Az Egyesült Államok szövetségi oktatási minisztériumának megszüntetéséről írt alá elnöki rendeletet Donald Trump csütörtökön, ezzel az egyes államok kezébe utalta az oktatás irányítását. A döntés politikai vitát váltott ki, mivel az amerikai közvélemény jelentős része nem támogatja az intézkedést. A Fehér Házban tartott ceremónián Trump kijelentett
A Magyar Posta közleménye szerint a február 28-án Ráckevén cserbenhagyásos gázolás miatt súlyos sérüléseket szenvedett munkatársuk 40. életévében a kórházban halt meg.
A Nike jelentős forgalomcsökkenést prognosztizál a jelenlegi negyedévre az új vámok, a csökkenő fogyasztói bizalom és a vártnál lassabb üzleti fordulat miatt - írta meg a Cnbc.
Idén a könyvek és a nyomtatott sajtó – valamint a United Way Magyarország munkája – előtt tisztelegtek a Glamour Women of the Year szervezői, a jelöltek és meghívottak a koktélruha mellé kiegészítőül kedvenc könyvüket hozták magukkal a gálára. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kiemelkedő tehetség és női energia került a fókuszba a tavasz egyik
A legtöbb munkaadó abban bízik, hogy idén javul vagy legalább stagnál a pénzügyi-gazdasági helyzete. A többé-kevésbé optimista várakozások minden második munkáltatót létszámbővítésre sarkallnak, amihez a kialakult toborzási folyamataikat és eszközeiket fogják optimalizálni, hogy költséghatékonyan és minél gyorsabban megtalálják a megfelelő jelöltek
A kivát választó vállalkozások száma 2025 januárjára megközelítette a 100 ezret; az érintett vállalkozások közel félmillió főt foglalkoztatnak. Az adónem jelenleg 50 foglalkoztatott, illetve 3 milliárd forint árbevétel és mérlegfőösszeg alatt választható, de a közeljövőben ezek az értékhatárok a duplájukra nőhetnek. Ennek révén további 3-5 ezer nag
2025. április végétől Kisgergely Kornél, az Exim Magyarország elnök-vezérigazgatója a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkáraként folytatja pályafutását. Az Exim vezetését a vállalat korábbi üzleti vezérigazgató-helyettese, Dr. Berta Adrienn veszi át, az ő posztjára pedig Széll István vállalatfinanszírozási igazgatót nev
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy visszavonja a 2018-as irányelvjavaslatát, amely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését célozta az Európai Unióban. A döntés, amely még nem végleges, az Európai Unió Tanácsán belüli hosszan tartó patthelyzet eredménye – közölte Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság szóvivője.
A több évtizedes televíziós tapasztalattal rendelkező műsorvezető vadonatúj, kéthetente új epizóddal jelentkező podcastja holnap délben debütál a TV2 Play-en.
A gubacsok a növények olyan fejlődési és növekedési rendellenességei, amelyeket más élő szervezetek (vírus, baktérium, gomba, fonálféreg, rovar, atka, stb.) tevékenységének hatására a növények hoznak létre a sejtjeik számának (hiperplázia) és/vagy a sejtek méretének (hipertrófia) növelésével. A gubacsok a gubacsokozóknak élelmet, védelmet, megfelel
Spanyolországban esőzések okoznak gondokat a dinnyeföldeken. A csapadékos, felhős időjárás akadályozta a beporzást, így kötődési problémák léphetnek fel a gombabetegségek és a rothadás megjelenése mellett.
A mai nap adatszegény nap lesz nemzetközi és hazai fronton is. Ennek ellenére izgalmak várhatóak, mert Trump elnök változó politikája miatt a devizapiaci hangulat is nagyon változékony, miközben a török helyzet sem biztos, hogy ilyen hamar véget ért. Egyelőre a forint 399 körül van az euróval szemben és 368 körül a dollárral szemben.
Rekordszámú Tesla-tulajdonos válik meg elektromos autójától, miközben Elon Musk kormányzati pozíciója és a márka körüli ellentmondások egyre erősebben befolyásolják a vásárlói döntéseket - foglalta össze az Edmunds autókereskedelmi oldal legfrissebb elemzését a Cnbc.
A fiataloknak átlagosan 669 ezer forint tartaléka van, a részletes adatok szerint sokan csak nagyon rövid ideig tudnának megélni a felhalmozott tartalékaikból – erre jutott a legfrissebb K&H ifjúsági index. Az érintett 19-29 évesek többsége – 63 százaléka – maximum hat hónapig tudná finanszírozni az életét bevétel nélkül.
