A sziget elfoglalására tett amerikai kijelentések hosszú árnyékot vetnek Grönlandra, pedig úgy látszik, az ország már bárkivel összeállna nyersanyagkincsei kiaknázására. Donald Trump amerikai elnök fenyegetése miatt egyelőre óvatoskodnak a megkeresett szereplők, pedig kritikus nyersanyagok elérése többek számára is stratégiai fontosságot hordozhat.
Ismét Közlekedés Infót tart Lázár János építési és közlekedési miniszter. Legutóbb január 8-án beszélt a nyilvánosság előtt a közlekedést érintő témákról, akkor 10 nagy vállalást tett a 2025-ös évre, többek között a személyszállítás átszervezéséről, fejlesztési tervekről, valamint a KRESZ-szel kapcsolatban szót ejtett. Cikkünk folyamatosan frissül.
A Szallas.hu 2025-ös adatai szerint a magyar vendégek több mint harmada (34 százalék) a horvát Kvarner-öböl térségét választja nyári úti célnak, és leggyakrabban apartmant foglalnak.
A közelgő napokban minden a női kézilabda Bajnokok-Ligájáról szól majd a magyar fővárosban, hiszen a Sport Tv élőben közvetíti a budapesti Final4-t, amely idén is a teltházas Mvm Dome-ban ígér egyedülálló izgalmakat. Ráadásul a Bl-címvédő Győri Audi Eto Kc történelmi küldetésre indul, hiszen a magyar csapat már a hetedik Bajnokok Ligája-trófeáját s
Május 30-ig látogatható a BME K épületében a Bontási terület – Explo HUB kiállítás, ahol a hallgatók újrahasználaton alapuló tervezési módszertannal készült tervei és a DOOR építésziroda koncepciója látható. A tárlat az adaptív újrahasznosítás lehetőségeit és a fenntartható építészet kihívásait mutatja be.
Messze magasan Cristiano Ronaldo termelte tavaly a legtöbb pénzt a sport világában, 275 millió dollárt (közel 100 milliárd forint) keresett. A második helyen végzett Stephen Curry kosárlabdasztár, a harmadikon Tyson Fury nehézsúlyú profi ökölvívó. Az amerikai Forbes magazin összeállította a világ legjobban kereső sportolóinak a listáját.
Palkovics László kormánybiztos tartotta a Portfolio Financial IT 2025 konferencia nyitóelőadását, prezentációjában ismertette Magyarország megújult mesterséges intelligencia stratégiáját, és a bankok számára is kijelölte a potenciális fejlődési irányokat.
Magyarország kezdeményezésére az Európai Unióban is megvitatták az uniós szintű aktív vakcinázás bevezetésének lehetőségét, amely megoldást jelenthetne az Európa-szerte terjedő állatbetegségekre és azok súlyos gazdasági következményeire - nyilatkozta az agrárminiszter Brüsszelben. Nagy István az Eu-tagállamok agrárminisztereinek tanácskozását követ
Az uniós miniszterek élesen bírálták az Európai Bizottságot, amiért még mindig nem sikerült végleges szabadkereskedelmi megállapodást kötni Ukrajnával a júniusban lejáró ideiglenes rendszer helyett. A tagállamok átmeneti megoldásokat fogadtak el, miközben Ukrajna gyors és stabil megállapodást sürget.
Az Európai Bizottság továbbra is "teljes mértékben elkötelezett" az Egyesült Államokkal való kereskedelmi megállapodás elérése mellett, a vámváltozások ellenére – közölte az Európai Bizottság kereskedelmi és gazdasági biztonságért felelős biztosa Maros Sefcovic.
Nagy lendülettel indult a hét a tőzsdéken, miután Donald Trump elhalasztotta az Európai Unióra kivetett vámokat. Ezt követően ma reggel Ázsiában többnyire pozitív volt a hangulat. Európában folytatódik az emelkedés, a mai napon pedig már Amerikában is lesz kereskedés. A BUX is az irányt keresi, ennek ellenére nincs hiány izgalmas sztorikból, a teg
Nagy Márton néhány hónapja már megígérte, hogy idén őszre az ágazatnak önálló bankja lesz, ami a Tourinform irodák hálózatán keresztül fogadja majd a hiteligényeket.
A diákok mindössze ötöde tartja európai színvonalúnak a magyarországi oktatást, azaz többségben vannak azok, akiknek negatív a véleménye a K&H ifjúsági index szerint, amely bemutatja a reprezentatív felmérés legfrissebb eredményeit. Ezekből kiderül az is, hogy a diákok 33 százaléka derűlátóan ítéli meg az elhelyezkedési kilátásait.
Miközben még csak most indul a nyár, a balatoni vendéglátás máris munkaerőválsággal küzd: szakácsok és pincérek milliós fizetéseket, tóra néző szállást és extra juttatásokat kérnek – gyakran tapasztalat nélkül. A séfek szerint elszálltak az igények, miközben a munkamorál és szaktudás egyre gyengébb.
Az éves infláció szintjét jóval meghaladó akciós betéti kamatokkal igyekeznek magukhoz vonzani a lakossági számlákon pihenő szabad pénzeket a bankok – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Utóbbiakból pedig változatlanul nincs hiány: az első negyedév végén új csúcsot döntött a lakossági betétek állománya.
