2025. április 24. csütörtök

ápr. 24
9:24
Kennedy szerint túl régóta etetik az amerikaiakat vegyszerekkel, most véget vet ennek (Magyar Mezőgazdaság)
Az Egyesült Államok kormánya betilt több, széles körben használt szintetikus élelmiszerszínezéket -jelentette be Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter.
ápr. 24
9:24
Ha május, akkor Európa-nap: családi programok, futóverseny és koncertek a Szabadság téren (Digital Hungary)
Járai Márk (Halott Pénz), Co Lee és Lovasi András is fellép május 11-én az idei Európa-napon, ahol az Európai Unió gondolatának megszületését jelentő Schuman-nyilatkozat 75. évfordulóját is ünnepeljük. A rendezvényhez kapcsolódva 11. alkalommal állnak rajthoz a budapesti Szabadság térről induló EU-s futás versenyzői, akik egyéniben és váltóban is t
ápr. 24
9:24
Hatalmas villámlással érkezett meg a zivatar Magyarországra: itt már lecsapott (Agrárszektor)
Tegnap helyen törtek a magasba zivatarfelhők, melyek rövid idő alatt néhol kiadós öntözést hoztak, ami mellé kisebb jégeső is társult. A zivatarok azonban az este leszálltával sem tértek nyugovóra: a fővárostól délnyugatra, Baja térségében és néhol az Alföldön és nyugaton is villámok fénye ragyogta be az estét.
ápr. 24
9:26
Nem csak a The Last of Us sokkolja a nézőket a héten: a Netflix után a Max is bevezette a fizetős jelszómegosztást – felkészülhet Magyarország (vg.hu)
Egyelőre csak az Egyesült Államokban vezették be.
ápr. 24
9:30
Egyetlen márka uralja a magyar hibrid autó piacot (Piac és Profit)
22 százalékkal nőtt a Használtautó.hu-n kínált hibrid gépjárművek iránti kereslet 2024 első negyedévéhez képest – derül ki a portál friss adataiból. Jól mutatja a hajtáslánc általános népszerűségét, hogy az érdeklődések számának megugrása mellett az átlagárak érdemben változatlanok maradtak. Az átlagéletkor, valamint az átlagos futásteljesítmény vi
ápr. 24
9:30
Felcsillant a remény az életveszélyes érzékenységgel élőknek: hatékony lehet a deszenzitizálás (Portfolio)
Új reményt ad a felnőttkori súlyos mogyoróallergia kezelésére egy úttörő klinikai vizsgálat, amely szerint a fokozatos deszenzitizálás hatékony lehet a felnőtt pácienseknél is – írja a The Guardian.
ápr. 24
9:30
Felemás rajt a BÉT-en, beragadt az OTP és a Mol (vg.hu)
A blue chipek közül csak a Magyar Telekom kezdett zöldben.
ápr. 24
9:30
Valós ipari tapasztalatot adott és közösséget teremtett a Széchenyi István Egyetem konferenciája (Helló Sajtó!)
Vegyél különböző egyetemekről érkező hallgatókat, sorsold őket vegyes csapatokba, adj megoldást három nap alatt egy ipari vállalat által adott feladatra és prezentáld azt oktatókból álló zsűri előtt – erről szólt a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a győri Széchenyi István Egyetemen.
ápr. 24
9:30
Rejtett okok a búzaárak mögött – ezért nem szabad félvállról venni az április adatokat (Magro)
Az idei tavasz a búzapiacon élénk ármozgásokat hozott Európában és a világ többi régiójában.
