2025. február 19. szerda

febr. 19
8:36
Kiadták, hogy a "repülőrajt" alatt ne jelentsenek be csoportos létszámleépítést, így egyszerre csak 29 embert rúgnak ki (Telex)
30 fő kirúgása már csoportos létszámleépítésnek számít, ezt kell a cégeknek mindenképpen elkerülni.
febr. 19
8:48
Itt a bejelentés: nem viccelt Donald Trump, jönnek a brutális vámok (Pénzcentrum)
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy 25 százalék körüli vámot kíván kivetni az importált autókra, félvezetőkre és gyógyszerekre.
febr. 19
8:48
Ide tették sokan az állampapírpénzüket (Haszon.hu)
Úgy tűnik, hogy a PMÁP-kamatok és visszaváltás esetén a tőke egy része befektetési alapokban landolt. Januárban 218 milliárd forint friss pénz érkezett ebbe a befektetési formába. Kétszer is jelentős kamatban részesültek januárban a Prémium Magyar Állampapír tulajdonosok: a 2033/I és a 2027/J kötvények tulajdonosainak számláján összesen 249
febr. 19
8:54
"Az áldozatok segítése inkább hivatás, mint munka" (HR Portál)
Nagy szaktudással rendelkező, elhivatott szakemberekre van szükség az áldozatvédelemben. Ez a célja az Igazságügyi Minisztérium és a Pannon Egyetem között létrejött együttműködési megállapodásnak - mondta az egyetemen tartott keddi sajtótájékoztatón Tuzson Bence igazságügyi miniszter.
febr. 19
8:54
Amerikai űripari céggel köt megállapodást a magyar kormány, diákok is lehetőséghez jutnak (Portfolio)
A magyar kormány megállapodást ír alá a Voyager Technologies amerikai űripari vállalattal, amelynek nyomán a hazai diákok lehetőséget kaphatnak a cég programjaiban való részvételre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
febr. 19
8:54
Ide tették sokan az állampapírpénzüket (Haszon.hu)
Úgy tűnik, hogy a PMÁP-kamatok és visszaváltás esetén a tőke egy része befektetési alapokban landolt. Januárban 218 milliárd forint friss pénz érkezett ebbe a befektetési formába. Kétszer is jelentős kamatban részesültek januárban a Prémium Magyar Állampapír tulajdonosok: a 2033/I és a 2027/J kötvények tulajdonosainak számláján összesen 249
febr. 19
9:00
Felpörögnek az események a 4iG-nál? Washingtonban tárgyal Jászai Gellért a SpaceX-el (Portfolio)
A decemberi floridai találkozót követően most Washington D.C.-ben tárgyal a 4iG elnöke, Jászai Gellért a SpaceX-el űripari partnerségi lehetőségekről.
febr. 19
9:00
Bajnokok Ligája: esélyesek fekete napja, bombameglepetésekkel (Márkamonitor)
Nyolc csapat számára eljött az igazság pillanata a Bajnokok Ligájában. A Bayern München és a Benfica már az idegenbeli odavágón előnybe került, így nyugodtabban várhatta a kedd estét, míg a Milannak és az Atalantának minimális vereségről kellett hazai pályán fordítania.    Kedden este nem az történt, amire a futballban járatos szurkolók számítottak
febr. 19
9:02
Csattanóst választ ad az EU: leszorítják az energiaárak, több pénz érkezik a gazdaságba (Portfolio)
Az Európai Bizottság tervei szerint bevezetné a "Made in the EU" kvótákat és karbonkibocsátási termékcímkéket, hogy fellendítse a szenvedő uniós gyártóipart és elérje a klímavédelmi célokat. A Bizottság Tiszta Ipari Megállapodásának (Clean Industrial Plan) tervezetében foglalták össze, amelyet a Politico a február 26-i bemutatója előtt megszerzett.