A nyári szezon közeledtével ismét a mezőgazdaság, a vendéglátás és az élelmiszeripar területén mutatkozik a legnagyobb kereslet a szezonális munkavállalók iránt – derül ki a WHC Csoport, Magyarország egyik vezető HR-szolgáltatójának friss piaci körképéből. Az előző évekhez hasonlóan a Balaton és a Velencei-tó térsége kiemelkedően aktív régióként je
A kormány váratlan húzással mutatja meg, hogyan lehet elvenni az előző parlamenti választás előtt vagyonkezelő alapítványokba kimenekített, több mint 1600 milliárd forintos, egykori állami vagyont a Fidesz-közeli vezetés alatt álló közalapítványoktól.
Fördős Zé a gasztronómia mellett már az ingatlanpiacon is bontogatja szárnyait. Ez különösen vicces, hiszen a "Szárnyas Ízvadász" volt az első műsorának címe, amivel befutott. Az Ingatlanvadászokban profi szakértők mérkőznek meg egymással, hogy felkutassák a legjobb ingatlanokat. Fördős Zé a Fókusznak azt is elárulta, miért lett számára személyes ü
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között az Mvm Dome-ban megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo. A kétnapos rendezvény több mint 70 kiállítóval, 5500 látogatóval, valamint neves szakértők, influencerek és márkaalapítók közreműködésével hozta össze a szépségápolás rajongóit. Kétnapos beauty fesztivál in
Magyar kutatók egy nemzetközi konzorcium részeként emberi szerveket utánzó mikrochipeken kialakított mesterséges szövetek fejlesztésén dolgoznak. Az Organ-on-Chip technológia célja, hogy állatkísérletek helyett biztonságosabb és gyorsabb gyógyszerteszteket tegyen lehetővé.
Márkus Gergely, a Mastercard country managere a fizetési piac megatrendjeiről tartott előadást a Portfolio Financial IT konferenciáján. Szerinte három fő trend jelenik meg Magyarországon is ezek közül a jövőben: az agentic pay, amikor AI-asszisztensek fizetnek helyettünk, a statikus jelszavak helyett a biometriára való átállás és a folyamatos befek
Christine Lagarde EKB elnök szerint Trump politikája jó lehetőséget jelent az euró nemzetközi súlyának növelésére, például a nemzetközi tartalék devizákon belül. Jelenleg a nemzetközi tartalékok 57,4 százaléka dollár és csak 20 százaléka euró, ezt az arányt szeretné Lagarde növelni.
Az Egyesült Királyság jelentősen elmaradhat az offshore szélerőmű-telepítésekre vonatkozó ötéves céljától. A fejlesztők arra panaszkodnak, hogy a növekvő költségek, a beszállítói láncok sebezhetősége és a jövőbeli alacsony megtérülési mutatók miatt el kell halasztani, vagy akár törölni is kell ezeket a projekteket.
A Nemzetgazdasági Minisztérium által a napokban benyújtott törvényjavaslat jelentős változást, egyben könnyítést hozhat a naperőművek és szélerőművek adásvételében. Amennyiben a törvényjavaslatot a parlement elfogadja, úgy a nap-, illetve szélerőművek forgalmi
Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig „felemásnak” bizonyul a szezon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös piaci körképe szerint a fóliás termesztésből származó szamóca május első hetében jelent meg a piacon, a szabadföldi gyümölcs szedése
2025. január 1-jétől megújult a kiberbiztonság védelmét megalapozó jogszabályok köre Magyarországon. Az új, átfogó szabályozás számos új rendelkezést tartalmaz, amely újabb kihívások elé állítja az érintett szervezeteket. Webináriumunkon a Forvis Mazars Kft. jog- és IT területén jártas, releváns piaci tapasztalatokkal rendelkező szakértői a kiberbi
Sok félreértés forrása, hogy a magyar nyugdíjrendszerben elkülönül egymástól a nők kedvezményes nyugdíjára való jogosultság megállapításához szükséges jogosító idő fogalma, és a nyugdíjjogosultság megállapításához figyelembe vehető szolgálati idő fogalma - ezt tisztázza most dr. Farkas András nyugdíjszakértő a NyugdíjGuru News hírlevelében.
A bankszektor digitális átalakulása rohamléptekben halad, és a Portfolio Financial IT konferencia immár 13. alkalommal kínál egyedülálló betekintést ebbe a folyamatba. A 2025-ös esemény középpontjában a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) forradalma áll, amely alapjaiban rengeti meg a pénzügyi szolgáltatások világát. Emellett a legforróbb f
A legnagyobb esélyesek közt tartották számon a Paramountot a Gema (The Global Entertainment Marketing Academy of Arts & Sciences) európai díjátadóján. A közép- és kelet-európai részleg jelöléseiből 20-at váltott díjra: 8 arany- és 11 ezüstszínű szoborral távoztak, valamint elnyerték az év kreatív marketingcsapatának kitüntetését is. A nyertes kampá
Közlekedésinfót tart Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki azt ígérte, hogy júniustól húsz perces késés után visszatérítik a MÁV- vagy a Volán-jegyek 50 százalékát.
Csalók próbálnak visszaélni a Wizz Air nevével, akik azt állítják, hogy a légitársaság 21. születésnapja alkalmából olyan kártyát lehet vásárolni, amellyel ingyen utazhatnak. A bejegyzések alatt több, szintén hamis komment jelent meg mesterséges intelligenciával készített fotóval, amelyen az állítólagos kártya szerepel.
Olyan kormánypárti módosító javaslat érkezett az Országgyűléshez, amelynek elfogadása esetén az idei évre vonatkozó 1 százalékos személyi jövedelemadó (szja) felajánlásokat sem kapnák meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal feketelistájára kerülő civil szervezetek.
A klímaváltozás hatásai, az egyre gyakoribb aszályos időszakok és a vízkészletek szűkössége szükségessé teszik az alkalmazkodási stratégiák kidolgozását a vízgazdálkodásban.