A banki pénzbefizetési tranzakcióknak már több mint kétharmada nem a bankfiókban hanem az ATM készülékeknél bonyolódik. A nagy összegű - jellemzően céges - befizetéseknél azonban nagyobb a bankfiók súlya. 2018 I. negyedévében, amikor az ATM-es készpénzbefizetések száma még nem érte el a 900 ezret, a bankfiókokban még több mint 5,5 millió k
Glutént tartalmaznak, de nem jelzik a csomagoláson. Ezért négy különböző Protein Bar terméket hív vissza a Decathlon Magyarország. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közlése szerint a gluténérzékeny fogyasztók számára egészségügyi kockázatot jelenthet a termékek elfogyasztása. Mutatjuk a részleteket. Négy különböző Protein Bar termé
Berlin finanszírozza Ukrajna hozzáférését a francia Eutelsat által üzemeltetett műholdas internethálózathoz, mivel Európa alternatívákat keres Elon Musk Starlinkjével szemben. Az Eutelsat vezérigazgatója, Eva Berneke (képünkön) a Reuters-szal azt közölte, hogy a szolgáltatást a német kormány finanszírozza, de a költségekről nem kívánt nyilatkozni.
Ahhoz, hogy Európa és Közép-Ázsia lakosságának étel kerüljön az asztalára, elengedhetetlen a víz elérhetősége. A vízbiztonság emellett katalizátorként hathat a régió élelmiszer- és mezőgazdasági ágazatának hatékonyabbá, befogadóbbá, ellenállóbbá és fenntarthatóbbá alakítására. A fenntartható vízgazdálkodás tehát előfeltétele a gazdák ellenálló képe
Kína a kiszámítható gazdasági partner szerepét veheti fel, Tajvanon megerősödhetnek a Kínához csatlakozást támogató politikai erők, az EU tárgyalna. Jönnek a reakciók Trump vámcunamijára.
Robert Kiyosaki azzal vált híressé, hogy sikeresen jósolta meg a 2008-as gazdasági válságot. Azóta látványosan belehelyezkedett a megmondóember szerepbe és rendszeresen vízionál világégést, és a mostanában látott tőzsdei esés kapcsán elérkezettnek látta az időt, hogy megjegyezze: "én szóltam előre". Ahogy korábban, most is a dollár "kamupénz" jelle
India és az Egyesült Arab Emírségek megállapodást kötöttek egy energetikai központ létrehozásáról Srí Lankán, ami tovább erősíti India pozícióját Kínával szemben a térségben. A megállapodás Narendra Modi indiai miniszterelnök látogatása során született meg - írja a Reuters.
A természet sokszínűsége drámai tempóban csökken, a Föld élővilága egyre gyorsabban változik, a fajok száma csökken, a fajközösségek átalakulnak - mindezt az emberi tevékenység hajtja. Egy nemzetközi kutatócsoport, amelyben a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (HUN-REN BLKI) is részt vett, minden eddiginél átfogóbb vizsgálatot végzett a tém
Az OPEC+ miniszteri szintű találkozóján várhatóan nem születik új döntés a kitermelési politikáról, miután a héten bejelentett váratlan termelésnövelés már így is a járványidőszak szintjére lökte az olajárakat - írja a Reuters.
Az Audi Hungaria hivatalosan is megerősítette: érzékenyen érinti őket az Egyesült Államokban bevezetni tervezett új vámrendszer. A győri gyárból évente több mint 30 ezer autó kerül az amerikai piacra, az új intézkedések pedig a magyar autóipar egyik legfontosabb szereplőjét is nyomás alá helyezhetik. Mi lesz veled győri Audi? Amerikai vámháborúban
A forint továbbra is jelentősen alulértékelt a folyó fizetési mérleg alapján – vélekednek legfrissebb negyedéves befektetési stratégiájukban az OTP Bank szakértői. Az elemzők szerint 2025-ben a magyar GDP növekedése 2 százalék körül lehet, de a kockázatok lefelé mutatnak a száj-és körömfájás járvány és az amerikai vámok miatt, míg az infláció 5 szá
A tavaszi mezőgazdasági munkák megkezdésével megnő a villamosenergia-hálózatok közelében bekövetkező balesetek kockázata, ezért fontos a fokozott odafigyelés, függetlenül attól, hogy a vezetékek a föld felett vagy alatt helyezkednek el. Egy apró figyelmetlenség is áramütéshez vagy jelentős anyagi károkhoz vezethet - olvasható az E.On Hungária Csopo
Veszélyes időszak következik a virágzó gyümölcsfák számára, ugyanis a hidegfront után több napon keresztül fagyveszélyes szituáció alakul ki hajnalonként.
