2025. március 4. kedd

márc. 4
11:57
Újfajta szigetelőanyagokat vizsgál a DE Műszaki Kar professzora (Öko-drive)
Az utóbbi években olyan új szigetelőanyagok jelentek meg, amelyek vékonyabb rétegben felhordva is remek eredményeket produkálnak. A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék vezetője, Lakatos Ákos erről szóló tanulmányát a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.
márc. 4
12:03
Csúcsokat dönt a forint (Portfolio)
400 forint alatti euró-árfolyammal indította a keddi kereskedést a forint, majd még a délelőtti órákban új öthavi csúcsra ment az euróval szemben. Úgy tűnik, a devizapiac szereplőit egyelőre nem zavarja az Európai Unió körüli geopolitikai feszültség, sőt, úgy látják, hogy az uniós vezetők aktivizálódása, az expanzívabb gazdaságpolitika még előnyös
márc. 4
12:03
Nem úszhatja meg a Strabag – több százmilliárdos beruházás került veszélybe a cég miatt, a helyieket is kompenzálni kell (vg.hu)
A Strabagnak 5 milliárd forintból kell kijavítania az M30-as autópályát. A kivitelezőnek felelőséget kell vállalnia, a magyar állam a szankcióktól a munkálatok befejezése után sem fog eltekinteni.
márc. 4
12:03
Az Orbán-kormány nem emeli meg a szociális vetítési alapot, hiába nőtt 24 százalékra a nyugdíjas-szegénység (Forbes)
A 2008 óta változatlan minimumnyugdíj emelését nem tartja fontosnak az Orbán-kormány, hiába nőtt a nyugdíjas-szegénység. Mi történt? A kormány nem tervez semmit tenni a szegénységben élő nyugdíjasok, különösen az idős nők helyzetének javításáért, nem fog nőni a 2008-ban megállapított 28 500 forintos nyugdíjminimum értéke sem, írja a 24.hu. Kontextu
márc. 4
12:03
Merre tovább lakásárak? Mutatjuk az adatokat! (Haszon.hu)
Tovább erősödött 2025 februárjában a lakáspiaci kereslet, azonban fontos kiemelni, hogy az ország különböző részei, illetve a használt és az új ingatlanok között is jelentős eltérések mutatkoznak, írja a 24.hu. Februárban több mint 328 ezer telefonos érdeklődést jegyzett fel az ingatlan.com az eladó lakóingatlanok iránt, ez pedig éves össze
márc. 4
12:09
Romániában fejleszt a MET Csoport – megkezdődött a cégcsoport első napelempark kivitelezése (vg.hu)
A mostani, dâmbovița megyei beruházással a vállalat teljes megújulóenergia -portfóliója Romániában több mint 260 MWp fotovoltaikus erőművet és 10 MW akkumulátoros energiatároló-kapacitást foglal magában.
márc. 4
12:09
Zimon András újraindítja a Magyar Közönyt – A Frisshirek bezárásáról és a magyar médiahelyzetről is beszélgettünk (Media1)
A Media1 podcastban jelentette be Zimon András újságíró, hogy a Frisshírektől való távozása után immár saját gyártásban újraindítja a Magyar Közöny című, YouTube-ra készített közéleti műsorát. A beszélgetés során Zimon András mesélt a Frisshíreknél történtekről, a magyar médiahelyzetről, és aktuális közéleti ügyek is szóba kerültek.
márc. 4
12:15
Megkezdődött a MET Csoport első romániai napelempark-kivitelezése Dâmbovița megyében (NRGreport)
A svájci központú MET Csoport tovább erősíti jelenlétét a megújuló energiák romániai piacán, és megkezdte 80 MWp teljesítményű napenergia-projektjének építését Răscăeți településen.
márc. 4
12:15
Nagy lépés a vízpótlás felé: idéntől szabad az elárasztás! (Agrárágazat)
Jó hír a mezőgazdaságban, idén már engedélyezett nem mezőgazdasági célú területek elárasztása, a támogatás megmarad.
márc. 4
12:15
Nagy Márton Guller Zoltánt nevezi ki a Szerencsejáték Zrt. élére (Telex)
Guller Zoltán emellett a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke és egy egyetemi kuratórium vezetője is.
márc. 4
12:15
Pi Network árfolyam emelkedik a kriptopiaci visszaesés ellenére – 30%-os ugrás jöhet? (KriptoMagazin)
A Pi Network az utóbbi időben komoly figyelmet kapott a kriptovaluta piacokon, különösen a mainnet indulása óta. Bár a projekt számos kihívással szembesült, az utóbbi időszak ármozgásai azt sugallják, hogy a PI token iránti eladási nyomás csökkent, ami újabb emelkedést eredményezhet. Pi Network kitart a kriptovérfürdő közepette A kriptovaluta piaco
márc. 4
12:15
Rekordot döntött az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés (Diplomátszerzek)
Minden eddiginél többen jelentkeztek idén magyarországi felsőoktatási intézményekbe: összesen 129 730 fő adta be felvételi kérelmét. Ez az elmúlt 13 év legmagasabb jelentkezési száma – jelentette be Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője hétfőn Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.