febr. 19
9:04
Itt az Ikea bejelentése: új összeszerelési lehetőséget vezetnek be (Portfolio)
Az Ikea jelentősen egyszerűsíti a bútorvásárlás és -összeszerelés folyamatát a Taskrabbit leányvállalata által kínált szolgáltatás integrálásával. Az új rendszer lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy közvetlenül a pénztárnál rendeljék meg a professzionális összeszerelést, ami növeli az eladásokat és csökkenti a visszaküldések számát. Az új integr
febr. 19
9:06
Kiszivárgott, komoly KRESZ-változás jön Magyarországon: hozzányúlnak a sebességhatárokhoz is (Pénzcentrum)
Jelentősen átalakulhat a közlekedési szabályozás Magyarországon, ha elfogadják a KRESZ tervezett módosításait. A változások között szerepel a sebességhatárok emelése: autóutakon akár 120 km/óra, autópályán pedig egyes szakaszokon 140 km/óra is megengedett lehet. Emellett szigorítások is várhatók, például 30 km/órás korlátozás az iskolák és óvodák k
febr. 19
9:06
Vadgazdák és földművesek példaértékű együttműködése: így is lehet! (Agroinform)
A Bekcsény Vadásztársaság egyedülálló módon ötvözi a fenntartható vadgazdálkodást, az agrárium érdekeit és a helyi közösséggel való szoros együttműködést.
febr. 19
9:06
Színészlegendákkal készült Szőke András legújabb filmje (MMonline)
Szőke András legutóbbi filmjében, a Brigádnaplóban, már felbukkantak a szigetcsépi tojások, de akkor még csak egy pár perces jelenet erejéig. A most befejezett nagyjátékfilmjében, a Palackpostában ennél sokkal hangsúlyosabban, sőt, a film jelentős részét a tojásfeldolgozó üzemhez tartozó panzióban forgatták. Méghozzá olyan színészek közreműködéséve
febr. 19
9:09
„Az európai civilizációnkat megmentő csaták reprodukciója” – Jön a Hunyadi sorozat, méghozzá duplarésszel kezd (Médiapiac)
Duplarésszel indul a Hunyadi televíziós sorozat a TV2 műsorán. A grandiózus történelmi széria, melynek a magyar származású Robert Lantos a producere, több mint hatszáz színész és kaszkadőr részvételével készült.
febr. 19
9:12
Csattanóst választ ad az EU: leszorítják az energiaárakat, több pénz érkezik a gazdaságba (Portfolio)
Az Európai Bizottság tervei szerint bevezetné a "Made in the EU" kvótákat és karbonkibocsátási termékcímkéket, hogy fellendítse a szenvedő uniós gyártóipart és elérje a klímavédelmi célokat. A Bizottság Tiszta Ipari Megállapodásának (Clean Industrial Plan) tervezetében foglalták össze, amelyet a Politico a február 26-i bemutatója előtt megszerzett.
febr. 19
9:12
Eurót váltanál? Lélektani határon billeg a forint (Haszon.hu)
Minimálisan változott a forint árfolyama szerda reggelre a kedd esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró jegyzése hét órakor 400,83 forint volt az előző este hat órai 400,80 forint után. A dollár jegyzése 383,32 forintról 383,38 forintra, a svájci franké pedig 424,80 forintról 424,55 forintra vá
febr. 19
9:18
Átírhatják a KRESZT-t, jöhet a 140 km/órás sebesség az autópályákon (Menedzsment Fórum)
A módosítások érintenék a gyalogosokat, kerékpárosokat, elektromos rollerezőket, autósokat és tanulóvezetőket, valamint a motoros védőfelszerelések használatát is.
febr. 19
9:18
Új AI modellel jelentkezett Elon Musk (Kreatív Online)
Elon Musk bemutatta a Grok 3-at, egy AI modellt, amely szerinte felülmúlja a ChatGPT és a DeepSeek teljesítményét.