Lezárult a jelentkezés a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) együttműködésével, valamint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) finanszírozásával megvalósuló Lakhatási Tőkeprogramra. A március 17. és 24. között meghirdetett pályázatra 20 piaci alapkezelő 23 alapja jelentkezett, összesen mintegy 393 milliárd forint összegű tőkeigénn
Donald Trump januárban bejelentett vámintézkedései rövid idő alatt komoly kereskedelmi konfliktusokat eredményeztek. Az amerikai elnök először Kínát fenyegette új vámokkal, majd visszakozott, de február elsejétől 25%-os vámokat vezetett be Mexikóval és Kanadával szemben, kivéve a kanadai energiahordozókat, amelyekre 10%-os vámot szabott ki. Az érin
A szlovák kormány 2026 végéig fokozatosan megszünteti az új megújulóenergia-projektek garantált átvételi áras, illetve fix támogatásait. A gazdasági minisztérium ugyan továbbra is fontosnak tartja a megújuló energiaforrásokat, de úgy értékeli, hogy a technológiai fejlődés és a költségek csökkenése miatt a projektek támogatás nélkül is életképesek l
Újabb vita lehet kialakulóban Európa és az Egyesült Államok között arról, hogy ki is kaphat nagyobb hozzáférést a stratégiai tartalékokat rejtő ukrán földkincshez. Miközben az USA friss egyezménytervezete már az ország további infrastruktúráira is rátenné a kezét, addig az EU még a háború kirobbanása előtt megállapodott arról, hogy közösen pörgetik
Most érdemes szerződni a felújítással vagy építkezéssel – még a tavalyi árakon is elkezdhetjük, de már csak idő kérdése, mikor kezdődnek az újabb drágulások az építőiparban. Összegyűjtöttük, mennyibe kerül most egy ház felépítése, korszerűsítése, és a társasházi lakások felújítása milyen költségekkel jár. Utánanéztünk milyen árakkal kalkulálhatunk.
A sajtószabadság helyzetéről is vitázott a Köztér vitaműsorában Pelyach Gergely, a HírTV volt főszerkesztője és a HírFM vezetője, valamint Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője.
Egy évig tartó hitelmoratóriumot jelentett be a kormány az állattartók számára, illetve mostantól Győr-Moson-Sopron vármegyébe nem lehet állatot bevinni.
Hidegfront vet véget a tavasznak, a betörés előterében először az északkeleti országrészben, majd később már délebbre is durva széllökések alakulhatnak ki.
Igazi csodában lehet része annak, aki egy könnyű túrát tervez a Zalavölgyi Parkerdőben: a ligetes erdő alján már százszámra nyílnak a különleges kockásliliomok. Az évnek ebben a rövid időszakában természetjárók és fotósok is előszeretettel keresik fel a területet, hogy megörökítsék ezt a ritka látványosságot.
Az Európai Űrügynökség (ESA) legfrissebb éves elemzése szerint 2024-ben jelentősen megnőtt annak kockázata, hogy az egyre nagyobb mennyiségben jelenlévő űrszemét végzetes láncreakciót indítson el, amely súlyosan befolyásolhatja a földi életet - írja a ZeroHedge.
A modern technológia térnyerésével egyre több területen támaszkodunk digitális megoldásokra, legyen szó munkáról, tanulásról vagy akár szórakozásról. A Pénzcentrum spórolás-tematikájú cikksorozatában olyan praktikus tech tippeket mutatunk be, amelyek megkönnyítik a mindennapokat és pénztárcabarát megoldásokat kínálnak. Mostani cikkünkben néhány dig