2025. április 2. szerda

ápr. 2
9:48
Most telepítsen erdőt, 64 milliárd forinttal támogatják (Magro)
Szerdától benyújthatók a támogatási kérelmek az új erdőtelepítési pályázatra, amelyre a Közös Agrárpolitika keretében 64 milliárd forint áll rendelkezésre.
ápr. 2
9:54
NAV-közlemény egyes áruk újrakivitelének tilalmáról Oroszországba és Belaruszba (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025. január 15-ei – a tárgyban kiadott – tájékoztatását nem kell alkalmazni, helyébe a következő, március 28-ai közlemény lép – írja honlapján a NAV.
ápr. 2
9:54
Mindent kockára teszünk, amikor az állatok leölése ellen tiltakozunk! (Agroinform)
Most az a helyzet, hogy az állatok leölésével az érintett gazdaságokat, élve hagyásukkal viszont az egész exportpiacunkat elveszíthetjük.
ápr. 2
9:54
NAV: Annyi a papírnyugtáknak, jönnek az e-pénztárgépek (Mínuszos)
Hatályba lépett az e-pénztárgépekről szóló rendelet, amely véget vethet a papírnyugtakorszaknak. Most a fejlesztőké a főszerep, idén júliustól pedig már üzembe is helyezhetők – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által engedélyezett – e-pénztárgépek. Az elkövetkező hónapok az újfajta pénztárgépek típusvizsgálatáról és engedélyezéséről szólnak. A sza
ápr. 2
9:54
Hazai fejlesztés a KGM régiós rebranding kampánya (MMonline)
Az itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő dél-koreai autógyártó, a SsangYong KGM márkanéven folytatja tovább működését. Az autómárka régiós átalakulását támogató koncepciót a Mediator fejlesztette, továbbá az ügynökség felelt az image film forgatásáért, illetve a kilenc országra érvényes új márkaarculat kialakításáért is.2025. március 17-én
ápr. 2
9:54
Így érdemes kombinálni a babaváró kölcsönt a munkáshitellel (Forbes)
A tavalyi, végül egészen tűrhetőre sikerült év után 2025 elég gyengén indult a babaváró hitel szempontjából. A munkáshitel talán segíthet szinten tartani a keresletet, a babaváróval kombinálva ugyanis óriási összegű támogatáshoz lehet jutni.
ápr. 2
9:54
Munkaerőpiac: 18 év alatt négyszeresére nőtt az áltagbér, és már nemcsak a húszéveseké a világ (Digital Hungary)
Az átlagbér négyszeresére nőtt Magyarországon 2007 óta (185 017 forintról 348 800 forintra), a szakképzettek garantált bérminimuma pedig közel ötszörösére emelkedett. Drágult közben az élet is: 250 forintról 400 forintra emelkedett az euró ára. Idén 18 éves a HVG Állásbörze, a szervezők pedig megvizsgálták, hogy mi változott egy generáció felnőtté
ápr. 2
9:57
Hét csapat már bejutott a döntőbe a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyén (Menedzsment Fórum)
Alaposan belekezdtek a gimnazisták a pénzügyi tudatossági versenyen.
ápr. 2
9:57
Felfoghatatlan pénzeket tesznek zsebre a bankvezérek (Piac és Profit)
Sergio Ermotti, a svájci UBS vezérigazgatója volt tavaly a legjobban fizetett bankvezető a kontinentális Európában.
ápr. 2
10:06
Kamatfizető stablecoin szabályozást sürget a Coinbase Ceo-ja (Kripto Akadémia)
Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója felszólította az amerikai törvényhozókat, hogy a készülő stablecoin-szabályozás tegye lehetővé a felhasználók számára, hogy kamatot kapjanak a stablecoinjaik után. Úgy véli, az amerikai politika nem védheti a hagyományos bankrendszert az innováció és a közérdek kárára. „A kormánynak nem szabadna mesterség
ápr. 2
10:06
Erősödik a forint a nagy amerikai bejelentések előtt (Portfolio)
A reggeli és délelőtti órákban erősödik a forint, az este 10 órakor várható amerikai vámbejelentések előtt. Az éjjeli órákban akár komoly pénz- és tőkepiaci mozgások is kialakulhatnak a bejelentések tartalmától függően.