Európa tőzsdeindexei csütörtökön többnapos emelkedés után csökkentek, a páneurópai Stoxx 600 index 0,4%-kal zárt lejjebb. A Bank of England 4,5%-on tartotta, míg a Svájci Nemzeti Bank 25 bázisponttal, 0,25%-ra csökkentette az alapkamatot.
Nagy Márton egy rövid videóban fejtette ki, hogy elszálltak a bankszámladíjak. Megtudhattuk, mit tartanak kívánatos szintnek: a kormány szeretné a tavaly év végi, január közepi szintekre visszaszorítani a díjakat.
Bemutatta az Audi magyar leányvállalata a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolóját. Leépítéseket nem terveznek, a dolgozók havi alapbérük 1,2-szeresének megfelelő bónuszt kapnak a márciusi fizetéssel. Az Audi Hungaria tavaly 8,611 milliárd eurós (3420 milliárd forint) árbevételt ért el, az adózott eredménye 304 millió euró (120 milliárd fo
A K&H közlése szerint a fiataloknak átlagosan 669 ezer forint tartalékuk van, a részletes adatok szerint sokan csak nagyon rövid ideig tudnának megélni a felhalmozott tartalékaikból – erre jutott a legfrissebb K&H ifjúsági index. Az érintett 19-29 évesek 63%-a maximum hat hónapig tudná finanszírozni az életét bevétel nélkül.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. április végével Berta Adriennt, a vállalat korábbi üzleti vezérigazgató-helyettesét nevezi ki az EXIM Magyarország vezérigazgatójává - jelentette be csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A nemzetgazdasági miniszter több körben tárgyalt a Bankszövetséggel, először önkéntes árkorlátozásra kérte őket, de a politikus szerint a szövetség első ajánlata gyengére sikerült. Nagy Márton a drágulások kapcsán kijelentette, hogy ezek egyáltalán nem indokolható tételek.
Az elmúlt három évben nagyon gyorsan épültek le az orosz – nyugat-európai gázkapcsolatok. Ha a fizikai károk nagyon megnehezítik a későbbi visszaépítést, az Európának sem jó.
A Biopont Kft. szalmonella lehetséges jelenléte miatt napraforgómagot, és napraforgós mézes szeletet vonat ki a forgalomból. Előbbi visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. június 28., utóbbié 2025. július 6. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A bizmut ára közel ötszörösére emelkedett, miután Kína exportkorlátozásokat vezetett be a nyersanyagra, válaszul az amerikai kereskedelmi intézkedésekre. Az ipari festékektől a védelmi iparig használt kritikus fém piaca jelentősen átrendeződött az elmúlt időszakban - írta meg a Bloomberg.
Kiugró mértékben, több mint 2,6 milliárd forinttal nőtt tavaly a zenei streaming magyarországi bevétele. Nemzetközi viszonylatban a teljes kereskedelmi bevétel 2024-ben elérte a 29,6 milliárd dollárt, ami 4,8 százalékos emelkedés az előző évhez képest. A hangfelvételpiac fizikai és digitális értékesítésének 2024-es statisztikáit az IFPI (Internatio
Csalárd céglovagok használtak ki magánszemélyeket, és próbálták illegálisan megszerezni a vidéki otthonfelújításért járó támogatást. Néhány csalárd cég biztosította a fiktív felújításról szóló számlákat, a félrevezetett magánszemélyek pedig a támogatás töredékéért vállalták a közreműködést. Voltak olyanok is, akik azt sem tudták, hogy már beadták a
Az Apple streaming szolgáltatása évi egymilliárd dolláros veszteséget termel, miután a vállalat kemény versennyel és egyre válogatósabb fogyasztókkal néz szembe. A szolgáltatás előfizetői lemorzsolódása a legmagasabb a piacon, miközben a cég egyedi stratégiát követ a streaming háborúban - számolt be a Yahoo Finance.
Hiába hajlamosak a kannibalizmusra, nem veszélyeztetik a rákosi viperák állományait a rézsiklók. A ritkán vizsgált siklófaj különleges táplálkozásának titkaira világított rád a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont egyik friss kutatása.
Jelentős karbantartást végez valamennyi online felületén az MVM mától kezdve a hétvégén, így azok időszakosan nem lesznek elérhetőek – hívta fel a figyelmet péntek reggeli közleményében az állami energiavállalat.