Bár ma már napok alatt fehér füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből, volt idő, amikor a pápaválasztás éveken át tartott, vagy éppen császári vétó, népharag, sőt kenyeres-vizes diéta döntött a leendő egyházfőről. Összegyűjtöttük a katolikus egyház történetének hat legkülönösebb konklávéját – a hosszútól a pillanatok alatt eldőltig, a megvesztege
A gyógyszeripari szektorban egyedülálló technológiával készült és a vállalat erős nemzetközi jelenlétét hangsúlyozó üzenetekkel debütáltak a Richter Gedeon Nyrt. új reklámfilmjei május 1-jén. A hazai televíziócsatornákon és online felületeken futó vállalati és nőgyógyászati image kampányfilmek egy újonnan létrehozott virtuális Led-stúdióban készült
A magyar autótulajdonosok gyakorlatiasak, költségtudatosak, és szívesen végzik maguk a kisebb javításokat, miközben döntően idősebb, használtan vásárolt járműveket tartanak fenn – derült ki egy 2000 fős országos felmérésből.
Vigyázz! Nem mindegy, hova kerül a rozmaring a kertben! Fontos, hogy kik lehetnek a szomszédai, és melyik növény mellé nem kerülhet még véletlenül sem!
Több mint 30 film száll versenybe a magyar versenyprogramban a május 29-én induló Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. Idén a fesztivált megnyerő magyar élőszereplős és magyar animációs film jogosult lesz az Oscar-nevezésre. A június 4-ig tartó fesztivál magyar versenyprogramjában 34 új rövidfilm mutatkozik be, köztük több olyan alko
A mai napon az Emerson – a globális automatizálási piac piacvezetője – bejelentette a Flexim Fluxus® / PIOX® 731 sorozatot; az új, csőfalra szerelhető ultrahangos áramlásmérő családját, amelyet úgy terveztek,
Az SVT, a svéd közszolgálati televízió által közvetített „Den stora älgvandringen” (A nagy jávorszarvas-vándorlás) hetedik évada május 4-én este ért véget, összesen 478 órányi megszakítás nélküli élő közvetítéssel.
Friss kutatás az autóhasználati szokásokról. A legtöbben használt járművel járnak, és online szerzik be az alkatrészt – derül ki a Kovács Autóalkatrész kutatásából.
A munkaerőpiac kihívásai és a gazdaság lassulása ellenére kimagasló évet zárt tavaly a Pensum, az árbevétel 79 százalékkal nőtt, az adózott eredmény pedig több mint megháromszorozódott. A lendület mögött tudatos szervezetfejlesztés, a kkv-szektor célzott megszólítása és hatékony piacbővítés áll. A vállalat már külföldi akvizíciókon dolgozik, miközb
Ukrajna: egy hét alatt csaknem 20%-kal lett olcsóbb a paradicsom. A belföldi termelés felfutása és a visszafogott kereslet miatt gyorsan csökken az átlagár.
A Jarasum Jazz Fesztivál Ázsia egyik legfontosabb és legnagyobb múltú fesztiválja, ahol minden évben egy ország kiemelt szerepet kap a programban. A Jazzfest Budapesttel létrejött partnerségi kapcsolat révén 2025-ben Magyarország lesz fókuszban az eseménysorozaton.
A kétszeres Oscar-díjas színész, Robert De Niro ismét színre lép, ezúttal David O. Russell új filmjében, a Shutout-ban. A film egy generációkon átívelő történetet mesél el a biliárd világán keresztül, főszerepben De Niróval és a fiatal tehetséggel, Jenna Ortegával.
A Notino új magyarországi nagyköveteként Tóth Andi csatlakozik a márkához egy olyan együttműködés keretében, amely a szépség és az önkifejezés személyes megélésére helyezi a hangsúlyt. Az idén tavasszal induló kampány a saját döntéseink erejére épül, és arra bátorítja a nőket, hogy merjenek olyan utat választani, amely valóban önmagukat tükrözi, a
Első alkalommal rendezték meg „Mi a világra nyitunk!” címmel a hallgatói, oktatói és kutatói mobilitást támogató Pannónia Ösztöndíjprogram országos konferenciáját Budapesten. Az eseményen dr. Lukács Eszter, a győri Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese tartotta a fő előadást, az intézmény két támog
Az amerikai igazságügyi minisztérium javasolja, hogy a Google váljon meg AdX hirdetési piacterétől és DFP hirdetési kiszolgálójától, miután egy szövetségi bíró megállapította, hogy a vállalat illegálisan uralta az online hirdetési technológia két piacát - számolt be a Reuters.
Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által összeállított dokumentum a legtöbb esetben minden szükséges adatot tartalmaz, de ezzel együtt nem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni a tervezet átnézését - hívta fel a
A közmédiás cenzúrát leleplező, Magyar Sajtódíjat nyert szerzővel, a 24.hu kultúrarovatának volt vezetőjével, a hvg.hu-tól érkező közéleti újságíróval és új social média vezetővel folytatja a 444.hu – olvasható a portálon az új csapattagok érkezése kapcsán. (kiemelt fotón felül balról jobbra: Bábel Vilmos, Inkei Bence; alul balról jobbra: Tövispata
Valóságos őrület alakult ki az ázsiai devizapiacokon, a nagy dollárkitettségű ázsiai országok devizái erősödésnek indultak a dollárral szemben. A részvénypiac továbbra is a Fehér Házra figyel, az amerikai elnök által ígért vámmegállapodásokra vár. Szerdán az amerikai jegybank kamatdöntő ülést tart, a piac nem számít kamatváltozásra, a fókusz a Fed
Döntően hazai forrásból valósul meg, 2,2 milliárd forintos beruházással a kezdetben európai uniós támogatásból tervezett Nemzeti Kardiovaszkuláris Laboratórium - mondta hétfőn, a Pest vármegyei Herceghalmon a Semmelweis Egyetem (SE) rektora.
A mesterséges intelligencia megjelenése a történelem egyik legnagyobb technológiai fordulópontjához hasonló jelentőséggel bír, mint egykor az elektromosság elterjedése. Mindkét innováció gyökeresen alakította, illetve alakítja át az üzleti folyamatokat, a társadalmat és a gazdaság működését – végső soron az emberiség fejlődését is. Az AI különösen
Több millió devizahitel-szerződésben hozhat fordulatot az Európai Unió Bíróságának ítélete, de ehhez ehhez végre kellene hajtania a döntést a magyar állami szerveknek is.
Lezárult a középiskolai felvételi eljárás az Oktatási Hivatal adatai szerint a tanulók 98 százaléka sikeresen felvételt nyert valamelyik középfokú intézménybe. Ez remek arány – ugyanakkor ott van az a 2 százalék, akiket most jogosan érhet csalódás, bizonytalanság és sok kérdés. Ha te is közéjük tartozol, fontos tudnod, hogy még nincs minden veszve.
Áprilisban jelentősen, 14 százalékkal csökkent az eladó lakások iránti kereslet, ám az év első négy hónapjában még így is 1 százalékos erősödés látható éves összevetésben. A kereslet mérséklődése elsősorban a befektetési célú vásárlók aktivitásának csökkenésével magyarázható, de hatással volt rá a húsvéti hosszú hétvége vonzereje is.
A közönséges mogyoró (Corylus avellana) fajtáit a 19. század óta termesztik ültetvényekben. A hazai mogyoróültetvények területe a Fao adatai szerint 2023-ben elérte az 510 hektárt, a termésmennyiség pedig a 270 tonnát.
A felsőoktatásért, szak-és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár szerint a szakképzés ma már nem másodlagos út, hanem a gyorsítópálya egy sikeres élethez.
Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, miközben a befektetők a Fed első kamatdöntő ülésének elindulását várták az áprilisban bejelentett vámok óta. Az ázsiai piacokon ehhez képes pozitív volt a hangulat, miután több országgal kapcsolatban érkeztek hírek az amerikai kereskedelmi tárgyalásokról, beleértve Indiát és Malajziát. Ehhez képest az euró
Elhanyagolt szarvasmarhák tragédiája Csongrád-Csanád megyében: több állat éhen pusztult egy székkutasi tanyán, a tetemek hetek óta ott hevernek a helyszínen - írja a Telex. A helyiek a hatóságok intézkedésére várnak.
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton egy kedd reggeli Facebook-videójában. A nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint a héten korlátozhatják a díjakat.