ápr. 2
10:06
37 milliárdos osztalékot fizet az MBH (444.hu)
A bank nagy része Mészáros Lőrinc portfóliójába tartozik, de a Matolcsy-kör is nagyobb arányban lehet tulajdonos.
ápr. 2
10:06
Ukrajnában találkozik a tettrekészek koalíciója (vg.hu)
A csoport tagjai a párizsi csúcstalálkozó után Ukrajnában folytatnak megbeszélést a héten.
ápr. 2
10:06
Érezhetően csökken az alapvető élelmiszerek ára az árrésstop hatására (Demokrata)
A bevezetés óta például 21 termék ára 50 százaléknál nagyobb mértékben mérséklődött.
ápr. 2
10:06
Összeesküvés-elméletek terjednek a száj- és körömfájásról: mi az igazság? (Agrárszektor)
A száj- és körömfájás betegség felbukkanása „derült égből villámcsapásként” érte a magyar szakembereket. Állategészségügyi szempontból a helyzet annyira ijesztő, mintha valamelyik európai nagyvárosban az ebola ütné fel a fejét - közölte Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke. A szakember szerint ez az egyik létező legveszedelmesebb víruso
ápr. 2
10:08
Nagy Márton: megkezdődtek az egyeztetések a telekomcégekkel a díjcsökkentésről (Portfolio)
Megkezdődtek az egyeztetések a hazai távközlési szektor vezetői és Nagy Márton között a távközlési díjak csökkentéséről – derül ki a Facebookon publikált posztból.
ápr. 2
10:09
Beigazolódott a félelem: két újabb magyarországi telepen mutatták ki a pusztító vírust (Infostart)
Két Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarha telepen igazolta a ragadós száj- és körömfájás vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. A Darnózseli és Dunakiliti településeken található állományokban április 1-jén azonosították a klasszikus tüneteket, a fertőzöttséget 2-án reggel a laboratóriumi vizsgálatok is meger
ápr. 2
10:10
Itt az államtitkár rendkívüli bejelentése: átfogó reform jön a kiskereskedelemben (Portfolio)
A kiskereskedelmi forgalom nagyjából helyreállt Magyarországon, helyzete azonban messze nem stabil, és a megnövekedett inflációs várakozások miatt továbbra is szükség van aktív kormányzati intézkedésekre a pénzromlás kordában tartásához – mondta el nyitó előadásában Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és k
ápr. 2
10:12
Új területen lesz fizetős a parkolás Budapesten (Portfolio)
Április 2-tól fizetőssé válik a parkolás a Csömöri út – Rákospatak utca – Vezér utca – Egressy út – Lőcsei út – Szugló utca – Fűrész utca – Bosnyák utca által határolt környéken - jelentette be Rózsa András, Zugló polgármestere.
ápr. 2
10:12
Itt az újabb amerikai botrány: titkos iratok szivároghattak ki? (Pénzcentrum)
Magánlevélben küldhette el a nemzetbiztonsági tanácsadó több titkos adatát egy magas rangú tisztviselő. Az amerikai kormányban nem először merülnek fel kérdések az adatkezelési gyakorlatról.
ápr. 2
10:12
Száj- és körömfájás: nincs megállás? Újabb települések a térképen (Agroinform)
Fertőzésgyanús eseteket jelentettek Dunakiliti és Darnózseli környékéről, a hatóságok szigorú intézkedéseket vezettek be.
ápr. 2
10:14
Fedezékbe vonultak a fedezeti alapok Trump újabb akciója előtt (Portfolio)
Trump "felszabadítási napjára" készülve a hedge fundok csökkentették a kockázatos ügyleteiket, és biztonságosabb befektetések felé fordultak – derül ki a Goldman Sachs adataiból. A Reuters tájékoztatása szerint az alapok azért döntöttek így, mert Donald Trump amerikai elnök április 2-ára helyezte kilátásba a kölcsönös vámok bejelentését.
