A szélsőséges időjárás egyre erősödő hatásai számos kihívás elé állítják a magyar kukoricatermesztőket. A gazdálkodók egyre inkább a korai vetés mellett teszik le a voksukat, hogy elkerüljék a virágzáskori hőstresszt és megőrizzék magas hozamaikat.
Idén februárban indította el a NAV az első adategyeztetéseket. Minden megszólított adózó önként korrigálta korábbi hibáit, így mulasztási bírságot sem kaptak. Az új jogintézmény lényege, hogy az egyébként többségében jogkövető adózók először lehetőséget kapnak az eltérésből eredő hibák kijavítására, és saját hatáskörben, saját üzletpolitiká
Nem exportál az Egyesült Államokba a Jaguar Land Rover brit autóipari cégcsoport azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök 25 százalékos „viszonossági importvámot” vetett ki a járműimportra.
Egy új, Crocodilus nevű Androidos malware pszichológiai trükkökkel csalja ki a felhasználók kriptotárcáinak hozzáférését – miközben észrevétlenül átveszi a készülék irányítását.
Az elmúlt öt évtizedben jelentősen megváltozott a fagylalt vásárlóereje Magyarországon: míg 1970-ben egy átlagfizetésből több mint 4000 gombóc fagyit lehetett venni, ma már csak körülbelül 1100 gombócra futja - ez jól szemlélteti a bérek és az infláció közötti olló szétnyílását - írja a Pénzcentrum.
Idén a lazább költségvetési politika mellett a lakossági fogyasztás akár 5 százalékkal is emelkedhet, illetve a beruházások terén is pozitív fordulat jöhet – vélekednek az OTP Bank elemzői legfrissebb negyedéves befektetési stratégiájukban. A magyar gazdaság gyenge teljesítményét pont a beruházások visszaesése okozta 2024-ben, hiszen bár a fogyaszt
A Niveus felmérése szerint a megkérdezett vállalkozások 60 százaléka szerint a kiszámíthatatlan jogszabályi környezet okozza számukra a legtöbb problémát. Az elkövetkező 1 évben a megkérdezettek szintén közel 60 százaléka kedvezőtlenebbnek látja az ország gazdasági kilátását az elmúlt 1 évhez képest. Ugyanakkor a saját vállalkozása jövőjét illetően
Bécsben március 31-én indult az "Öffi-Packerl" nevű innovatív csomagszállítási projekt, amelynek keretében az utasok villamossal juttathatják el a csomagokat az egyik megállóból a másikba.
A Niveus felmérése szerint a megkérdezett vállalkozások 60%-a szerint a kiszámíthatatlan jogszabályi környezet okozza számukra a legtöbb problémát. Az elkövetkező 1 évben a megkérdezettek szintén közel 60 százaléka kedvezőtlenebbnek látja az ország gazdasági kilátását az elmúlt 1 évhez képest. Ugyanakkor a saját vállalkozása jövőjét illetően közel
Néhány héten belül elérhetővé válik a Jedlik Ányos energetikai program keretében az a nagyjából 70 milliárd forint keretösszegű pályázati csomag, amely a geotermikus projekteket segíti.
Ülésezett az Állategészségügyi Operatív Törzs a ragadós ragadós száj- és körömfájás miatt, Magyarországon nincs újabb kitörés, a védekezés eredményes - közölte az agrárminiszter az operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón szombaton Budapesten. Nagy István kiemelte ugyanakkor, hogy Szlovákiában újabb kitörés van, ezért be kell tartani minden o
Magyarországi belföldi székhellyel rendelkező vállalkozás megbízási szerződéssel kettős – magyar-amerikai – állampolgárt alkalmaz. Adózási és bevallási kérdések merültek fel olvasónkban ezzel kapcsolatban, amelyeket Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt meg az Adózóna oldalán.
