2025. február 8. szombat

febr. 8
11:15
Magyarország adottságai alapján egy agrárország – interjú a DE MÉK dékánjával (Diplomátszerzek)
Nem a klasszikus értelemben vett mezőgazdasági képzés a miénk, hanem a víz, a környezet, a természet, a klímaváltozás is beletartozik ” – interjú Stündl Lászlóval, a DE MÉK dékánjával.
febr. 8
11:18
Néhány év, és meglepő új veszély leselkedhet az ön adataira is (Piac és Profit)
Az Europol figyelmeztetést adott ki.
febr. 8
11:18
Ismét megőrülnek a turisták Csehországért - de miért? (ProfitLine)
Csehországban 2024-ben 22,8 millió személy szállt meg a kereskedelmi szálláshelyeken, 3,8 százalékkal több, mint 2023-ban. A turisták száma tavaly első ízben haladta meg a 2019-es év adatait, amikor még nem volt korlátozva az idegenforgalom a Covid miatt - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
febr. 8
11:18
Mere-mizéria: ezért nem nyithattak meg a szuperolcsó orosz üzletlánc boltjai Magyarországon (Portfolio)
A Mere orosz diszkontlánc magyarországi piacra lépése több mint fél éve húzódik, annak ellenére, hogy a cég már jelentős előkészületeket tett. A Telex-hez eljutott információk szerint a késlekedés hátterében szervezeti problémák, irreális elvárások és a helyi viszonyok félreértelmezése áll. A lap által megkeresett MERE most kommunikált először hiva
febr. 8
11:18
Videó - Egy román felmászott a Szent Péter-bazilika főoltárára és elpusztított pár kandelábert (vg.hu)
Egy mentálisan sérült, fogyatékos emberről van szó – közölte a vatikáni csendőrség.
febr. 8
11:18
Mezőgazdaság és táplálkozás: az egészség alapja? (Agrofórum)
A táplákozás és ezen keresztül az egészség szervesen összefügg a mezőgazdasági termelés, az előállított termékek minőségével. Szerencsére egyre többet hangoztatott téma a talajélet állapotának, a talajegészségnek a növényekre, és közvetett módon a fogyasztókra gyakorolt hatása.
febr. 8
11:18
Érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér (Demokrata)
Tavaly hároméves bérmegállapodás született, így összesen 40 százalékkal emelkedik a minimálbér.
febr. 8
11:24
További három túszt engedett szabadon a Hamász (vg.hu)
Izrael cserébe 183 palesztin foglyot enged el.
febr. 8
11:24
Ráugrottak a cégek a vállalati e-autó programra (Demokrata)
A 30 milliárd forintos forrásmennyiség közel negyedét már ki is fizették a nyertes pályázóknak.
febr. 8
11:24
2025-ben is irgalmatlan üzlet az NFL döntő: Super Bowl LIX számokban (Forbes)
Százmilliók a pénztárcákban és ugyanennyien a képernyők előtt. Döbbenetes jegy- és szobaárak, irgalmatlan költségek, horror árú vacsorák, és 70 000 ember a stadionban. A Super Bowl az év egyik legfontosabb sporteseménye, legalábbis üzletileg, bármilyen is legyen maga a mérkőzés. Február 9-én kerül sor az év egyik legjobban várt sporteseményére, az
febr. 8
11:24
Új röpdében csodálhatja a sasokat a nagyközönség (Magyar Mezőgazdaság)
Megújult és ismét használatba került a mentett ragadozó madarak röpdéje a Fővárosi Állat- és Növénykert által működtetett Margitszigeti Kisállatkertben.
febr. 8
11:26
Nagyon pörög a kormány e-autós programja, nem sok maradt a teljes keretből (vg.hu)
Március végéig lehet jelentkezni a kormány e-autós programjára, a 30 milliárdos keretösszeg közel negyedét már ki is fizették a nyerteseknek.
febr. 8
11:36
Árstop lépett életbe hetven árucikkre (Agroinform)
Pénteken lépett életbe a kormány rendkívüli árintézkedésről szóló rendelete Horvátországban.
