2025. február 27. csütörtök

febr. 27
10:03
Kinek és mikor jár özvegyi nyugdíj? (Haszon.hu)
Farkas András nyugdíjszakértő e heti hírlevelében összefoglalta, milyen korhatárokra kell ügyelnie az özvegynek, ha igényelni kívánja az ideiglenes özvegyi nyugdíját, illetve annak megszűnése után kérelmezni kívánja az özvegyi nyugdíj feléledését. A kormány egy ponton most tervez változtatást a szabályozásban. A nyugdíjszakértő megjegyzi, h
febr. 27
10:03
Jön a vámháború? Kemény lépést jelentett be Donald Trump (Agrárszektor)
25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok az Európai Unióban előállított termékekre - jelentette be Donald Trump. Bár az intézkedés elsősorban az autóipart célozza, az amerikai elnök utalt rá, hogy „általánosságban” minden termékre tervezik az importvámok kivetését, ami a mezőgazdaságot is érintheti.
febr. 27
10:09
6 újabb szolgáltató csatlakozott a Ferling partner programjához (Kreatív Online)
Másfél évvel ezelőtt kezdte el építeni a PR csapat a partner hálózatát.
febr. 27
10:09
Nem indul olyan szerencsésen a BUX: messze még a nap vége, izgulhatnak a befektetők (Pénzcentrum)
A csütörtöki nyitást követően kissé csökkenhet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe - írta előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
febr. 27
10:09
A mezőgazdaság gazdasági szerepe, munkaerőpiaci trendjei és a jövő lehetőségei Magyarországon (Agrárágazat)
A mezőgazdaság Magyarország egyik fő gazdasági területe, a foglalkoztatás és a vidékfejlesztés húzóágazata.
febr. 27
10:15
Degeszre keresték magukat a hazai gazdagok (Menedzsment Fórum)
A tavalyi inflációnál több mint 18 százalékponttal magasabb hozamot fialtak a privátbankárok által kezelt vagyonok 2024-ben.
febr. 27
10:15
Kilenc éve nincs megoldás: mélyponton a születések száma Japánban (Portfolio)
A születések száma Japánban újabb rekordalacsony szintre esett, az országban egyre csak fokozódik az a kihívás, miként lehet az elöregedő társadalom egyre növekvő társadalombiztosítási költségeit az adófizető munkavállalók egyre szűkülő táborával fedezni – írja a Bloomberg.
febr. 27
10:15
4,4 százalékra emelkedett a munkanélküliség 2025 elején (Üzletem)
A decemberi 4,3 százalék után 2025. januárban 4,4 százalékos volt a munkanélküliség a 15–74 éves korosztályban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
febr. 27
10:15
Újabb műsorkészítési támogatásokról döntött a Médiatanács (Digital Hungary)
Közel százmillió forint műsorkészítési támogatást ítélt meg rádiós médiaszolgáltatók számára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület február 25-i ülésén a műsorkvóta-kötelezett médiaszolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését is vizsgálta.
febr. 27
10:15
Sikeres küldetésük után saját műholdat tervez a Széchenyi István Egyetem csapata (Gyártástrend)
A győri Széchenyi István Egyetem Szesat Interdiszciplináris Szakkollégiuma által készített kommunikációs modul az Mrc-100 nevű műhold fedélzetén másfél évig keringett a Föld körül, és sugározta üzeneteit. A közelmúltban sikerrel zárult küldetés révén a győri hallgatók közelebb kerültek céljukhoz, hogy saját műholdat juttassanak fel a világűrbe.
febr. 27
10:17
Hosszú hónapok óta először nem fagyott Magyarországon (Portfolio)
Az időkép mérései alapján tavaly november 2-a óta először fordult elő, hogy nem volt fagy az éjjel.
febr. 27
10:21
Változás jön a lakásbiztosításoknál (Piac és Profit)
Márciusban indul hivatalosan a lakásbiztosítási kampány, amelyre először tavaly került sor. A lakástulajdonosok szempontjából fontos, hogy a régi lakásbiztosítás április végéig él, az új pedig májustól rajtol, ennek megfelelően is kell a díjakat rendezni. A váltással és kis odafigyeléssel akár lefelezhetőek a lakásbiztosítások díjai a megfelelő szo
febr. 27
10:21
A Duna House Group marketing- és PR-vezetője lett Megyeri Dániel (Kreatív Online)
Megyeri Dániel február 3-án, több mint 12 év ügynökségi tapasztalattal a háta mögött és a Lounge-nál töltött 6 év után érkezett az ingatlanos cégcsoporthoz.