ápr. 2
10:15
Újabb mérföldkőhöz érkezett az MBH Bank privátbanki üzletága (Menedzsment Fórum)
Mint arról már beszámoltunk, a hazai privátbanki szektor által kezelt vagyon összértéke 2024-ben több mint húsz százalékkal nőtt. Az MBH Bank Private Banking hozta a piaci átlagot, amely eredményeként ügyfélállománya a múlt év végére 1500 milliárd forint fölé került. Bár ezzel stabilan második a cég e piaci szegmensben, Pleschinger Gyula Márk igazg
ápr. 2
10:18
Czomba Sándor: mélyponton a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon (ProfitLine)
2010-hez képest a regiszterben szereplők száma– több mint 400 ezerrel csökkent. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 232.504 álláskeresőt regisztráltak az év harmadik hónapjában, ami az előző év azonos időszakához képest közel 4 ezres, 2010-hez viszonyítva pedig több mint 400 ezer főnyi csökkenést jelent.
ápr. 2
10:18
Betelt a pohár a német cégeknél: felszólították az új kormányt, hogy változtasson – itt a közös segélykiáltásuk (vg.hu)
Hiába zajlott le a választás, a koalíciós tárgyalások nagyon elhúzódnak.
ápr. 2
10:24
Úgy fegyverkezik Magyarország, mint szinte senki más: mire készül ennyire a magyar állam? (Pénzcentrum)
Miközben Európa lassan ráébred, hogy saját védelme nem lehet kizárólag amerikai garanciákra építve, több uniós tagállam is drasztikusan megemelte katonai kiadásait. Magyarország ebben a folyamatban meglepő tempóban halad előre: tíz év alatt több mint kétszeresére nőtt a GDP-arányos védelmi ráfordítás, amivel már az EU élmezőnyébe kerültünk. A kérdé
ápr. 2
10:24
Külkereskedelem: 2015 és 2024 között 75 százalékkal bővült a szolgáltatások kivitelének euróértéke (vg.hu)
2024-ben rekordösszeget ért el a külkereskedelmi többlet Magyarországon, a szolgáltatások egyre nagyobb kiviteli értéket képviselnek.
ápr. 2
10:24
Rézhelyettesítő alumínium csökkenti az e-autók súlyát (Gyártástrend)
A norvégiai University of Science and Technology kutatói kifejlesztettek egy új technológiát, amely könnyebb alumíniumra cseréli a nehezebb rézvezetőket. Ezáltal jelentősen csökkenhet az e-autók össztömege, és így növelhető a hatótávolságuk és a hatékonyságuk is.
ápr. 2
10:27
A bolti árukészlet bánta az adótartozást, inkább fizetett a trükköző vállalkozás (Piac és Profit)
A beszerzési számlák 90 százaléka fiktív volt abban a távol-keleti tulajdonú kiskereskedésben, ahol a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai ellenőriztek.
ápr. 2
10:30
Ezért térhet vissza a mezőgazdasági repülés a hazai földek fölé (Agroinform)
Felbőgtek a motorok, és levegőbe emelkedtek az ikonikus gépek.
ápr. 2
10:30
Lecsapott a NAV az ázsiai boltra: óriási áfacsalásra bukkantak (vg.hu)
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében ellenőriztek a NAV revizorai.