febr. 8
11:36
Fázik a német politika az ingatlanpiaci válságtól, holott egyre súlyosabb a helyzet (vg.hu)
Németország a bérlők országa. A 84 millió lakos több mint fele bérli az otthonát, ami a legmagasabb arány az Európai Unióban. Kevés a lakás, az albérletárak az egekbe szöktek. A német pártok azonban látványosan kerülik a kérdést a választási kampányban.
febr. 8
11:39
Így adóztatják a turistákat a népszerű helyeken (Haszon.hu)
A látogatott turistahelyek az utazókra kivetett díjakkal többek között a túlturizmust szeretnék megakadályozni. Akad olyan város, ahol 9000 forint adó terhel egy szállodai éjszakát. A Világgazdaság készített összeállítást arról, milyen adókat vetettek ki turisztikailag felkapott helyeken. Görögország a november és február közötti időszakban
febr. 8
11:42
Új repülőjárat indul Budapestről – ön kipróbálja majd? (Piac és Profit)
Alig hat héttel az évkezdés után ismét új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje.
febr. 8
11:54
Egyszerűbbé kell tenni a családtámogatásokhoz való hozzáférést (Demokrata)
Hankó Balázs egyeztetést folytatott a Magyar Bankszövetséggel.
febr. 8
12:00
Elkezdődik az amerikai békemisszió: jövő héten Európába utazik Trump kulcsembere (vg.hu)
Az új amerikai védelmi miniszter első alkalommal jön Európába február 10-én, hogy tárgyaljon európai vezető politikusokkal az orosz–ukrán háborúról.
febr. 8
12:03
A talaj láthatatlan segítői révén ellenállóbbak és egészségesebbek lesznek a növényei (Magro)
A kertészkedés kapcsán általában a növényeket károsító patogén gombákra gondolunk, amelyek ellen védekezni kell. Ugyanakkor léteznek olyan gombák is, amelyek segítik a növényeket. Ilyenek a mikorrhiza gombák, amelyek szimbiózisban élnek a növényekkel, támogatva azok tápanyagfelvételét és ellenálló képességét.
febr. 8
12:06
Világszínvonalú élelmiszer-vizsgálati fejlesztést mutatott be egy magyar vállalat (Agroinform)
A korszerű minőségellenőrzés a magyar agrártermékek értékesítésében is segítene.
febr. 8
12:09
Informatikai és agrárképzés – a jövő technológiái a Debreceni Egyetemen (Diplomátszerzek)
A mesterséges intelligencia, az adattudomány, a felhőtechnológia széles körű ismeretanyagát, piacképes diplomát, kiváló szakmai gyakorlati lehetőségeket kínál a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, ahol a vállalati partnerekkel való együttműködésnek köszönhetően ipari tanúsítványokat is szerezhetnek a hallgatók. Korszerű, folyamatosan megújuló és v
febr. 8
12:12
Tajvan Washingtonba megy alkudozni Trumppal (vg.hu)
Trump szerint Tajvan ellopta az amerikai félvezetőipart. Tajvan tart a büntetővámoktól, ezért küldöttséget meneszt Washingtonba.
febr. 8
12:21
A Solaxy előértékesítése már 18 millió dollárnál jár, robbanhat a SOLX? (icobench)
A kriptopiac ezen a héten határozottan lefelé mozdult, de egy új projekt ezzel mit sem törődött. A Solaxy natív
febr. 8
12:24
Mik viszik sikerre a vállalkozást? (Piac és Profit)
Személyes jelenlét, videó és közösség. Ez a három kulcsfogalom az idei marketingtrendekben. Az üzleti életben – legyen szó kisvállalkozóról vagy nagy cégről – ma már kihagyhatatlan, hogy a cégek jelen legyenek a közösségi médiában. Ám ez azzal is együtt jár, hogy a marketing akkor lesz eredményes, ha a cégtulajdonos valahogyan kiemelkedik más
febr. 8
12:30
Nébih zöldség-fajtahasználati ismertető (Agroinform)
Fajtaregisztrációról, fajtaoltalomról és kiemelten a kabakosok fajtatípusairól tartanak szakmai napot.
febr. 8
12:36
Több mint 1,3 milliárd forint támogatást kapott 30 vállalkozás (Agroinform)
Népszerű az innovációfejlesztési pályázat.
