Közzétette éves rendes közgyűlésének előterjesztéseit, köztük éves jelentését a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett VERTIKAL Group Nyrt. Sajtóközlemény, Vertikál Group Nyrt. – Kiemelkedő 2024-es évet zárt aBÉT Xtenden jegyzett, a körforgásos gazdaságkoncepcióját megvalósító környezetgazdálkodási, logisztikai és műanyagipari tevékenységet végző VERTIKAL
A kormány beavatkozna a bankok lakossági számladíjaiba. Kedden az MNB, a MBH Bank és a Magyar Bankszövetség is bejelentette, hogy megállapodtak a banki díjak csökkentéséről. Ha megnézzük az érveket, a bankoknak és az államnak is van igazsága, de főleg persze azoknak, akik sokallják azt, amit erre költenek. Jó hír viszont, hogy a bankok gyakran több
Úgy tűnik, továbbra is óriási a bizalom a rövid futamidejű állampapírok iránt. A 3 hónapos diszkont kincstárjegyek aukcióján több mint kétszeres túljegyzés mellett emelte meg az értékesítést az ÁKK. A hozam változatlanul stabil, a befektetők sorban állnak érte. Erős kereslet, stabil hozamok – sikeres kötvényaukciót zárt az ÁKK Lendületesen indult a
A globális részvénypiacokon tapasztalt eladási hullám számos hasonlóságot mutat a Covid-időszak alatti piaci összeomlással - számolt be a Bloomberg. Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatla
Erősödéssel folytatta a keddet a Budapesti Értéktőzsde. A BUX közel két százalékkal emelkedett délelőtt és 84 ezer pont fölé került. Az OTP és a Telekom az élen, a Richter és a Mol is pluszban. Újra optimisták a befektetők? Brutális fordulat a tőzsdén, rakétaként emelkedik a BUX, 84 ezer felett jár az index Erőteljes pozitív korrekcióval
Élesedik a küzdelem a Bajnokok Ligájában, hiszen a héten már a negyeddöntők első mérkőzéseit rendezik. A Sport1-en két izgalmas mérkőzés is élőben lesz látható. Kedden a német rekordbajnok Bayern München otthonába látogat az olasz bajnoki címvédő Inter, szerdán pedig a remek formában lévő PSG fogadja az idei szezon BL-meglepetéscsapatát, az Aston V
A tőzsdék végre zöldbe borultak a tárgyalások reménye miatt, de a helyzet törékeny, a veszély nem múlt el. A BUX is szépen emelkedik, a forint viszont gyengécske, értékéről új számítás látott napvilágot. Jön a Richter-osztalék, áprilisban is alacsony maradhat a pénzromlás, felülteljesítő volt a bitcoin.
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség megállapodásával egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válnak a banki költségek – jelentette be Varga Mihály, miután hivatalában fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit. Az új megállapodás öt intézkedéssel erősíti a tájékoztatást és csökkenti egyes lakossági pénzügyi szolgáltatások díját.
Változott a DVM Group vezetői csapata: Vissy András új pozícióban folytatja munkáját. Értékesítési és marketing igazgatóként feladata a vállalat dinamikus fejlődésének hatékony támogatása.
Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak résztvevők a debreceni Kölcsey Központban idén már 17. alkalommal megrendezésre kerülő ENERGOexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítás és Konferencián.
Életműdíjat kap Robert De Niro a 78. Cannes-i Fesztivál nyitó ünnepségén. Az amerikai színész maga is vezette a zsűri munkáját több mint tíz évvel ezelőtt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség megállapodásával egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válnak a banki költségek – közölte Varga Mihály jegybankelnök, miután ma fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit. Az új megállapodás öt intézkedéssel erősíti a tájékoztatást, és csökkenti egyes lakossági pénzügyi szolgáltatások díját.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség megállapodásával egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válnak a banki költségek - közölte Varga Mihály jegybankelnök, miután hivatalában fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit kedden reggel. Az NGM is tárgyalt a bankokkal, az intézmények közölni kezdték, milyen intézkedéseket tesznek.
