Jól teljesített a magyar lízingpiac 2024-ben, a finanszírozott összeg 6,6 százalékkal 969,8 milliárd forintra emelkedett, míg a szerződések száma 16,5 százalékkal 84 282-re nőtt, azonban továbbra is nagy a bizonytalanság a piacon - ismertette a Magyar Lízingszövetség elnöke a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Tizenhárom embert vettek őrizetbe a hatóságok 35 ezer tonna veszélyes hulladék illegális elhelyezése miatt csütörtökön, a bűnözők legalább 4 millió euró haszonra tettek szert azzal, hogy Olaszországból, Szlovéniából és Németországból származó orvosi és veszélyes hulladékot helyeztek el Horvátországban - közölte pénteken az Európai Unió hágai székhe
A Forest-Vill Kft. és a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. közös tulajdonában lévő Gtvf Export Fejlesztő Kft. ügynöki szerződést kötött a kuvaiti Industrial Electrical Projects Company (Iepc Co.) céggel; a magyar vállalat több mint félszáz, az 1970-es évektől telepített villamos alállomás karbantartását, korszerűsítését és cseréjé
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta Magyarország középtávú költségvetési tervét és meghatározta az ország számára követendő kiadási pályát. Emellett ajánlást fogadott el a túlzott deficit 2026-ig történő megszüntetésére. Az intézkedések az EU új gazdasági kormányzási szabályainak végrehajtásával is összefüggésben állnak - jelentette az Európai Unió
A gubacsok a növények olyan fejlődési és növekedési rendellenességei, amelyek valamilyen más élő szervezet (vírus, baktérium, gomba, fonálféreg, rovar, atka stb.) tevékenységének hatására jönnek létre. A gubacsok a gubacsokozóknak élelmet, védelmet, megfelelő mikroklímát és szaporodási helyet biztosítanak.
Új rekordot hozott a tegnapi nap, ugyanis először mutatott ki 4000 MW-ot meghaladó mértékű napelemes termelést az átviteli rendszerirányító (MAVIR) - közölte az Energiaügyi Minisztérium Facebook oldalán. A minisztérium szerint ez a rekord nem fog sokáig kitartani, hiszen a több mint 300 ezer hazai naperőmű beépített teljesítménye együttesen 7757 me
Számos egymásra ható erő befolyásolja napjainkban a beszerzések alakulását. Az emelkedő költségek és az infláció, a gyorsan fejlődő technológia, a fenntarthatóság és az ESG növekvő szabályozási és stratégiai jelentősége, a geopolitikai tendenciák és a globális hálózati kihívások, valamint a növekvő munkaerőhiány mind hatással vannak erre a területr
Az új lízingszerződések száma nőtt ugyan, de a jelentős eltéréseket mutatott az egyes szegmensek között: a személy- és kishaszonjárművek finanszírozása tovább erősödött, ha az ipar volumenének csökkenését visszavetette a termelőeszközök piacát. A Magyar Lízingszövetség főtitkára, Kőszegi László szerint a támogatott finanszírozási programok szerepe
"Az aszályos termeléshez szükséges új technológiák, talajművelés és genetika mellett az öntözési rendszer bővítése és fejlesztése is elengedhetetlen eszköz az alkalmazkodásban és a klímaváltozás hatásainak mérséklésében, de ugyanígy a hatékonyságbeli előrelépésben és az ágazat termelékenységének javításában is."
Az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottsága megszavazta, hogy az EP is beszálljon az Európai Unió Bíróságán folyó perbe Magyarország ellen a szuverenitásvédelmi törvény miatt. A politikai döntés már korábban megszületett, most az illetékes bizottság is rábólintott az ügyre - értesült a Népszava.
Idén közel 3000 milliárd forintnyi tőke- és kamatkifizetés terheli majd a magyar államkasszát, ebből 1800 milliárd forintot a prémium állampapírokra kell kifizetnie az államnak, aminek a nagy része az idei első negyedévben esedékes. Az egyik legnépszerűbb hazai állampapír, a PMÁP kamata alaposan visszaesik, nagy kérdés, hogy mi történik majd a köze
A lakosság tavaly 6800 milliárd forintot tett félre, a készpénzállomány 7 ezer milliárd fölé, új csúcsra nőtt, és a bankbetétek egyre nagyobb része van már külföldön. A 110 ezer milliárd forintnyi pénzügyi vagyon nagy része néhány tízezer gazdag családé lehet.
