2025. március 21. péntek

márc. 21
5:54
Százmilliárdos vagyon tűnt el az MNB alapítványánál (Azenpenzem)
Átláthatatlan céghálóban landolt az MNB alapítványainak vagyona, hogy aztán további közpénzt és hitelt is bevonva, a józan ésszel ellentétes befektetésekben szívódjon fel legalább 150 milliárd forint. Az Állami Számvevőszék vizsgálódásai nyomán több bűncselekmény gyanúja miatt is feljelentést tett. Az MNB-t viszont csak megdorgálta.
márc. 21
5:54
Trump elszánt az orosz-ukrán kiegyezésben – de ki lehet Zelenszkij utódja? (NRGreport)
A valaha volt legbizonytalanabb helyzetbe került az ukrán elnök. A fronton nem áll jól a szénája; hazai riválisai alig várják, hogy átvegyék a helyét; ráadásul fő pártfogója, az Egyesült Államok is úgy tűnik, kihátrált mögüle.
márc. 21
5:54
Lenovó támogatás az ELTE okoslaboratóriumának (Mínuszos)
A Lenovo Magyarország felajánlásának köszönhetően összesen tízmillió forint értékben, 150 számítástechnikai eszközzel bővül a befejezés előtt álló Super Smart Lab projekt az ELTE Kémiai Intézetében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 2022-ben indította el a „Gyakorlatorientált felsőfokú képzés infrastrukturális és készségfejlesztés az ELTE-n”
márc. 21
5:54
Tisztogatás a Nissan vezetőségében – a Honda miatt indultak kirúgások (newtechnology.hu)
A Nissan menesztette vezérigazgatóját, műszaki igazgatóját és több magas rangú vezetőjét, hogy újraindíthassa az egyesülési tárgyalásokat a Hondával. A két japán gyártó közötti megállapodás januárban kezdett összeomlani, miután Makoto Uchida,
márc. 21
5:54
Fenntarthatóság: önértékelési kérdőív segíti a gazdákat (Agrárágazat)
A támogatásoknál is fontos a fenntarthatóság, a kérdőív segít felmérni a teljesítményt és a fejlesztési lehetőségeket.
márc. 21
5:54
Innovatív tápanyag- és vízmegőrzési technikák alkalmazása kertészetben (Mezőhír)
A sokszor krónikussá váló vízhiány nemcsak a szántóföldi növényeket, hanem a gyümölcsösöket is világszerte érinti.
márc. 21
5:54
Újdonság a telekommunikációs piacon: már a Wolton keresztül is rendelhetünk feltöltőkártyás SIM-kártyát, mobiltelefont és tartozékokat (Helló Sajtó!)
Új csatornán teszi elérhetővé termékeit és szolgáltatásait a Yettel. A Wolt alkalmazásán keresztül, a Yettel üzleteiből is rendelhető feltöltőkártyás mobiltelefon, feltöltőkártyás SIM-kártya és számos tartozék.
márc. 21
5:56
InnOtdk: kétévente az innováció lesz az OTDK fókuszában (Mínuszos)
Új, az innovációt középpontba helyező verseny, az InnOtdk megrendezéséről kötött megállapodást az Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ), a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT). A kétévente megrendezésre kerülő megmérettetésen a jól ismert OTDK versenye
márc. 21
5:57
Kincs, ami nincs: mire fáj valójában a nagyhatalmak foga? (Piac és Profit)
Gyakran visszatérő vád, hogy az Egyesült Államok az olaj megkaparintása miatt kezdett háborúkba a Közel-Keleten. Ha ennek volt is igazságtartalma régen, mostanra az amerikaiak a világ legnagyobb olajtermelő országává nőtték ki magukat, így nem szorulnak a közel-keleti energiahordozókra. Különösen nem Szíria egyébként sem túl jelentős készleteire. E
márc. 21
6:00
Mi történik, ha napelemeket szerelünk egy teherautóra? (Alternatív Energia)
A napelemes megközelítés jelentősen növelte a jármű hatótávolságát.