febr. 19
9:18
Lomtalanítás Pécs 2025: itt az összes tavaszi lomtalanítási dátum, minden utca, tér, dűlő (Pénzcentrum)
A 2025. évi tavaszi lomtalanítás Pécs történelmi belvárosában március 17-e és május 21-e között lesz. A pontos dátumokat utcánkénti bontásban tette közzé a Dél-Kom Kft. a korábbi évek gyakorlatának megfelelően. A történelmi belvároson kívül a házhozmenő térítésmentes lomtalanítás kérhető.
febr. 19
9:19
Új fegyverek érkeznek a Call of Duty-ba (Médiapiac)
A Call of Duty: Black Ops 6 és Warzone legutóbbi frissítése nem is olyan régen, körülbelül 2 héttel ezelőtt élesedett a szervereken. A Season 2-es frissítés több új fegyverrel, rengeteg kozmetikai tárggyal és sok-sok fejlesztéssel ajándékozta meg a játékosokat.
febr. 19
9:24
Gyógyászati segédeszközök állami támogatása: durvul a vita (Adózóna)
Lemondásra szólítja fel az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) ártámogatási főosztályának vezetőjét – derült ki az OSZ Népszavához eljuttatott közleményéből – írja a nepszava.hu.
febr. 19
9:24
Előzheti a takarítócég a Spart: a nagy cégek létszámmozgásai (HR Portál)
Folyamatosan nő a B+N Referencia létszáma (13 852 fő), tavaly decemberben csak kilenc főre volt a második helyezett Spar Magyarországtól (13 861 fő) - derül ki a HR Portál és az Opten nagy cégek létszámmozgásait bemutató havi összeállításából. 2024. novemberről decemberre két munkaerő-kölcsönzőnél esett legnagyobbat a létszám.
febr. 19
9:24
Lízingre már nagyon viszik a személyautókat (Bank360 blog)
Óriásit ugrott egy év alatt a lízingre vásárolt személyautók száma. Ennyi kocsit a járvány előtti években finanszíroztattak utoljára a vevők, akikért akciókkal és kedvezményes kamatokkal is versenyeztek az autókereskedők.
febr. 19
9:29
Sváby András: Nálam a televízió az első (Médiapiac)
Nem a lineáris tévézés felé megy a világ, ám az is tény, hogy a klasszikus televíziók nagyon sok tartalmat szolgáltatnak a közösségi médiának, utóbbi bajban is lenne ezek nélkül, mondja a Médiapiacnak adott interjúban Sváby András. A műsorvezető-főszerkesztő biztos benne, hogy a tévé mint műfaj nincs veszélyben. Bár évtizedek óta a pályán van, mint
febr. 19
9:30
Tudod, melyik két közkedvelt magyar leves került be a világ legjobbjai közé? (Agroinform)
Ez a két magyar leves nem véletlenül került a világ legjobbjai közé!
febr. 19
9:30
Alig kamatozik a magyar háztartások megtakarított pénze (Forbes)
Az MNB statisztikái szerint a háztartások likvid bankszámlákon őrzött vagyona történelmi csúcsra ért.
febr. 19
9:30
Nagy összeg ütötte a rizstermesztők markát (Magyar Mezőgazdaság)
Újabb nagy összeget, több mint 22 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár a gazdálkodók felé a 2024. évi egységes kérelmekben szereplő közvetlen támogatási jogcímekhez kapcsolódóan.
febr. 19
9:33
Újjászülető világ – tavaszi fotózási tippek a Honor-tól (Digital Hungary)
A tavasz érkezésével a természet is új életre kel: a fák rügyeznek, a virágok színbe borulnak, és a napfény is egyre melegebb színekbe öltözteti környezetünket. Az új évszak tökéletes lehetőséget kínál arra, hogy friss és életteli képeket készítsünk akár a természetben, akár a városban. A Honor összegyűjtött néhány tippet, hogy a lehető legszebb ta
febr. 19
9:36
Így változott a munka mellett dolgozó magyar anyák száma (HR Portál)
A KSH adatai szerint 2024 harmadik negyedévében munka mellett átlagosan 31,5 ezren részesültek gyed-gyes juttatásban Magyarországon, mely három év alatt 14%-os növekedést jelent. Nemzetközi szinten, az OECD átlagában az édesanyák 45%-a volt aktív munkavállaló és dolgozott 2021-ben, miközben legalább egy 0-2 év közti gyermeket nevelt, míg Magyarorsz
febr. 19
9:36
Érik az együttműködés a 4iG és a SpaceX között - Washington DC-ben folytatódtak a tárgyalások (Növekedés)
Jászai Gellért, a 4iG elnöke Washington D.C.-ben folytatott tárgyalásokat Tim Hughes-al, a SpaceX Globális üzleti és Kormányzati ügyekért felelős alelnökével.