febr. 27
10:21
Heuréka! Az Adózóna podcastsorozata – 24. rész: alanyi adómentesség visszamenőleges választása (Adózóna)
Fókuszban a 2025. évi alanyi adómentességhez kapcsolódó adóváltozás, annak esetleges adózási, számviteli következményei, abban az esetben, ha a megnövekedett értékhatár miatt az adózó a 2025-ös év során visszamenőleges hatállyal választja az alanyi adómentességet. A mikrofonnál: dr. Bartha László adójogi szakjogász és Sinka Júlia okleveles adószaké
febr. 27
10:21
Sokan óriási tévhitben élnek az öröklés kapcsán: így a magyar államra szállhat a teljes vagyonuk (Pénzcentrum)
Nincs adata arról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek, hogy 2024-ben milyen értékben örökölt a magyar állam vagyonelemeket, tartozásokat - derült ki, amikor a Pénzcentrum erről kérdezte az MNV Zrt.-t. Sokan nincsenek tisztában vele, de mindazok vagyona és adóssága is az államra száll, akik törvényes örökös nélkül hunynak el, vagy az arra jogosultak mi
febr. 27
10:21
Váratlan bejelentést tett, ugrik a Rolls-Royce részvénye (Portfolio)
A Rolls-Royce repülőgépipari vállalat jelentős átalakulást követően minden várakozást felülmúló éves eredményt jelentett, és 1 milliárd font értékű részvény-visszavásárlási programot hirdetett meg, ráadásul a vállalat újra osztalékfizetésbe kezd - jelentette a Cnbc. A friss hírek hatására komoly rali indult a részvénynél.
febr. 27
10:23
Navracsics Tibor: alkotmánymódosítás és konzultáció készül a vidék védelmére (Portfolio)
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy a kormány alkotmánymódosítással és sarkalatos törvénnyel erősítené a települések önazonosságának védelmét. A tárcavezető szerint a cél az, hogy a helyi közösségek saját értékeiket és hagyományaikat megőrizhessék. Ennek érdekében országos konzultációsorozat indul, amel
febr. 27
10:27
Kipukkadt Orbán Viktorék lufija az uniós pénz nélkül (Privátbankár)
Nem lesz elég az ázsiai tőke.
febr. 27
10:27
Itt vannak az első európai piaci reakciók a kereskedelmi háborúra (Portfolio)
Elsősorban Donald Trump friss lépései határozhatják meg ma a piaci hangulatot, tegnap ugyanis az amerikai elnök bejelentette, hogy vámokat vet ki az EU-ra. Emellett azt is bejelentette, hogy egy újabb hónappal elhalasztja a Kanadára és Mexikóra kivetett 25%-os büntetővám bevezetését, ennek hatására javult valamelyest tegnap a kép az amerikai tőzsdé
febr. 27
10:27
Visszavesz Brüsszel az Esg-szabályok szigorából (Agroinform)
Szűkülhet a kör, akiknek fenntarthatósági jelentést kell tenniük.
febr. 27
10:27
Jó számokat hozott a hazai turizmus, van ahol 22 százalékos volt a növekedés (Növekedés)
2025 januárjában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,0 millió vendég közel 2,3 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 18, a vendégéjszakáké 8,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
febr. 27
10:29
Nagy szankciós bejelentés jött Magyarország szomszédjából (Portfolio)
A várttól eltérően nem léptek életbe csütörtök reggel 6 órakor a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) elleni amerikai szankciók, Washington további 30 napos haladékot adott Belgrádnak - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök az Instagram közösségi oldalon.
febr. 27
10:33
Elmozdult mélypontjáról a magyar üzleti bizalom (Portfolio)
Februárban a fogyasztók kilátásai nem változtak januárhoz képest, az üzleti szféra várakozásai kicsivel derűlátóbbak lettek. A GKI konjunktúra index ezzel felfelé mozdult januári, 19 havi mélypontjáról. A cégek foglalkoztatási szándékai javultak valamelyest az előző felméréshez képest, míg az árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás
febr. 27
10:39
Újabb érdekességek a streamingelt sportközvetítések fogadtatásáról (MMonline)
Az NMHH kutatását követően az RTL Magyarország megbízásából is készült egy felmérés a streamingelt sportközvetítések fogadtatásáról és ez alapján úgy tűnik, hogy a futballkedvelők többsége elfogadó, semleges álláspontot képvisel. A Nielsen adatai szerint a streaming szolgáltatások népszerűsége folyamatosan növekszik, jelenleg a teljes népesség 57%-
febr. 27
10:39
Szuperhősök akcióban: Bosszúállók-maraton a hétvégén! (Médiapiac)
A szuperhősfilmek szerelmesei számára izgalmas hétvége jön, hiszen a Film+ csatorna két hatalmas Marvel-klasszikust is műsorra tűz. Március 1-jén 20 órától a Bosszúállók , március 2-án pedig a Bosszúállók: Ultron kora lesz látható.
