett az első. Hogyan?
Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) friss jelentése szerint 2025 első negyedévében újabb rekordokat döntött az arany iránti globális kereslet. A befektetői és jegybanki aktivitás továbbra is meghatározó tényező, miközben az árfolyam soha nem látott magasságokba emelkedett. A részleteket Juhász Kristóf, a Conclude Befektetési Zrt. cégveze
Sántaság esetén gyakran alkalmaznak szteroidot az állatorvosok, a kutatások azonban kimutatták, hogy a túlzásba vitt használatuk többet árthat, mint használ.
A blokklánc technológiában rejlő hatalmas potenciálra hívta fel a figyelmet tanulmányában a Bitget kriptotőzsde. Bár a blokklánc jelenlegi hatásai elmaradnak az MI robbanásszerű növekedésétől, a technológia nagy hatással lesz a globális munkaerőpiacra.
A Kavosz közvetlen hitelezéssel foglalkozó pénzügyi vállalkozása, a Kavosz Vállalkozásfejlesztési Zrt. igazgatósága megújult, az új vezetés tagjai: Radetzky Jenő, Krisán László és Rátkai Tamás, akit az igazgatótanács elnökének választottak.
A napokban kapják meg szja-bevallási tervezetüket, akik Sms-ben kérték a Nav-tól postázást. Évről évre csökken az adóügyeiket papíralapon intézők száma: míg 2017-ben 742 ezren, addig idén 73 ezren választották az offline módot.
Hiába a szelektív gyűjtés, a műanyagok túlnyomó része továbbra is lerakókban vagy égetőkben végzi. A kutatók szerint rendszerszintű változásra van szükség.
A hazai kis- és középvállalkozások esetében inkább alkalmazkodásról, mint a gazdaságba vetett bizalom növekedéséről beszélhetünk a K&H első negyedéves kkv bizalmi indexe alapján, amely -13 ponton áll a 100 és -100 közötti skálán. A frissen kijött, reprezentatív kutatási eredmények szerint a vállalkozások bizalma jelentős eltéréseket mutat méret és
A Samsung bejelentette, hogy hamarosan bizonyos Galaxy A sorozatú készülékeken is elérhetővé válik az AI-asszisztens aktiválása az oldalsó gomb segítségével. A Samsung fejlesztése lehetővé teszi, hogy még több felhasználó élvezhesse a Galaxy S széria egyik népszerű funkcióját. A frissítés részeként a Google Gemini nevű mesterséges intelligencia (AI
Egy 15 országban végzett nemzetközi felmérés szerint az üzleti vezetők szinte mindegyike támogatja a fosszilis energiahordozókról való gyors átállást a megújuló villamos energiára. A felmérésben részt vett közép- és nagyvállalatok
Az elmúlt két évben többszörösére nőtt a szövetkezeti foglalkoztatásban dolgozó kismamák száma az egyik vezető hazai HR szolgáltató állományában, ami növekvő tendenciára enged következtetni ebben a piaci szegmensben. A rugalmas munkavégzési formák iránti kereslet, valamint a munkáltatói hozzáállás változása egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy egyre tö
Ferenc pápa, a világ legnagyobb vallási szervezete - a katolikus egyház vezetőjeként nem hatalmi arroganciával irányított, hanem szerényen, másokat tiszteletben tartva. Hajlandó volt meghallgatni, együttműködni olyan emberekkel és csoportokkal is, akik eltérő véleménnyel vagy háttérrel rendelkeztek. Pápaságának tanulságai nemcsak vallási vezetők, h
Megkezdődött a kereskedés a Glia Nova Nyrt. algaipari holdingtársaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott BÉT Xtend piacán. A társaság 100%-ban tulajdonolt leányvállalata, a Glia Kft. egy több mint két évtizedes múlttal rendelkező kutatás-fejlesztési és innovációs cég.
A vámháború korszakát éljük, továbbra is volatilitás uralja a piacokat. 2025-ben különösen aktuálissá válhat a "sell in May and go away" tőzsdei mondás.
A Microsoft újraindította az egyik legellentmondásosabb mesterséges intelligenciával működő funkcióját, a Recall-t – egy olyan eszközt, amely szinte mindent naplóz, amit a számítógépeden csinálsz. A háttérben folyamatosan képernyőképeket készít, és ezeket egy kereshető adatbázisban tárolja. Ha ez adatvédelmi rémálomnak hangzik, az nem véletlen – sz
A madárinfluenza nem újkeletű fenyegetés, a vírus évmilliók óta jelen van a vándormadarakban, és Magyarország épp a madárvonulások metszéspontjában fekszik. Ennek következményeit évről évre érezhetjük az exportkorlátozásokban, a leölt állományokban, a gazdasági veszteségekben és abban a lelki teherben, ami sújtja az ágazatot. Mostanra több olyan ga
A kormány a piperetermékekre is kiterjesztené az árrésstopot, elsősorban a mosószerek és tusfürdők magas árréseire hivatkozva. Bár nem tudni, mely termékeket érinti majd a szabályozás, és a drogérialáncok miként reagálnak, a nyilvános cégadatok alapján nem úgy tűnik, hogy a DM, a Rossmann, a Műller vagy éppen az EcoFamily kirívóan magas árréssel do
Cégünk adószámos, alanyi mentes magánszemélytől vesz bérbe ingatlant, pontosabban parkolót. Kaptunk hozzá egy nyilatkozatot, hogy 10 százalék költséghányad figyelembevételével adózik, azaz nekünk a számla 90 százalékát át kell részére utalni. A fennmaradó 10 százalékot, mint szja-t kell betennünk a bérszámfejtésbe és az adóhatóság részére elutalni?