febr. 19
9:39
Paradigmaváltás a bölcsészettudományban – interjú Bartus Dáviddal, az ELTE BTK dékánjával (Diplomátszerzek)
„Különös figyelmet fordítunk arra, hogy az innováció ténylegesen megjelenjen az oktatásunkban és kutatásunkban” – interjú Bartus Dáviddal, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánjával.
febr. 19
9:39
Majka leírta az igazságot a Bindzsisztán-sztoriról – Ezért jelentette be védjegyigényét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (Médiapiac)
A szellemi tulajdon fogalma olyan jogokat ölel fel, amelyek a szellemi alkotásokat védik. Ide tartozik többek között a szerzői jog, a védjegyek, a szabadalmak és a formatervezési minták oltalma. Majoros Péter ezzel szeretne élni.
febr. 19
9:42
Nemzetközi pályázatot hirdet az Eidolon Centre for Everyday Photography (Kreatív Online)
Az Eidolon Grant összesen 25.000 eurós támogatást nyújt privátfotóval foglalkozó szövegek és projektek megvalósítására akadémikusok, művészek, valamint a műfajjal foglalkozó szakmabeliek és lelkes érdeklődők számára.
febr. 19
9:42
Kis elmozdulással nyit a BUX (Portfolio)
Akárcsak az európai tőzsdéken, úgy a magyar piacon is bizonytalanul indul a kereskedés a nyitást követően.
febr. 19
9:42
64 milliárdos pályázati alap segíti most az erdőtelepítést (Agrárágazat)
Jelentős 64 milliárdos kerettel hamarosan megnyílik az erdőtelepítést támogató felhívás – még véleményezhető!
febr. 19
9:42
Így változnának a sebességhatárok az új KRESZ-ben (Forbes)
A tervezet szerint változnának a sebességhatárok, új szabályok vonatkoznának a kerékpárosokra és a sisakon túl is kötelező védőfelszerelést írnának elő a motorosoknak.
febr. 19
9:44
Szárnyal a 4iG árfolyama az újabb SpaceX-találkozó hírére (Portfolio)
Szárnyal a 4iG árfolyama a hírre, miszerint Jászai Gellért, a cég elnöke Washington D.C.-ben tárgyal a SpaceX-szel.
febr. 19
9:45
Új korszak az Euronewsnál (Media1)
Az Euronews, Európa legnagyobb hírmédiuma bejelentette, hogy tíz év után újra nyereséges lett. Pedro Vargas David, a hírcsatorna elnöke azt is bejelentette, hogy az Euronews új fejezetet nyit európai hírszolgáltatásában és terjeszkedésbe kezdtek.
febr. 19
9:46
Betelt a pohár: szigorítják a kések eladását (Portfolio)
Az online késértékesítés szabályozása jelentősen szigorodik az Egyesült Királyságban. A kormány új intézkedéscsomagja a kiskorúak, fegyverekhez való hozzáférésének megakadályozását célozza, különös tekintettel az internetes vásárlásokra. A változások érintik az online platformokat, a kiskereskedőket és a vállalatok vezetőit is, akik súlyos büntetés
febr. 19
9:48
Egy fideszes polgármester bepöccent a kormányra (Piac és Profit)
Horváth Tamás budapesti polgármester azonnali választ és intézkedést vár a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárától a kerületében történtek miatt. A polgármester a Facebookról tudta meg, hogy az állami Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szó nélkül lefelezte a közfinanszírozott ellátást Rákosmentén.