febr. 8
12:36
Egymillió magyarhoz érkezik a napokban a megemelt minimálbér és garantált bérminimum (vg.hu)
Közvetlenül egy, közvetve pedig még további egymillió főt érint a minimálbér és garantált bérminimum emelése, amit most először kapnak meg az érintettek.
febr. 8
12:42
Rosszul néz ki a legújabb ivóvízmatek (Menedzsment Fórum)
A brit kormány az USA új vezetéséhez hasonlóan élen akar járni a mesterséges intelligencia támogatásában. Ehhez óriási szerverfarmokat építenének, ám nem számoltak ennek egyik súlyos mellékhatásával.
febr. 8
12:48
Rendkívüli bejelentést tett Trump: küszöbön az orosz-ukrán béke, indulhatnak a béketárgyalások (Pénzcentrum)
Donald Trump jövő heti találkozót helyezett kilátásba Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az amerikai elnök erről pénteken beszélt újságírói kérdésre.
febr. 8
12:54
Csapdák, nagy átverések a videójátékok világában - intelem játékosoknak, szülőknek (Infostart)
A kettős virtuális valuták használata torzíthatja a játékélményt, és tisztességtelen előnyhöz juttathatja a fizető játékosokat – figyelmeztetett a videojátékokat vizsgáló Gazdasági Versenyhivatal. Gondolovics Katalin sajtószóvivő az InfoRádióban elmondta: a forgalmazók sokszor úgy határozzák meg az árakat, hogy ezzel minél több valódi pénz költésér
febr. 8
12:54
Így is lehet spórolni a fűtésen, érdekes tűzifás példa a közelből (Privátbankár)
Országonként eltérő, hogy a téli fűtés számos lehetősége közül éppen melyik a legolcsóbb. Ez igaz a kelet-közép-európai régióra is, ám elég meglepőnek tűnik, hogy Szerbiában mi a legjobb megoldás.
febr. 8
12:54
Elképesztő, hogyan próbálják a növények megvédeni magukat (Agroinform)
A növények nem csupán passzív élőlények – tüskékkel, mérgekkel és olykor extrém taktikákkal védik magukat. Ismerd meg a legizgalmasabb védekezési stratégiáikat!
febr. 8
13:00
Pillanatokon belül élőben jelentkezik Orbán Madridból, a Patrióták csúcstalálkozójáról (vg.hu)
A miniszterelnök jelenleg Madridban tartózkodik, a Patrióták csúcstalálkozóján, ahol a frakcióban részt vevő pártok megerősítik együttműködésüket, egyúttal változást sürgetnek az Európai Unió vezetésében.
febr. 8
13:00
Magas minőségű élelmiszert! (Agrárágazat)
Egészséges életmódot támogató élelmiszereket kell előállítanunk.
febr. 8
13:00
A Kite Zrt. válasza a termelőket érintő kihívásokra – Fenntartható Termelési Rendszer (GépMax)
A precíziós gazdálkodásra építve igazodik a jelenlegi gazdasági környezethez és a szélsőséges klimatikus viszonyokhoz.
febr. 8
13:00
Tavasszal és ősszel is lehet kertészeti gépre pályázni (Mezőhír)
A kertészeti gépek árához 35 millió forint támogatást lehet elnyerni a pályázaton.
febr. 8
13:00
Pályázzon, és valósítsa meg logisztikai innovációját! (Transpack)
Indítsa logisztikai innovációját! Jelentkezzen a Startup Pályázatra és váltsa valóra ötleteit a supply chain szektorban!
febr. 8
13:12
Sok vállalkozás juthat pénzhez a Demján Sándor Programmal (vg.hu)
A Demján Sándor Program konstrukciói segítenek elhozni a fordulatot.
febr. 8
13:18
A diploma egyre kevesebb álláshirdetésnél feltétel (ProfitLine)
Évek óta egyre kevesebb álláshirdetésnél feltétel a diploma, 2023-ban már csak 21,5 százalékban vártak el felsőfokú végzettséget a jelentkezőktől - közölte a profession.hu pénteken az MTI-vel.
