Rekordot döntött a taglétszám, a befizetés és a kifizetett összeg is a hazai egészség- és önsegélyező pénztáraknál. Még mindig gyógyszerre és magánorvosra költenek a legtöbbet a tagok, de a lakáshitelek törlesztése is felfutóban van.
Már csak két bank nem jelentette be, hogy emeli díjait, amire a tavalyi 3,7 százalékos infláció alapján jogosult a szektor. Várhatóan itt sem ússzák meg a drágulást az ügyfelek. Vannak azonban díjkedvezmények, amelyeket a BiztosDöntés.hu portál gyűjtött össze. Közben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is megszólalt. A lakossági ügyfelek
Bemutatták az Európai Bizottság javaslatát, amely drasztikusan átrajzolná a fenntarthatósággal kapcsolatos európai uniós kötelezettségeket – várhatóan később és jóval kevesebben lesznek érintettek.
2024-ben 7 százalékkal emelkedett az Alteo árbevétele a kiemelkedően sikeres 2023-as üzleti évhez képest is, Ebitda-ja pedig 19,7 milliárd forint lett, ami kismértékben meghaladja az egy évvel korábbi értéket. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzett vállalat eredményeiben a diverzifikált portfolió mellett fontos szerepet játsz
A GKI által megkérdezett vállalatok átlagosan 6,6%-kal tervezik emelni a béreket idén, ami az általuk 4,5% körülire várt infláció mellett 2%-os átlagos reálbérnövekedést jelent ebben a körben.
Az amerikai adminisztráció minden Ukrajnának nyújtott segélyt szüneteltet. A lépés azután történt, hogy Donald Trump amerikai elnök pénteken nyilvánosan összecsapott Zelenszkijjel az Ovális Irodában.
A lendületes évkezdést követően a BUX-index februárban is folytatta erősödését, amelynek nyomán újabb rekordértéken, 87 146,6 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, 1,93 százalékos növekedést elérve januárhoz képest. Az azonnali részvénypiac forgalma hasonlóan alakult, mint az előző hónap, 415,7 milliárd forintot tett ki,
A magyar társadalom egyre öregszik és nincs felkészülve erre a folyamatra. Az 50 év felettiek aránya már most meghaladja a 40 százalékot, többségük azonban nem tudja, hogyan maradjon aktív a nyugdíjaskor előtt és azután is, és hogyan öregedjen egészségesen. A magyarok kétharmada szerint az egészségügyi problémák az idősödés óhatatlan velejárói. Az
Az idei év első félévére a munkáltatók 78 százaléka tervezett béremelést végrehajtani, ám 31 százalékuk csupán 5 százalék alatti mértékben kívánja növelni a fizetéseket. A kiegészítő juttatásokat tekintve ugyanakkor a cégek kétharmada nem tervez emelést az időszak során – derül ki a Manpower Magyarország Fizetési és Foglalkoztatási Trendek címmel m
A Seco célja, hogy a gyártást gyorssá, egyszerűvé és fenntarthatóvá tegye, és 2025-ben a vállalat számos fontos kezdeményezést indít, hogy támogassa az ügyfeleket a környezeti lábnyomuk csökkentésében és a felelős
A festményt 1974-ben lopták el a gdanski nemzeti múzeumból. A lopást akkor véletlenül vették észre, amikor egy takarító a képet leverte a falról. A keret eltört és úgy figyeltek fel arra, hogy az eredeti festményt egy egyszerű replikával helyettesítették.
Áttörő eredményt ért el az aldehidek hatékony előállítása terén a HUN-Ren Természettudományi Kutatóközpont (HUN-Ren Ttk) Organokatalízis Kutatócsoportja, a megoldás a növényvédőszerek helyett is alternatívát kínál.
A Facebook nemi alapú megkülönböztetés miatt került reflektorfénybe. A Hollandiai Emberi Jogi Intézet nemrég hozott döntése szerint a Facebook algoritmusa nemi alapú elfogultságot mutat az álláshirdetések célzásában.
2025. január 1-jével Dongchul Kwon vette át a Hankook magyarországi kereskedelmi irodájának, a Hankook Tire Budapest Kft.-nek a vezetését. Az új, tapasztalt vezető elsődleges feladata a Hankook pozíciójának erősítése a magyar piacon. A tapasztalt szakember Min Sung Wont váltja, aki az európai marketing stratégiáért felel a jövőben.
Az atlantai Fed-nek van egy modellje, a Gdpnow, amely mindenféle szubjektív trükközés nélkül, csak a fontosabb indikátor adatok alapján – nem hivatalosan – GDP előrejelzést állít elő. Nem tudjuk, hogy a modell mennyire jó, de a kiötlői szerint az első negyedévi GDP-re a január eleji maximális abszolút hiba az előrejelzésben 2 százalékpontról 0,8 sz
A sikeres tavaszi palántázás kulcsfontosságú a bőséges termés érdekében. Kósa Dániel kertészmérnök szakértői útmutatása segít eligazodni a magvetés és palántanevelés fortélyaiban, hogy a kezdő és haladó kertészek egyaránt sikerrel termeszthessék zöldségeiket - számolt be a Pénzcentrum.
Fél tonna kokaint találtak a luxembourgi repülőtéren egy Brazíliából érkező teherszállítmányban étkezési keményítő közé rejtve - közölte a nagyhercegség vámhatósága.
El tudod képzelni, hogy a cukorborsó nemcsak a tányérodon, hanem a söröskorsódban is helyet kapjon? A kézműves sörfőzés világában egy új, izgalmas trend hódít.