ápr. 24
9:32
Tömeges eltiltást hozhat a brüsszeli korrupciós botrány (Portfolio)
Az Európai Bizottság megtiltotta a Huaweihez köthető szervezetekkel való találkozókat a kínai mobilcéget érintő korrupciós botrány miatt. Az ügy miatt már annak kirobbanásakor, márciusban megtiltották, hogy a Huawei alkalmazottaival találkozzanak, de a kiterjesztés több neves brüsszeli szervet is az élesebb elhatárolódásra, vagy a kapcsolatok telje
ápr. 24
9:36
Már a csőd kopogtat Érden (Menedzsment Fórum)
Fizetésképtelenné válhat Érd önkormányzata ősszel, miután nem tudják további megszorításokkal kigazdálkodni a kormány pénzügyi elvonásait. A település élére a kormány csődbiztosa állhat.
ápr. 24
9:36
Nagy Márton bejelentette: újabb területen csökkentheti az árakat a kormány – két hét maradt hátra (vg.hu)
Nagy Márton közölte, hogy a kormánynak az az elfogadható, ha a díjak ebben az évben nem emelkednek.
ápr. 24
9:42
Lefordultak a tőzsdék, esik a BUX (Portfolio)
Jelentős emelkedésekkel zártak szerdán az amerikai tőzsdék, miután enyhülés látszik a kereskedelmi háborúban az amerikai pénzügyminiszter tegnapi kijelentései alapján, az ázsiai tőzsdéken ma reggel viszont már inkább vegyes a kép, az európai piacok pedig esésekkel nyitottak. Fontos makrogazdasági mutatók érkeznek ma, például német hangulatindex és
ápr. 24
9:42
Jócskán bezuhant az új autók eladása az EU-ban (Telex)
1,9 százalékkal csökkent a 2025 első negyedévében eladott új autók száma az Európai Unióban egy év alatt. Magyarországon viszont nőttek az eladások.
ápr. 24
9:44
Eséssel nyit a magyar tőzsde (Portfolio)
Mérsékelt csökkenésekkel kezdik a csütörtöki kereskedést az európai tőzsdék, esik a BUX index is a nyitást követő percekben.
ápr. 24
9:48
Nincs elég takarító a horvát tengerparton, óriási összegeket lehet keresni (HR Portál)
Egy friss felmérés szerint a takarítók mostanában akár havi 1500 euróra is számíthatnak Horvátországban.
ápr. 24
9:48
Majdnem összeverekedett Elon Musk és Scott Bessent pénzügyminiszter a Fehér Házban (Forbes)
Extrém a hangulat a Fehér Házban, Elon Musk és Scott Bessent pénzügyminiszter vitája üvöltözésig fajult.
ápr. 24
9:54
Több százezer drónt küldenek a britek Ukrajnának (Piac és Profit)
A brit külügyminisztérium szerint az ukrajnai rendezésről tartott londoni nemzetközi egyeztetésen jelentősen közeledtek az álláspontok a további lépések ügyében.
ápr. 24
9:54
Az Adózóna válaszol: nyugdíjasok szochomentessége (Adózóna)
Mit mond a jogszabály, milyen esetekben élhet szochomentességgel a nyugdíjas, és milyen esetekben nem? Széles Imre társadalombiztosítási szakértőt hallhatják.
ápr. 24
9:54
Vadkárelhárítás magyar agárral? Hatékony és kíméletes (Agroinform)
Gyakori károkozók a kelés utáni időszakban a napraforgó-kultúrában a mezei nyulak. Létezik az elriasztásukra "humánus" módszer.
ápr. 24
9:54
Munkába állt a vidék első robotpincére: levest nem szolgál fel, de nézzétek, mit művel (Pénzcentrum)
Rob úton van! - és már jön is a kóla... A vendéglátás jövője megérkezett Szegedre, egyelőre azonban nem tálcán kínálja a forradalmat, inkább cuki marketinggel hódít. A Szálka Halászcsárda ugyanis beszerezte Szeged első robotpincérét, akit máris imádnak a vendégek, főleg a gyerekek. A Délmagyar beszámolója szerint a gépnek egyenlőre nincs neve, de g
ápr. 24
9:54
Jelentett Amerikáról Trump főellensége: ilyen állapotban van a gazdaság (vg.hu)
A gazdaság stagnál, a kilátások borúsak – ezt mutatja a Fed legfrissebb állapotfelmérése.