febr. 8
13:24
Baltával faragták és nem viccel: teszten Hyundai a 4 kerekű luxusnappalija, fillérekből "tankolható" (Pénzcentrum)
Baltával faragott luxusterepjárót villantott a Hyundai: plug-in hibrid változatban teszteltük a vadonatúj Santa Fe-t. A dizájnt lehet szeretni vagy utálni, de az tuti, hogy érzelmek nélkül nem tudunk ránézni erre az óriási téglára - komolyan, íveket nagyítóval kell keresni a külsején. És pont ez az, amire 2025-ben szükség van: a hétüléses óriás meg
febr. 8
13:36
Forint kontra autósok: hol tart a dolog és mi várható? (Privátbankár)
Az üzemanyagok hazai ára összességében csak minimálisan változott, hiszen az egy héttel korábbi szinthez képest a benzin két, míg a gázolaj egy forinttal drágult. A stabil árak az uniós rangsorban is visszaköszönnek.
febr. 8
13:36
A bárányhús helyzete: kihívások és lehetőségek a piacon (Agroinform)
Mire számíthatnak a gazdák?
febr. 8
13:39
Szezonnyitó: az autó-motor sport és a járműipari technológiák élvonalában a Széchenyi István Egyetem (Digital Hungary)
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák fejlesztésének és a járműmérnökképzésnek, valamint egyre aktívabb résztvevője az autó-motor sportnak is. A győri intézmény támogatásával induló versenyzők az elmúlt évben jelentős sikereket értek el, hazai és nemzetközi helyezésekkel gazdagodtak. A SZE Motorsport
febr. 8
13:42
520 milliárdnyi uniós pénzt buktunk alig néhány hét alatt (444.hu)
Repülőrajt, ugyebár.
febr. 8
13:45
Pénz kell, de elborítanak a rossz hitelek? Van megoldás (Haszon.hu)
Egyre több bank kínál kifejezetten hitelkiváltási céllal személyi kölcsönt, ami nem is rossz választás, ha régi, drága áruhiteltől, személyi kölcsöntől, vagy kezelhetetlenné vált hitelkártya-tartozástól szabadulnánk meg. Ráadásul a hitelkiváltásnál friss pénz bevonására is adott a lehetőség. A lakáshitelek után a személyi kölcsöneiknél is s
febr. 8
13:54
Orbán: ma mindenki látja, hogy mi vagyunk a jövő (vg.hu)
Nagyívű beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióták madridi találkozóján, ahol a kormányfő kijelentette, egy új korszak kezdődött Donald Trump hivatalba lépésével és a jövő most már a Patriótáké.
febr. 8
13:54
Microsoft: összenő, ami összetartozik (Mínuszos)
A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára (AI) épülő megoldások elterjedéséhez. Ma világszerte a vállalatok háromnegyede alkalmaz mesterséges intelligenciára épülő alkalmazásokat. Az esetek 78 százalékában a dolgozók a saját eszközein futnak az AI-alkalmazások, ami nyilvánva
febr. 8
13:57
Megjelent az MCC Országos Gimnáziumi Rangsor – Íme a legjobb iskolák! (Diplomátszerzek)
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH) együttműködésével elkészült az eddigi legátfogóbb gimnáziumi rangsor, amely a felvételiző diákok és szüleik számára nyújt megbízható támpontot a középiskola-választásban. A lista célja, hogy átlátható és objektív képet adjon az intézmények teljesítményéről, segítve a diákokat abban, hog
febr. 8
14:00
Dubai-csokiláz: aranyat ért a cukrászdáknak, de most majd aranyárban lehet miatta a pisztácia (vg.hu)
Mindenből lett mára dubai: fánk, bonbon, szaloncukor és persze fagyi is.
febr. 8
14:03
Ezüstérmes lett Hannoverben a süllyesztett fűtött malacfészek fejlesztés (Magro)
A Nooyen Manufacturing által kifejlesztett süllyesztett fűtött malacfészek minden fialtatókarámhoz illeszthető, és integrálható a meglévő rendszerekbe: a fejlesztés a legutóbbi, 2024-es EuroTier szakkiállítás innovációs versenyén ezüstérmet kapott.

Keresés