márc. 21
6:00
Gilisztakomposzt előállítása otthon, egyszerűen I. rész (Agrofórum)
A gilisztakomposzt otthoni alkalmazása egy egyszerű módszer a konyhai ételmaradék és számos szerves zöldhulladék feldolgozására. A gilisztáknak hála egy tápanyagokban rendkívül gazdag humuszanyagot nyerünk ki a folyamat végén.
márc. 21
6:00
Erősödnek az egyetemek és a kockázatitőke-befektetők közötti kapcsolatok (KKV Magazin)
Hiánypótló rendezvényen kapcsolta össze a Niü az egyetemeket és az innovációs befektetőket, elősegítve a két szektor együttműködését. Az eseményen az egyetemi technológia transzfer szakértők ismertették a felsőoktatási intézményekben formálódó innovációs projekteket. A potenciális együttműködések bemutatása fontos a befektetőknek, mert az egyetemi
márc. 21
6:06
Örülhetnek az AVON termékek rajongói (MMonline)
Belép a kiskereskedelmi piacra az AVON, áprilistól a dm országos hálózatában is kaphatóak lesznek a márka bizonyos termékei. A népszerű Tanácsadói hálózat továbbra is a vállalat fontos alappillére marad. Április elejétől az AVON termékek a hazai kiskereskedelemben is megjennek, méghozzá a dm országos hálózatában. Ezzel a vásárlók újabb csatornán ta
márc. 21
6:18
A magyar munkavállalók kétharmada egy átlagos munkanapon is stresszes (ProfitLine)
A magyar dolgozók jelentős többsége rendszeresen tapasztal stresszt mind munkanapokon, mind szabadnapjaikon – derült ki az Affidea Magyarország friss kutatásából. A felmérés a munkahelyi és magánéleti stressz gyakoriságát, annak forrásait, valamint a magyar lakosság stresszkezelési szokásait vizsgálta. A kutatás célja, hogy ráirányítsa a figyelmet
márc. 21
6:18
Az amerikai ruházati ipar árban nem tud versenyezni Ázsiával (vg.hu)
Kevés az esély a ruházati és cipőipar hazatelepítésére.
márc. 21
6:21
Gavallér állam és gyenge verseny: áremelkedés plusz ütemcsökkenés (Privátbankár)
Az év eleji áremelkedések ismét az EU legmagasabb inflációs rátáját eredményezték Magyarországon, miközben a kormányzat sikerpropagandát folytatott. Az élelmiszerárak drágulása és a kiskereskedelmi árrés maximalizálása élénk társadalmi vitát váltott ki. Eközben az ipari és építőipari árak is emelkedtek, miközben a gazdaság stagnál. A háttérben stru
márc. 21
6:24
Mutatjuk, milyen drasztikusak az egyenlőtlenségek a magyar fizetésekben (HR Portál)
Magyarországon a munkavállalók több mint fele, 66,5 százaléka az átlag alatt keres. Mindez jól mutatja, hogy az átlagot nagyban torzítják a felfelé kilógó keresetek. A GKI kiszámolta, hogy egyes kereseti tizedek keresete hogyan viszonyul a teljes keresettömeghez. Az alábbi ábra is jól mutatja, hogy a második legtöbbet kereső tizedhez képest is kéts
márc. 21
6:24
Új fordulat az akkumulátor technológiában: 97%-os kapacitás-megtartás és hosszabb hatótávolság (NRGreport)
A kutatók új módot találtak a magas feszültségű LNMO katódok javítására.
márc. 21
6:24
Változás a salátafélék piacán: 12. heti AKI-elemzés (Magyar Mezőgazdaság)
A KSH adatai szerint Magyarország fejessaláta-behozatala 4 százalékkal (1,05 ezer tonnára) csökkent 2024-ben az egy évvel korábbihoz képest.