ápr. 24
9:54
A Google és a Twitter követheti az Apple-t és a Metát (Mínuszos)
A Google és az Elon Musk tulajdonában lévő Twitter lehetnek az Európai szabályozók következő célpontjai, mivel a hatóságok továbbra is szigorúan lépnek fel a nagy technológiai cégekkel szemben, annak ellenére, hogy aggályok merültek fel az esetleges amerikai megtorló vámokkal kapcsolatban. Az EU versenyjogi szabályozói szerdán hozták meg az első bü
ápr. 24
9:54
Minden mag a helyére kerül - Így működik a differenciált és a szemenkénti vetés a gyakorlatban (Agrárszektor)
A differenciált és a szemenkénti vetés nemcsak a hozamot optimalizálhatja, hanem a költségek csökkentésével, a vízzel való jobb gazdálkodással és a fenntarthatóbb földhasználattal is hozzájárulhat a hatékonyabb gazdálkodáshoz. Bár ezek az innovatív megközelítések egyre nagyobb teret nyernek a precíziós gazdálkodásban, hazánkban egyelőre még mindig
ápr. 24
10:00
25 éves az ARC - és erről beszélnünk kell! (Kreatív Online)
A május 5-i Nagy Kreatív Kultnapra meghívtuk Bakos Gábort az ARC ügyvezetőjét és Nyáry Lucát, hogy beszélgessünk egy szívügyünkről: az idén negyed évszázados ARC-ról, hazánk legnagyobb és legismertebb közterületen megrendezett kiállításáról, amit sosem néztek jó szemmel a regnálók, és a szélsőségesek is előszeretettel rongálják meg a közéletet és k
ápr. 24
10:00
Új szakemberek a Blikk szerkesztőségében (MMonline)
Márkaerősítés és tartalomfejlesztés mellett kötelezte el magát hazánk egyik leglátogatottabb hírportálja és vezető országos napilapja, a Blikk. A szerkesztőség élére április 1-jén érkezett új főszerkesztőként Nagy Iván Zsolt, tartalomfejlesztési és innovációs vezetőként pedig Szigeti Péter. A szerkesztőség főmunkatársi körét április folyamán újabb
ápr. 24
10:00
Budapest lesz a mesterséges intelligencia fővárosa – világszínvonalú tudósok érkeznek Magyarországra (Helló Sajtó!)
A világ mesterséges intelligencia legkiválóbb kutatói találkoznak Budapesten, hogy a legújabb fejlesztésekről, trendekről és áttörésekről beszéljenek. A háromnapos „AI Symposium 2025” a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem (NTU) közös szervezésében valósul meg.
ápr. 24
10:06
A gyógyszertárakban is megjelenhet a vámháború, drágulás formájában (Menedzsment Fórum)
Az európai gyógyszergyártók úgy vélik, az ő ágazatuk is van olyan fontos, mint a védelmi ipar, ezért ezt is olyan nagyvonalú támogatásokkal kellene erősíteni, mint a fegyvergyártást.
ápr. 24
10:06
Hatalmasat ugrott a chipek iránti kereslet (Piac és Profit)
Tavaly 655,9 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés a 2023-as 542,1 milliárd dollárhoz képest – áll a Gartner amerikai technológiai piackutató cég honlapjára fölkerült jelentésben. Az Nvidia az első helyre jött föl az előző évi harmadikról, a Samsung Electronics maradt a második helyen, az Intel az e
ápr. 24
10:06
Nagy Márton a biztosítóknak üzent: vissza kell csinálniuk az idei díjemeléseket (Portfolio)
Az élelmiszer-, a bank- és a telekommunikációs szektor után most a biztosítókon van a sor, hogy csökkentsék áraikat – közölte Facebook-videójában a nemzetgazdasági miniszter. Kijelentette: idén nem emelkedhetnek a biztosítási díjak; ahol ez már megtörtént, ott a biztosítóknak ezt vissza kell csinálniuk. A kormány szándékairól szóló elemzésünk itt o
ápr. 24
10:06
Ez most komoly? Nagy háborúról beszél Oroszország: 2030-ra minden készen áll (Pénzcentrum)
Európa fegyverkezik, 2030-ra várhatóan készen állnak majd arra Oroszország ellenfelei, hogy háborút viseljenek Moszkva ellen - jelentette ki Szergej Sojgu, az orosz nemzetbiztonsági tanács elnöke.
