Egy walesi informatikai szakember, James Howells immár egy évtizede próbálja visszaszerezni azt a merevlemezt, amelyen 600 millió font értékű bitcoinja található, és amelyet véletlenül kidobott. Miután nemrég elveszített egy bírósági pert, amellyel engedélyt szeretett volna szerezni a merevlemez utáni kutatásra, most azt fontolgatja, hogy megvásáro
Az autonómia iránti vágy és Ausztriához való csatlakozás reménye egyre erősebben érezhető Olaszország németajkú tartományában, Dél-Tirolban, ahogy a Süd-Tiroler Freiheit (STF) szeparatista párt egyre nagyobb népszerűségre tesz szert – írja az Euractiv.
Február 18. és március közepe között közel 310 ezer, 65 év alatti nyugdíjas kapja meg postán az Ellátottak utazási utalványát. Az utalvány korlátlan számú díjmentes utazásra és 90%-os kedvezménnyel vármegye- és országbérlet vásárlásra jogosít a helyközi közlekedésben 2026. március 31-éig. A kedvezményre azok jogosultak, akik nyugdíjban vagy nyugdíj
Február közepén indul a Paksi Atomerőmű 1. blokkjának szokásos évi karbantartása - közölte Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) honlapján. A közlemény szerint ez a fűtőelemek üzemszerű cseréjével összekötött tervszerű karbantartási tevékenységeket foglalja magában.
Az Európai Tanulmányok Központja (ECFR) által közzétett friss felmérés szerint az európaiak már nem tekintik az Egyesült Államokat szövetségesként, hanem inkább "szükséges partnerként" azonosítják, ami jelentős változást jelent a transzatlanti kapcsolatokban.
Méltatlanul bánnak azokkal a mentősökkel, akiket vidékről a fővárosba vezényelnek szolgálatra – derült ki a mentődolgozók érdekvédelmi szövetségének a közösségi médiában megjelent felhívásából.
A magyar e-kereskedelem 2024-ben 1900 milliárd forintot meghaladó forgalmat ért el, ez csaknem 15 százalékos növekedés, melyből 17 százalékot, 330 milliárd forintot az import generált - derült ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép kutatásból.
Február közepén indul a Paksi Atomerőmű 1. blokkjának szokásos évi karbantartása - közölte Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) honlapján. A közlemény szerint ez a fűtőelemek üzemszerű cseréjével összekötött tervszerű karbantartási tevékenységeket foglalja magában.
A helyi adók közül a telekadó nem a leggyakoribb, de mindenképpen jó tudni róla, hogy az adott településen milyen adószabály van aktuálisan érvényben. A telekadó 2025-ben több településen változott, és néhány helyen, ahol addig nem volt, a bevezetéséről döntöttek. A Pénzcentrum kigyűjtötte a települések listáját: hol kell jelenleg telekadót fizetni
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti mérései és Q4-re vonatkozó előzetes adatai alapján 15%-os árbevétel-növekedés mellett 1920 milliárd forintos forgalmat érhetett el, melyből 17%-ot – mintegy 330 milliárdot – már az import kereskedelem generált. Az import 2024-ben egyértelműen a növekedés motorjává is vált, mivel a bel
Elkezdődött tegnap a TV2 Titkok Ramónával legújabb évada, melynek első adásában a Kiképzésből megismert katonák voltak a vendégek. Az újabb részek hetente, szerdánként érkeznek majd. Tavaly a TV2 Play exkluzív online tartalmaként indult el Lékai Kiss Ramóna podcast-sorozata, a TV2 Titkok Ramónával. A hetente jelentkező beszélgetések során minden ep
A Lidl Magyarország a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által a négy teljes kiőrlésű termék témájában meghozott döntése kapcsán az alábbi állásfoglalást kívánja tenni.
Két TrafiPack típusú sebességmérőt adott át és ezzel együtt vett használatba a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Csopak külterületén. Ezek a berendezések nem készítenek fotókat, de jelzik, ha gyorsan megy valaki.
Idén július 31. és augusztus 2. között ismét Esztergom ad otthont az MCC Fesztnek, Európa egyik legjelentősebb intellektuális fesztiváljának. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett esemény tavaly rekordszámú, 49 ezer látogatót vonzott, és 2025-ben is izgalmas előadásokkal, neves hazai és nemzetközi szakértőkkel, valamint a magyar könny
Sértené a biztosítási elv érvényesülését a kormány szerint, ha engednének az ellenzéki felvetésnek, és rendkívüli nyugdíjemelést hajtanának végre a legkisebb nyugdíjak esetében – írta meg a 24.hu.
