Akár több mint 30 millió forint lakáshitelt is fel lehet venni a nettó mediánbér igazolásával, de az sem mindegy, hogy milyen hosszú futamidőt és melyik bankot választjuk. Az emelkedő bérek jobb helyzetbe hozhatják a hiteligénylőket, de az ingatlanárak emelkedésével így sem lehet lépést tartani.
Most, amikor az építőiparban kevesebb a megrendelés és nehéz előre tervezni és minden költségelem számít, az energia különösen kritikus. Ebben a helyzetben egy évi 40 százalékos megtakarítás egyenesen stratégiai jelentőségű:
A komposztálás során a konyhai és kerti zöld ( nitrogéndús ) és barna ( széndús ) hulladékok egyensúlyára ügyelve készítünk 12 hónap alatt érett, tápanyagban gazdag talajtárgyalmat, amivel csökkentjük a műtrágyahasználatot és az üvegházhatású gázok kibocsátását.
A helyi termelők szerint a tradíciók és az ízvilág miatt vált olyan fogalommá a lajosmizsei eper neve, hogy már úton-útfélen mindenki így árulja a portékáját. Sokszor valójában import gyümölcs átcímkézéséről van szó – ha március közepén vásárolunk lajosmizsei epret, biztosan átvertek minket.
Zenei időutazás a magyar rádiókban. Több mint „száz évnyi” adást elemezve állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, hogy a hazai rádiók 2024-ben továbbra sem a friss slágereket pörgették, hanem leggyakrabban évtizedekkel ezelőtti dalokat játszottak. A legtöbbet sugárzott előadó pedig az Edda Művek, amelynek dalai átlagosan 28 évesek.
Májusban mitikus titkosszolgálat és lebilincselően izgalmas határvédelem elevenedik meg a képernyőkön. A krimikbe illő valóságon túl a történelem és kultúra iránt érdeklődők is találhatnak kedvükre való sorozatot a Spektrumon. Izrael külföldi hírszerző ügynökségének működésről számtalan mítosz és történet kering. A Moszad története három epizódjá
Hamarosan jön a nyári szünet, az egyetemen vége a szorgalmi időszaknak. Júniustól itt van a diákmunkák szezonja. Két felmérés is érkezett, mennyi pénzt lehet ezzel keresni.
A következő években robbanásszerű növekedés várható a hazai cégeladási tranzakciók számában. Több ezer vállalkozásnál érkezhet el a tulajdonosváltás ideje, nem csupán piaci, hanem generációs, technológiai és stratégiai okokból egyaránt. Vállalatértékesítési szakértő beszél arról, hogy milyen jelei vannak annak, ha elérkezett az idő egy cég eladásár
Fördős Zé ezúttal nem a konyhába, hanem az ingatlanpiac kulisszái mögé kalauzolja a nézőket: az RTL.hu-n most exkluzívan megmutatja az Ingatlanvadászok stúdióját. A realityben hétről hétre valódi ingatlanszakértők versenyeznek a vásárlók kegyeiért, ismert párosokkal, 3 millió forintos tétért. Nézd meg, hol dől el, ki találja meg az álomotthont!
Dr. Györfi-Tóth Péter, az egyik vezető hazai és nemzetközi jogi szolgáltató iroda partnere aktív szerepet vállal a győri Széchenyi István Egyetem fejlődésében. A neves jogász – amellett, hogy az intézményt fenntartó alapítvány vagyonellenőre – a győri jogászképzésben is részt vesz.
Nyílt levélben hívta fel a légiközlekedési szektor szereplőinek figyelmét a megfelelő zöld kommunikáció fontosságára a világ fogyasztóvédelmi hatóságait tömörítő nemzetközi hálózat (Icpen). A levél – melyet többek között a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is aláírt – több alapelvet is meghatároz a zöld állításokat tartalmazó kereskedelmi kommunikáció
Az indiai rendező, Neeraj Ghaywan Homebound (magyarul: Hazatérés) című filmje Cannes-ban kilencperces vastapsot kapott – nem véletlenül. A történet egyszerre szívbemarkoló és társadalmilag égetően fontos: két fiatal férfi, egy muszlim és egy dalit közös múltjáról és közös küzdelméről szól, amelyet az indiai társadalmi rétegződés mélyen meghatároz.