ápr. 24
10:06
Sokba kerültek az áprilisi mínuszok: elvitte a kajszibarack nagy részét a fagy (Magro)
A hazai gyümölcstermő terület 80 százalékát érintették az áprilisi fagyok, több tízmilliárd forintnyi fagykár keletkezett.
ápr. 24
10:06
Így pörög a fővárosi lakáspiac: gyorsan elkel a panel és a garzon (Haszon.hu)
Jelentősen csökkent az értékesítési idő a budapesti ingatlanpiacon – különösen a jól árazott, kisebb lakásoknál. Egyes panelokat és másfél-két szobás lakásokat akár már egyetlen bemutatás után el lehet adni. Ismét nagy lendületben a hazai ingatlanpiac: szakértők szerint a felkapott környéken lévő és megfelelően beárazott ingatlanokat akár n
ápr. 24
10:06
Hódítanak ezek a virágok a magyar kertekben: kapkodnak értük az emberek (Agrárszektor)
Elkezdődött a tavaszi virágzó növények szezonja, a vásárlók idén is kiváló minőségű, hazai termesztésű dísznövényekből válogathatnak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének körképe szerint a legkelendőbb virágzó dísznövény továbbra is a muskátli, de a petúnia, a begónia is keresett ebben az időszakb
ápr. 24
10:12
Tíz éve nem került kereskedelmi forgalomba hasonló műtárgy a magyar piacon (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Múzeum és a BÁV ART közös kiállítása április 22-én nyílt meg, bemutatva három évszázad éremművészetét és a 25 000 darabos verőtő-gyűjteményt, amely a szervezők szerint 25 milliárd forintra becsülhető értéket képvisel. A május 25-ig látogatható tárlaton nemcsak a verőtövek, hanem a hozzájuk kapcsolódó eredeti éremveretek is megtekin
ápr. 24
10:12
MNB: nyárra érdemes korlátozni a bankkártyát (Azenpenzem)
A nyaralás alatt növekvő pénzügyi kockázatokra figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A kibercsalások ellen érdemes korlátozni bankkártyánk vásárlási-, készpénzfelvételi limitjeit, illetve egyszer használatos virtuális kártyával fizetni a szállásfoglalást. Az ismert, és már igénybe vett szálláskereső portálokon sem árt az óvatosság.
ápr. 24
10:12
Ahol a jövő műszaki szakemberei tanulnak – interjú a debreceni Brassai Technikum igazgatójával (Diplomátszerzek)
Demeterné Orosz Erzsébet, a Brassai Sámuel Műszaki Technikum igazgatója egy interjúban osztotta meg az iskola céljait és értékrendjét. A technikum négy ágazatban, hét szakmát kínál a diákoknak, akik a duális képzés és a BMW-vel való együttműködés révén valós munkahelyi tapasztalatokat szerezhetnek. Az iskola elhivatott pedagógusai és sokszínű képzé
ápr. 24
10:18
Harvardi diploma és álommeló után ugrott fejest a budapesti ismeretlenbe (Forbes)
A Harvard biológia szakától kockázatitőke-befektetésig kanyarodott Mary Alcantara, az Interactive Venture Partners partnerének útja. New Yorkban csupán egy számnak érezte magát, Budapesten azonnal megtalálta boldogságát, és azóta azon dolgozik, hogy a magyar startupokat ne darálja be a kishitűségük. Tipikus kertvárosi, fehér kerítéses környezetben
ápr. 24
10:20
Orbán Viktor reagált Tiborcz István luxusautós fotójára (Forbes)
A miniszterelnök megérti, ha valakit bosszant a 250 milliós luxusautó, amivel lefotózták a vejét. Mi történt? "Hát persze!" – válaszolt a 24.hu-nak Orbán Viktor, amikor arról kérdezték, megértő-e a azzal kapcsolatban, ha valakit felháborított a veje, Tiborcz István luxusautója vagy Rogán Barbara több tízmilliós luxustáskája. Miről volt még szó? A m
ápr. 24
10:24
Mire számíthatnak a befektetők? (ProfitLine)
A vámháborúval kapcsolatos potenciális enyhülés az ázsiai piacokat is megmozgatta: a Nikkei 0,5%-kal, a Ssec 0,1%-kal emelkedett, a Kospi viszont kisebb, a Hang Seng pedig nagyobb csökkenést mutatott.