márc. 21
6:24
Saját AI-klón? A magyarok meglepő százaléka támogatná (ICT Global)
Ha valakinek van felesleges 12–14 millió forintja, januártól már Magyarországon is vásárolhat humanoid robotot. Mit gondolnak azonban erről a technológiáról és a mesterséges intelligenciáról (MI) a magyarok? El tudják-e képzelni, hogy a jövőben az Olimpián valamelyik sportágban egy robot hozza el az aranyat? Vagy akár az MI nyerje el a Nobel-díjat?
márc. 21
6:24
Szabó András Csuti az influenszer-létről: „Nincs ingyenebéd, vállalni kell a következményeket” (Médiapiac)
Szabó András Csuti már évek óta a közösségi média egyik legkeresettebb tartalom gyártója. Az üzletember a Social Guru marketing ügynökség tulajdonosa, arról kérdeztük, vajon meg lehet-e ebből a könnyűnek tűnő munkából élni, mire kell odafigyelni, mi az, amit másként csinálna mai fejjel? Médiapiac interjú.
márc. 21
6:24
Erős terv készült Magyarország jövőjéről: van megoldás az energiafüggőségre (Agrárszektor)
A biogáz fenntartható és sokoldalúan felhasználható energiaforrás, amely hozzájárulhat a fosszilis tüzelőanyagok kiváltásához és a környezeti terhelés csökkentéséhez. Magyarországon és világszerte egyre nagyobb szerepet kap a megújuló energiatermelésben, miközben szabályozási és technológiai fejlesztések is támogatják elterjedését. A biogáz-termelé
márc. 21
6:30
Olyan áremelkedés zajlik Magyarországon, hogy újra közbelép a kormány - Mi történik itt már megint? (Portfolio)
Alig hagytuk magunk mögött az árstop időszakát, megérkezett az árrésstop. A termékek széles körére kiterjedő intézkedéssel kényes egyensúlyozás kezdődik: meddig lehet fenntartani az árrésstopot úgy, hogy ne legyen nagy boltbezárási hullám?
márc. 21
6:30
Bemutatta a Mercedes az új CLA-t, közel 800 km-es a hatótávja (Haszon.hu)
Rómában bemutatták az új CLA-t. Először két elektromos változat lesz kapható, aztán jön a benzines lágyhibrid is. Az elődjénél kicsit nagyobb lett. 210 km/h a végsebessége, a hatótávja közel 800 km. A modell értékesítése két tisztán elektromos típussal indul. A CLA 250+ with EQ Technology 200 kW teljesítményű (272 lóerő) és 335 Nm nyomatékú
márc. 21
6:36
Rendkívüli: káosz a légi közlekedésben, bezárt London legnagyobb repülőtere – törlik a járatokat Ferihegyen (vg.hu)
Londonban áramszünet miatt bezárt a Heathrow repülőtér.
márc. 21
6:42
Megjött a kormány legújabb adókönnyítő ajánlata - Sokan örülhetnek (Portfolio)
A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar gazdaság gerincét képező kkv-szektor versenyképességét erősítse. A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében megvalósuló Demján Sándor Program 1.400 milliárd forintnyi forrással segíti a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységük növelését. Magyarország Kormánya az adócsökke
márc. 21
6:42
Egy múzeumi őr is részt vett a műkincsek csempészében – több mint húsz embert letartóztattak (vg.hu)
Műkincscsempészetben való részvétellel vádolnak egy múzeumi őrt.
márc. 21
6:42
Ilyen betéti kamatok közül válogathatnak a pénzüket lekötők (Bank360 blog)
Az állampapírkamatokért folyó versenyben ott vannak a lekötött betéti ajánlatok is, amely között találni 5-6 százalék felettieket is különböző futamidőkre. Megmutatjuk, március második felében milyen lehetőségek közül válogathatnak a kisbefektetők.