Egyre többen élnek vissza a NAV nevével. A hivatal arra hívta fel az adózók figyelmét, hogy a honlapján nemcsak a legfontosabb információkat teszi közzé, hanem azoknak az sms-eknek, e-maileknek a képét is, amelyekkel a leggyakrabban próbálkoznak a csalók. Csalók küldenek a NAV nevében hamis értesítéseket. Legtöbbször már a feladói e-mail-cí
Az eurózóna, Nagy-Britannia és Svájc központi bankjai és felügyeleti hatóságai jelezték: fokozzák a bankok és a pénzügyi piacok monitoringját a kereskedelmi háború okozta globális piaci turbulencia miatt. Egyelőre egyikük sem lát okot a riadalomra, hiszen nem száradt ki a piac likviditási szempontból.
Az Erste George alkalmazását már csak április 15-ig lehet használni az iOS 16-os szoftverre nem frissíthető mobilokon - írja a 24.hu a bank ügyféltájékoztatója alapján.
Az agrárkár-enyhítési rendszer lehetőséget teremt a tavaszi fagy által okozott károk részbeni enyhítésére. Ennek kapcsán az Agrárminisztérium alábbiakra hívja fel a figyelmet. A tavaszi fagykárral érintett gazdálkodóknak mindenképpen érdemes elektronikus kárbejelentést tenni az agrárkár-megállapító szerv (vármegyei kormányhivatal) részére. Ez szüks
Az XRP továbbra is alulteljesíti a befektetői elvárásokat, még olyan jelentős szabályozási fejlemények után is, amelyek árfolyam-emelkedést kellett volna, hogy okozzanak. Különösen figyelemre méltó, hogy az amerikai szabályozó hatóság elvetette a Ripple elleni perét, de az XRP árfolyama nem úgy reagált, ahogyan sokan számítottak rá. A bejelentést k
Szlovákia április 8-tól több kis határátkelőt is lezárt és fokozta az ellenőrzéseket. Mindezek érdekében komoly óvintézkedésekek hajtanak végre a száj- és körömfájás megbetegedés miatt a szlovák-magyar határon az arra haladó gépjárműveken.
Az építőiparban és az IT/pénzügy területen a legmagasabb az új pozíciók iránt nyitott vezetők aránya – hangzott el a GI Group Holding munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cég tájékoztatóján. Ha pedig nem a szektorokat, hanem a cégeken belüli részlegeket vizsgáljuk, akkor az értékesítési és a HR területen mutatható ki a legmagasabb váltási ráta.
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is. Tavalyelőtt Chile és Görögország mögött a harmadik helyen álltunk ebben az összevetésben. Az Ember független nemzetközi think tank friss jelentése szerint a 25 százalékosra nőtt magyar részesedéssel mindkét országot megelőz
Tüntetés lesz az Erzsébet hídon kedden 17 órától másnap hajnal 4 óráig - írja a Rendőrség. Délután 16 órától torlódásra kell számítani - írja a police.hu.
Az általános iskolákba az idén április 10-11-én lehet beiratkozni, az óvodai beiratkozás április 20-tól május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel.
Az idei lakásbiztosítási kampányban – számolt be a Groupama – a leggyakrabban választott plusz szolgáltatás a háztartási gépek javítására vonatkozó biztosítás volt, ezt a szerződést kötők közel 43 százaléka választotta. A biztosító saját tapasztalata alapján összegyűjtött néhány érdekes számot.
Gyárfás Tamás hosszan beszélt az utolsó szó jogán a Fenyő-gyilkosság évek óta húzódó tárgyalássorozatának mai napján – írja a Blikk tudósítója. A vádirat szerint Gyárfás Tamás Portik Tamást bízta meg azzal, hogy szervezze meg Fenyő megölését, Portik pedig ezt a feladatot kiadta a szlovák bérgyilkosnak, Joseph Rohácnak. Gyárfást a Fővárosi Törvénys
Márciusban ismét jelentős kifizetésekre került sor egyes Prémium Magyar Állampapír sorozatoknál; emiatt és a dollárkötvények kamatfizetése miatt, többet fordított a kormány a kamatkiadásokra. Jelentős összegű kifizetésre került sor a közüzemi szolgáltatásoknál a rezsivédelmi támogatásokra. Ugyanakkor magasabban teljesültek központi alrendszer ad
Kilenc éve kevesen hittek abban, hogy egy prémium autómárkának lehet jövője Miskolcon. Először Balogh József is visszautasította, hogy vezessen itt egy újonnan induló Mercedes-szalont, aztán befektetők segítségével megpályázta, elindította, majd az egyik legsikeresebb vidéki márkakereskedéssé tette. Ennek leglátványosabb bizonyítéka az utcakép: kor
A Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján a vállalati energiahatékonyság és EKR rendszer jövőjéről és kilátásairól beszélgettek a szakértők - az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerben érdemi szigorítás várható, a kormányzati várakozások szerint ezt követően a HEM-ek iránti kereslet felpöröghet, ami a tőzsdei értékesítési árak
Eredményes a védekezés Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás betegség ellen, új kitörés nem történt, a vírust sikerült keretek között tartani – hangoztatta Nagy István agrárminiszter az állategészségügyi operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón kedden Mosonmagyaróváron. A tárcavezető elmondta, hogy a betegséggel érintett négy telep köz
Újabb mérföldkő a céges flották zöldítését ösztönző kiírásban: a legnépszerűbb járműkategóriából hétfő reggelig kereken 6000 darabra érkezett be támogatási kérelem.