febr. 27
10:45
Fontos osztalék-bejelentés jött a Mol versenytársától, kilőtt az árfolyam (Portfolio)
Lengyelország legnagyobb energiakonszernje, az Orlen tovább akarja növelni a garantált osztalékot az elkövetkező években, mondta Ireneusz Fafara, a cég vezérigazgatója a csoport pénzügyi eredményeinek közzétételét követő sajtótájékoztatón a Reuters beszámolója szerint. Az Orlennel, mint izgalmas befektetési lehetőséggel ebben az elemzésünkben fogla
febr. 27
10:45
Az eladásai mellet, a részvényei is esnek a Teslának (Forbes)
Elon Musk politikai kavarásai a vagyonára is kihatnak. Mi történt? A keddi és szerdai kereskedés folyamán összesen több mint 12 százalékot veszített értékéből a Tesla, hónapok óta először esett 1 billió dollár alá a cég értéke, szúrta ki a Telex. Miért esett az árfolyam? A Tesla európai eladásai a múlt hónapban csaknem a felére zuhantak
febr. 27
10:51
Coinbase Q4-es jelentés: az intézmények dominálnak a kriptopiacon (Kripto Akadémia)
A Coinbase nemrég tette közzé 2024 negyedik negyedéves pénzügyi jelentését, amely fontos piaci változásokat mutat. A kriptotőzsde teljes kereskedési volumene elérte a 400 milliárd dollárt, ami a 2021-es piac csúcsaihoz hasonló szint. Azonban a kereskedők összetétele jelentősen eltér a korábbi trendektől. Míg 2021-ben a kiskereskedelmi befektetők (r
febr. 27
10:51
Felülmúlta a várakozásokat az Nvidia, a technológiai szektor húzta felfelé az amerikai piacokat (ProfitLine)
Az európai piacok után Amerika is emelkedéssel nyitott, miközben leginkább az Nvidia gyorsjelentését várták a befektetők.
febr. 27
10:51
Fontos osztalék-bejelentés jött a Mol versenytársától (Portfolio)
Lengyelország legnagyobb energiakonszernje, az Orlen tovább akarja növelni a garantált osztalékot az elkövetkező években, mondta Ireneusz Fafara, a cég vezérigazgatója a csoport pénzügyi eredményeinek közzétételét követő sajtótájékoztatón a Reuters beszámolója szerint. Az Orlennel, mint izgalmas befektetési lehetőséggel ebben az elemzésünkben fogla
febr. 27
10:51
Közel 30 százalékkal nőtt 2025 elején a külföldi vendégek száma a szálláshelyeken (Üzletem)
2025 januárjában a turisztikai szálláshelyeken 1,0 millió vendég közel 2,3 millió vendégéjszakát töltött el; a belföldi vendégek száma 7,2, a külföldi vendégek száma 29 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit– tájékoztatott a Ksh.
febr. 27
10:51
Kibeszélőt kap A Kiképzés (Media1)
Véghajrájához ért a Magyar Honvédség és a TV2 közös katonai sport-realityje, A Kiképzés, de előtte még érkezik A Kiképzés – Kibeszélő.
febr. 27
10:53
Hitelképtelennek nyilvánították az ügyfelet, most az Európai Bíróság adott igazat neki (Portfolio)
Az automatikus hitelképesség-értékelés során az érintettnek joga van magyarázathoz a vele szemben hozott döntés meghozatalának módját illetően. A nyújtott magyarázatnak lehetővé kell tennie számára az automatizált döntés megértését és vitatását - mondta ki egy osztrák ügy kapcsán az Európai Bíróság.
febr. 27
10:57
Mentőöv a felszámolás előtt álló cégeknek (Piac és Profit)
A felszámolási eljárás kezdeményezése után, de még a felszámolás bírósági elrendelése előtt megállapodást lehet kötni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) – közölte az adóhatóság.
febr. 27
10:57
Jön az ötödik Ugrás a jövőbe! MOME kreatív pályázat (Kreatív Online)
Milyen lesz a világ, s benne a vízhez való viszonyunk néhány évtized múlva? - erre a kérdésre válaszolhatnak a MOME kreatív pályázatában 7-10. osztályosok.
febr. 27
10:57
Most nagyon vigyázz a fűre! Ezt még véletlenül se tedd vele! (Agroinform)
Ha ezt tudod, gyönyörű lesz a füved nyárra!
febr. 27
10:57
Elindult a Mabisz kampánya, sokat spórolhat aki körülnéz (Növekedés)
Elkezdődött a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) idei lakásbiztosítási kampánya - közölte az érdekképviselet.