márc. 21
6:54
Érdemes lenne napelemeket telepíteni az Antarktiszon? Kísérletet kezdtek róla! (Alternatív Energia)
A szakértők azt akarták felmérni, hogy miként zöldíthetnék az antarktiszi tevékenységek energiaigényét.
márc. 21
6:54
Környezetvédelmi termékdíj: bejelentkezés és kötelezettség 2025-ben (Adózóna)
Januártól jelentősen módosult a környezetvédelmi termékdíj szabályozása. A témával összefüggésben az Adózónához újabb kérdések érkeztek a minap. Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
márc. 21
6:54
Vesd el márciusban a kaprot! Többet tesz érted, mint gondolnád! (Agroinform)
A kapor nem csak az ételeinket fűszerezi meg, de kiváló rovarűző is. Sőt, még nagyon sok mindent tesz érted!
márc. 21
6:54
Új HR vezető a Schneider Electric dunavecsei gyárában (newtechnology.hu)
Kecskés Krisztinát nevezték ki a Schneider Electric dunavecsei okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS) HR vezetőjének. Feladata a folyamatosan fejlődő üzem számára megtalálni a megfelelő szakembereket, gondoskodni a szervezet
márc. 21
7:00
Trump: az Egyesült Államok nagyon rövid időn belül megszerzi az ukrán ritka földfémeket (vg.hu)
Trump közölte, hogy Ukrajna komoly értékkel rendelkezik a ritka ásványokat tekintve, amit az Egyesült Államok nagyra becsül.
márc. 21
7:00
Friss adatok: Erre költik a fiatalok a munkáshitelt (KKV Magazin)
Az idén januárban bevezetett munkáshitelt a diplomával nem rendelkező, felsőoktatási tanulmányt nem folytató fiatalok vehetik igénybe, a kormány szándéka szerint ezzel támogatva a pályakezdésüket. Megvannak az első adatok arról, hogy mire költik a legfeljebb 4 millió forint kamatmentes kölcsönt a fiatalok. A statisztika cáfolja azt a korábbi véleke
márc. 21
7:00
A Chiro Marketinggel dolgozok a Repjegy.hu (MMonline)
Új partnerrel erősít a Repjegy.hu: az online repülőjegy-foglalási platform közösségi média kommunikációját mostantól a Chiro Marketing irányítja. Az ügynökség felel a Facebook-, Instagram- és TikTok-kommunikáció teljes tartalomgyártásáért, beleértve a posztokat, Reels-videókat, sztorikat és TikTok-kisfilmeket is. Az együttműködés célja, hogy inspir
márc. 21
7:00
Visszaesés után: végre változóban a magyar burgonyahelyzet 2025-ben (Magro)
Magyarországon a burgonyatermelés és -fogyasztás az elmúlt évtizedekben jelentősen lecsökkent. A növény termőterülete a korábbi 15 ezer hektárról közel 6 ezer hektárra zsugorodott, a megtermelt burgonyamennyiség pedig már régóta nem fedezte a hazai szükségletet, így évről évre ebből is importra szorul az ország. Idén viszont változhat a helyzet.
márc. 21
7:12
A Európai Unió elhalasztja az Egyesült Államokra kivetett vámok bevezetését (vg.hu)
A vámokat két héttel halasztják, így április közepén lépnek életbe. Nincs megegyezés a közös uniós hitelfelvételről.
márc. 21
7:18
60 milliárdos beruházás, 450 új munkahely – erről is szó volt a pécsi HR Festen (ProfitLine)
Következő állomásként Pécs adott otthont az ország egyik legnépszerűbb HR rendezvénysorozatának, a HR Festnek, amely ezúttal a dél-dunántúli régió munkaerőpiaci kihívásaira fókuszált. Az eseményen neves szakértők osztották meg tapasztalataikat, míg a térség gazdasági szereplői a fiatal munkaerő megtartásának és a beruházások ösztönzésének kérdéseit
márc. 21
7:18
Van-e még felértékelődési potenciál az európai banki részvényekben? (vg.hu)
A jelenlegi környezet jó hatással lehet a bankpapírokra.