Az ipari naperőművek mért termelése a hétfői legerősebb negyedórában 3321 megawatt volt, ezzel 2025 februárja már most a valaha volt második legmagasabb havi értéket hozta. A hétfői mutatót egyedül 2024 augusztusa múlja felül a rekordtartó 3347 megawattos negyedórával - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden a Facebook-oldalán.
Érdekes évet kezdtek meg a befektetők 2025-ben, ugyanis láthatóan remek időszakon vannak túl a tőkepiacok 2023 és 2024 után. Sokakban felmerülhet tehát a kérdés, hogy ilyen jó időszak után maradt-e még további lendület a globális részvénypiacokban, vagy éppen a Budapesti Értéktőzsdén.
Hét évente váltanak a magyarok lakásbiztosítót, pedig akár több mint 70 ezer forint különbség lehet az azonos lakóingatlanra köthető lakásbiztosítások éves díja között – közölte a Netrisk a lakásbiztosítási kampány márciusi rajtja apropóján. Kutatásuk szerint bőven lenne tér a fejlődésre.
Ausztrália központi bankja kamatot csökkentett, de figyelmeztetett, hogy túl korai lenne győzelmet hirdetni az infláció felett, és óvatosan áll a további lazítás lehetőségéhez.
Jól teljesített a magyar lízingpiac 2024-ben, a finanszírozott összeg 6,6 százalékkal 969,8 milliárd forintra emelkedett, míg a szerződések száma 16,5 százalékkal 84 282-re nőtt, azonban továbbra is nagy a bizonytalanság a piacon – közölte a Magyar Lízingszövetség elnöke a szervezet budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ipari naperőművek mért termelése a hétfői legerősebb negyedórában 3321 megawatt volt, ezzel 2025 februárja már most a valaha volt második legmagasabb havi értéket hozta. A hétfői mutatót egyedül 2024 augusztusa múlja felül a rekordtartó 3347 megawattos negyedórával - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden a Facebook-oldalán.
A Hyperliquid (HYPE) egy innovatív kriptovaluta projekt, amely optimalizálja a likviditást és a kereskedési hatékonyságot a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztémában. A projekt célja, hogy gyors tranzakciófeldolgozással és fejlett rendelési algoritmusokkal javítsa a kereskedési élményt. De vajon milyen árfolyam-alakulásra számíthatunk a követk
Kinek és mit üzent évértékelő beszédében Magyar Péter? És mit üzentek azok, akik kiálltak a Tisza színpadára? Merre repül Rogán Antal magángépe? Egy éve robbant be a politikába Magyar Péter, hétvégén pedig már évértékelő rendezvényen mutatta meg a Tisza Párt az erejét. De miért pont Magyar Péter állhatott a kormányváltó hangulat élére, kiket és hog
Az ipari naperőművek mért termelése a hétfői legerősebb negyedórában 3321 megawatt volt, ezzel 2025 februárja már most a valaha volt második legmagasabb havi értéket hozta. A hétfői mutatót egyedül 2024 augusztusa múlja felül a rekordtartó 3347 megawattos negyedórával – tudatta az Energiaügyi Minisztérium a Facebook-oldalán.
A Shein a kihívásokra válaszul az ellátási lánc fejlesztésébe és a jobb logisztikába fektet be a hatékonyság és a reagálóképesség növelése, valamint a gyorsabb és megbízhatóbb szállítások biztosítása érdekében.
Az MBH Bank partnereivel konzorciumot hozott létre az öntözési pályázatok hatékony megvalósítása érdekében. Magyarországon a szántóföldi növénytermesztés jelentős része még mindig ki van téve az időjárás szélsőségeinek. A bak és partnerei azt a célt tűzték ki, hogy, hogy szakmai, jogi és finanszírozási megoldásokkal segítik a gazdálkodókat az öntöz
Miután a kazah energiaügyi minisztérium közleményéből derült ki, hogy Magyarország kazah olajat vásárolhat idén, a kazah külügyi tárca bejelentéséből is érdekes információt tudtuk meg: eszerint uránt is vásárolhatunk az ázsiai országtól, és ennek érdekében sürgősen felállítanak a felek egy közös befektetési alapot.