A Prohuman Group megvásárolta a létesítménygazdálkodással foglalkozó Green Vector Kft. 75%-os, valamint a contact center piacon meghatározó szerepet játszó Protocall Kft. 100%-os üzletrészét. A cégcsoport az akvizíciókkal olyan piacokon bővíti szolgáltatási portfólióját, amelyek túlmutatnak a hagyományos HR-tevékenységeken, de munkaerő-intenzív jel
Megtévesztő volt a Lidl Magyarország kommunikációja több "teljes kiőrlésűként" hirdetett terméke esetében – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kiderült, hogy az érintett pékáruk alapanyaga csak alig egyharmad arányban volt teljes kiőrlésű lisztből. A fogyasztók megtévesztése miatt a GVH Versenytanácsa 186 millió forint bírságot szabott ki,
A középfokú oktatási intézményekbe február 20-ig lehet jelentkezni; a jelentkezési lapokat elektronikusan kell kitölteni - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
Rémes történet: Így vált a mesterséges intelligencia (AI) és egy magyar bankszámla egy csalás főszereplőjévé. A z AI fejlődése új lehetőségeket teremtett a bűnözők számára, akik egyre kifinomultabb módszerekkel hajtanak végre banki csalásokat. Az AI-alapú hangutánzó és deepfake technológiák segítségével a csalók képesek megtévesztő módon utánozni m
Oroszország újabb csapást szenvedhet el, mivel az egyik legnagyobb törökországi olajfinomító azt tervezi, hogy február 27-től nem fogad több orosz nyersolajat, amennyiben az nem felel meg a G7 által meghatározott árplafonnak - árulta el a Bloombergnek egy, az ügyet jól ismerő forrás. Amennyiben ez megvalósul, az orosz olajipar egy újabb kulcsfontos
A mesterséges intelligencia környezeti hatását nehéz megítélni. A technológia rengeteg fontos területen kínál forradalmi megoldásokat, köztük a klímaváltozás elleni küzdelemben, egyúttal azonban óriási mennyiségű energiát is igényel. Ez utóbbi aggodalomra adhat okot, különösen annak fényében, hogy a vállalatok egyre szélesebb körben használnak AI-r
Az Eurostat legfrissebb jelentése alapján 2024 decemberében, a novemberi hónaphoz képest, az ipari termelés szezonálisan kiigazított adatok szerint 1,1%-kal csökkent az euróövezetben, és 0,8%-kal az EU-ban. Novemberben még növekedést mutattak az adatok: az euróövezetben 0,4%-os, az EU-ban 0,2%-os bővülést regisztráltak. Magyarországon teljesített a
A Thyssenkrupp közzétette első negyedéves pénzügyi beszámolóját. Az árbevétel 7,8 milliárd euró lett, elmaradva a 8,2 milliárdos elemzői konszenzustól.
Felgyorsultak az események az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, miután Donald Trump amerikai elnök az orosz és az ukrán elnökkel is egyeztetett a békéről. Eközben Kína is bekapcsolódna a béketárgyalásokba. Egyértelműen új szakaszba érkezett, tehát a konfliktus és akár a háború lezárása is karnyújtásnyira lehet. Ebben a helyzetben fontos kérdés, h
2024-ben közel 40 ezer lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett az egyik hazai biztosítóhoz. A legviharosabb időszak 2024-ben egyértelműen a május vége, június eleje volt: ebben a néhány napban érkezett a kárbejelentések közel harmada.
Az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének felújítása részeként időkapszulát helyeztek el. A kapszulába újságok, fényképek, méz, pálinka és búza is került. A megújulás szimbolikus, hiszen párhuzamosan zajlik a magyar agrárium átfogó fejlesztése.
A magas kamatkörnyezet miatti erős jövedelmezőség, a továbbra is elaprózódott kelet-közép-európai bankpiac és az akvizitív bankok stabil tőkepozíciója kedvező feltételeket teremt a piac további konszolidációjához a Deloitte szakértői szerint.
A vállalati szoftverekkel kapcsolatban számos olyan szellemi tulajdonjogi, adatvédelmi jogi és titokvédelmi kérdés felmerülhet, amelyre a cégek sajnos nem mindig gondolnak a beszerzés során. Az üzletmenet szempontjából kritikus szoftverek esetében az említett kérdésekből eredő problémák akár jelentősen is befolyásolhatják a cég mindennapos működésé
Januártól négymillió forintos, kamatmentes hitelhez juthatnak azok a 26 év alatti fiatalok, akik nem tanulnak tovább és már dolgoznak. Megmutatjuk, milyen feltételei vannak a bármire felhasználható kölcsönnek, és mire kell figyelni a törlesztésénél.
A szociál-, óvoda- és gyógypedagógia, a csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint a romológia szak iránt érdeklődő fiataloknak szervezett nyílt napot január 22-én a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. A rendezvényen a szeptemberben induló képzésekről, a pontszámításról és a hallgatói életről is részletes információkat kaphattak
A One Magyarország Alapítványa, az ország egyik vezető távközlési vállalatának társadalmi szervezete a nemzetközi Safer Internet Day alkalmából digitális szabadulószobát indít. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos és biztonságos internethasználat fontosságára. A program különösen időszerű: egy friss hazai kutatás szerint a 13-