ápr. 24
10:24
Tervezed a nyaralást? Ezekre a csalásokra figyelmeztet az MNB (Portfolio)
Akár a már ismert szálláskereső portálok felületén, kifizetett szállásunk gazdája nevében is követelhetik bizalmas banki adatainkat a csalók. Pénzt vagy azonosítóinkat kérhetik el nyári idénymunkákhoz kötődő előzetes befizetésekre is. E kibercsalások ellen érdemes korlátozni bankkártyánk vásárlási-, készpénzfelvételi limitjeit, gyanús tranzakció és
ápr. 24
10:24
A globalizáció végnapjai (vg.hu)
A technikai fejlődés és a világrend átrendeződése okozza a jelenlegi gazdasági mélypontot, elérkezett a hazai újraiparosítás ideje.
ápr. 24
10:24
Mibe kerül most a kukorica? Usa, Argentína, Brazília és Ukrajna összehasonlítása (Magro)
A tavaszi kukoricaárak eltérő pályán mozognak: az Usa exportára stabil, míg Argentína és a Fekete-tenger térsége emelkedést mutat.
ápr. 24
10:24
Ez aztán hirtelen: új Star Wars-sorozatot jelentettek be (Médiapiac)
Még a rajongókat is váratlanul érte, hogy új Star Wars-sorozat érkezik. A bejelentés a tokiói Star Wars Celebration utolsó napján történt meg.
ápr. 24
10:30
A hibrid autók vették át az első helyet az európai piacon (Piac és Profit)
Az Európai Unióban éves összevetésben 1,9 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első három hónapban – az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára fölkerült adatok szerint.
ápr. 24
10:30
A színész száján már csak sör folyik ki? (Kreatív Online)
Merész, enyhén provokatív, humoros a Budweiser napjainkban futó amerikai kampánya.
ápr. 24
10:30
Elképesztő, de február óta lefeleződtek az európai áramárak (Portfolio)
Az év elején drámaian megugró áramárak után áprilisra érezhetően enyhült az európai energiafogyasztók terhe: a kontinens legtöbb országában gyakorlatilag megfeleződtek a nagykereskedelmi villamosenergia-árak a februári csúcsokhoz képest. A háttérben az áll, hogy véget ért a téli fűtési szezon, ezzel együtt pedig jelentősen visszaesett a földgáz irá
ápr. 24
10:30
Tényleg most érdemes a kukoricát vetni? (Agroinform)
Szerinted is ma kell vetni a kukoricát?
ápr. 24
10:32
A legbizarabb és a legjobb narratíva kategóriában is versenyez magyar klip a Berlin Video Music Awards-on (Kreatív Online)
Júniusban tartják a díjkiosztót Berlinben, három magyar munkáért is izgulhatunk.
ápr. 24
10:32
Fontos határidő: civil szervezeteknek szóló agrártámogatási pályázat indult! (Agroinform)
A szaktárca 2025-ben is segíti az egyesületeket, alapítványokat.

Keresés