márc. 4
12:21
Emelkedett a nyugdíjas létük miatt szorongók aránya (Piac és Profit)
Az elfogadás és egyúttal az igény is megnőtt az öngondoskodásra. Az ismeret és az elszántság azonban még hiányzik.
márc. 4
12:21
Új lízingterméket vezet be az Exim Magyarország a Demján Sándor Programban a hazai vállalkozások részére (ProfitLine)
Az Exim Magyarország a Demján Sándor Program keretében egy új, célzott finanszírozási konstrukciót indított el a mai nappal. A teljes, 5 éves futamidőre támogatott, fix kamatozású Jövő Exportőrei Lízing lehetőséget biztosít a hazai kis-, közepes és nagyvállalatok számára, hogy kedvező feltételekkel szerezzenek be korszerű eszközöket, berendezéseket
márc. 4
12:21
Szülők, figyelem! Nagy változás jön az iskolákban nyártól: minden magyar diákot érint, nincs kivétel (Pénzcentrum)
Újfajta, gerinckímélő székeket lehet csak beszerezni júliustól, ettől pedig a gerincegészség javulását várják.
márc. 4
12:21
Trónkövetelő a mélyből: a geotermia egyre nagyobb szerepet kap a távhőben (Portfolio)
A magyar távhőszektor átalakulóban van: miközben a fogyasztás csökkent, a megújuló energiaforrások szerepe lassan, de biztosan növekszik. Eközben a földgázalapú hőtermelés visszaszorulni látszik, a geotermikus energia aránya pedig folyamatosan emelkedik - olvasható ki a MEKH és MaTáSzSz legújabb kiadványából.
márc. 4
12:27
Változások az ELLE-nél: leigazolták Gyárfás Dorkát és megújult a magazin (Kreatív Online)
Megkérdeztük Horváth Anita operatív vezetőt, hogy milyen arculati és tartalmi elemek változtak?
márc. 4
12:27
MNB: egyes életbiztosításoknak egyszerűen nincs helyük a piacon (Portfolio)
A három lépésben életbe lépő etikus 2.0 szabályozás kivezeti a piacról az ügyfélértéket nem képviselő életbiztosításokat – mondta Nagy Koppány, az MNB igazgatója a Portfolio Biztosítás 2025 konferenciáján tartott előadásában.
márc. 4
12:29
Iránytű – varázslatok helyett a jól használt insight a kommunikációs siker titka (Kreatív Online)
Március 26-án közös workshopot szervez a FleishmanHillard és a Kreatív, hogy együtt keressük az irányt a fogyasztói igények, üzleti célok és kommunikációs trendek között.
márc. 4
12:33
A Mitte az Allee új PR ügynöksége (Kreatív Online)
A Mitte Communications PR-stratégia, sajtókommunikáció, médiavásárlás, tanácsadás területeken támogatja az Allee Bevásárlóközpont marketing tevékenységét.
márc. 4
12:33
Elmaradt fejlesztések, piaci növekedés, eltűnő életbiztosítások: dübörög a Portfolio Biztosítás 2025 konferenciája (Portfolio)
Az év egyik legnagyobb biztosításszakmai konferenciájára kerül ma sor a Portfolio rendezésében. Az elhangzott legfontosabb gondolatokról élőben tudósítunk, érdemes a nap folyamán visszalátogatni ehhez a cikkhez.
márc. 4
12:33
Trump ezt is elintézte: jelentősen csökkenhetnek a magyar üzemanyagárak, áttörhetik a lélektani határt (vg.hu)
Szinte minden abba az irányba mutat, hogy a folytatódhat az elmúlt hetekben látott lassú áresés a hazai kutakon, ami nagyban köszönhető Donald Trump nyomásának.
márc. 4
12:33
A Nav is készül a nőnapra (Üzletem)
Kiemelt figyelmet fordít március első napjaiban a virág-, édesség- és ajándékárusok ellenőrzésére a Nav: a revizorok március 3. és 8. között a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják.
márc. 4
12:39
Kajakombós kollabbal készül a Meki és a TheVR (Kreatív Online)
Újra együtt dolgozik a hazai McDonald’s és az ország egyik legsikeresebb tartalomgyártója, a TheVR. Előző évben a TheVR saját kedvenc Mekis rendelését vásárolhatták meg a hazai McDonald’s vendégei, de most valami egészen másra vállalkoznak legújabb közös projektjükben.