A legrégebbi, legnagyobb és legismertebb kriptovaluta a bitcoin. Piaci kapitalizáció alapján őt második helyen az ethereum követi, és ismertségben is valószínűleg ezüstérmes a kriptopénzek között. A kettő között azonban rengeteg különbség van, így magától értetődő az igény az összehasonlításukra. Ebben a cikkben ezeket a különbségeket mutatjuk be r
A megelőző havi családi pótlékot az adott hónap első 2-6. napján szokták utalni. Ha nem érkezik meg az utalás esedékes napján, akkor a jóvárírás feltehetően másnap fog megtörténni. Mivel minden hónapban kicsit eltérhet, mikor jön a családi pótlék, a Magyar Államkincstár közzéteszi a hivatalos folyósítási dátumokat. Így nem okoz meglepetést, hogy me
A hatékony munkaszervezés feltétele, hogy a projekttagok eltérő mértékben vegyenek részt a feladatokban, és legyen egy aktív, határozott vezető a csapatban – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem kutatóinak bevonásával készült friss tanulmány, amely szoftverfejlesztői csapatokat vizsgált. Az is kiderült: jobban teljesítenek azok a projektek, a
A sárga, fehér, lila színű lisztekre a „Minden, ami Szatmár-Bereg” mátészalkai üzletében csodálkoztam rá. Számos helyi termelő áruja között válogattam, amikor észrevettem ezeket a termékeket, és rajtuk a logót: Ivancsó batáta. A lisztek ugyanis édesburgonyából készültek, méghozzá igen közel, Kocsordon. Miután beszereztem a szükséges mennyiséget – a
A vállalatok mesterséges intelligencia eszközöket vetnek be a Trump-féle vámintézkedések hatásainak kezelésére és ellátási láncaik optimalizálására - számolt be a Cnbc.
Csütörtökön adta át a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a “Megbízható munkaadó” díjakat. Ezzel olyan vállalatokat jutalmaznak, amelyek példaértékű és megbízható módon gondoskodnak munkatársaik munka- es életkörülményeiről. A 40 kitüntetett munkaadó között olyan ismert és nagy cégek szerepelnek, mint a Siemens, a dm, a Lidl, az Aldi vagy az
Trump 50%-os vámot helyezett kilátásba az Európai Unióval szemben június 1-től, ami súlyos csapást jelenthet a luxusipar és az alkoholgyártók számára. A bejelentés hatására estek az európai részvényárak, a francia CAC40 index 3%-kal, az LVMH részvényei pedig 8%-kal zuhantak - tudósított a Forbes.
Május 20-án a Széchenyi István Egyetemen 89 ösztöndíjas mutatta be kutatásait a technológia és társadalom kihívásairól. Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program keretében hallgatók és fiatal oktatók innovatív eredményeiket ismertették, a témák a digitális transzformációtól a fenntarthatóságig terjedtek.
Több száz foglyot engedtek szabadon Ukrajna és Oroszország között – ez lehet a háború eddigi legnagyobb cseréje, és egyben a diplomácia első kézzelfogható eredménye. Ez lehet az első lépés, amely a békéhez vezethet. De mit kér ezért Putyin? Oroszország és Ukrajna három év után először tartott közvetlen tárgyalásokat, melyek egy ezer fős fogolycsere
Megtorpant az elektromos átállás az Egyesült Államokban. A szenátus visszavonta Kalifornia 2035-ös benzintilalmát, és az EV-k adókedvezménye is megszűnhet. A zöld jövő helyett most a piaci realitásokat támogatja Washington. Új irányba fordulhat az amerikai autópiac – Kalifornia elbukott Az amerikai szenátus megszavazta annak a kaliforniai és tovább
A monszunesők nyolc nappal a szokásosnál korábban érkeztek meg India legdélebbi államába, Keralába, ami enyhülést hoz a hőhullám után és javítja a mezőgazdasági kilátásokat.
2025. május 23-án, Budapest Xvii. kerületében nyílt meg – több mint 5 hektáron – az Egger Csoport első magyarországi Timberpakja. A telephelyen a kezeletlen fahulladékokat nemcsak a gyártóktól, logisztikai szolgáltatóktól és építést-bontást végző cégektől veszik át, hanem a lakosság számára is gyűjtőhelyként szolgál. És hogy mi lesz a sorsa a fahul
A hannoveri közigazgatási bíróság megerősítette a digitális adatvédelmi szabályokat Németországban, kimondva, hogy a weboldalaknak egyértelmű és valódi választási lehetőséget kell biztosítaniuk a felhasználók számára a cookie-k elfogadásával kapcsolatban - tudósított a Techspot.
Ha a jogszabályt jelenlegi formájában fogadják el, akkor "Brüsszelben" nem fognak habozni, hogy megtegyék a szükséges lépéseket. Kérik, hogy a sajtótervet tegye a kormány "ad acta".
Az elmúlt évhez képest nagyobb ütemben nő az elektronikus aláírások száma, az idén az első négy hónapban a Microsec annyi új elektronikus aláíró tanúsítványt bocsátott ki, mint tavaly összesen.
Egy üldögélésre alkalmas kerti rejtekhely remek alternatíva, ha szabadtéren szeretnénk pihenni vagy szórakozni. Néhány kreatív ötlet és a szívós, kevés gondoskodást igénylő muskátli kombinációja igazi kerti paradicsomot teremt már tavasztól őszig.
Az egyik legnagyobb amerikai pulykatermelő kivonulását fontolgatja, mivel a madárinfluenza és az emelkedő költségek iparági válságot idéztek elő, ami akár pulykahiánnyal is fenyegethet.
David Nesbitt, a Jaguar Land Rover globális digitális igazgatója a BME x JLR TechDays programsorozatán a szoftver által vezérelt járművek jövőjéről beszélt. Kiemelte, hogy a szoftver nem határozza meg az autó képességeit, hanem új szolgáltatások gyors bevezetését teszi lehetővé, és az autó a személyre szabott mobilitási ökoszisztéma kulcseleme lesz