Akár már februárban is jelentkezhetnek a szezonális pollenallergia tünetei, de még nem késő, hogy kivizsgáltassuk magunkat. A szezont a mogyoró virágzása nyitja, majd azt követi az éger, a kőris, a nyír, a nyár és a tölgy. A bőrön végzett úgynevezett prick-tesztet érdemes a tünetmentes időszakban és az antihisztamin készítmények szedése előtt elvég
Kilenc év után először veszteséget jelentett a negyedik negyedévre a Raiffeisen Bank International. A 926 millió eurós negyedéves mínusszal együtt 1,157 milliárd euró lett a bankcsoport tavalyi konszolidált eredménye, miután az orosz leánybanknál zajló peres ügy, a lengyel devizahiteles perek és a fehérorosz leánybank eladása egyszerre sújtotta az
Két teltházas előadással nyűgözte le pénteken az Erkel Színház közönségét a Palladio Orchestra. Az egyedülálló produkcióban 7 gitárvirtuóz, vonósnégyes, dobos és ütőhangszeres játszott egyszerre a színpadon, Vivaditól az AC/DC-n át a Gipsy Kings-ig számtalan szerző és előadó dalai szerepeltek a repertoárban, különleges feldolgozásban, lélegzetelál
Tavaly 626 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 18 százalékos növekedés 2023-hoz képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató cég jelentésében.
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat és engedély nélkül végzett tevékenységet tapasztaltak egy túrkevei húsüzemben tartott ellenőrzés során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hatósági ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt több mint 9 tonna terméket kivontak a forgalomból, valamint az üzem működését azonnal
Négy kulcstényezőt azonosítottak a Green Cloud szakértői, amelyek alapjaiban határozzák meg, hogy miként alakul a hazai napelemes iparág jövője, és azt is megjegyzik, hogy "a KÁT-Kánaán végét jelző pénteki bejelentés például mindenképpen üdvözlendő" – derült ki a vállalat sajtóközleményéből.
A Szentgyörgyvölgyön 2025. január 24-én megállapított kiskérődzők pestise járványkitörés után újabb Zala vármegyei településeken, Nagymétnekpusztán és Lentiben merült fel a betegség gyanúja.
Az európai aranypiac attól tart, hogy Trump beváltja vámfenyegetéseit. A félelmek nyomán csaknem 400 tonna arany vándorolt át a Bank of England trezorjaiból a Chicagói Árutőzsde páncéltermeibe.
A MET Csoport Sven Wolfot nevezte ki a MET Germany GmbH új vezérigazgatójának, aki a német és a nemzetközi földgáz- és árampiacon szerzett több mint húszéves tapasztalatával támogatja a cégcsoport növekedési stratégiáját Németországban, Európa legnagyobb energiapiacán.
Jó érzékkel vásárolta meg 2018-ban Gyurcsány Ferenc egykori kincstárnoka egy karnisgyártó cég telephelyét, ami miatt most Garancsinak és Habonynak lehet elővásárlási joga a rákosrendezői területre.
Ahogy változnak az idők, úgy változik az emberek hozzáállása az energiához is. Egyre inkább a megújuló energiaforrásokra, például a nap- és szélenergiára támaszkodnak az új típusú energiaalapú felhőbányászat működtetéséhez, amely jelentősen csökkenti a bányászat költségeit, miközben a felesleges energiából származó áramot integrálja a hálózatba. Ez
Újabb célpont került az uniós versenyhatóság célkeresztjébe. A Shein ellen fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít Brüsszel illegális árukkal való kereskedelem miatt. A kínai online óriás nyárra tervezett londoni tőzsdei bevezetésének keresztbe tehetnek Donald Trump vámintézkedései.
Jelentősen, csaknem nyolc százalékkal megugrott a kereslet januárban a lakáspiacon országos szinten, a kínálat egyelőre elmaradt az érdeklődésektől. Ez egyben azt hozza magával, hogy tovább emelkednek a lakásárak, Budapesten például már egymillió 140 ezer forint az átlagos négyzetméterár – mondta az InfoRádióban Balogh László, az ingatlan.com vezet
Minden második munkaadó tervez idén béremelést egy munkaerőpiaci felmérés szerint, bár a tavalyinál kisebb mértékűt, a cafeteria keretösszegét pedig minden ötödik emelné. A HR Portálnak nyilatkozó elemző szerint az ipari cégeknél 5% körül alakulhat az emelés (ha egyáltalán lesz), a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban azonban helyenként a ké
A vállalkozó kedvű fiatalok régi dilemmája, hogy az érettségi megszerzését követően egyetemre menjenek vagy diploma nélkül vágjanak az üzleti életbe és indítsák el saját cégüket. A jó döntés meghozatalát azonban nem segíti az a sztereotípia, hogy a felsőoktatási intézmények csak elméleti, elavult tananyagokat oktatnak. Bethlendi András, a BME GTK P
A kanadai Ontario tartomány bejelentette, hogy felmondja az Elon Musk cégével, a Starlinkkel kötött 68,12 millió dollár értékű szerződést, a Donald Trump által bejelentett vámok ellen tiltakozva. Ontario tartománya közölte, hogy az állam megemelt vámokra válaszul nem köt semmiféle szerződést amerikai vállalatokkal. „Nincs mit szépíteni – az elkövet
Rugalmas munkakörülmények, 600-800 ezer forintos kezdőbér – ezek a fiatal diplomások legfontosabb igényei a munkaadókkal szemben. 2025 a fordulat éve a munkaerőpiacon, amely komoly kihívásokat tartogat mind a munkáltatói, mind pedig a munkavállalói oldalon. A friss tendenciákat Orbán Balázs, a március 11-12-ei Műegyetemi Állásbörze főszervezője fog
Svájc legnagyobb bankja, a UBS a negyedik negyedévben az elemzői várakozásokat messze felülmúló nyereséget ért el, és közölte, hogy az első félévben 1 milliárd, a második félévben akár 2 milliárd dollár értékben vásárolna vissza saját részvényeket, ha a szigorodó svájci tőkeszabályok engedik – írja a Reuters. A kiváló gyorsjelentés ellenére a UBS r
A pajzstetvek a téli hónapokban gyorsan elszaporodhatnak a cserepes növényeken. Az alábbi házi permettel azonban felvehetjük a harcot ezen kellemetlen kártevők ellen.