márc. 4
12:45
Zelenszkij-Trump csörte: az ukrán vezető kirohanása okozhatta a vitát (vg.hu)
A múlt heti egyeztetés a heves vitáról marad emlékezetes.
márc. 4
12:45
Hét magyar cég is szerepel a Financial Times idei listáján, ami Európa ezer leggyorsabban növekvő vállalatát rangsorolja (NRGreport)
Hét magyar cég is felkerült a rangos Financial Times FT1000 2025-ös listájára, ahol Európa ezer leggyorsabban növekvő vállalata szerepel.
márc. 4
12:47
Fapadosok: megrohamozták a Wizz Air és a Ryanair járatait az utazók (vg.hu)
A Ryanair utasforgalma 14 százalékkal ugrott meg, a Wizz Airt öt százalékkal több utas választotta februárban, mint egy éve.
márc. 4
12:51
Kiderült, hogy a PMÁP-állomány hány százalékát váltották vissza a háztartások - elemzés (Infostart)
A tőke jelentős része a kamatfizetések után is a Prémium Magyar Állampapír-sorozatokban maradt, de a belőlük kiáramló pénz is sok esetben egy másik állampapírba került át.
márc. 4
12:51
Megkezdődött a MET Csoport első romániai napelempark-kivitelezése Dâmbovița megyében (ProfitLine)
A svájci központú MET Csoport tovább erősíti jelenlétét a megújuló energiák romániai piacán, és megkezdte 80 MWp teljesítményű napenergia-projektjének építését Răscăeți településen (Dâmbovița megye). A vállalat teljes megújulóenergia-portfóliója Romániában több mint 260 MWp fotovoltaikus erőművet és 10 MW akkumulátoros energiatároló-kapacitást fogl
márc. 4
12:51
Éveket nyerhetünk a pénztármentes boltok elterjedésével (Portfolio)
Életünk során években mérhető a sorban állással töltött idő, és ezt csökkenthetik drámaian a pénztármentes boltok, amelyek egyben a munkaerőhiány és a bolti lopások problémájára is megoldást kínálhatnak. A Kende Retail vezetője, Kende Gábor szerint a technológia elsősorban a kisebb, gyors vásárlásra optimalizált üzletekben lehet sikeres - írja a Pé
márc. 4
12:57
Rekord az OTP-nél, rengetegen csatlakoztak a kasszához (Menedzsment Fórum)
Tavaly 41 312 új tag lépett be az OTP Egészségpénztárba, ami fennállásának második legnagyobb éves bővülése. Majdnem négyezerrel több új belépő volt tavaly, mint egy évvel korábban, így 2025 elején a taglétszám átlépte a 400 ezer főt.
márc. 4
12:57
Vámháború után devizaháború jön? Ez végre jót tehet a forintnak (Privátbankár)
Mintha nem lenne elég a vámháború, ami magasabb inflációt és alacsonyabb növekedést hozhat, most még a devizáknál is újabb frontot nyitott az amerikai elnök. Ez viszont erősítheti az eurót és vele a forintot is. Nem voltak meggyőzőek a magyar gyorsjelentések. Három dolog is lefelé húzza az olajat. Sok hónapos mélyponton az éter, pedig sorra megszün
márc. 4
12:57
Már 2015-ben is azt jósolták, hogy Kína gazdasága megelőzi az USA-ét, nem jött be (Piac és Profit)
A világ 20 legnagyobb gazdaságának fejlődése az elmúlt 10 évben. A felmérés az országokat a 2025-re előrejelzett bruttó hazai termékük (GDP) alapján rangsorolja, és az inflációval kiigazított növekedésüket mutatja be 2015 óta.
márc. 4
12:57
A filmipar sosem lesz teljesen fenntartható, de minden apró eredménynek örülni kell (Kreatív Online)
Aggregátorok, egyszer használatos díszletek és a vis maior helyzetek jelentik a legfontosabb környezeti terhelést a filmes produkciók során, míg a producereknek a stábtagok szemléletének megváltoztatása is sok munkát jelent. Az ágazati szereplők azonban úgy vélik, a helyzet már javult az elmúlt években, de sokszor még mindig a technológia hiánya va
márc. 4
12:57
Az innovációt és a zöld megoldásokat részesítették előnyben az idei Real Estate Awards gálán (Alternatív Energia)
Az innovációt és a zöld megoldásokat részesítették előnyben az idei, immár 15. Real Estate Awards gálán, ahol a 2024-es év kiemelkedő építőipari teljesítményeit díjazták - közölték a szervezők pénteken az Mti-vel.
márc. 4
12:57
Ezeket a pótkocsikat vitték a gazdák februárban (Agroinform)
Mutatjuk a friss mezőgazdasági pótkocsi-eladási adatokat!