A Vasas Óbuda hatalmas bravúrt ért el azzal, hogy a Cev Kupa elődöntőjébe jutott, ahol a román Alba Blaj lesz az ellenfele. A Sport Tv élőben közvetíti a két elődöntős párharcot, és ha magyar siker születik, akkor a finálét is. Az előző évi negyeddöntős szereplés után 2025-ben a Vasas Óbuda a második számú nemzetközi
Február közepétől már a spanyol és francia, sőt, a magyar, mint idegen nyelv is elérhetővé vált a Kréta Idegennyelvi Felkészítő Moduljában (Ifm), amely továbbra is térítésmentesen használható a magyar köznevelés és szakképzés valamennyi résztvevője számára. Az Ifm segítségével minden általános - vagy középiskolás diák, pedagógus hozzáférhet a legúj
A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány a város önkormányzatával közösen 26. alkalommal rendezte meg a Győri Sportcsillagok Díjátadó Gálát február 26-án. Az eseményen a tavalyi év legjobb győri sportolóit és edzőit köszöntötték.
Donald Trump vámbejelentéseinek hatására a hétfő esti órákban lefordultak az amerikai tőzsdék, ezt követően ugyan ma reggel Ázsiában felemás hangulat látszik, de Európában is esés jöhet. Gazdasági események szempontjából ma a magyar GDP-adatra, illetve az eurózóna januári munkanélküliségi rátájára ajánlott figyelni.
400 forint alatti euró-árfolyammal indítja a keddi kereskedést a forint. Ma érkezik a végleges tavalyi negyedik negyedéves magyar GDP-adat. Az első becslés szerint gazdaság teljesítménye 0,5%-kal haladta meg az előző negyedévit. Ezzel Magyarország kikerült a recesszióból, hiszen fél éven át tartó zsugorodás után növekedést tudott felmutatni. Ma az
Magyarország a közép- és kelet-európai (KKE-) régióban kiemelkedő eredménnyel zárta 2024-et az M&A-tranzakciók terén. A Forvis Mazars és a Mergermarket most kiadott közös jelentése szerint a tranzakciók száma idehaza éves szinten 17 százalékkal emelkedett, azaz 2024-ben összesen 75 ügyletet jelentettek be. Ezzel párhuzamosan a hazai összesített
A háború három évét közvetlenül azok szenvedték meg Oroszországban, akik elvesztették hozzátartozójukat. Az embereket csendben emészti fel a távoli és a közeli erőszak tombolása.
USA, Kanada, Mexikó, Kína. Súlyos százalékok repkednek, Trump vámpolitikája nem maradt megválaszolatlanul. Mi történt? Az Amerikai Egyesült Államok 25 százalékos vámot léptetett életben a Mexikóból és Kanadából érkező árukra kedden, a kínai áruk vámját pedig 10-ről 20 százalékra emelte. Válaszként a Kanada 25 százalékos vámot vetett ki az Amerikábó
A NASA és a Nokia közös célja, hogy a mobilkommunikációt az űrbe is eljuttassák. Egy SpaceX rakéta még ebben az évben elindul a Holdra, hogy telepítsen egy 4G hálózatot, amely alapja lehet a jövőbeli holdi és marsi misszióknak. Ennek köszönhetően hamarosan a 4G az űrben is elérhető lesz.
Az idei évtől érvényes osztalékpolitika elfogadásáról döntött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. igazgatósága, amely várhatóan a 2024-es pénzügyi beszámoló elfogadásához kapcsolódóan fog a közgyűlés számára osztalékfizetési javaslatot tenni. A ViVeTech igazgatósága emellett megerősítette elkötelezettségét a társasá
A Bank of America vezérigazgatója bejelentette, hogy amint a jogi szabályozás lehetővé teszi, a pénzintézet saját, dollárral fedezett stablecoint fog kibocsátani - számolt be a Finextra.
A Fehér Ház és a Pentagon egyelőre nem közölt további részleteket, így például a szüneteltetés idejét sem. Mi történt? A Fehér Ház is megerősítette, hogy Donald Trump szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, miután múlt pénteken az amerikai elnök találkozója Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel feszült, a nyilvánosság előtt zajló vitává
A BMW Group müncheni gyára a NEUE Klasse modellgeneráció sorozatgyártására készül, amely 2026 nyarán indul. Az új modellek alacsonyabb gyártási költségeket ígérnek, és a gyár 2027-től kizárólag elektromos meghajtású autókat készít. A gyártási folyamatok optimalizálása és a munkatársak tudásfejlesztése kulcsszerepet játszik az átállásban.
Malajzia vizsgálatot indít és szükséges lépéseket tesz, ha bebizonyosodik, hogy helyi cégek érintettek abban a csalási ügyben, amely során állítólag Nvidia chipeket juttattak Szingapúrból Kínába - írta meg a CNBC.
Tovább élénkült februárban a lakáspiaci kereslet, de országon belül jelentős különbségek láthatók, illetve a használt és új lakások piaca is eltérő dinamikát mutat. Ez derül ki az ingatlan.com legújabb összeállításából, amely saját adatok alapján a kínálat és a kereslet februári alakulását vizsgálta. Februárban több mint 328 ezer telefonos érdeklőd
Március elsejétől Vincze Géza tölti be az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. A szakember majdnem harmincéves, különböző modelleket követő, nagy nemzetközi üzletláncoknál szerzett kereskedelmi tapasztalattal rendelkezik.
Bejelentette Szinetár Miklós, mely művészek kerülhetnek be a Halhatatlanok Társulatába idén. A kuratóriumi elnök az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt.
A hashráta piacok 2024-ben látványos bővülésen mentek keresztül. A Luxor hashráta határidős piacán az OTC forgalom több mint 500%-kal emelkedett, miközben a Bitnomial lett az első szabályozott tőzsde, amely bevezette a bitcoinbányászati derivatívákat, elindítva a hashráta határidős ügyleteket. A növekvő kereskedési volumenekkel párhuzamosan a bányá