febr. 27
10:57
Durvul a helyzet Amerikában: mégse kap támogatást a nagy vakcinagyártó? (Agrárszektor)
Az amerikai egészségügyi hatóságok felülvizsgálják a Moderna gyógyszergyártó vállalatnak madárinfluenza elleni vakcina fejlesztésére odaítélt 590 millió dolláros szerződését. A támogatásról szóló döntés még a Biden-kormányzat vakcinagyártási megállapodásainak átfogó ellenőrzésének részét képezte - számolt be a Reuters.
febr. 27
10:59
Kormányinfó: Jönnek a hatósági árak, ha nem sikerül megfékezni az élelmiszerárakat az akciótervvel (Növekedés)
Négy lépcsőben vezetik be a két- és háromgyerekes édesanyák adómentességét, kártyaalapú lesz a nyugdíjasok áfa-visszatérítése, ami havonta 10-15 ezer forint lesz- mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón.
febr. 27
11:03
Ezekben a magyar városokban csak az vegyen levegőt, akinek muszáj! (Menedzsment Fórum)
Rengeteg városban veszélyes vagy egészségtelen a levegő minősége, a főváros és számos vidéki nagyváros is a listán. Mikor várható javulás?
febr. 27
11:03
Budapesten tíz évig kell dolgozni egy használt lakásért, van, ahol ennél is többet (HR Portál)
Aki a nettó átlagbér 30 százalékát tudja lakáscélra fordítani, annak 30 évbe is telhet, mire lakáshoz jut.
febr. 27
11:03
Elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas színművész (Márkamonitor)
Életének kilencvenedik évében szerdán este elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – tudatta családja képviselője az Mti-vel csütörtökön. A tájékoztatás szerint Mécs Károly méltósággal viselt, hosszan tartó súlyos betegség u
febr. 27
11:03
Új kínai autómárka jött Magyarországra (Telex)
Az olcsóbb elektromos haszonjárművük 14,6 millió forinttól kapható.
febr. 27
11:09
Ez már tényleg hadüzenet Trumptól Európának? (Privátbankár)
25 százalék vám, mindenre. Az EU válaszlépéseket ígér.
febr. 27
11:09
Tavaly 245 ezer nélkülözőnek nyújtott segítséget a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (Alternatív Energia)
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2024-ben 10 359 tonna lejáratközeli és csomagolási hibás élelmiszert mentett meg, amivel 245 ezer nélkülözőnek, köztük gyermekotthonok lakóinak, nagycsaládosoknak, egyszülős háztartásoknak, egyedül maradt időseknek, fogyatékkal élőknek és hajléktalanoknak nyújtott segítséget - közölte az egyesület kedden az Mti-vel
febr. 27
11:09
Kész, vége! Életveszélyessé vált, lebontották a népszerű tatai kilátót: szétrágták a hódok (Pénzcentrum)
Másfél évvel a lezárása után most elbontották Tata népszerű kilátóját, amit a fa szerkezet korhadása és a hódok aknamunkája tett életveszélyessé. . A helye egyelőre üres marad, de a város tervezi egy új kilátó építését.
febr. 27
11:09
Netrisk: Márciustól változás jön a lakásbiztosításoknál (Növekedés)
Márciusban indul hivatalosan a lakásbiztosítási kampány, amelyre először tavaly került sor. A lakástulajdonosok szempontjából fontos, hogy a régi lakásbiztosítás április végéig él, az új pedig májustól rajtol, ennek megfelelően is kell a díjakat rendezni. A váltással és kis odafigyeléssel akár lefelezhetőek a lakásbiztosítások díjai a megfelelő szo
febr. 27
11:09
Tükör nélkül is ragyogni – Döbrösi Laura és az önszeretet forradalma (Digital Hungary)
Döbrösi Laura neve tíz éve összefonódott az Aranyélet című sikersorozattal. Azóta tudatosan építette karrierjét, elkerülve a beskatulyázást, folyamatosan új kihívásokat keresve. Most azonban nem egy szerep, hanem a saját belső útja kerül a reflektorfénybe, a Face Yoga kísérte végig az önszeretetethez vezető úton és teremtett egyensúlyt az életében.
febr. 27
11:15
Közös nyilatkozatot adtak ki a sajtószabadság védelmében (MMonline)
A MÚOSZ-ban tegnap megtartott Sajtófórum után Közös nyilatkozatot adtak ki a sajtószabadság védelmében, amelynek aláírói várják a további csatlakozókat is. A MÚOSZ közlése szerint kiállnak a szakma alapvető normáit betartva működő újságírók mellett, akik egyre nehezedő körülmények között dolgoznak, s próbálnak megfelelni az Alaptörvényben is megfog
febr. 27
11:15
Egész évben szabadon: fenntartható húsmarhatartás Lendvadedesen (Agrárágazat)
Miért jobb a szabadon nevelt, stresszmentes marha húsa? Ridegtartás és regeneratív legeltetés Lendvadedesen.

Keresés