ápr. 2
10:36
Újabb vámok miatt aggódnak a befektetők, esnek a tőzsdék (Portfolio)
Bizonytalan a hangulat ma reggel a világ tőzsdéin, az ázsiai részvénypiacok vegyes mogzásokat mutatnak, az európai indexek pedig jelentősebb csökkenésekkel nyitottak. Ma lép életbe az Egyesült Államokban az autóiparra kivetett 25 százalékos vám, és lapértesülések szerint Donald Trump újabb, széleskörű vámokat jelenthet be még ma, magyar idő szerint
ápr. 2
10:36
Tippelj, mekkora osztalék áll a házhoz Mészáros bankjából (Forbes)
Jórészét persze osztalékelőleg formájában már kifizették, de azért az április 23-i közgyűlés után is csurran-cseppen majd valami. Mi történik? Az igazgatóság 36,9 milliárd forint osztalék megállapítását javasolja a tulajdonosoknak, amiből tavaly októberben 22,9 milliárd forintot osztalékelőleg formájában már kifizettek. Megjelent a Budapesti Értékt
ápr. 2
10:42
Bill Gates: tanárra és orvosra kevésbé lesz szükség, de a focistát nem váltják le gépek (HR Portál)
Bill Gates amerikai üzletember, a Microsoft társalapítója szerint az elkövetkező évtizedben a mesterséges intelligencia fejlődése azt fogja jelenteni, hogy az emberekre a világ "legtöbb dolgához" már nem lesz szükség - sok szakmai tudást igénylő területen (pl. orvoslás, oktatás) az emberi szakemberek szerepe csökkenni fog. Bár ez gazdasági növekedé
ápr. 2
10:42
Ryanair: elképesztő tettet vitt véghez az Európában legnépszerűbb légitársaság (vg.hu)
Az európai légitársaságok közül elsőként érte el a 200 milliós éves utasforgalmat a Ryanair.
ápr. 2
10:42
200 milliárd fölött a digitális reklámpiac (MMonline)
A múlt évben átlépte a 200 milliárd forintos határt a digitális reklámköltés Magyarországon – derül ki az IAB Hungary AdEx jelentéséből. A várakozásokat bemutató AdExpect kutatás szerint a szakemberek szerint a teljes digitális reklámpiac idén 10,9 százalékkal nőhet nagyobbra, a hazai piacbővülést pedig 7,9 százalékosra jósolják. Novák Péter, az MR
ápr. 2
10:45
Trump vámjainak hatása máris visszavetette az USA iparát (Piac és Profit)
Az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index márciusban 49 pontra esett a februári 50,3-ról, elmaradva a 49,5-ös előrejelzéstől. Visszaesés volt tapasztalható az új megrendeléseknél (45,2 vs. 48,6) és a foglalkoztatásban (44,7 vs. 47,6), de a termelés is csökkent (48,3 vs. 50,7).
ápr. 2
10:48
Fontos csavar van a fiatalok 5%-os kamatozású lakáshitelében! (ProfitLine)
Április elsejével elindult a fiatalok számára kínált, kedvezményes, 5%-os kamatozású lakáshitel, a termék már több banknál is elérhető. Az MBH Bank, az Erste Bank, az OTP Bank és a K&H Bank is kínálja az önkéntes kamatplafonnak megfelelő hitelt, amelyet kizárólag 35 év alatti, első lakásukat vásárló fiatalok igényelhetnek.
ápr. 2
10:48
Jönnek Trump büntetővámjai, az amerikaiak elkezdték felvásárolni az autókat (Portfolio)
Az amerikai autóvásárlók jelentősen megnövelték a pickup és SUV típusú járművek vásárlását az idei első negyedévében Donald Trump közelgő importvámjai előtt, amelyek több ezer dollárral emelhetik meg az árakat a várakozások szerint - írja a Reuters.
ápr. 2
10:48
Berendelte a magyar mobilszolgáltatókat Nagy Márton: árkolátozásokról tárgyal a miniszter (Pénzcentrum)
Nagy Márton a közösségi médiában osztotta meg a hírtm hogy nár egyezetés alatt van az árkorlátozás a kommunikációs cégekkel.