márc. 21
7:24
Fontos hír a nyugdíj előtt állóknak: ezek az új számok! (HR Portál)
A kormány weboldalán megjelent a 2025-ös nyugdíj-valorizációs szorzók tervezete, ami a nyugdíjak kiszámításánál fontos szerepet játszik. A nyugdíjszakértő szerint a szorzó magasabb lehet, mint amire számítottak, ami befolyásolja az idei nyugdíjba vonulók juttatásait - írja a 24.hu.
márc. 21
7:24
Több millió mobiltelefon hever a magyar otthonokban - mi lesz a sorsuk? (vg.hu)
Magyarországon a használt mobilok átlagéletkora 2,8 év, elsősorban a 60 év felettiek, és az átlagnál alacsonyabb jövedelemmel rendelkező válaszadók ragaszkodnak eszközeikhez.
márc. 21
7:24
Megjött a friss jelentés: váratlan dolog derült ki az almáról Európában (Agrárszektor)
A Wapa adatai szerint február 1-jén 3 millió tonna alma volt az európai tárolókban, ami 154 ezer tonnával marad el az egy évvel korábbi mennyiségtől. Lengyelországban a jelenlegi készletszint 19%-kal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, és 30%-kal alacsonyabb, mint két éve.
márc. 21
7:30
Londonban tűz és áramszünet miatt egész napra bezárt a Heathrow repülőtér (Adózóna)
Tűz és áramszünet miatt egész napra bezárt pénteken a londoni Heathrow repülőtér. A zárlat miatt több budapesti járatot is töröltek – közölte az MTI.
márc. 21
7:30
2025. március 21. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 21
7:33
Mentené a menthetőt a török jegybank, rendkívüli ülésen döntöttek (Privátbankár)
Megemelték a kamatot, hogy ne zuhanjon tovább a líra.
márc. 21
7:36
Elromlott a hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Elromlott a hangulat a tőzsdéken, az ázsiai tőzsdéken jelentős mínuszban áll a hongkongi és a japán index és az európai határidős indexek is csökkenéseket jeleznek előre a nyitásra.
márc. 21
7:42
Visszahívtak két bio csemegét, erre figyelj (Haszon.hu)
A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el, szalmonellával fertőzöttek lehetnek. Bejelentő: Biopont Kft.Termékek megnevezése: Napraforgómag, hántolt BIO 200 g és Mézes szelet, napraforgós BIO 40 g Probléma jellege: Szalmonella lehetséges jelenléteGyártó: Biopont Kft.
márc. 21
7:48
"Armageddonról" beszélt Elon Musk, arra kérte a Tesla-dolgozókat, hogy tartsanak ki (Portfolio)
Elon Musk egy váratlan vállalati gyűlésen próbálta megnyugtatni a Tesla alkalmazottait a cég részvényeinek zuhanása és az egyre növekvő politikai feszültségek közepette. A milliárdos vezérigazgató szerint a viharos időszak ellenére fényes jövő vár a vállalatra - tudósított a Bloomberg.
márc. 21
7:48
Menekültek: tavaly visszaesett a kérelmek száma az Európai Unióban (vg.hu)
Az európai országok közül a legtöbben Törökországból és Ukrajnából érkeztek.
márc. 21
7:54
Technológiailag erős, integrált és kiszámítható költségű CAD/CAM/CAE/PLM megoldást keres? (newtechnology.hu)
„A kis cégek nem egyszerűbbek, csak kisebbek” – mondta az egyik NX ügyfelünk és mennyire igaza volt! Mára a termékek, a folyamatok elérték azt a komplexitást, hogy a kis

Keresés