márc. 4
12:57
Ledobta a hitelbombát a hazai bank: elképesztő kamatverseny alakul Magyarországon (Pénzcentrum)
Egyre kedvezőbb kamatok mellett juthatnak szabad felhasználású személyi kölcsönhöz az ügyfelek. Jelenleg több hazai nagybank kínálatában is elérhető 10% alatti kamatozással a népszerű hitel. Kedvező változást jelentett be a CIB Bank és március 1-jétől új árazást vezetett be. Mutatjuk a részleteket.
márc. 4
12:57
Von der Leyen a kohéziós forrásokat is a védelmi kiadásokra fordítaná (vg.hu)
Az EU-s védelmi csomag egy 150 milliárd eurós hitelt tartalmaz a tagállamok számára védelmi befektetéseik támogatására.
márc. 4
12:57
Jól élni idősen is – A Tudatos Öregedés Alapítvány (Hcaf) ajánlásai (Márkamonitor)
Mik lehetnek azok az eszközök, módszerek, megközelítések, melyek a mai magyar viszonyok és realitások között is a társadalom széles köre számára hozzáférhetőek?   Időben kezdjük el az öngondoskodást: Legyünk proaktívak testi és lelki jóllétünk megőrzése érdekében. Érdemes idősbaráttá alakítani vagy cserélni otthonunkat, hogy könnyebben mozoghassunk
márc. 4
12:57
Bécs – a jövő mesterségeinek európai központja (Öko-drive)
2025 tavaszán Bécs ad otthont Európa legnagyobb, a jövő munkahelyeivel foglalkozó rendezvényének.
márc. 4
12:57
A tudományos kiválóság erősítése a cél a Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájában (Helló Sajtó!)
A publikációs teljesítménye alapján a magyar és a nemzetközi élvonalba tartozó közgazdász 2018 óta az intézmény kutatóprofesszora. Fő kutatási területe Közép-Ázsia, a Kaukázus, a külgazdaság, a nemzetközi agrárgazdaságtan és a természeti erőforrások gazdaságtana.
márc. 4
13:03
GPS könyvelőknek: ütemterv, adatelemzés, év közbeni mérlegek – így lehet könnyebb a munka (Adózóna)
Javában tart már a mérlegidőszak, de még nem késő újítani, azaz más szemmel nézni a feladatokra, főként arra, hogyan lehet elemeire felbontva rugalmasabbá, hatékonyabbá tenni a munkát.
márc. 4
13:03
Bevált a legrosszabb, eltűnt 20 millió tonna gabona (Agrárágazat)
A korábbi 145 millió helyett alig több mint 125 millió tonna gabona termett az oroszoknál, csökkent az export is.
márc. 4
13:03
Érdemes-e a konyhában termeszteni a salátát? (Mezőhír)
Napjainkra a konyhakertek mérete a húsz évvel ezelőtti 102 ezer hektárról 3,1 ezer hektárra csökkent.
márc. 4
13:03
Merre tovább, magyar autóipar? (Gyártástrend)
Az autóipar komoly átalakulás előtt áll, amelyet az elektromobilitás térnyerése, az Európai Unió szigorú szabályozása és a munkaerőhiány is alakít. Az Integrator Fm ipari podcast legújabb epizódjában Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (Mage) főtitkára osztotta meg gondolatait arról, hogy az ipar miképpen alkalmazkodhat ezekhez a kihívás
márc. 4
13:03
Ez lett az 5 legidegőrlőbb true crime-sorozat a Netflixen (Médiapiac)
A true crime általában sokakat érdekel - a Netflix pedig gyakorta nyúl olyan történetekhez, amelyek az egész világot megbolygatták. Íme az 5 legjobb ilyen sztori a streamingszolgáltatón.
márc. 4
13:09
Trump tényleg berobbantotta a kereskedelmi háborút, és az USA szövetségesei mellett az amerikaiak fizethetik meg az árát (444.hu)
Még a konzervatív sajtó is az ország történetének legostobább vámjának nevezi a Kanadára és Mexikóra kivetett vámokat. Ha Trump nem hátrál meg, nemcsak a kanadai és mexikói, de az amerikai fogyasztók is érezni fogják a következményeket.
márc. 4
13:09
Sokmilliárdos fejlesztést valósít meg a Schneider Electric Dunavecsén (vg.hu)
Új, 18 ezer négyzetméteres üzemrészt alakítanak ki a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával.
márc. 4
13:11
Az OMV megállapodott az Abu-Dzabi olajtársággal: a világ negyedik legnagyobb vegyipari cége jön létre (vg.hu)
Az Egyesült Arab Emírségek és Ausztria vezető olajtársaságai megállapodtak egy több mint 60 milliárd dollár értékű vegyipari óriás létrehozásának feltételeiről.
márc. 4
13:15
Beszakította a terménypiacokat a vámháború (vg.hu)
Ki fizeti az amerikai farmereket?

Keresés