A ballagás nemcsak az iskolai évek lezárását, hanem egy új, önállóbb életszakasz kezdetét is jelenti – sok diák ilyenkor kap először komolyabb összeget a kezébe. A money.hu legfrissebb elemzése szerint nem mindegy, hova kerül ez az összeg: egy jól megválasztott diákszámlával akár tízezreket is megspórolhatnak a fiatalok már az első években.
Két markáns alkotói világ találkozásából jött létre az új Unicum Live Session epizód: a hazai zenei szcéna megkerülhetetlen figurája, Co Lee és a kortárs magyar filmművészet egyik legkarakteresebb fiatal rendezője, Mazzag Izabella a Zwack zenei színterén dolgoznak együtt először. A friss kreatív energiák találkozásából lenyűgöző atmoszféra születe
Egyre több nemzetközi nagyvállalat dönt úgy, hogy termelésének egy részét az Egyesült Államokba helyezi át, illetve ott bővíti kapacitásait. A döntések mögött részben a Trump-adminisztráció által kivetett vámok állnak, amelyekkel az elnöknek célja is az ilyen jellegű beruházások ösztönzése. A csokoládétól az autókon át a chipgyártásig számos iparág
Kilógó nyelv, túlharapás, ráncos nyak – Tuna, a különleges megjelenésű chiweenie ( csivava–tacskó keverék) kutya ma már több mint 1,9 millió követővel hódít az Instagramon. A „gap kawaii” aranyosságát megtestesítő eb nemcsak szíveket, de komoly összegeket is meghódít: a közösségi médiában való jelenléte havonta akár több ezer font bevételt is jelen
A hitelkártyával akár pénzt is kereshetsz, ha viszont rosszul használod, komoly bajba kerülhetsz. A legrosszabb esetre s hitelkiváltás lehet a megoldás.
A pattanások kialakulásához sok minden hozzájárulhat, mint például a hormonális egyensúlyzavar, stressz, környezetszennyezés, zsíros ételek fogyasztása, nem megfelelő bőrápoló termékek használata, helytelen bőrápolási szokások, genetikai tényezők, stb. A kezelésben segíthetnek a gyógynövények is. A pattanások kialakulásához sok minden hozz
17 éve ültetett hársfánkon idén tavasszal még nem jelentek meg levelek és néhány alsó ág is száradt, a törzsön látszik új hajtás, ezért remélem még menthető. Mivel tudnék segíteni rajta? Vegyszer, kártevő nem ártott neki.
Jelentősen, mintegy 40 százalékkal nőtt a lakáscélú és szabad felhasználású lakossági jelzáloghitelek kihelyezett összege az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetségének (FPKOSZ) felmérésből. A közvetítői piac 85 százalékát lefedő szakmai szervezet adatai szerint a márciusb
A várakozásoknál jobb második negyedéves eredményről számolt be az Apple a megemelkedett iPhone-eladásoknak köszönhetően. Jelezte ugyanakkor, hogy a vámintézkedések következtében növekvő költségek miatt átalakítja beszállítói hálózatát.
A Google legfrissebb jelentése szerint 2023-ban rekordszámú nulladik napi sebezhetőséget – azaz még javítatlan szoftverhibát – használtak ki különféle állami és kereskedelmi szereplők célzott kibertámadások során. Ezek a rejtett biztonsági rések egyre inkább fegyverként szolgálnak a digitális térben zajló geopolitikai játszmákban, ahol gyakran újsá
A kriptovaluták világa elsőre bonyolultnak tűnhet, főleg ha olyan kifejezésekkel találkozunk, mint coin és token. Ezeket sokan szinonimaként használják, pedig a kettő között lényeges különbségek vannak. Ha komolyan érdekel a kripto, fontos, hogy tisztában legyél ezekkel az alapfogalmakkal. Ebben a cikkben közérthetően elmagyarázzuk, mi a különbség
Az április utolsó napjaiban kialakult szinte nyárias, napsütéses időjárás jó néhány kórokozó esetében nagymértékben elősegítette azok terjedését. Szántóföldi kultúrák esetében döntően a különféle kalászosokban alakultak ki helyenként már mindenképpen fungicides védekezést igénylő problémák.