febr. 19
9:48
Az acél után az autókra, a csipekre és a gyógyszerekre is 25 százalékos vámot vetne ki Trump (Telex)
Az autók bevitelének megadóztatásával Magyarország nagyon rosszul járna.
febr. 19
9:49
Újabb képek érkeztek a Hunyadi filmről (Médiapiac)
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült tízrészes alkotás, amely korábban nagy sikerrel debütált a cannes-i televíziós fesztiválon, végre Magyarországon is elérhetővé válik. Duplarésszel indul március 8-án a Hunyadi TV-sorozat a TV2-n.
febr. 19
9:54
Elakadt a forint menetelése a fontos szintnél (Portfolio)
Háromhavi csúcsra erősödött kedden a forint az euróval szemben 400,6-nál, azaz elkezdte tesztelni a technikailag fontos 200 napos mozgóátlagot, de innen szerdán lepattant, azaz gyengült a forint. Ma az orosz-amerikai béketárgyalási kilátásokkal kapcsolatos híráramlás mellett az este érkező Fed kamatdöntési jegyzőkönyv lehet olyan esemény, amely job
febr. 19
9:54
Nem úszta meg a kereskedő, lefoglalta az árukészletét a Nav (Agroinform)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 150 millió forintot zárolt egy zöldség- és gyümölcskereskedő vállalkozás vagyonából.
febr. 19
9:54
Mélyponton a fiatalok lakásvételi szándéka (Azenpenzem)
Egy felmérés szerint a szüleikkel élő 19-29 évesek mindössze 18 százaléka tervezi, hogy lakás venne az elkövetkezendő három évben, ami jelentős csökkenés a korábban mért arányhoz képest. Nyolc százalék nem is számol azzal, hogy valaha elköltözne a mamahotelből.
febr. 19
9:54
A legegyszerűbb online bevallani az szjá-t (Mínuszos)
Egyre többen használják a NAV online felületeit, de aki offline, az még egy hónapig kérheti a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetének a postázását. Míg 2018-ban hétszáznegyvenezren kérték szja-bevallásuk postázását, addig 2024-ben nyolcvanháromezren. A legnépszerűbb kérelmezési mód évről évre az SMS, tavaly a kérelmek több mint nyolcvan
febr. 19
9:56
Titkos tervet lepleztek le: Brüsszel fegyverekkel és lőszerrel árasztja el Ukrajnát (Portfolio)
Az Európai Unió egy új kezdeményezésen dolgozik, amelynek célja, hogy még az idén további katonai támogatást nyújtson Ukrajnának – derül ki egy Bloomberg által megszerzett dokumentumból. Brüsszel akár 800 milliárd eurós forrást is megmozdíthat a kontinens biztonságának megerősítésére.
febr. 19
9:59
DeepSeek adatbotrány: felhasználói adatokat adott át a TikTok tulajdonosának? (Médiapiac)
A kiberbiztonsági szakértők és a dél-koreai hatóságok szerint a kínai DeepSeek mesterséges intelligencia alkalmazás felhasználói adatok megosztásába keveredett a TikTok tulajdonosával, a ByteDance-szel. Az ügy komoly aggályokat vet fel az adatok védelmét illetően.
febr. 19
10:00
Marketing ügynökséget választott a Segafredo (Kreatív Online)
A Chiro Marketing felel a Segafredo magyarországi közösségi média kommunikációjáért.
febr. 19
10:00
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) üdvözli a Nissan döntését (Márkamonitor)
Az Önszabályozó Reklám Testület (Ört) üdvözli a Nissan márka magyarországi forgalmazójának döntését, miszerint a társadalmi visszhangra reagálva gyorsan intézkedett a napokban megjelent Nissan modellek kereskedői reklámkampányának megszüntetéséről, amely többek szerint sértő utalásokat tartalmazott a női nemre vonatkozóan.   Gerendi Zsolt, az Ört f

Keresés