Az idén életbe lépett kedvező szabállyal, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletzárás, Debrecenben élt először egy vállalkozás – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre a felvi.hu oldalon elérhető E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel.
Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.
Régóta nem látott rossz inflációs adatot közölt kedden reggel a Központi Statisztikai Hivatal, mely a szakmai várakozásokat is alulmúlta. Az élelmiszerek drágulása mellett a leginkább a szolgálttások árának emelkedése lepte meg az elemzőket, akik emiatt rontották makrogazdasági várakozásaikat, valamint egyre kevésbé látják lehetőségét egy jegybanki
Egy sor jogszabályi változás lépett életbe az év elejétől a villamosenergia-rendszerre vonatkozóan, melyek az erőművek hálózati csatlakozását, az energiatárolók telepítését, a háztartási napelemes rendszerek hálózati betáplálását, a társasházi energiaközösségeket, valamint a termelői vezeték és a csatlakozási pont közös használatát is érintik. A mó
Az LG Electronics (LG) február 4. és 7. között, a barcelonai Integrated Systems Europe (ISE) kiállításon mutatta be legújabb digitális kijelzőinnovációit. Az LG "Testreszabott megoldások, optimalizált növekedés" témájú kiállítási standja a kiskereskedelmi, vállalati, oktatási, közlekedési és vendéglátóipari felhasználásra szánt kijelzőket szektorok
Az aeroponikus termesztési rendszer a hidropónia egyik változata, úgynevezett tápködkultúra, melyben a növényi gyökerek nem tápoldatba merülnek, hanem a rendszerhez tartozó tápoldattartály, valamint mikroszórófejek segítségével juttatják el a tápoldatot a növények gyökeréhez.
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) kedden közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
Nagy meglepetést okozott, hogy a KSH friss adatai szerint januárban 5,5%-kal nőttek a fogyasztói árak Magyarországon. Néhány indikátor azonban már jelezte, hogy gond lehet a hazai árakkal. Ráadásul a lakosság is növekvő árakra számított.
Kínai kutatók kifejlesztettek egy újfajta mesterséges levelet, amely a valódi levelekhez hasonlóan képes követni a nap mozgását. Az eszköz képes elektromos áramot termelni és potenciálisan hidrogénre és oxigénre bontani a vizet, így elvileg forradalmasíthatja az üzemanyag-előállítást.
Az adatvédelemmel foglalkozó Proton e-mail szolgáltató egy olyan Bitcoin-tárcát adott ki, amely a személyes biztonságra és az egyszerűségre összpontosít. Bemutatták a Proton Wallet-et A világszerte 100 millió Proton Mail-fiókkal rendelkező svájci adatvédelmi és biztonsági vállalat végponttól végpontig titkosított e-mailjeiről, valamint biztonságos
Az Európai Bizottság elnöke sajnálatát fejezte ki a Donald Trump által az USA felé irányuló alumínium- és acéltermékekre kivetett vámok miatt; határozott és arányos ellenlépéseket helyezett kilátásba.
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
A főpolgármestertől azt kéri, azonnal szállíttassa el a szemetet Rákosrendezőről. Karácsony Gergely szerint a magyar állam úgy adta el a területet az arab befektetőnek, hogy a vevő nem vállalt kötelezettséget a terület megtisztítására.
A globális trendekkel összhangban teljesítenek a vezető magyarországi vállalatok a fenntarthatósági jelentéstétel területén. 2024-ben több mint háromnegyedük tett közzé ilyen beszámolót. Ez megfelel a világátlagnak, ha pedig a karbonkibocsátási célok közzétételét vagy a lényegességi felmérés gyakorlatát nézzük, ott akár az átlag felett is teljesíte
Idén először tehetségbarát vállalat díjért versenyezhetnek a munkaadók – jelentett be Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára mai sajtótájékoztatóján.
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a létesítmény négy blokkja összesen 16 016,6 GWh villamos energiát állított elő, amely a bruttó magyar villamosenergia-termelés közel fele és a bruttó hazai fogyasztás egyharmada - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden.
A kormány szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszer-infláció, de az árstopok bevezetéséről egyelőre nem született döntés, mert még tárgyalnak a piaci szereplőkkel – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára az InfoRádióban. Beszélt az üzemanyagok áráról és a jegybank inflációval kapcsolatos mozg
Izgalmas lehetőség nyílik a vállalati energiabeszerzéssel, felhasználással, megújuló energiatermelési megoldásokkal foglalkozó szakemberek és piaci szereplők számára! A Portfolio 2025. április 8-án rendezi meg a Vállalati Energiamenedzsment 2025 konferenciát a budapesti Marriott Hotelben. Ez az esemény kiváló alkalom lesz a legújabb trendek és gyak
A szakértők szerint lehet, hogy a jegybanknak el kell gondolkodnia azon, hogy megemelje az irányadó alapkamatot, ugyanis így tud segíteni az árstabilitás fenntartásában - és a mai inflációs adatok után elképzelhető, hogy mihamarabb felül kell vizsgálni a jelenlegi monetáris lépéseket. Madár István, a Portfolio elemzője szerint várható hosszabb távo
Párválasztásnál nem annyira meghatározóak az anyagiak, de idővel ennek szerepe felértékelődik a párkapcsolatban – derült ki az Erste reprezentatív felméréséből. Még a féltékenységnél is több a konfliktus a pénzügyek miatt. Napi szinten azonban csak a magyarok 5 százaléka veszekszik pénz miatt.
Készülj fel a jövő üzleti kihívásaira a Portfolio AI in Business 2025 konferencián! Március 5-én a budapesti Marriott Hotel ad otthont ennek a kiemelkedő eseménynek, ahol vezető szakértők osztják meg tapasztalataikat az AI vállalati alkalmazásáról. Ne maradj le a részletes programról és a legkiválóbb előadókról - kattints ide a további információk
Az olajos magvak piaca évről évre komoly kihívások elé állítja a termelőket. Az időjárási szélsőségek, a nemzetközi kereskedelmi folyamatok és a jogszabályi változások egyaránt befolyásolják a repce, a napraforgó és a szója termesztésének jövedelmezőségét.
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló porviharok, amelyek nemcsak a levegő minőségét rontják, de a napelemes energiatermelésre is hatással vannak.
A Federal Reserve elnöke, Jerome Powell kedden a szenátus bankbizottsága előtt tartott meghallgatásán megerősítette a jegybanki elkötelezettségét az infláció csökkentése mellett. Powell hangsúlyozta, hogy a döntéshozók nem sietnek a kamatlábak csökkentésével, és a jelenlegi gazdasági helyzet lehetővé teszi a kivárást - írta a Cnbc.
Sok száz milliárd forintnyi állampapírpénz keresi az újrabefektetési lehetőséget ezekben a hónapokban. Az értük folyó versenybe a bankbetétek is beszálltak, amely legmagasabb ajánlatai 6 százalék körüliek vagy akár azt meghaladó mértékűek.
Sok játékos úgy látja, hogy a kaszinó bónuszok további esélyt jelentenek a kívánt nyeremény elnyerésére. A bónuszok felhasználása azonban nem csak előnyökkel járhat, hanem csalódást is okozhat. Ezek nem a szó szoros értelmében vett ajándékok, minden ilyen ajánlat mögött van valami titok, és ezek a titkok különféle előítéletek és mítoszok forrásává