A BorsodChem zajvédelmi intézkedési tervének második fázisa sikeresen lezárult, és ezzel egyidőben folytatódik a harmadik, befejező szakasz. A több millió eurós zajvédelmi beruházással a vállalat célja, hogy a telephely környezeti zajkibocsátása csökkenjen, illetve hogy az új üzemek létesítésénél már a tervezési szakaszban meg tudják előzni a zajte
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a kvantumszámítástechnika: az Oxfordi Egyetem kutatói kvantumteleportációra képes, méretezhető kvantum szuperszámítógépet építettek. Az áttörés közelebb hozza a kvantumszámítástechnikát a nagyszabású gyakorlati felhasználáshoz.
A bértárgyalás általában egy alku folyamat, amelyre érdemes előre és alaposan felkészülni. A Hr szakember szerint az alkuldozás nem mindenkinek megy, sokan inkább elfogadják a felajánlott bért, pedig lehet ez másképpen is!
A közösségi finanszírozás évek óta trendi a fintech szektorban. Egy esemény most Magyarországra is elhozta. A TrendFM-en hallható Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető és Csányi Kristóf, a Peak tanácsadója Szeles Nórát, a CEE Summit szervezőjét látja vendégül. A Central European Ecosystem Summit eseményét és a crowdfunding (
A bouquet garni szó hallatán az embernek azonnal valami túlbonyolított francia fogás juthat eszébe, pedig a megoldás ennél jóval egyszerűbb: szó szerinti jelentése ízesítő csokor.
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly, csak 1,7 százalékkal több az előző évi 204 900 forintos átlagdíjhoz képest - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő.
A modern vállalkozások világában egyre növekvő igény mutatkozik olyan szakemberek iránt, akik képesek a mindennapi üzleti ügyek precíz és hatékony kezelésére. A vállalkozási ügyviteli ügyintéző szakma pontosan ezt a szerepet tölti be, egyfajta hidat képezve az adminisztratív folyamatok és a vállalkozások sikeres működése között. Most ezt a szakmát
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme, illetve az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági és nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet, és benne a pénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés. Az igazolásokat nem ke
A tavalyi év során jelentős mértékben, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások a hazai kkv-k vezetőinek körében, derült ki a K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adataiból. Noha az érték továbbra is negatív tartományban áll -7 ponttal, a 2024-es év kutatási eredményeiből egy lass
A háború befejezésének előrejelzése még három év után is szinte lehetetlen küldetésnek bizonyul. Bendarzsevszkij Anton, a konfliktus geopolitikai és katonai dinamikájának elismert szakértője szerint a helyzet rendkívül bonyolult, hiszen az orosz agresszió végső céljai sem világosak, és bár a háború már most is jelentős változásokon ment keresztül,
A részvénypiacon nincsenek biztos tippek, például a cégek mérete sem garancia arra, hogy hosszú távon is jó befektetésnek bizonyulnak majd. Egy évforduló kapcsán néztük meg a legnagyobb amerikai cégek hosszú távú teljesítményét.
Még javában tart a fűtési szezon, de már most érdemes előre gondolni a nyári melegekre, és gondoskodni környezetünk akár egész éves megfelelő klimatizálásáról.
A 2024-es pénzügyi évben az Ikea Magyarország közel 12 millió eurót fektetett az árak csökkentésébe, amellyel a megfizethetőséget helyezte előtérbe a nyereséggel szemben. Ez a stratégiai lépés támogatta az áruházlátogatások 2,3 százalékos növekedését, amely elérte a 8,3 milliót. Az online vásárlás is megugrott, közel 379 000 megrendeléssel, ami az
A tanárok és a diákok együtt szenvednek a hagyományos síkképernyős kijelzők korlátai miatt. Az Epson új, Európában végzett kutatása alapján a tanárok 77 százaléka úgy véli, hogy a diákok láthatósági problémákkal küzdenek, amikor a tananyagok a hagyományos síkképernyős okostáblán jelennek meg a tanórák során. 39 százalékuk szerint az osztály hátsó
A régiótól lemaradó exportról, leszakadó munkatermelékenységről számolt be a GKI.A visegrádi országok alapvetően export vezérelt, nyitott gazdaságok. Ezt jól mutatja, hogy még a legnagyobb belső piaccal rendelkező Lengyelország is 58 százalékos GDP arányos kivitellel rendelkezett 2023-ban (nálunk 81% volt az arány). Az exporton belül meghatározó a
Hogyan lehet egy olyan technológiát szabályozni, ami napról napra fejlődik, és sokszor még a saját alkotói sem értik teljesen? Dr. Ződi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóprofesszora az EuropAI rendezvényen tartott előadásában a mesterséges intelligencia jogi és etikai kihívásait elemezte.