A múlt eseményeinek feltárása gyakran ugyanolyan kihívást jelent, mint a jövő előrejelzése. Különösen igaz ez a távoli múlt vizsgálatára, például annak megértésére, hogyan alkalmazkodott az élet a Föld drasztikus változásaihoz, mint amilyen a légkör oxigéntartalmának jelentős növekedése volt. Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói azonban különleg
Az OTP Bank többéves, stratégiailag felépített digitális HR-transzformációja új mérföldkőhöz érkezett: a vállalatcsoport egyre kiterjedtebben és tudatosabban alkalmazza az SAP SuccessFactors (SF) felhőalapú, integrált humánerőforrás-menedzsment rendszerét, amely már most is több mint 12 ezer munkavállalót szolgál ki Magyarországon, és előkészítés a
Ülésezett az Állategészségügyi Operatív Törzs a ragadós ragadós száj- és körömfájás miatt, Magyarországon nincs újabb kitörés, a védekezés eredményes - közölte az agrárminiszter.
Olvastad A tűz és jég dala több ezer oldalas könyvsorozatát, ami az elmúlt évek során méltán felküzdötte magát a világ legnépszerűbb regényfolyamjainak a toplistájára? Láttad a könyvek alapján készített nagysikerű fantasy sorozatot? Mit tudsz a könyvek különc írójáról és a brutális költségvetésből megrendezett sorozat készítéséről? Ha közel áll a s
Szombat este jön a hidegfront, vasárnap elsősorban a középső országrészben alakulhatnak ki záporok, hózáporok. Az északnyugati, északi szél is többfelé megerősödik.
Egy friss kutatás szerint a munkavállalók 36 százaléka kevesebb betegszabadságot vett igénybe a hibrid (részben otthonról, részben az irodából történő) munkavégzési modellnek köszönhetően. Az egészségesebb és elégedettebb munkaerő pedig közvetlenül hozzájárul a vállalati sikerhez. A LinkedIn Európára, Közel-Keletre és Afrikára vonatkozó ad
A Futuresource Consulting jelentése szerint a Hisense soundbarok 2019 és 2024 között a világ leggyorsabban növekvő soundbar márkájává váltak az eladott termékek száma alapján. Ez az elismerés megerősíti a márka sikeres stratégiáját, amely egyszerre szólítja meg a szélesebb közönséget és a prémium kategóriát a szórakoztatóelektronika piacán.
Egyre több gyermek és szülő fordul közvetlenül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Internet Hotline-jához segítségért – nyilatkozta a Médiapiacnak a héten Csalár Dorina, az NMHH Internet Hotline Osztályának vezetője, gyermekjogi szakjogász.
Trükközés a vörös szőnyegen? Sajtóetikát sértett? A Mail cikke lekerült Kate Beckinsale kérésére. A színésznő szerint a cikk nemcsak pontatlan volt, hanem etikátlan módon is készült.
Az utcai tüntetőkkel szembeni szigorúbb fellépést, a rendőrök jogi védelmének erősítését tartalmazza a Meloni-kormány által pénteken elfogadott nemzet- és közbiztonsági csomag, amely megemelte az idősek kárára elkövetett csalások büntetését is.
David Schwimmer, a világhírű Jóbarátok sorozat Ross Gellere, a napokban őszintén vallott arról, hogy évekig képtelen volt végighallgatni a sitcom legendás főcímdalát, a The Rembrandts „I'll Be There For You” című slágerét.
A száj- és körömfájás járvánnyal érintett gazdaságok egyéves hitelmoratóriumot vehetnek igénybe, amely hozzájárulhat az újraindulásukhoz – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton. A tárcavezető beszélt a határátkelők lezárásáról és a védekezés egyéb intézkedéseiről is.
A magyar akvakultúra ágazat napjainkban számos komplex kihívással néz szembe, amelyek alapvetően befolyásolják a piaci helyzetet, a kereskedelmi lehetőségeket, a szervezeti-jogi kereteket és a vízgazdálkodási stratégiákat.
Kihúzták az Ötöslottó 2025/14. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal nem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 15. héten már 1 050 millió forintért izgulhatnak az Ötöslottó játékosai.