Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 88 229,70 ponton zárt, 1,24 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Amerikai Egyesült Államok Agrárminisztériuma (Usda) januári előrevetítésében az előző szezonét 2,2 millió tonnával meghaladó, 736 millió tonna globális búzatermést jelez a 2024/2025. gazdasági évre vonatkozóan.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a helyi állategészségügyi hatóságok a legkisebb járványügyi kockázattal járó ártalmatlanítási megoldást, az elföldelést alkalmazzák a ragadós száj-és körömfájás (RSzKF) betegség kezelése során - közölte a Nébih.
Pálfy Attila és Varga Gábor olyan asztalos iskolát akartak, amilyenbe ők is járni szerettek volna. A Woodivity megnyitása óta lényegében folyamatos válságmenedzselésre volt szükségük ahhoz, hogy mára az a képzőhely legyen, ahol olyan megoldásokat is taníthatnak, amelyek a közoktatás tananyagába már nem fértek bele.
Nem illúzió, hogy az elmúlt húsz évben a magyar gazdaság elkezdte a felzárkózást az EU-átlaghoz. Csakhogy 20 év alatt szinte minden velünk egy időben csatlakozó ország nagyobbat ugrott, mint mi.
A The Walt Disney Company az egyik legnagyobb és legismertebb multinacionális szórakoztatóipari vállalat a világon. A cég 1923-ban alakult, és azóta globális médiabirodalommá nőtte ki magát. 2024-ben a Disney éves árbevétele elérte a 91,3 milliárd amerikai dollárt, ami jelentős növekedést mutat az előző évekhez képest. Ennek ellenére a hírtelevízió
Júniusban befejeződik a horvátországi Vc közlekedési folyosó építése, amely közel két évtizeddel az első szakasz, a Slavonika megnyitása után teljes hosszában összeköti majd Budapestet az adriai Ploče kikötőjével - tudósított a Croatia Week.
A HONOR bejelentette a HONOR ALPHA PLAN-t, egy új, háromlépéses vállalati stratégiát, amelynek célja, hogy a HONOR okostelefon-gyártóból vezető AI eszköz-ökoszisztéma-vállalattá váljon. „Mára világossá vált, hogy az AI forradalom át fogja alakítani az eszközipart, és minden eddiginél jobban megváltoztatja produktivitásunkat, társadalmunkat, sőt kul
Európa egyedül maradt. Az 1945 utáni világrend összeomlott. És ahogy Friedrich Merz, leendő német kancellár fogalmaz: "öt perccel éjfél előtt" vagyunk. Merz és Emmanuel Macron francia elnök is amellett érvel, hogy "stratégiai autonómiára" kell szert tennie Európának. Ez sok pénzbe fog kerülni, és jelentős kompromisszumokra lesz szükség. Európa szám
A Deutsche Bahn rekordösszegű, közel 197 millió eurós kártérítést fizetett az utasoknak 2024-ben a késések és járatkimaradások miatt. A német vasúttársaság történetének legrosszabb pontossági mutatóját produkálta, a távolsági járatok több mint harmada késett - számolt be a dw.com.
Egy szúnyogokhoz köthető betegség terjedése egyre aggasztóbb az Egyesült Királyságban és Európa-szerte. A melegedő klíma miatt a vírus egyre több helyen jelenik meg.
A lett elnök sürgeti az európai országokat a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetésére. Edgars Rinkevics szerint az európai nemzeteknek növelniük kell védelmi kiadásaikat is.
A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint tavaly minden korábbi rekordot megdöntve közel 18 millió turista választotta a magyarországi szálláshelyeket. Ebben segített az influenszerkampány is.
A 2024-ben három Magyar Brands-díjat is besöprő sportital és vitaminital gyártó, az akasztói R-Water Absolute Live termékei. Az Absolute Live sportital 2024-ben új csomagolást és több hatóanyagot kapott, így Mega amino termékcsaládjuk a legmagasabb aminosav tartalommal, míg kreatinitaluk, a Creatine+L-glutamine unikális a hazai piacon, sőt a nemzet
Gulyás Márton népszerű műsora is nagyon hasonlóan járt vasárnap, mint nemrég több más YouTube-csatorna. E-mailben nyilatkozott a Media1.hu-nak Gulyás Márton a történtekről.
"Neked nem egy nagypofájú Cápára van szükséged" – vetette oda Lakatos István a Meraki Gyros vállalkozóinak, akik két önálló üzlethelyiséget is nyitnának, amihez 35 millió forintos befektetésre lenne szükségük, 5% tulajdonrészért cserébe. Nézd vissza az ajánlattétel részleteit az rtl.hu-n.
A Green Inno Solutions természetes növényvédelemmel foglalkozó vállalkozásként érkezett a Cápák közé, és végül két befektetőt is sikerült maga mellé állítania. Orbók Ilona és Balogh Levente nemcsak a cég üzleti potenciálját látta meg, hanem a márkaépítésben is segítenék a vállalkozást. A befektetők szerint a sikerhez nemcsak a kereskedők meggyőzése