ápr. 2
10:50
Itthon ma még egzotikusnak számító szerződéstípus adhat új lendületet a naperőmű-fejlesztéseknek (Portfolio)
A hosszú távú vállalati villamosenergia-vásárlási szerződések, a cPPA-k a hazai zöldátmenetben is fontos szerepet tölthetnek be, egyelőre viszont több ok miatt Magyarországon egzotikusnak számít ez a szerződéstípus. Azonban ahogy a zöldátmenet erősödik, a vállalatok pedig egyre inkább kiveszik belőle a részüket, a cPPA-szerződések is egyre inkább f
ápr. 2
10:54
Nem elírás és nem áprilisi tréfa: kihirdették a reBrief Rewards 2026-os díjait (Kreatív Online)
A reBrief reklámszakmai műsor készítői már most tudják, hogy jövőre milyen munkákkal nyernek díjakat a márkagazdák és a hazai kreatív szakemberek.
ápr. 2
10:54
Kevesen jutnak Le Pen sorsára, pedig sok képviselő teszi rossz zsebbe az EU-s pénzeket (Portfolio)
Egyáltalán nem ritka eset, hogy az Európai Parlamenti képviselők nem megfelelően költik el az EU által biztosított forrásaik, de a Nemzeti Tömörülés elnöke az átlagosnál jóval tudatosabban mehetett szembe az vonatkozó szabályozással. Le Pen pártja jelentősen túllépte a pártfinanszírozási visszaélés sokszor elmosódó határvonalát, pedig könnyen vissz
ápr. 2
10:54
Fantomcégek, számlagyár: milliárdos kárt okozott a költségvetésnek a bűnszervezet (Üzletem)
Az elkövetők fantomcégekhez bejelentett dolgozók után nem fizettek adót és járulékokat, valamint jogosulatlanul igényeltek vissza áfát, és ezzel a költségvetésnek több mint 1,8 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.
ápr. 2
10:54
Brutális magyar gála az RTL műsorán, jön a Pusztakezes Viadal (Media1)
Először rendeznek pusztakezes gálát Magyarországon, a ringben ismert magyar harcosok csapnak össze brutális meneteken keresztül. A Felix Promotion által szervezett első show-ról az RTL tesz közzé összefoglalót.
ápr. 2
10:54
Most már biztos: két újabb telep is fertőzött Magyarországon (Agrárszektor)
Két Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarha telepen igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RszKf) vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. A Darnózseli és Dunakiliti településeken található állományokban április 1-jén azonosították a klasszikus tüneteket, a fertőzöttséget 2-án reggel a laboratóriumi vizsgálatok
ápr. 2
10:56
Óva inti Brüsszelt a hitelminősítő, nagy ára lehet a hatalmas tervnek (Portfolio)
Az Európai Bizottság új védelmi finanszírozási terve, a "ReArm Europe" csökkentheti az Európai Unió pénzügyi mozgásterét, és középtávon nyomást gyakorolhat az EU és több tagállam, "AAA" hitelminősítésére – állítja a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő legfrissebb értékelésében. Hangsúlyozzák, ettől még a terv önmagában nem vezetne az uniós besor
ápr. 2
11:00
Meghosszabbítja az Energiaügyi Minisztérium az elektromos autókra kiírt pályázatát (Alternatív Energia)
Meghosszabbítja a Energiaügyi Minisztérium a vállalati e-autó támogatási programot - jelentette be a tárca parlamenti államtitkára közösségi oldalán.
ápr. 2
11:00
Kiderült, hogyan verik át a legtöbb magyart a csalók (Portfolio)
A csalók taktikája gyorsan fejlődik világszerte: a bűnözők egyre inkább a titkosított üzenetküldő szolgáltatások felé fordulnak az áldozataik kihasználására: a WhatsApp és a Telegram platformokon elkövetett csalások aránya meredeken emelkedett 2024 második felében. Ennek ellenére a Meta platformjai (Facebook, Instagram, WhatsApp) továbbra is a csal
ápr. 2
11:00
Még nem látni hogyan alakul ma a BÉT: ezek a jóslatok, ők járhatnak jól (Pénzcentrum)
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán, majd délután Donald Trump amerikai elnök vámbejelentései borzolhatják a befektetők hangulatát az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Keresés