Mintegy 11,5 milliárd forint az alaptámogatás és az újraelosztó támogatás keretében jutott el 6500 termelőhöz, emellett a kertészeti és állattartó ágazatok számára fontos termeléshez kötött támogatások 10 jogcímén történtek kifizetések – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
A Reuters által megtekintett uniós dokumentumtervezet szerint az Európai Bizottság a kötelező gáztárolói rendelet célértékeinek meghatározásakor rugalmasabb határidőket vagy töltési szinteket fog kidolgozni az uniós országok számára, amit várhatóan a jövő héten tesz közzé. Ez kedvező hír, mivel úgy tűnik, hogy eredményt hozott a tagállami nyomás, m
A világ egyre inkább a fenntartható energiaforrások felé fordul, a napenergia pedig az egyik legígéretesebb megoldás a jövő energiatermelésében. Az utóbbi évek technológiai fejlődése, a csökkenő beruházási költségek és az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírások mind azt mutatják, hogy a napenergia nemcsak környezetbarát, hanem hosszú távon kifiz
A Netrisk várakozása szerint a márciusi lakásbiztosítási kampányban 800 ezer új vagy megújított szerződést köthetnek az ügyfelek, 25 százalékkal többet a tavalyinál - mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója a biztosításközvetítő sajtótájékoztatóján. Felidézte, hogy a hivatalos jegybanki adatok szerint a 2024-es lakásbiztosítási
Az SAP bejelentette legújabb megoldását, az SAP Business Data Cloudot, amely képes egységesíteni a vállalatok SAP rendszereiből és külső forrásokból származó adatait. Az SAP új megoldásának segítségével egységesített adatok megbízható alapot biztosítanak, amelyekre a vállalatoknak szükségük van a megalapozott döntésekhez és a mesterséges intelligen
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az Mvm Paksi Atomerőmű Zrt., a létesítmény négy blokkja összesen 16 016,6 Gwh villamos energiát állított elő, amely a bruttó magyar villamosenergia-termelés közel fele és a bruttó hazai fogyasztás egyharmada - tájékoztatta a társaság az Mti-t kedden.
Tavaly több mint 2,7 ezer fiatal vehette fel a neki szánt megtakarítást. Az átlagos kifizetések mértéke meghaladja az 1,5 millió forintot. A Kincstári Start-értékpapírszámlák száma idén már átlépte a 400 ezret, a Babakötvény állománya pedig meghaladja a 400 milliárd forintot – közölte a Magyar Államkincstár a Grantis megkeresésére.
A belga hatóságok madárinfluenza-fertőzést azonosítottak egy csirkefarmon Oost-Vlaanderen tartományban. Az eset kapcsán mind a belga, mind a holland illetékesek lépéseket tettek a járvány terjedésének megakadályozására.
A január végi és február eleji enyhülés hatására a természet már éledezni kezdett. A Körös-Maros Nemzeti Park területein telelő, gyönyörű atalantalepkék, valamint egy másik ritka lepkefaj, a kis tavaszi araszoló egyes példányai is előbújtak rejtekhelyükről.
Töretlen a Babakötvény népszerűsége, már 400 ezernél is több gyermeknek takarékoskodik ebben a formában a családja. Tavaly több mint 2,7 ezer fiatal vehette fel a neki szánt megtakarítást. Az átlagos kifizetések mértéke meghaladja az 1,5 millió forintot.
Az Európai Unió illetékes tanácsa jóváhagyta Magyarország középtávú költségvetési-strukturális tervét, és meghatározta annak nettó kiadási pályáját - tájékoztatott az uniós tanács.
Az Agco Cooperation és az olasz gyártó, az SDF szállítási megállapodást írtak alá. 2025 közepétől az SDF 85 lóerőig terjedő kompakt traktorokat fog gyártani a Massey Ferguson számára, melyeket annak hálózatán keresztül értékesítenek.
Az Ethereum (ETH) az elmúlt 24 órában felülmúlta a szélesebb kriptovaluta-piac teljesítését, 12 napos csúcsot érve el 2 832 dolláron, majd visszahúzódva 2 720 dollárra február 18-án reggelre – jelentette a Santiment blokklánc-elemző cég. A mozgás 2%-os napi emelkedést jelent az ETH számára, miközben a teljes kriptovaluta-piaci kapitalizáció 2,4%-ka