Nehéz helyzetbe hozta alapítóját és korábbi igazgatóját a Binance, miután felvette kínálatába azt a kriptovalutát, amelyről CZ néhány napja egy bejegyzést tett közzé. Piaci manipuláció vagy ártatlan bejegyzés: CZ posztja után megszázszorozódott egy mémcoin árfolyama Amint arról korábban beszámoltunk, a történet egy oktatóvideóval indult, amelyet a
Idén jön az egykattintátsos online kártyás fizetés Magyarországon, a click to pay, ami az év legfontosabb projektje lesz - árulta el lapunknak Sármay Bence. A Visa Magyarországért felelős területi vezetője az azonnali átutalási rendszerre épülő qvik fizetésekről úgy tartja, az online térben van nagyobb létjogosultsága a megoldásnak, ám a fizikai, b
A szerepei egy része inkább megterhelő. Azokon a reggeleken, amikor tudja, hogy este nehéz feladata lesz, úgy is ébred, hogy szorong az előadás miatt. Azután jólesik neki, amikor sikerül teljesítenie. "Számomra a színház már nem a gyermeki, felhőtlen állapotot jelenti. Nagy a felelősség, de azért sokszor tud könnyed és örömteli is lenni a játék.
A méheseknek, mint minden igazán jó dolognak az életben, egyszerre volt gyakorlati és elméleti haszna, egyszerre tudták szolgálni a mennyiségi és a minőségi munkát, valamint a méhész és az általa gondozott, tartott méhek érdekét is.
Kripto integrációt jelentett be a Magyarországon is terjeszkedő Klarna. A svéd fintech óriás lépésére az Egyesült Államokban áprilisra tervezett tőzsdei részvénykibocsátás előtt került sor. A Klarna főként a “buy now, pay later” (BNPL – vásárolj most, fizess később) szolgáltatásairól ismert. Az ehhez csatlakozó boltok ügyfelei a vásárlásaikat a Kla
Az Mtv "Ma reggel" című műsorában Gál É. Beáta, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége kommunikációs és marketing igazgatója és Bartos Andrea, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője beszélt a két szervezet stratégiai együttműködéséről.
Az USA-ban az első tíz legnépszerűbb autómárkából hat japán, négy amerikai. 42 év után meglepő trónfosztás történt, derül ki a legfrissebb újautó-eladási adatokból. A legújabb amerikai újautó-eladási statisztikák szerint 42 év után letaszították a trónjáról a Ford F-150-et. Az elemzőcég, a Jato Dynamics által közzétett 2024-es adatok alapjá
A visegrádi országok alapvetően export vezérelt, nyitott gazdaságok. Ezt jól mutatja, hogy még a legnagyobb belső piaccal rendelkező Lengyelország is 58 százalékos GDP arányos kivitellel rendelkezett 2023-ban (nálunk 81 százalék volt az arány).
A 2022. szeptember 1-jétől jelentős mértékben átalakított kisadózók tételes adója (kata) egy szűkebb adózói kör számára továbbra is kedvező adózási módot jelent. Az adóalanyoknak azonban figyelemmel kell lenniük azokra a körülményekre, melyek fennállása megszünteti az adóalanyiságot.
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés a kínai Sanghajban, az Európában és Amerikában egyaránt számos autógyárral rendelkező Toyota most arról adott hírt, hogy hamarosan megkezdi a gyártást a vállalat első Japánon kívüli akkumulátorgyárában az egyesült államokbeli Észak-Karolinában. A To
Kiugró mértékben nőtt 2024-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásával működő Start Garancia Zrt. kezességvállalási állománya. A társaság az előző évhez képest közel 40 százalékkal nagyobb, 430 milliárd forint méretű portfóliót kezelt év végén, amellyel összesen 640 milliárd forintnyi finanszírozás, illetve 860 milliárd forint é
Valódi kihívást jelent napjainkban a pártalálás. Az online ismerkedés térhódítása miatt futószalagon jönnek elénk a lehetőségek, ez pedig, ahelyett, hogy megkönnyítené, sokkal inkább megnehezíti a párválasztást. Ugyanakkor a berögzült sztereotípiák is megakadályozhatnak abban, hogy jobban megismerjük a másikat. Az Egyedülfekvők.hu oldal, amelynek
Február 10-től Léder Tamás, a Revolut Magyarország korábbi országigazgatója vezeti az MBH Bank új digitális üzleti kompetenciákért felelős területét. A szakember a lakossági üzletágon belül a bank digitális stratégiájának irányításáért és fejlesztéséért lesz felelős. Új vezető a digitális transzformáció élén Az MBH Bank a digitális átalakulás egyik
Az éghajlatváltozás globális hatásai egyre súlyosabb kihívások elé állítják a mezőgazdaságot, és különösen azoknak a növényeknek a termesztését, amelyek alapvető élelmiszereink közé tartoznak. Ilyen növény a burgonya (Solanum tuberosum L.) is, amely a világon az egyik legfontosabb nem gabonaféle haszonnövény.