Litvánia központi bankja 3,5 millió eurós bírságot szabott ki a Revolutra, az ország legértékesebb startupjára, pénzmosás-megelőzési rendszerének hiányosságai miatt – írja a Reuters. Ez a litván központi bank által valaha kiszabott legnagyobb bírság, az összeget a szabálytalanság súlyossága és a Revolut európai holdingjának bevételei alapján határo
Az építési és közlekedési miniszter nem vádolható azzal, hogy elkapkodta volna néhány soros válaszát. Igaz, a tartalomtól sem lettünk sokkal okosabbak. A lényeg, hogy teszik a dolgukat.
A felsőoktatásban tanuló magyar diákok 7%-a jár külföldi egyetemre, akiket főként az ottani oktatás színvonala és az elérhető életminőség vonz - derül ki az Engame Akadémia legfrissebb kutatásából. Aki már végzett, közülük 40 százalék tért haza. Aki még tanul, 27 százalék jönne vissza, egyharmad bizonytalan. Mi tart kint, mi húz haza? Mi kellene ah
Az elmúlt hetek hirtelen felmelegedése beindította kalászosaink növekedését. Emellett a lehullott csapadék tökéletes környezeti feltételeket teremtett a levélbetegségek gyors felszaporodásának és terjedésének. A kalászosok lombvédelme aktuális lesz a hét második felében történtő felmelegedéskor. A következőkben áttekintjük, hogy, mit kell tudni a j
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség megállapodásával egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válik a bankolás- közölte Varga Mihály jegybankelnök, miután hivatalában fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit. A jegybankelnök és a bankszövetség vezetői egyetértettek abban, hogy a magyar pénzügyi rendszer stabil alapokon áll, a bankok l
Trump jelezte, hogy szerdán további 50 százalékos vámot vet ki a Kínából származó amerikai importra, ha Peking nem vonja vissza az amerikai termékekre kivetett 34 százalékos vámot, mely válasz volt az USA azonos mértékű vámjaira.
Hongkong új szabadkereskedelmi megállapodások aláírására készül a fokozódó globális kereskedelmi feszültségek közepette – közölte John Lee, Hongkong kormányzója.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh), azzal a céllal, hogy segítsék a magyar vállalkozásokat kiberbiztonsági és fenntarthatósági célkitűzéseik elérésében, ezzel versenyképességük növelésében - közölte az Mkik kedden az MTI-vel.
Ugyan Donald Trump amerikai elnök vámjainak célkeresztjében a német autóipar volt, úgy néz ki az attól erősen függő magyar gazdaság jobban ráfizethet az USA kereskedelmi lépéseire. A BMI kutatói szerint a hatások súlyosak, de a kontinens kitart, és bár kellenek a határozott válaszlépések, az EU jobban teszi, ha ezeket csak fokozatosan teszi meg, me
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen sürgető tárgyalásokat kezdeményezett Kínával a fokozódó kereskedelmi válság miatt. Az EU célja világos. Elkerülni a vámháborút, és megőrizni a világgazdaság stabilitását – miközben Peking kemény üzenetet küldött Washington felé. Egyre nő a feszültség a globális kereskedelemben. Az amerikai vámháború
Az európai prémium borpiac jelentős átalakulás előtt áll, mivel az Egyesült Államok vámintézkedései komoly csapást mérhetnek a szektorra. Andrejszki Richárd, a Chef Market tulajdonosa szerint Donald Trump gazdasági és külkereskedelmi stratégiája különösen érzékenyen érintheti a champagne és más prémium borok piacát - olvasható a cég közleményében.