A termeltetői szerződéseknek a mezőgazdasági termelő részére a szerződésben meghatározott ár megfizetésén felül további szolgáltatásokat kell tartalmazniuk.
Nagyon figyeljenek oda azok, akik interneten akarják eladni a megunt vagy feleslegessé vált holmijaikat - írja közösségi oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A hatóság egy ott felbukkanó csalási módra figyelmeztet. Így zajlik a csalás: A csalók vásárlóként jelentkeznek a hirdetésünkre, csevegőalkalmazásban üzennek. Általában azt javaso
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) frissítette a kockázati készültségi tervének válságforgatókönyveit a tavaly decemberi iparági konzultációt követően. Az EU által előírt felkészülési terv célja, hogy azonosítsa a villamosenergia-krízis esetén alkalmazandó eljárásokat, hogy azokra megfelelően fel tudjon készülni az unió és ez
Válaszul az amerikai kormány kínai importtermékeire kivetett egyoldalú vámokra, Kína február 10-től viszontvámokat vet ki az Egyesült Államokból származó egyes importárukra – közölte a kínai pénzügyminisztérium kedden.
Négy fővel bővült az elmúlt fél évben a Lounge Communication szakembergárdája.Egy építőipari cég kommunikációs vezetői pozícióból érkezett a LoungeComm csapatába Gyepes Mónika, aki az elmúlt négy évben a vállalati pr-ért, külső és belső kommunikációért felelt. A pályáját rendezvényszervezéssel kezdő szakember korábban az SZTE Kommunikáció- és Média
A Vodafone közzétette legfrissebb negyedéves eredményeit, amelyek vegyes képet mutatnak a vállalat teljesítményéről. Míg a brit, török és afrikai piacokon erősödést tapasztaltak, a legnagyobb piacon, Németországban további visszaesést jelentettek. A részvényárfolyam 6 százalékot zuhant ma reggel a hírre a londoni tőzsdén.
A rugalmas munkakörülmények, 600-800 ezer forintos kezdőbér – ezek a fiatal diplomások legfontosabb igényei a munkaadókkal szemben. 2025 a fordulat éve a munkaerőpiacon, amely komoly kihívásokat tartogat mind a munkáltatói, mind pedig a munkavállalói oldalon. A friss tendenciákat Orbán Balázs, a március 11-12-i Műegyetemi Állásbörze főszervezője fo
A fejlett gazdaságok deviza- és kötvénypiacait is Trump elnök Kanadával, Mexikóval és Kínával szembeni vámbejelentései, illetve az EU-val szembeni vámok kilátásba helyezése, majd a mexikói vámok átmeneti felfüggesztése mozgatta.
Hazánkban elsőként a Debreceni Egyetem (DE) indít zenei menedzser mesterképzést, hogy egy folyamatosan megújuló, szerteágazó szakterületen is piacképes diplomát szerezhessenek a hallgatók - jelezte az intézmény sajtóközpontja hétfőn az MTI-nek.
Bejelentése óta nagy figyelem övezi a munkáshitelt, az MBH Bank első havi tapasztalatai alapján a fővárosban a legélénkebb az érdeklődés. A legjellemzőbb hitelcélok a használtautó-vásárlás, a hitelkiváltás, valamint a vállalkozásindításhoz szükséges eszközök beszerzése és beruházások megvalósítása.
Az SAP a napokban közzétette a mesterséges intelligencia (AI) jövőjére vonatkozó előrejelzéseit, kiemelve öt meghatározó témát, amelyek várhatóan alakítani fogják az üzleti világot az AI területén.
Könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjárműre fejlesztett autonóm és távirányítási funkciókat a győri Széchenyi István Egyetem. A hazai védelmi ipar meghatározó gyártójával, a Gamma Zrt.-vel közösen kialakított, hazánkban egyedülálló katonai és katasztrófavédelmi célú járművet az intézmény Járműipari Kutatóközpontjának munkatársai látták el ön- és
A dél-koreai Air Busan diszkont légitársaság új biztonsági intézkedéseket vezet be a kézipoggyászokban tárolt powerbankok kezelésére, miután az egyik repülőgépén tűz ütött ki a múlt héten, aminek eredményeként teljesen kiégett egy Airbus A321-es utasszállító. A társaság a jövőben nem engedi, hogy az utasok a kézipoggyászok fölötti tárolókban helyez
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2025 januárjában mindössze 230.175 fő szerepelt az álláskeresők regiszterében. Az előző év azonos időszakához képest több mint 3 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleményéből.
Az érdi Termál Hotel ajtajára még 2015-ben került lakat, amikor a tulajdonostársak vitája miatt be kellett zárni a helyiek és környélbeliek kedvelt fürdőjét. Azóta üresen áll, szellemépület lett.